Magyar Horgász, 1956 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1956. január-február / 1-2. szám

2 HARC AZ ORVHALÁSZOK ELLEN MINDAZOK az egyének, akik a halászatra és horgászatra vonatkozó érvényes jogszabályokat bármilyen vonatkozásban megszegik, a népgazdaság és egyúttal a horgásztársadalom ellenségei. Ma már egyetlen becsületes dolgozó sem szorul arra, hogy orvhalászattal keresse kenyerét. Aki dolgozni akar, bőségesen juthat munkához; ha ennek ellenére mégis a halászat meg nem engedett formáihoz nyúl, azt méltóképpen kell sújtani. A halállomány védelméről törvényeink megfelelő módon gondoskodnak. Ezek szerint minden olyan halászati cselekmény, amely a törvényes rendelkezésekbe ütközik és az okozott kár a 30 forintos értékhatárt meghaladja, nem szabálysértés (kihágás), hanem bűntett és a büntetőbíróság elé tartozik. Sajnálatos módon az orvhalászat az utóbbi években ismét jelentős mértékben elburjánzott és az évente okozott kár szinte felbecsülhetetlen. AZ ORVHALÁSZAT kártétele főleg nem a kifogott hal értékében mutatkozik, hanem abban — és talán ez a legveszélyesebb fajta orvhalászat —, hogy a magukról megfeledkezett és szinte tehetetlenül vergődő ívó halat fogja ki. Az orvhalászok ezzela magatartásukkal nemcsak az anyahalakat fogják meg és viszik el, hanem a bennük levő és még le nem rakott ikrát is megsemmisítik. Az ivás zavarásával a többi halat is elriasztják az ivóhelyről, ennek következtében ikrájuk tönkremehet, termékenyíthetetlenné válik. Ezzel a hármas kártétellel nagy jelentőségű kárt okoznak halállományunkban és veszélyeztetik azt a fiatal halgenerációt is, amely arra hivatott, hogy benépesítse belvizeinket. Az anyahalak pusztításával darabonként és kilogrammonként átlagban 100 000 ikra elpusztul; ha tehát az orvhalászok évente csak 1000 kg ivópontyot fognak ki, a veszteség százmillió darab ikra. Ha ebből a mennyiségből csak egy ezredrész maradna meg és fejlődne ki 1 kg súlyúra, az így okozott kár egy évben már 100 000 kg, ami kg-ként 20 forintos árban számítva, kétmillió forintot képvisel. Nézzük most az orvhalászok módszereit. Hazánkban általában kevés alkalommal használnak robbanó, mérgező vagy kábítószert, a legritkább esetben lőfegyvert vagy elektromos áramot. Ezeknek ismertetése tehát pillanatnyilag nem érdekes. Marad tehát a legkegyetlenebb halpusztító eszköz, a szigony. Éppen ezért a törvény egész szigorával kell felkutatni a szúró orvhalászokat, akik a már korábban elmondottak alapján nagy kárt okoznak. A Soroksári Dunaág, a Balaton, de a Tisza mentén is, a vasvillát forgatni képes lakosság néha elég szép számban megtalálható a nádasokban és a hínárosokban és akinek nem jut vasvilla, az mint »falazó« ügyel arra, hogy az ellenőrző közegek megjelenése ne érje váratlanul a »munkában« levőket. Sok gyakorlati tapasztalat mutat arra, hogy a szigonyozók éppen a jól megszervezett figyelmeztető őrség útján perceken belül átalakulnak békés nádvágókká, vagy más mezőgazdasági munkát végzőkké, esetleg pásztorokká. Ilyen esetben az ügyes ellenőrző közeg addig, amíg társa lefoglalja a gyanús egyén figyelmét, megnézi, hogy a » békésen” dolgozó ember közelében nincs-e ívóhely és ha van, vizsgálja meg a környezetet, a nádast és a partot egyaránt, vajon nincs-e a közelben olyan eszköz, amely alkalmas szigonyozásra, orvhalászatra. Magától értetődő, hogy az orvhalászok nem önként és nem szívesen fedik fel kártevő ténykedésüket, hiszen magatartásuk természeténél fogva túlságosan sok dicsekednivalójuk nincsen. A szigonyt, mint orvhalász eszközt, azért emeltem ki külön, mert mint már említettem, az orvhalászatnak ez a legkegyetlenebb módja és sok esetben előfordul, hogy a szigony csak megsebzi a halat, amely azután később belepusztul ebbe a sérülésbe. EGYÉNI ellenőrzéssel az orvhalászok, illetve az orvhalászat ellen küzdeni szinte lehetetlen. A horgászegyesületek halőrei és a társadalmi ellenőrök tehát jobban teszik, ha tevékenységüket főképpen igen alapos megfigyelő és helyszíni szolgálattá alakítjuk át. Lehetnek olyanok, akik a halőrök általam javasolt figyelő szolgálatával nem értenek egyet. Lehet, hogy tapasztalati tények is bizonyítják azt, miszerint a kellő időben és eréllyel történt fellépés eredményre vezetett. Ezeknek csak azt tudom mondani, hogy az ilyenfogások* gyöngék és az egész orvhalász-problémának csak tüneti kezelését jelentik. Az orvhalász vagy orvhorgász, aki tisztán erélyes fellépésre megadja* magát, bár kártékony a népgazdaságra, de az igazi és jelentős kárt okozó szervezett bandáktól távol áll. Az alapos, gondos és a bármelyik napszakra ötletszerűen, vagy rendszeresen kiterjedő figyelő ellenőrzés és az ezt követő hatósági intézkedések rendszerint komoly sikerrel járnak és megelőzik a nagyobb arányú károkozást. Az orvhalászok elleni küzdelem azonban nem ér véget a vizek partjain. Az orvhalászok segítői azok az orgazdák, akik a méreten aluli, vagy egyébként is jogtalanul kifogott halakat a piacokon vagy házaknál árusítják. Ennek a veszélyes munkának megakadályozására életre kell hívni a sporthorgász társadalom széles rétegeit felölelő figyelő szolgálatot. Ezek a horgászok — különösen vidéken — napi munkájukat vagy egyéb tevékenységüket, sőt esetleg családtagjaik tevékenységét is, úgy állíthatják be, hogy figyelés alatt tarthatják a piacot és mindazokat a helyeket, ahol régebben halárusítással foglalkoztak. A figyelés alatt természetesen nemcsak a látás, hanem egyéb érzékszervek használatát is értem, mert elejtett szavakból, elkapott félmondatokból sok mindenre lehet következtetni. KÉSZÜLJÖN FEL tehát minden egyesület saját területének védelmére! A Magyar Országos Horgász Szövetség igen sokat tehet, de az egyesületek és a horgászok összefogása még többet. Arról van szó ugyanis, hogy minden egyesületnek — kellő időben — fel kell mérnie területét, abból a szempontból, hogy melyek azok a helyek, ahol az orvhalászok általában megfordulnak. A jó ellenőrzés alatt álló vizeknél a folyamrendészeti szervek is ismerik ezeket a helyeket, de vannak olyan vízterületek, amelyek fekvésüknél fogva kissé elhanyagultabbak. Az egyesületek tagságának kell szívós munkával felkutatni azokat a helyeket, ahol általában orvhalászat szokott folyni. Ha az orvhalászok rájönnek arra, hogy éjjel-nappal mindenütt szakadatlanul a sarkukban járnak, úgy ez az elenyésző kisebbség, amely azonban jelentős károkat tud okozni, feladja teljesen a harcot, vagy kártevő munkája jelentős mértékben csökken. Ha az említett módszerek segítségével sikert érünk el, úgy az orvhalászat végleges, vagy időleges megszüntetési, a rendészeti szerveket kell felhívni. Azokon a helyeken, ahol folyamrendészeti szervek, révkirendeltségek vannak, ott a révkirendeltség az illetékes, ahol folyamrendészeti szervek nincsenek, a közbiztonsági rendőrség az illetékes. Tekintettel arra, hogy az orvhalászat elleni munkában foglalkozásuknál fogva elsősorban a folyamrendészeti szolgálatban állók tekintendők szakembereknek, célszerű olyan helyeken is a folyamrendészet segítségét kérni, ahol a kirendeltség a közvetlen közelben nincs, de területileg egyébként illetékes. Például Dunaföldváron nincs révkirendeltség, de Sztálinvárosban, Baján van. A közrendvédelmi szervek a folyamrendészet felkérésére és szakmai irányításával Dunaföldváron is eljárnak, sőt ha nagyobb jelentőségű jogászról van szó, úgy a folyamrendészeti járőr is megjelenik a helyszínen. A RÉVKIRENDELTSÉGEK feladatköre meglehetősen szerteágazó és munkájuk nemcsak a halállomány megvédésére, a halászok és horgászok ellenőrzésére szorítkozik, éppen emiatt a beosztottak figyelme nemcsak a halászati ténykedésekre terjed ki. Igazságtalan dolog lenne tehát az, ha egy-egy terület viszonylagos elhanyagoltságáért a horgászegyesületek, vagy az egyes horgászok külön külön az illetékes révkirendeltségeket vagy rendészeti szerveket okolnák. A probléma időleges vagy végleges, egy-egy vízszakaszra vagy az egész országra kiterjedő megoldása tehát nagyrészt a horgásztársadalom kezében van. Ez a tájékoztatás azt a célt szolgálja, hogy a helyes fogásokra, az orvhalászat elleni küzdelem módozataira rávezesse a horgásztársadalmat. Az egyik vagy másik intézkedés helyességére és az eredményre vezető gyakorlati eljárásra csak menetközben lehet rájönni. Célom tehát az, hogy minden horgásznak olyan előképzést adjak, amely az eddigi gyakorlatukból ismert tudással egyesítve, jó őreit neveli az ország határonlányának A folyamrendészeti szervek hivatásukhoz híven most is teljes erővel őrt állanak a vizek partjain és szolgálati ténykedéseikkel azon vannak, hogy halállományunkat — amely a dolgozó nép és az egész ország számára oly fontos nemzeti vagyont jelent — megvédjék. Lopusny Endre, a Dunai Revkapitányság tisztje VÁLASZOK azokra a bizonyos konkrét esetekre — Lapunk legutóbbi számában ~Azok a bizonyos konkrét esetek...-e cím alatt közöltük Faragó József nagykanizsai horgásztársunk levelét, amely pontos adatokkal, névszerint sorolt fel néhány olyan kisszerszámos, mellékfoglalkozású halászt, aki állami halászjegyhez jutott, holott erre a jogosultsága nem volt meg. Faragó horgásztársunk egyeseknek törvénybe ütköző és a horgászok áldozatos haltelepítési munkáját nemcsak veszélyeztető, de megsemmisítő büntetlen tevékenységéről is beszámolt. A konkrét panaszok tárgyában szerkesztőségünk megkereste az illetékes hatóságokat. 1. A Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság állattenyésztési osztálya részéről Orbán Gyula halászati felügyelő válaszában megállapította, hogy a kifogásolt jegyek kiadása az alsóbbfokú hatóságok hibájából történt. Egyes esetekben a megye a saját körültekintésének hiányosságát is érzi. A konkrét esetek tanulságát figyelembe véve, ezentúl körültekintőbben kívánnak eljárni. 2. A B. M. nagykanizsai járási osztálya részéről Szabó István igazgatásrendészeti előadó megkeresésünk nyomán már közvetlenül értesítette cikkírónkat arról, hogy Hodán Lászlót az illetékes tanács szabálysértési előadója megbírságolta. A súlyosabb törvénysértő Hosszú József ügye azonban a cikk megjelenéséig elsiklott a hatóság szeme elől, mert az egyesület — és ez tanulság lehet mindnyájunk számára — Hodán és Hosszú egymástól teljesen eltérő törvénysértését egyazon ügyiraton jelentette. Szerkesztőségünk kérése alapján most már ez az ügy is a megfelelő helyre — az ügyészséghez — került. Különösen dicséretre méltó és ■példamutató a B. M. járási osztályának panaszunk nyomán önként kiadott azon intézkedése, amellyel a további törvénysértések megelőzése érdekében felhívta az illetékes rendőrőrsöt, hogy több alkalommal ellenőrizze a csatorna mentén az esetleges orvhalászokat , orvhorgászokat és szabálytalanság esetén az eljárást minden esetben indítsa meg.