Magyar Horgász, 1961 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1961. január / 1. szám

­­HOMÁSZELŐAPÁSOM A magyar horgászok országos csúcsszerve évek óta azon fárado­zik, hogy a háromszáz körüli tag­egyesület szervezzen a téli pihenőre kényszerült horgásztársadalom ré­szére „szakmai” továbbképző tan­folyamokat. Nagyon helyes elkép­zelés ez, hiszen a technika a hor­gászkészségek korszerűsítése, új esz­közök gyártása tekintetében is rend­kívül gyors iramban fejlődik, egész sor új horgászfogást sajátíthatnak el ezeken az előadásokon a horgá­szok, s új hívekkel is gyarapodik a tábor, akik az alapokat sem is­merik, tehát a hón­uk alá kell nyúlni valahogyan. Nincs abban semmi szégyen, fér­fias nyíltsággal bevallom, hogy nem tartozom a szerencsés horgászok kö­zé, amiből a felületes szemlélő egy­szerűen arra következtethetne, hogy nem értek a horgászathoz. Amint azonban ennek a lapnak olvasói is tudják, mégis elég sokat foglalko­zom a sporthorgászat kérdéseivel irodalmi vonalon, talán annak a — ha emlékezetem nem csorbult meg nagyon — Diderot-tól származó axiómának nyomán, hogy „aki tud­ja, csinálja, aki nem tudja, tanítja”. S miután én a MOHOSZ művelődési elképzeléseit nagyon helyesnek tar­tom, már évekkel ezelőtt igyekez­tem a hozzám legközelebb álló hor­­gászközösségb­en szerepet vállalni a tanulmányi munkarendek kidolgozá­sában, végrehajtásában. Ennek ered­ményeként néhány tucat előadás áll mögöttem, összegyűjtöttem egy sor tapasztalatot, amit szeretnék most továbbadni; biztosan akadnak má­sutt is vállalkozó szellemek, akik tennének valamit egyesületeikben, csak meg kellene indítani valaho­gyan a gépezetet. Elöljáróban talán foglaljuk össze az ilyen elő­adások alapfeltételeit. Ezeknek a feltételeknek első sorában kettő áll; ugyanaz a kettő, amely nélkül már Sophoklész korában se volt elkép­zelhető előadás: közönség kell hoz­zá és előadó. A mi esetünkben az előbbi — ha a tagság elég aktív — nem okoz különösebb fejtörést. An­nál többet az utóbbi. A jó előadás fundamentuma ugyanis a jó elő­adó. Nehogy megrekedjen valahol a téma expozíciójában, az alapfelté­telek vázlatos ismertetése után rá­térek az előadások anyagának ösz­­szeállítására. Kétségtelen, hogy a horgászok túlnyomó többsége jó horgásznak tartja magát. Pszicholó­giailag magyarázható, de nem na­gyon érthető, mert szégyelli például legtöbbjük, ha nem fog semmit, s ha valami új módszerre akarják megtanítani. Vigyáznunk kell te­hát arra, hogy ezeket a téli előadá­sokat ne valahol egészen az alsó fokon kezdjük, mert könnyen meg­eshet, hogy megsértjük horgásztár­­saink önérzetét, akik halálos biz­tonsággal állítják, hogy mondjuk kisujjukban hordják a műanyagzsi­nórok szakszerű kötésének forté­lyait, s ha megnézné az ember a fölszerelésüket, egészen primitív csomókat találna rajtuk. Mindegy. Tisztelnünk kell mindenki érzékeny­ségét. Beszéljünk tehát szakmai készségeink korszerű használatáról, gondozásáról, de igyekezzünk a sporthorgász társadalom előtt na­gyobb távlatokat is megnyitni. Nem árt például visszamenni az emberi­ség kultúrtörténetének őskorába, el­mondani, hogy évtízezredekkel ez­előtt hogyan fogták eleink a halat, elvezetni hallgatóinkat gondolatban múzeumok régészeti osztályára, megmutatni a­­mai horog ősét, ame­lyet a kőkorszak embere is ismert, és elmondani, hogy a vas- és bronz­kor primitív horgásza majdnem ugyanolyan horoggal leste a kapást az ősvizek partján, mint ma akár­melyikünk a Soroksári Dunaágban, vagy a Balatonon. Könnyen meglehet, hogy akadnak néhányan, akik azt gondolják, hogy egészen fölösleges ilyen kultúrtör­téneti visszapillantásokkal szórakoz­tatni a horgászokat. Azt hiszem, té­vednek. Nem közömbös, hogy mit adunk ennek az ötvenezer magyar horgásznak az egyesületekben ren­dezett előadásokon. Nekünk nem­csak arra kell törekednünk, hogy megtanítsunk mindenkit műanyag­­zsinórt csomózni, horgot felkötni, vagy cél- és korszerűen pontyozni, csukázni, harcsázni stb., stb. Horgá­szainkat minden irányban tájékoz­tatnunk kell, hogy e sportág minden vetületének alaposabb ismeretével ne csak szektorális, hanem általá­nos műveltségük is emelkedjék. A tanulmányi anyag összeállításának tehát olyannak kell lennie, hogy a sablonhorgász kilás­son egy kicsit elég szűkre fogott el­lenzői mögül, tudja meg, hogy ez a sportág — persze korábban nem sport jelleggel — szinte első lépésé­től követi az emberiség történetét, s tudja meg, mi a szerepe ma a dol­gozó tízezrek életében. Egészen természetes, hogy az ilyen műveltségibeli alátámasztások mel­lett rendkívül fontos, hogy megta­nítsuk horgászainkat korszerűen horgászni. Helyes, ha ezt a szándé­kot minden előadásokat rendező egyesület beleépíti munkarendjének tengelyébe. A kivitelezés tekinteté­ben nagyon jól bevált módszer az iskolás fogások helyett a tapasztal­tabb, jól felkészült horgászok meg­szólaltatása. Émn az ilyen természetű előadásokat egészen közvetlen for­mában szoktam lebonyolítani, nem­csak azt mondom el, amit tudok, hanem hallgatóimmal is elmonda­­tom, amit ők tudnak. Kötetlen for­mában beszélgetek velük, ami nem megy mindig könnyen, mert sokan idegenkednek a nyilvános szerep­léstől, de éppen a közvetlenséggel melegítem fel őket, s bizony talál­koztam még szárkózott horgásszal, aki eleinte csak igennel-nemmel fe­lelt egy-egy fölvetett témára, aztán megeredt a nyelve, alig tudtam el­hallgattatni. Ilyenformán egész sor — ha nem is tudományos, de nagyon hasznos — tapasztalatot hallhatott az elő­adások közönsége a Velencei-tó, a Balaton „csiszolt” horgászaitól. Na­gyon jól színesíti az ilyen órákat egy-egy érdekes kaland elmesélése is, amit aztán szakmai szempontból kitűnően elemezhet az előadó. S ha már itt tartunk, egy na­gyon fontos körülményre szeretném felhívni az érdeklődő egyesületi ve­zetők figyelmét. Egyáltalában nem új megállapítás, hogy a papírról való előadás, illetve felolvasás lényegesen hatástalanabb, mint a szabadon elő­adott csevegés, vagy szakmai érte­kezés. Természetes, ha nincs más előadó, felolvasókat kell beállítani, de ha akad „szabadúszó”, feltétle­nül őt állítsuk horgászaink elé. Külön kellene azzal foglalkoznunk, hogyan fogjuk össze az utánpótlást ilyen előadások látogatására. Köz­tudomású, hogy a felnőttek részére szervezett előadásokat majd min­den egyesületben az esti órákban tartják, amikor a fiatalságot nem ajánlatos már kimozdítani hazul­ról. Pedig rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk velük! Nemcsak szak­mai vonatkozásban neveljük jó hor­gásszá, hanem irányítsuk olyan eti­kai vonalra, amelynek művelésére különben a felnőttek részére szer­vezett előadásokon is igen sok gon­dot kell fordítanunk, s amelyen el­indulva biztosíthatjuk a jövő egész­ségesebb horgásznemzedékének ki­fejlődését. Ormos Gerő 2 A Z­­agybudapesti Horgász Egyesület szokásos hetenkénti összejöveteleit a Dó­zsa Klub különhelyiségében tartja min­den csütörtökön este 8 órai kezdettel. (Cím: Budapest, VI., Eötvös utca 7.) Az egyesület vezetősége a Nagybudapesti Horgász Egyesület tagjain kívül szívesen látja a budapesti és környéki horgásztár­sakat családtagjaikkal együtt. A tagösszejöveteleken minden alkalom­mal szakmai, vagy egyéb ismertető elő­adásokat tartanak. Február 9-én Solymossy József „Tréfás horgászegyesületek” címmel tart előadást. Február 11-án pedig Herényi János MO­HOSZ főtitkár szakmai előadást tart.

Next