Magyar Horgász, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1970. január / 1. szám

nimman assi. Az év végére megkaptuk a hírt, horogra került a legnagyobb! Igaz, hogy nem most, hanem még augusz­tusban. De végül is megérkezett az igazolólap, s aminek talán még job­ban örültünk, a részletes élménybe­számoló is. Az óriás igen, valódi óriásról van szó. Sú­lya meghaladja az eddigi rekordhar­csák súlyát, a tavalyi 70 800 grammo­sét, és az idei 70 900 grammosét is. Az országos rekordharcsa súlya — amint azt a tiszadadai Szigeti Endre HE és a tiszadobi Alkotmány HTSZ pecsétje igazolja — 71 500 gramm. Hossza 206, kerülete 103 cm. A tisza­dobi pontonhíd feletti köves-akadós Tisza-szakaszon került horogra 1969. augusztus 11-én, reggel negyed 8 óra­kor. Legyőzője Kolozsi Dezső hor­gásztársunk, a tiszadadai Szigeti Endre HE tagja. Régi harcsázó hor­gász, avatott kuttyogató. Felszerelé­sén 100-as zsinórt és 10­0-ás Lime­­rick-horgot használt. A bambusznád bot acéltőrben végződik, az orsó egy­szerű zsinórtároló volt. A horog szá­rára békacsigahúst húzott, a horog hegyére pedig lóbogarat tűzött a hor­gász. Az óriás és legyőzője képün­kön látható (1. kép), a ritka fogás le­írását pedig lapunk más részén talál­ják meg olvasóink. Gratulálunk az országos rekorder horgásznak! Ponty, balin, dévér Mezőkövesdről ponty­hír érkezett. Panyi János egy 11 780 gramm súlyú tőpontyot fogott november 9-én dél­után 16 óra 30 perckor sajtos kenyér­gombóccal. Az igazolólap szabályos, de hogy milyen vízben kapott a ponty, az hiányzik róla. A fárasztás 20—25 percig tartott a 0,40-es német zsinórral. (2. kép.) Nagy József, a Polgári HE tagja ritka szép balint fogott a Tiszán 1969. augusztus 3-án, 10 óra 30 perckor, halszelettel. A balin súlya 6100 gramm, hossza 79, kerülete 51 cm. Fenekező készségre kapott (3. kép). Végül egy ifi­horgász szép ered­ménye: Kmetty Lajos, az ipolyvecei Szondi HE tagja egy 2 743 grammos dévért fogott az Ipolyon. A fogás dá­tuma: 1969. június 7., hét óra 15 perc. A csali — s ez érdekes — két­ darab pióca. Egy csendes öbölben két mé­­ lystmé­tem Sz. János, keszthelyi erén horgász, aki több évtizede járja a Balatont, a Zalát, sőt távoli vizeket is, egy őszi alkonyat­kor különös pech érte. Az előző napok hideg és néha viharos időjárása alaposan m­egcsökkentette a pontyfogás lehetőségét, így hát ez a bi­zonyos alkonyati pontylesés — habár a víz csendes is volt — nem kecsegtetett valami nagy reménnyel. Néhányan — megunva a sikertelensé­get — csukázásra szereltek át, csupán a legkitartóbbak gubbasztottak pontyozó­­juk mellett még akkor is, amikor a le­bukó napkorong utolsó fénykéréjével végigpermetezte a víztükröt. S ekkor János bátyánk úszója — azzal a bizonyos folyamatos, kimondottan ko­moly halat jelző mozgással — emelkedni kezdett. Horgászunk a második gyűrű felbukkanásáig várt, majd bevágott. A karikára hajló bot és a megfutás ereje jelezte, hogy legalább 3 kg-os a pontya. Sikeres fárasztás után a hal megadta magát, engedte, hogy a zsinór befejezésével a csónak felé húzzák. Sz. János már a szákot nyújtotta fe­léje, hogy felkanalazza, amikor a meg­feszült zsinóron a félig a vízben, félig a levegőben billegő patára, villanás­szerű sebességgel rávágott egy hatalmas csuka. Mint valami szivarvég, úgy állt ki szá­jából az úszó hosszú antennája, amint oldalazó rohammal, a pontyot is magá­val rántva, a nyílt víznek tartott. János bátyánk — hamar felocsúdva a meglepetésből —, megállította a roha­mot, és felvillanyozódva remélte, hogy mindkét halat ki tudja szákolni. E re­ménye hamarosan szerte­foszlott. Éles hangot adva pattant el a damil a csuka fogai között, és miközben hor­gászunk a csónak ülésére huppant, a szép ponty egy lusta fordulattal a nád sűrűjében, a csuka pedig a nyílt vízben tűnt el. A keleti szél másnap egy szétmarcan­golt parafájú úszót ringatott a nád felé. Lehet, hogy az udvarias csuka küldte vissza gazdájának. Bárdos Gyula Keszthely tér mély viz­ben, a fenéken kapott a kapitális dévér (4. kép).

Next