Magyar Horgász, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1972. január / 1. szám
Huszonöten olyan dátumhoz érkeztünk, amely mellett nem illik szó nélkül elmenni: 1947 tavaszán, 25 évvel ezelőtt jelent meg a Magyar Horgász első száma. A jubileum alkalmával nem ünnepelni akarunk (túl sok manapság az ünnep), hanem csupán vissza és előre tekinteni, hiszen van miről szólnunk, akár az elmúlt negyed század küzdelmeire és sikereire gondolunk, akár a jövő körvonalait próbáljuk megrajzolni. Önmagában is igen jelentős tény, hogy minden külső támogatás nélkül, maguk a horgászok negyed századon át fenntartották sajtójukat, segítették, olvasták, bírálták vagy dicsérték a Magyar Horgászt, de sohasem gátolták munkáját, s a nehézségek idején mindenkor imponáló egységben a lap mellé álltak. Természetes dolog ez, mondhatná valaki, hiszen a lap a horgászoké. Ez alapvető igazság, de mindannyian tudjuk, hogy olykor a legvilágosabb fogalmak értelmezése is különféle lehet, s az egyszerűnek tűnő folyamatok sokszor igen bonyolultak. Mindenesetre először fordult elő, hogy 25 éven keresztül élt, folyamatosan működött és fejlődött a horgászsajtó Magyarországon. Régebben, a két világháború közötti időszakban is számos erőfeszítés történt a horgászok sajtójának életrehívására, s egy-egy kísérlet időszakosan hozott is eredményt. 1925-től 1933-ig a Budapesti Sporthorgászok Egyesületének szerény, 8 oldalas újságja, a „Sporthorgászat”, majd 1936 márciusától 1944 októberéig a színvonalasabb, 20 oldalas „Sporthorgász” című lap jelentette a horgászsajtót. Az előbbi egyesületi, közösségi jellegű, az utóbbi inkább egyéni vállalkozás volt, de mindkettőt az anyagi bázis elégtelensége, a kevés előfizető, a lap fennmaradásáért folyó szüntelen harc jellemezte. A horgászat széttagoltsága, a horgászok kis létszáma, az „úri sport”-jelleg, s a néptömegek nyomora, egyszóval a Horthy-korszak gazdasági, társadalmi viszonyai megakadályozták a horgászat szélesebb alapokon való fejlődését és nagyhatású, nagy példányszámú, országos jellegű horgászsajtó létrejöttét. Ezt a lehetőséget a felszabadulás hozta meg. A horgászok országos szervezetbe tömörültek, 1945 végén megalakult a Magyar Országos Horgász Szövetség és két év múlva, 1947-ben megjelent a Magyar Horgász első száma is. A kezdeti időkben — ezt személyes emlékeim alapján is állíthatom — a lap és a szövetség csaknem ugyanazt jelentette. A szövetségi iroda néhány főből állt, s amit a MOHOSZ cselekedett, döntött, az magától értetődően került bele a lapba. A Magyar Horgász akkoriban úgyszólván központi szerepet töltött be a 4—5 ezer főnyi tagságot képviselő Szövetség életében. Mindez lassan, szükségképpen megváltozott. A taglétszám növekedésével, új egyesületek alakulásával kiszélesedett a „horgászpolitika” területe, egyre bonyolultabbá váltak s társadalmi jellegűvé nőttek a feladatok és a gondok, s gyarapodott a hivatali apparátus is. A Magyar Horgász, amelynek megjelenéséről a szerkesztő amúgy is gondoskodott, csak egy lehetett a sok és egyre sokasodó feladat között. Természetesen nem a történetírás és különösen nem a teljesség igényével szólók ebben a viszszaemlékezésben, de maga a folyamat történeti valóság. Emlékszem, amikor a MOHOSZ egy szobából álló irodájában két asztal volt, az egyiknél a főtitkár, a másiknál a lap első szerkesztője, Farkasházi Tibor ült. Az iroda ugyan bővült később, de sohasem tudott lépést tartani a tennivalók gyors gyarapodásával s e tekintetben a helyzet ma a legnyomorúságosabb. És a lap? Amikor vagy nyolc év múlva, Farkasházi Tibor megvált íróasztalától és a Magyar Horgásztól, majd néhány év átmenetinek is mondható küzdelmes időszak is lezajlott, s e sorok írója örökölte a szerkesztői széket — már nem is létezett ilyen rendeltetésű ülőbútor, íróasztalról nem is beszélve. Egy öreg íróasztal egyik fiókját ugyan még egy-két hónapig birtokolta a szerkesztőség, ám súlyos utóvédharcok után azt is ki kellett ürítenie, azóta, csaknem 15 éve nincs a Magyar Horgásznak szerkesztőségi helyisége, telefonja stb. Természetesen ez nem lehetett akadály, s nem is volt az, hogy a lap rendszeresen, havonta megjelenjen. Egy-két éve éltetett bennünket a remény, hogy talán éppen a jubileumra elkészül a szövetség új központi irodája, ahol a lap szerkesztősége is tisztes elhelyelyezést kap majd. Az új irodaképe azonban, meglehetősen ködös távlatokba tűnt azóta , s maradt a nagy papírdoboz, amely amúgy is szűk lakásomban sajátos módon szimbolizálja, s egyben meg is testesíti a Magyar Horgászt. Azaz mégiscsak történt egy és más, s bocsássák meg az olvasók (s a Szövetség vezetői is) ezt a néhány ironikus hangvételű mondatot, ami amúgy sem illik jubileumi, ünnepi íráshoz. De hát a Magyar Horgász útja eléggé rendhagyó, nem lehet szokványos tehát még az ilyen jeles évforduló megünneplése sem. Mint mondottam, történt egy és más, s nem is jelentéktelen esemény. A lap megindult azon az úton, ha igen sok nehézség árán is, amit konszolidálódásnak lehet nevezni. Lapunk „házilagos” kiadása és terjesztése megszűnt, a múlt év eleje óta a Népszava Lapkiadó Vállalat neve olvasható a Magyar Horgász impresszumán, terjesztője pedig a Magyar Posta. Ez jelentős változás, még akkor is, ha kedvező hatása nem egyértelműen mutatkozik meg, sőt a terjesztésben igen sok a hiányosság és a zavar. (Az idén reméljük, megszűnik majd.) Mégis azt mondhatjuk, hogy a Magyar Horgász most már a többi lapokkal azonos módon, az előírt törvényes formák betartásával jelenik meg, s nemcsak a szövetség tagjaikapják hanem bárki az utcán is megvásárolhatja. Ugyanakkor lapunk külseje is változott, jobb papíron, szebb kivitelben kerül az olvasók kezébe. Sajnos a Zrínyi Nyomda 40 éves mélynyomó rotációs gépe, s a maratóműhely elavultsága a nyomdai dolgozók minden jószándéka ellenére sem képes azt nyújtani, amit modern berendezés adhatna, s amit joggal elvárnánk. A változás, a javulás, úgy vélem, mégis érzékelhető. S lassan kialakulnak egy kicsi, de valóságos szerkesztőség keretei is. Van fiatal újságíró gyakornokunk, sőt gépírónőnk is, s reméljük, hogy a honoráriumkeret lehetővé teszi az operatívabb szerkesztői munkát, a mozgékonyság, az aktualitás fokozását. A tartalmi javulást, fejlődést talán szintén érzékelték olvasóink az elmúlt hónapokban (Erre több elismerő levél utal). Tovább haladunk a megkezdett úton, mert egyre nívósabb, érdekesebb, olvasmányosabb, ugyanakkor a horgász közérdeket hatékonyabban szolgáló újságot kívánunk szerkeszteni. S ezt természetesen csak olvasóink közreműködésével, tanácsainak, bírálatainak figyelembevételével, s ugyanakkor Szövetségünk támogatásával akarjuk és tudjuk megvalósítani. Feladatunk igen sokágú. A mi olvasóközönségünket a horgászat szeretete fogja egybe, de ami rétegződését illeti, azt mondhatjuk, hogy társa-