Magyar Horgász, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1972. január / 1. szám

Huszonöten o­lyan dátumhoz ér­keztünk, amely mel­lett nem illik szó nélkül elmenni: 1947 ta­vaszán, 25 évvel ezelőtt jelent meg a Magyar Horgász első száma. A ju­bileum alkalmával nem ünnepelni akarunk (túl sok manapság az ünnep), hanem csupán vissza és előre tekinteni, hiszen van miről szólnunk, akár az elmúlt negyed század küzdelmeire és sikereire gondolunk, akár a jövő körvonalait próbáljuk megrajzolni. Önmagában is igen je­lentős tény, hogy minden külső támogatás nélkül, maguk a horgászok ne­gyed századon át fenntar­tották sajtójukat, segítet­ték, olvasták, bírálták vagy dicsérték a Magyar Horgászt, de sohasem gá­tolták munkáját, s a ne­hézségek idején minden­kor imponáló egységben a lap mellé álltak. Ter­mészetes dolog ez, mond­hatná valaki, hiszen a lap a horgászoké. Ez alap­vető igazság, de mind­annyian tudjuk, hogy olykor a legvilágosabb fogalmak értelmezése is különféle lehet, s az egy­szerűnek tűnő folyama­tok sokszor igen bonyo­lultak. Mindenesetre először fordult elő, hogy 25 éven keresztül élt, folyamato­san működött és fejlődött a horgászsajtó Magyaror­szágon. Régebben, a két világháború közötti idő­szakban is számos erőfe­szítés történt a horgászok sajtójának életrehívására, s egy-egy kísérlet idősza­kosan hozott is ered­ményt. 1925-től 1933-ig a Budapesti Sporthorgá­szok Egyesületének sze­rény, 8 oldalas újságja, a „Sporthorgászat”, majd 1936 márciusától 1944 ok­tóberéig a színvonala­sabb, 20 oldalas „Sport­horgász” című lap jelen­tette a horgászsajtót. Az előbbi egyesületi, közös­ségi jellegű, az utóbbi in­kább egyéni vállalkozás volt, de mindkettőt az anyagi bázis elégtelensé­ge, a kevés előfizető, a lap fennmaradásáért fo­lyó szüntelen harc jelle­mezte. A horgászat szét­tagoltsága, a horgászok kis létszáma, az „úri sport”-jelleg, s a néptö­megek nyomora, egyszó­val a Horthy-korszak gaz­dasági, társadalmi viszo­nyai megakadályozták a horgászat szélesebb ala­pokon való fejlődését és nagyhatású, nagy pél­dányszámú, országos jel­legű horgászsajtó létre­jöttét. E­zt a lehetőséget a felszabadulás hozta meg. A horgászok országos szervezetbe tö­mörültek, 1945 végén megalakult a Magyar Or­szágos Horgász Szövetség és két év múlva, 1947-ben megjelent a Magyar Hor­gász első száma is. A kez­deti időkben — ezt sze­mélyes emlékeim alapján is állíthatom — a lap és a szövetség csaknem ugyanazt jelentette. A szövetségi iroda néhány főből állt, s amit a MO­­HOSZ cselekedett, dön­tött, az magától értetődő­en került bele a lapba. A Magyar Horgász akkori­ban úgyszólván központi szerepet töltött be a 4—5 ezer főnyi tagságot kép­viselő Szövetség életében. Mindez lassan, szükség­képpen megváltozott. A taglétszám növekedésé­vel, új egyesületek alaku­lásával kiszélesedett a „horgász­politika” terüle­te, egyre bonyolultabbá váltak s társadalmi jelle­gűvé nőttek a feladatok és a gondok, s gyarapo­dott a hivatali apparátus is. A Magyar Horgász, amelynek megjelenéséről a szerkesztő amúgy is gondoskodott, csak egy lehetett a sok és egyre sokasodó feladat között. Természetesen nem a történetírás és különösen nem a teljesség igényé­vel szólók ebben a visz­­szaemlékezésben, de ma­ga a folyamat történeti valóság. Emlékszem, ami­kor a MOHOSZ egy szo­bából álló irodájában két asztal volt, az egyiknél a főtitkár, a másiknál a lap első szerkesztője, Farkas­házi Tibor ült. Az iroda ugyan bővült később, de sohasem tudott lépést tartani a tennivalók gyors gyarapodásával s e tekin­tetben a helyzet ma a legnyomorúságosabb. És a lap? Amikor vagy nyolc év múlva, Farkas­házi Tibor megvált író­asztalától és a Magyar Horgásztól, majd néhány év átmenetinek is mond­ható küzdelmes időszak is lezajlott, s e sorok írója örökölte a szerkesztői szé­ket — már nem is léte­zett ilyen rendeltetésű ülőbútor, íróasztalról nem is beszélve. Egy öreg író­asztal egyik fiókját ugyan még egy-két hónapig bir­tokolta a szerkesztőség, ám súlyos utóvédharcok után azt is ki kellett ürí­tenie, a­zóta, csaknem 15 éve nincs a Magyar Horgásznak szer­kesztőségi helyisége, tele­fonja stb. Természetesen ez nem lehetett akadály, s nem is volt az, hogy a lap rendszeresen, havonta megjelenjen. Egy-két éve éltetett bennünket a re­mény, hogy talán éppen a jubileumra elkészül a szövetség új központi iro­dája, ahol a lap szerkesz­tősége is tisztes elhelye­­lyezést kap majd. Az új iroda­­képe azonban, meg­lehetősen ködös távlatok­ba tűnt azóta , s maradt a nagy papírdoboz, amely a­múgy is szűk lakásom­ban sajátos módon szim­bolizálja, s egyben meg is testesíti a Magyar Hor­gászt. Azaz mégiscsak történt egy és más, s bo­csássák meg az olvasók (s a Szövetség vezetői is) ezt a néhány ironikus hang­vételű mondatot, ami amúgy sem illik jubileu­mi, ünnepi íráshoz. De hát a Magyar Horgász útja eléggé rendhagyó, nem lehet szokványos tehát még az ilyen jeles évfor­duló megünneplése sem. Mint mondottam, tör­tént egy és más, s nem is jelentéktelen esemény. A lap megindult azon az úton, ha igen sok nehéz­ség árán is, amit konszo­lidálódásnak lehet nevez­ni. Lapunk „házilagos” kiadása és terjesztése megszűnt, a múlt év ele­je óta a Népszava Lapki­adó Vállalat neve olvas­ható a Magyar Horgász impresszumán, terjesztője pedig a Magyar Posta. Ez jelentős változás, még akkor is, ha kedvező ha­tása nem egyértelműen mutatkozik meg, sőt a terjesztésben igen sok a hiányosság és a zavar. (Az idén reméljük, meg­szűnik majd.) Mégis azt mondhatjuk, hogy a Magyar Horgász most már a többi lapok­kal azonos módon, az elő­írt törvényes formák be­tartásával jelenik meg, s nemcsak a szövetség tag­jai­­kapják hanem bárki az utcán is megvásárol­hatja. Ugyanakkor la­punk külseje is változott, jobb papíron, szebb kivi­telben kerül az olvasók kezébe. Sajnos a Zrínyi Nyomda 40 éves mély­nyomó rotációs gépe, s a maratóműhely elavultsá­ga a nyomdai dolgozók minden jószándéka elle­nére sem képes azt nyúj­tani, amit modern beren­dezés adhatna, s amit joggal elvárnánk. A vál­tozás, a javulás, úgy vé­lem, mégis érzékelhető. S lassan kialakulnak egy kicsi, de valóságos szer­kesztőség keretei is. Van fiatal újságíró gyakorno­kunk, sőt gépírónőnk is, s reméljük, hogy a hono­ráriumkeret lehetővé te­szi az operatívabb szer­kesztői munkát, a moz­gékonyság, az aktualitás fokozását. A tartalmi javulást, fejlődést talán szin­tén érzékelték olva­sóink az elmúlt hónapok­ban (Erre több elismerő levél utal). Tovább hala­dunk a megkezdett úton, mert egyre nívósabb, ér­dekesebb, olvasmányo­sabb, ugyanakkor a hor­gász közérdeket hatéko­nyabban szolgáló újságot kívánunk szerkeszteni. S ezt természetesen csak ol­vasóink közreműködésé­vel, tanácsainak, bírála­tainak figyelembevételé­vel, s ugyanakkor Szövet­ségünk támogatásával akarjuk és tudjuk meg­valósítani. Feladatunk igen sok­ágú. A mi olvasóközönsé­günket a horgászat sze­­retete fogja egybe, de ami rétegződését illeti, azt mondhatjuk, hogy társa-

Next