Magyar Horgász, 1974 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1974. január / 1. szám

CSÖNGESSENEK ! Tél elején külön összegyülekeztek az Almádiban lakó balatoni horgászok, hogy közös problémáikról beszélgethessenek. Nem biológiáról, nem a leg­alkalmasabb horgászati módszerekről vagy szerelésekről volt itt szó, hanem a sporthorgászat külső feltételeiről. Szívesen jöttek el az egyesületi tagok, és őszintén nyilatkoztak meg. Olyan őszintén, hogy a tágas, hűvös teremben valósággal betüzesedett a lerúgó. Szinte összefoglalónak is tekinthetjük az egyesület elnökének szavait, aki fő hivatásában a balatonalmádi pártszervezet függetlenített titkára. — Csöngessenek! — mondta az elnök. — Csöngessenek, mert mi itt a helyi erőinkkel már tehetetlenek vagyunk. Pedig a helyi érdekek nagyok. Nem a külföldiek érdekében szólunk, bár természetesen azokat is szívesen látjuk, a hazai üdülővendégekkel együtt. A mi egyesületünknek van­ budapesti tagja, sőt angol állampolgár tagja is. Nekünk azonban fáj, hogy a Balaton észak­keleti sarka körül dolgozó 30 000, igen, harmincezer ipari munkásnak sem tudunk horgászati lehetőségeket biztosítani. Azután szépen, sorban terítékre kerültek a gondok. Ezek közül a legfá­jóbb, hogy szinte megszűnik a Balaton-part. Az Almádihoz tartozó, több mint hat kilométeres partszakaszon például már alig háromszáz méter az a rész, ahonnan bárki bevetheti horgát. Még az is veszélyben van. A községi tanácsot ugyanis szorítja a gazdasági érdek. Ha telket ad el vállalatoknak, üdülőépítés céljára, akkor ezért komoly pénzt kap, amit a község fejlesztésére fordíthat. Nosza, kiirtja a nádast, feltöltet egy partszakaszt. De a telekért csak akkor adnak igazán jó árat, ha a vállalat a partot lezárhatja. A községi tanács ehhez hozzájárul, és így válik zárt magántulajdonná hovatovább minden méter. Csöngetünk tehát itt, a Magyar Horgász hasábjain is. Ez a „gazdasági érdek" ugyanis a távlatokat tekintve súlyos pénzpazarlás. Nemcsak a törvény tiltja, a saját érdekünk is. No meg dokumentálja az osztrák példa. Hasonló érdekekből valaha az osztrák tavak partjait is magántulajdonba vették, lezár­ták. Az államnak azonban rá kellett jönnie, hogy a turista csak akkor jön el a tavakhoz, ha sétálhat, netán horgászhat azok partjain. És most nincs más mód, vagy méregdrága pénzért ki kell sajátítani a parti sávot, vagy még drá­gábban újabb részt feltölteni és ezen létesíteni sétányt,­­ még aki be is tudja vetni horgát a partról! Azt mondta egy felszólaló: tízszer horgásztam az idén, fogtam összesen három kiló keszeget. Mások is elmondták, akiknek nincs csónakjuk, hogy pontyot ebben az esztendőben nem is láttak. Ennek több oka van. Az egyik egy kolokán nevű vízi növény, amely újabban megállíthatatlanul, széltében terjed a partok előtt. Tüskés bozontjába a ponty, sőt a dévér sem megy be. Az almádiak szerint azonban a másik ok, hogy a halászok, amint elmegy a jég, nyomban kivonulnak. Még téli bandázó helyeikről emelik ki az ikrával, tejjel már feltöltődött halakat. A közgyűlésen szinte mindenki hangoztatta, hogy nem táplál ellenséges érzelmeket a Balatoni Halgazdasággal szemben. A mai módszereket azonban károsnak ítélik. Mert a külföldi ide jön, nem ritkán tisztességgel megváltja a napijegyet is. Azután két hét alatt fog húsz darab veresszárnyút, és nemcsak a balatoni horgászatból ábrándul ki, de esetleg magából a Balatonból is. A horgászat, le­het, mozgalmunk magánügye. Ám ha a Balaton külföldi szerelmeseit is el­riasztjuk, az már népgazdasági kérdés. Felfoghatjuk úgy, hogy a horgászat a magyar tenger által nyújtott szórakozások egyike. Maga a magyar tenger azonban legfőbb idegenforgalmi vonzerőnk, amelynek fejlesztésébe rengeteg pénzt ölünk bele, kár a sok befektetés hatását olyan tényezőkkel lerontani, amelyek nem is elsősorban anyagi természetűek. Az­ért az a néhány vagon angolna, amit mi a Balatonról kemény dollárokért IV* exportálunk, lehet, hogy nekünk aránytalanul sokba kerül. A vita har­madik sarkalatos pontja ugyanis az angolna volt. A Halászat c. folyóirat ötödik számában Tahy Béla cikket írt erről a kérdésről. Nem kevesebbet állít benne, minthogy a horgászok agyonverik és visszadobják a kifogott angolnát. ..Évi sok száz mázsa angolnáról van szó, aminek kisebb-nagyobb hányada je­lenleg elpocsékolódik" — írja. Az almádiak szenvedélyesen szögezték le, hogy a cikk állítása merő valótlanság. Nyilván akad horgász, aki nem szereti az angolnát. Az angolnavita azonban voltaképpen „siketek párbeszéde", mert éppen a Halászat egy másik cikkének bizonysága szerint Magyarországon tu­dományosan ezt a kérdést még soha senki nem vizsgálta meg. Jó dolog, hogy a MOHOSZ most saját költségén tudományos vizsgálatot kezdeményezett, de szomorú, hogy miniszterhelyettesi nyilatkozat ellenére sem függesztették fel az angolnatelepítést addig, amíg az alapkérdések tisztázódnak — mondták a közgyűlés felszólalói. A negyedik kérdés pedig az ellenőrzés. A partszűke és halszűke idején zsákmányra már leginkább csak az számíthat, aki éjszaka horgászik. Éjszaka pedig sok minden történik a Balatonon. Ismeretlenek bitorolják a stégeket, boldog-boldogtalan áztatja a kukacot az üdülők lezárt területén. Társadalmi ellenőrt az üdülőkbe be sem engednek, az ismeretlenekhez odamenni pedig nem veszélytelen dolog. Már olyan eset is volt, hogy töltött pisztolyt szegeztek az idős társadalmi ellenőrre. Hivatásosokra van itt szükség, fegyveres ellen­őrökre. Mert ha a helyzet nem változik, akkor a tisztességes horgászok kény­telenek lesznek az éjszakai horgászat betiltását javasolni. Ennek megint ellene mond az idegenforgalmi érdek. Sokat segíthetnének viszont a halászok olyan időszakokban, amikor tilos lenne a halászat. Így zúgott-viharzott a közgyűlés több mint két órán át. Mikor befejeződött, a ruhatárban megszólítottam egy sporttársat: — Maga nem szólalt fel, nem is lett volna mondanivalója? _ Én az idén ötven pontyot fogtam, minek szólaljak fel? — válaszolta. Földeák­ Béla 1­ v4 htsz-ek gazdálkodása a miniszteri értekezlet napirendjén A Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium az érde­kelt állami és érdekképviseleti szervek vezetőinek bevonásával, dr. Soós Gábor államtitkár ve­zetésével kibővített miniszteri ér­tekezleten tárgyalta meg a halá­­lászati termelőszövetkezetek hely­zetéről és a gondokról szóló elő­terjesztést. A miniszteri értekezlet a halá­szati termelőszövetkezetek hely­zetének értékelése során megál­lapította, hogy a halászati ter­melőszövetkezetek szerves ré­szét képezik a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomnak. Fej­lődésük a szervezettség és a gazdálkodás tekintetében a terü­leti szétszórtság ellenére ered­ményes. Az ország halhúsellátá­sában jelentős feladatot töltenek be. Az élelmiszergazdasági ver­tikum kialakításában jelentős eredményeket értek el. A soron levő, intenzív gazdál­kodás megteremtését célzó fel­adatokat a termelési technológia növelésében, a vizek haltartó, és hústermelő képességének teljes kihasználásában és a műszaki fejlesztés fokozásában határozta meg. Ennek megfelelően indokolt felhasználni a halászati termelő­­szövetkezetek saját erőforrásait, nagyobb figyelmet fordítva a fej­lesztési alapok képzésére. Az ilyen jellegű­­fejlesztést a kor­mány a jövőben is támogatja. Az élő vizek használatát az érdekeltek bevonásával a halász­­horgász-érdekek ésszerű egyez­tetésével úgy kell rendezni, hogy az perspektívát teremtsen mind­két fél számára. Ennek során hosszútávon kidolgozásra kerül a vizek használatának rendje, a fejlesztés módszere. A miniszteri értekezlet öröm­mel üdvözölte azokat a helyes kezdeményezéseket, melyek a mezőgazdasági termelőszövetke­zetek kezelésében lévő kisebb vízterületek közös hasznosítására irányulnak. A horgászegyesüle­teknek halászati szövetkezetekkel való hasonló együttműködése kölcsönösen hasznos lenne a hor­­gászkezelésben lévő vizeken is. A halállományt károsító víz­szennyeződés megszüntetésére, korlátozására külön intézkedé­sek megtétele indokolt, melynek előkészítésére az Országos Ha­lászati Tanácsot kérte fel. Szükségesnek tartja a minisz­teri értekezlet a halászattal és a horgászattal összefüggő sza­bálysértési eljárás, valamint a Halászati Alap gazdálkodási rendjének felülvizsgálatát és kor­szerűsítését.

Next