Magyar Idők, 2017. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

az úton lesz egy-két döccenő. Kálóczi Kálmán, A Balaton Világörökségéért Alapítvány képvi­selője viszont pártolja a párbeszédet még akkor is, ha a felek nem mindenben értenek egyet. El­mesélte, hogy hatvan éve, amikor a Balatonról mint régióról gondolkodtak, Badacsonyt kirán­dulóhelynek jelölték ki. Ekkor még nem volt itt sem gáz, sem pedig csatorna, a tömegturizmus egyik központjaként működött, ahol meg lehet ebédelni. Ezért épültek ki az étkezők és a riz­­lingsor, az akkori „koncepció” hatása a mai na­pig érvényesül. Szerinte sem egyszerű idecsá­bítani a többet fizető vendégeket, ám ebben a Balaton-felvidék világörökségi helyszínné való nyilvánítása segíthet. Mint fogalmaz: pozitív mítoszt kell teremteni.­­ Badacsony eljutott arra a pontra, hogy ar­culatot válthatna. Azok a települések pozício­nálják magukat jól, amelyek ezen már sikere­sen túl vannak, és ezt el is tudják hitetni. Bala­tongyörök, Szigliget és Füred megtette - emlé­keztet Kardos Gábor. A sokszor mintaként emlegetett Füreden pél­dául az első lépés a büfésor ledózerolása volt, he­lyére létrehoztak elegáns üzletsorokkal, kávézók­kal, fagylaltozókkal egy sétányt, ami már telje­sen más minőség. Fontos hozzátenni, hogy ilyen léptékű változások és infrastruktúra-fejlesztés csak az állam segítségével érhető el.­­ Vannak közös kulcsszavak, ahonnan el le­het indulni. Ezek pedig a termőterület kiváló adottságai és a borok. Igaz, hogy nyáron strand is van, de ne strandként, hanem borvidékként kezeljük Badacsonyt - összegez Tóth Ádám, a Pláne Badacsony borterasz tulajdonosa, aki, ha tehetné, melegebb éghajlatra száműzné a vurst­lit és a bazári hangulatot. A település polgármestere szerint, ha nem vi­gyáznak, és nincs konszenzus, akkor nemhogy Füred nívóját nem érik el, még a végén Siófok sorsára juthatnak, ahol sokáig a bulizó fiatalok­ra építették a város imázsát, majd meggondol­ták magukat - de sajnos túl későn.­­ A jövő egy olyan szekér, amelyet az idősek építettek, a fiatalok húzzák, de egyelőre még a korábbi évjáratok kezében van a gyeplő - em­lékeztet egy megkapó metaforával Kristin N. László. Pusztán metaforákból persze nem lesz megújulás - még akkor sem, ha szívesen han­goztatják, hogy Badacsony védjegy. A SZŐLŐ BÉKÉJE Kalmár László a Badacsonytomaj történetében azt írja, hogy miután a rómaiak i. e. 12-9 között megszállták a Dunántúlt (Pannóniát), hogy feltartóztassák a keleti népek terjeszkedé­sét nyugat felé, a hazájukra emlékeztető Balaton vidékén szőlőt is műveltek. Erre utalnak a Veszprém közelében lévő Balá­­capusztán feltárt római villa festményein a szőlőművelést ábrázoló jelenetek is: lát­hatunk a falra létrán mászó szüretelőt, a vállán kosárban szőlőt cipelő alakot, sző­lőfürtöket, szőlőlugast, de a régészek sar­ló alakú metszőkéseket is ástak ki ebből a korból. A hagyomány Probus római csá­szár (uralkodott 276-282) nevéhez fűzi a pannóniai szőlőkultúra megteremté­sét, ugyanis korábban a szőlővesszőt tilos volt kivinni a birodalomból, Probus viszont megparancsolta a légióinak, hogy békeidő­ben telepítsenek szőlőt. A rómaiak után, a VIII. századból is őriz szőlőmagot a Bala­toni Múzeum, Badacsony és az itt készü­lő bor azonban csak a XVIII-XIX. szá­zadban kezdett ismertté válni. A XVIII. századtól pontos feljegyzéseket vezettek, kinek mekkora birtoka volt, mennyi bora termett. Az első világháború alatt és az azt követő időkben a legnagyobb szőlő­birtokkal rendelkező Esterházy-uradalom olasz hadifoglyok szaktudására támasz­kodva kezdte kialakítani a máig látható, hatalmas kőbástyákkal megtámasztott te­raszrendszert, melyeken maximálisan si­került kihasználni a hegy különleges klí­máját. A hadifoglyok kezét dicséri, hogy ezek a falak máig is állnak. A Badacsonyt övező jó hírnévnek negatív következmé­nyeként ebben az időben kezdtek felapró­zódni a szőlőterületek. A második világ­háborút követő időszakban a nagybirto­kokat államosították, és létrejött az álla­mi gazdaság, így a terület megmenekült a további felaprózódástól, ám az ültetvé­nyeket ekkor átalakították, és alkalmassá tették a gépi művelésre, ami viszont a ter­mőhelyre is hatással volt. Rezeda Kázmér utazásai Málékásás tőzött A­zt ennék, málékásásat... - gondolta Rezeda Kázmér, és annyira sürgető volt ez a vágy, hogy befogatott Reze­da Kázmér, az ünnepi hintája elé fogta az emlé­kek négy daruszerű paripáját, és már repült is a málékásás tőzött hazájába. Szatmár az. Az a hazája annak. Mert vannak dolgok, étkek és italok, amelyek sehol máshol nem fogyaszthatóak, csak a hazá­jukban. Úzót csak Görögországban lehet inni, pelinkovácot meg csak odalent, Dalmáciában. Rezeda Kázmér egyszer hazavitt egy üveggel, és megbontotta, hogy felidézze magának a dalmát tengerpartot, de olyan volt a pelinkovác Budán, mint eke a bálteremben. Oda nem illő és rossz. Málékásás tőröttet ezért kellett Szatmárban enni. Mert az meg oda való. Szatmár ege alá. Azt nem tudta Rezeda Kázmér, hogy a hozzávalók voltak jobbak Szatmárban, vagy a vidék lelke hiányzott máshol az ételből, de kívánását tett követte, és repítették a paripák Szatmáralsóófaluba málé­kásás tőzöttet enni. Régi jó cimboráját, Kiskúnt pillantotta meg legelőször, aki a hosszú „ú”-járól volt nevezetes, meg arról, hogy vagy tíz esztendeje hívta segít­ségül a tudományt az alkohol ellen, és beültet­­tetett egy csodakapszulát a combjába, ami azt tudta, hogy ha arra ivott, akkor meghalt. Hazament Kiskún a kapszulával, és aznap este a kocsmában kicsike bort kért, s vízzel hígítot­ta. És nem halt meg. Tíz év telt el azóta, és Kiskún szépen lassan, emberfeletti türelemmel hozzászoktatta szer­vezetét a kapszulával iváshoz, és azóta meg volt győződve arról, hogy mégiscsak hárman fogják túlélni az atomháborút: a csótányok, a patkányok meg ő. Mindenképpen rá akarta beszélni Reze­da Kázmért, hogy ő is ültettessen be magának egy kapszulát, aztán majd ő, Kiskún megtanít­ja azzal együtt inni, mert mégiscsak vidámabb az atomháború utáni nagy csönd, ha van kivel snapszerozni, ám Rezeda Kázmér még ódzko­dott kicsit. De egy szilvát megittak együtt, s az­után jöhetett a málékásás fölött. Azt meg Sanyi­­éknál készítették a legjobban. Az a helyzet, hogy a málékásás tőzött fölöt­tébb kedveli az egyszerűséget. Ezt a titkot tud­ták Sanyiéknál. Mert vannak, akik túlbonyolít­ják a málékásás tőzöttet darált hússal, oldalassal, miegyébbel, de az ilyesmi a halála a márkásá­nak, mert ahhoz nem kell semmi más, csak ká­poszta, füstölt hús meg paradicsom. No persze még málékása. Ami másutt kukoricadara név­re hallgat, kivéve Szatmárban, mert ott málé­kása, és slussz. Szóval kell fogni egy jó fej savanyított káposz­tát, vagy fél kiló málékását meg fél kiló füstöltet. Legjobb, ha tarját. És kell még hagyma, só meg bors, kicsike paprika, no és zsiradék. A káposztával kell kezdeni. Szétszedni, vízbe tenni, ázni hagy­ni. Míg ázik, mossuk át a málékását, többször is, ameddig teljesen tiszta nem marad a vize. A zsí­­rozón megpároljuk a hagymát, a nagyon apró­ra vágott füstök­et, hozzáadjuk a fűszerszámokat, aztán az egészet összekeverjük a málékásánkkal. A jó alaposan kiáztatott káposztaleveleket meg­töltjük ezzel a masszával, és vigyázunk, hogy a fő­­zöttek ne legyenek nagyobbak, mint egy nagyobb falat. A málékásás tőzöttnél szóba sem jöhet olyas­mi, hogy vágni kelljen a gombócot, ugyan, kérem! Ott minden tőzött egy falat. Ez faktum! Szóval a megfelelő méretűre csinált tőzötteket szépen lábosba halmozzuk, majd az egészet fel­öntjük vízzel, és lassú tűzön, lefedve jó puhára, készre főzzük. Amikor érezzük, hogy mindjárt kész, paradicsomlevet öntünk hozzá, hogy az utolsó perceket azzal együtt töltse el szerelme­sen ölelkezve. Aki pedig nem házi paradicsom­levet tesz reája, hanem botit, főleg, ha afféle pü­­rét, az bizony egyéb aljasságra is képes, az főz­zön a Laci bácsi konyhája szerint! Nem nagy tu­domány ez, ezért olyan nehéz jól csinálni. Rezeda Kázmér friss kenyérrel ette mindig, s tejföllel locsolta. Mellé pedig könnyű, homoki borok illenek. Rizlingek, kadarkák. A vége úgy­is pálinka lesz. Kapszulával vagy anélkül. Szatmárban így is, úgy is életben lehet ma­radni... Szerényi Gábor rajza ÉDESSÉG - A színes ételek jobban mutatnak az Instagramon A Rubiné a jövő? J. o. S­vájcban kifejlesztették a negyedik típu­sú csokoládét, amely a millenniumi ge­neráció igényeinek megfelelően reme­kül fest az Instagramon. Konkrétan „millenni­umi rózsaszín”. A tudósokat általában azért sze­retjük, mert innovatív megoldásokat találnak ki mindarra, amit az emberiség elront. A világ leg­nagyobb csokoládégyártó cégének, a svájci Barry Callebaut-nak élelmiszer-kutatói azonban szep­tember elején azt mutatták be, hogy miért érde­mes élni: a rózsaszín csokoládéért. Ez nem egy eperrel, málnával ízesített tábla - amely még csak hírből sem ismeri a bogyós gyümölcsöket -, ha­nem egy új típusú csokoládé. Nyolcvan év óta az első ilyen, a 30-as években fedezték fel ugyanis a fehér csokoládét. Az eredeti fekete csoki legalább 70 százalék­ban a kakaóbab szilárd anyagából készül, a ma­radék pedig csokoládévajból és cukorból. A tej­csokoládét tej hozzáadásával gyártják, a fehér csokit pedig kizárólag cukorból és csokoládé­vajból vagy a kakaóbab feldolgozása során ke­letkező zsírból. (Épp ezért egyes csokoládéimá­dók nem is tekintik „igazi” csokinak.) A Ruby (Rubin) csokoládé rózsaszín árnyala­tú, új fajta egy speciális kakaóbabból származik, amely Elefántcsontparton, Ecuadorban és Bra­zíliában terem. A Barry Callebaut élelmiszer­vegyészei 13 évet töltöttek a speciális fajta ta­nulmányozásával és a rózsaszín árnyalat, illet­ve a hozzá tartozó némileg savanykás, gyümöl­csös íz kinyeréséhez szükséges megfelelő tech­nika kifejlesztésével. Peter Boone fejlesztési ve­zető ugyanakkor elismerte, hogy a szerencse is közrejátszott, mire sikerült „a gyümölcsös íz és a zamatos bársonyosság közötti feszültség” megfe­lelő arányát eltalálni. Néhány szakértő kétkedve fogadja a Barry Callebaut bejelentését, és gene­tikailag módosított kakaóbabot sejt az innová­ció mögött, azonban a cég hangsúlyozza, hogy a Rubin kizárólag természetes alapanyagokból és természetes módon készül, ráadásul egy új tech­nológiának köszönhetően 40 százalékkal keve­sebb cukrot tartalmaz. (A természetes eredetet látszik alátámasztani, hogy pirosas színű kakaó­port már más cég is forgalomba hozott.)­­ A Ruby természetes, színes, hedonista, el­csábít és elkényeztet, de megtartja a csokoládé eredetiségét is. Kiváló egyensúly, amely sokak­hoz szól a millenniumi generáció tagjai közül - jelentette ki a svájci cég igazgatója, Antoine de Saint-Affrique a Bloombergnek. A csökkentett cukortartalom és a különleges szín valóban ha­talmas piaci lehetőséget rejt. A Barry Callebaut csak két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy érdemes bevezetnie a rózsaszín csokoládét, akkor kezdő­dött ugyanis a színes ételek trendje. Mára szénnel színezett fekete fagylaltok és bur­­gerek, céklával bolondított karfiolok és spárgák, szivárvány színben játszó bagelek, illetve rózsa­szín és kék sziruppal ízesített frappuccinók lep­ték el a boltokat. Az ok egyszerű: a színes ételek jobban mutatnak az Instagramon, a képek gyor­sabban elkészíthetők, és többször lehet használ­ni a valóságot jelző (és emiatt menőnek számí­tó) #nofilter hashtaget. Az Instagram egyik legsikeresebb gasztrool­­dalát vezető Sarah Phillips szerint a „ragyogó színes frissítőkre” és a „festménynek tűnő” éte­lekre most nagyon nagy a kereslet a közössé­gi médiában, és a trend egyre jobban kiteljese­dik 2017-ben. Az úgynevezett „millenniumi rózsaszín” vi­szont nem mai találmány. Ez a finom, lazacsze­rű árnyalat - amely a millenniumiakat saját ked­venc italukra, a roséra emlékezteti - már néhány éve jelen van a közösségi médiában, mivel na­gyon jól fényképezhető. A trend idén csúcsoso­dott ki, amikor ilyen színű házak bukkantak fel Los Angelesben, illetve az Apple bejelentette, hogy az iPhone 8 lecseréli a rózsaarany telefon­házat a millenniumi rózsaszínre inkább emlé­keztető árnyalatra, így amikor fél-egy év múlva a megfelelő élelmiszer-biztonsági engedélyezte­tések és viszonteladói megegyezések után a pol­cokra kerül a Rubin, azonnali őrület várható a közösségi médiában.

Next