Magyar Idők, 2017. szeptember (3. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-16 / 217. szám

14 LUGAS 2017. szeptember 16., szombat FILM - Road movie Isztambul macskáiról Pszichopata és Bulikirálynő Jancsó T­udjuk, hogy az internetet a macskák uralják. Ceyda Torun lírikus dokumen­ tumfilmje bebizonyítja, hogy Isztam­bult is. Egyszer volt, hol nem volt, az Ottomán Bi­rodalom aranykorában Konstantinápoly volt az európai és az ázsiai kereskedelmi útvonalak leg­fontosabb találkozási pontja. Prémkereskedők jöt­tek Skandináviából, papiruszt hoztak Egyiptom­ból, selymet a Távol-Keletről. És minden egyes hajó macskát tartott a fedélzetén, hogy a termé­szet rendezhesse a patkányok sorait. Amint az árut kipakolták, a cicák is elkezdték felfedezni a várost, így Isztambul évszázadok óta a kóbor macskák városa. A folyamatos vándoroké, akik függetlenségük teljes tudatában járják be a ba­zársort, a kikötőt, a piacokat és kávézókat, de ke­gyesen hajlandók elfogadni a teljes város szere­­tetét, etetését és törődését - különösen azon né­hány szerencsését, akiket kiválasztanak maguk­nak. Az emberek boldogan vállalják a feladatot, mert megszabadulnak a depressziótól, vagy ép­pen patkányölő szert takaríthatnak meg. Az Amerikában tanult Ceyda Torunnak a Kedi - Isztambul macskái az első egész estés munkája. A 79 perces dokumentumfilmből azonban szinte tapintható, hogy a rendezőnő milyen boldogan tér vissza szülővárosába. A drónokkal felvett nagy­totálok nyomán a film éppen annyira isztambuli úti film, mint macskaszemszögből fényképezett road movie. Az operatőr Charlie Wuppermann kamerája folyamatosan mozog, a földközeli jele­netek testközelből követik a cicák minden moz­dulatát: hogyan másznak fára, és hogyan pihen­nek meg több emelet magasban az ablakpárká­nyokon. Wuppermann nem fél a rajzfilmes fogá­sok alkalmazásától sem, gyakorta veszi át a macs­kák látószögét, ha izgalmas üldözésről vagy cica­harc fényképezéséről van szó. A város több ezer macskája közül Torun és Wuppermann hetet követett két hónapon ke­resztül, így Simlis, Szerető, Pszichopata, Buliki­rálynő, Játékos, Vadász és Úriember lett Isztam­bul hét mesterlövésze. Az emberi tulajdonságo­kat megszemélyesítő állatok azonban nemcsak a cukiságfaktort jelenítik meg, hanem történe­tükön keresztül a macskák és az ember különös egymásrautaltságát is bemutatják, így nincs, aki könny nélkül állná meg, amikor kiderül: Simics most született kölykeinek viszi a lopott zsákmányt, vagy ne kacagna, amikor Pszichopata nőiessége legteljesebb tudatában terrorizálja ételért a kör­nyéket, esetleg ne gondolna maga is valami fi­nom falatra, amikor a dundi Úriembert látja vá­logatni a füstölt pulykahús és a gourmet sajtok között. Tulajdonságaikat Mo Stoebe fürge vágá­sai és Kira Fontana török és nemzetközi hang­zást keverő zenéje hangsúlyozzák még jobban. „A kutyák azt hiszik, az ember az isten, de a macskák nem. A macskák tudják, hogy az embe­rek Isten akaratának közvetítői. Nem hálátlanok. Csak jobban tudják” - magyarázza a film egyik interjúalanya. A macskák spirituális megközelí­tése az egész filmet áthatja. A depressziósok Al­lah felvidító ajándékának tekintik őket, egy ha­lász, aki viharban vesztette el hajóját, egyenesen isteni hírnöknek (mivel egy kóbor macska mi­att talált meg egy éppen elég pénzzel teli pénz­tárcát), de van olyan is, aki a kereszténységet és a muszlim hitet hidalja át a macskák által (mo­hamedán létére saját macskatemetőjében kereszt alatt nyugszanak korábbi cicái). A spiritualitás mellett Torun az ember és ál­lat együttélésének praktikus oldalát is fel akarja fedezni. Hogyan tűnnek el a város élőlényeinek legfontosabb élőhelyei az új építkezések miatt, ho­gyan lehet munkára fogni a macskák vadászösz­tönét, hogyan kell a kóbor macskákat állatorvos­hoz vinni, vagy éppen hány kiló húst emészt fel egy egész falka etetése. Mindez olyan jól sikerült, hogy a film világszer­te gyűjti be a sokcsillagos kritikákat - nemcsak a macskaszeretők tollából. Többnyire hetekkel a be­mutató előtt elfogynak rá a jegyek, New Yorkban például kész bűvészmutatvány volt bejutni a pót­székekre is - annak ellenére, hogy az amerikaiak zsigerileg tiltakoznak minden folyratot,film­ ellen. A Twittert nem véletlenül özönlötték el Sheri Lin­den, a Hollywood Reporter kritikusáéhoz hason­ló mondások, miszerint a film „felvilágosításként szolgál a nem macskaszeretőknek, macskamen­taként pedig a rajongóknak”. A macskák és az ember egymásrautaltságát is bemutatja Ceyda Torun alkotása Fotó: Cirko Film KIÁLLÍTÁS - Aranykor, ahogy Duray Tibor láttatja Elmunkáspáholytól a Hiltonig Ozsda Erika N­appal szabóinasként dolgozott, este is­kolába járt, éjszaka festett. Szenvedő című rajzát Picasso levelében „a kép­zőművészet száz legjobb grafikája” közé sorolta. Duray Tibor finom kezű festő, grafikus, szenve­délyes szobrász és éremművész volt. A tépelődő, zárkózott festő szegény családban született, tizenhat évesen már dolgoznia kellett. Képein többször feldolgozta a nincstelenek, a bér­házak és hátsó udvarok lakóinak mindennapjait. Öt hónapig segédkezett mesterének, Aba-Novák Vilmosnak a párizsi világkiállításra festett Fran­cia-magyar történelmi kapcsolatok című pan­non, mely végül elnyerte a világkiállítás nagy­díját. Duray egyéni hangú művein nem rejtette el a mestereinek és példaképeinek - Aba-Novák Vilmos, Derkovits Gyula, Picasso - köszönhető hatásokat. A festő Olaszországba először 1937- ben jutott el, ahol a Római Magyar Akadémián ösztöndíjasként tanult. Az utazás óriási élmény volt, Itália a későbbiekben is többször menedékül szolgált számára. Rómában ismerte meg felesé­gét, Lévai Adrienne-t, aki szintén ott járt iskolá­ba. Duray tíz évvel később Párizsban ismét ösz­töndíjasként tanulhatott. Meglátogatta a chart­­res-i katedrálist, melynek üvegablakai nagy ha­tást tettek rá, ezek után már nemcsak festett és rajzolt, hanem üvegablakterveket is készített. Vi­szont a háború gyötrelmei és az 1950-es években kötelező szocreál művészeti irány követelményei lelki válságba sodorták. Az I. Magyar Képzőmű­vészeti Kiállításon nagy kudarc érte: az Élmun­kások páholya című képét több fórumon is élesen kritizálták, és annak ellenére, hogy másik festmé­nyét a kultuszminisztérium megvásárolta, a sé­relmeket nem tudta feledni. Három évig a buda­pesti Iparművészeti Főiskola Textil Tanszékén raj­zot tanított. Ötvenedik születésnapja alkalmából 1961-ben gyűjteményes kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Pályázat alapján kapott megbízást a debreceni köztemető kolumbáriuma üvegabla­kainak elkészítésére, érdekes módon munkája so­rán az élet szépségét állította szembe a végső ál­lomással. Duray kiemelkedő debreceni alkotása nagyban hozzájárult, hogy 1969-ben megkapta a Munkácsy-díjat. Négy üvegablakot tervezett a Hilton Szálló Miklós-tornyába, később tizenha­tot az ausztriai Krems városába, egy orvosi ren­delőbe. Ezek a megbízások kissé segítettek a csa­lád szűkös anyagi helyzetén. Balatonfüreden, a Vaszary Galériában két nagy, a térben is elkülönülő tárlat a több mint fél év­százados életműből válogat a harmincas évektől a nyolcvanas évekig. Az impozáns méretű Arany­kor című alkotás sajátos stíluskeverék - a szoc­reál találkozása a szürrealizmussal és a klasszi­kus, figuratív modernséggel. A művész megsza­kításokkal több mint egy évtizedig, megrendelés nélkül dolgozott ezen a festményén, melyet teljes egészében ő maga is csak 1982-ben, a Műcsarnok­ban megrendezett kiállítás megnyitása előtt lát­hatott, mivel a kép nagyobb volt, mint a műter­mében rendelkezésére álló falfelület. „Könnyen megzavarhat a kedvezőtlen fogad­tatás” - írta a festő a budapesti kiállítás kapcsán. A 2 x 10 méteres festmény a tárlat után több mint harminc évig dobra feltekerve a műteremben rej­tőzött, ahonnan csak nemrég került elő, s a szük­séges restaurálás után vált újból kiállíthatóvá. Az Aranykor című festménye mellett helyet kapott a Duray-hagyatékból előkerült dokumentációs anyag is, illetve a háborút és az 56-os forradalmat fel­dolgozó néhány mű, melyek a brutalitást és a har­colt embertelenségét tárják a nézők elé. Duray jól ismerte ezeket az eseményeket, bejárt a gettóba, hamis papírokkal embereket mentett. Krúdy ut­cai lakásukban nyolc zsidót bújtatott, miközben a felesége is a deportálások elől menekült. Mivel a festő megtagadta a katonai szolgálatot, neki is bujkálnia kellett, a házukat ért bombatalálatot a szekrényükben vészelte át. A kiállítás a Vaszary Villa másik szárnyában folytatódik, ahol tusrajzokon, táj- és zsánerké­peken, portrékon, enteriőrökön keresztül követ­hetjük Duray munkásságát az indulástól a késői korszakáig. A művész életének baleset vetett vé­get 1988-ban, lakásuk közelében egy autó halál­ra gázolta. Duray Tibor a pilisborosjenői temető­ben nyugszik, sírját saját domborművei díszítik. (Emberi, túlságosan is emberi. Duray Tibor mű­vei. Vaszary Galéria, Balatonfüred, Honvéd utca 2-4. A kiállítás 2018. január 7-ig látogatható) Válogatás a több mint fél évszázados életműből a harmincas évektől a nyolcvanas évekig Fotó: Havran Zoltán

Next