Magyar Ifjúság, 1979. szeptember-december (23. évfolyam, 36-52. szám)
1979-11-09 / 45. szám
A Játékszín második éve Nagy figyelem vette körül tavaly az újonnan létrehozott Játékszínt. Számítani lehetett arra, hogy nyitottságával, mozgékonyságával, az eseményekre való gyors, friss reagálásával erős vonzerőt fog gyakorolni a kísérletező kedvű művészekre és az effajta élvezeteket kedvelő közönségre. Az alapítás érvényét nem cáfolta meg a Játékszín, bár működésével szemben jogos kifogások merültek fel. Nem tudta azt a szellemi kalandot adni, amit vártak tőle. Ez érezhető volt a sajtó észrevételeiben, kritikáiban is. A nézők kegyeikbe fogadták a színházat. Különösen a Ruszt József rendezte Por a szamár árnyékáért című produkciót, Kozák András és a Kaláka együttes Hamletját, Karinthy Ferenc Gőzét és a debreceniek vendégjátékát látogatták az átlagnál többen. A Játékszínnek 1979. január elsejétől új igazgatója van: Giricz Mátyás. — Milyen koncepcióval, elképzelésekkel indultak neki az új évadnak? — Nincs szükség új koncepcióra, hanem arra kell törekedni, hogy az eredetit minél inkább kiteljesítsük. A Játékszín befogadószínház. Ez azt jelenti, hogy igyekeznünk kell földeríteni színháza területen mindazokat az eredeti, figyelemre méltó elgondolásokat, amelyek termékenyítőleg hathatnak, előrelendíthetik a színházi életet, még akkor is, ha kockázatosak vagy a hagyományos színházi keretekben nem valósulhatnak meg. — Május közepén fejezte be évadját a színház. Mi az oka a korai zárásnak, jövőre is így lesz? — Hajdan a Kamara Varieté is korán kezdett és hozzánk hasonló időpontban fejezte be az évet. Egészen egyszerűen azért, mert az épület szellőzése nincs megoldva. Tehát ahogy beköszönt a meleg idő, képtelenség megmaradni az emeleten, de a földszinten sem könnyű végigülni az előadást. Az épület rossz állapotban van, a Nyugati pályaudvar környékének rendezése után kirívó lesz a mi kis játékszínünk elavultsága, ósdisága. És ez nem egyszerűen technikai, hanem szakmai kérdés. Tudásom szerint a Kulturális Minisztérium tervezi a teljes felújítást, két ütemben. Az első föltehetően a jövő nyáron megindul. — A színpad kamaraméretű. Mit fog javítani technikailag a felújítás? — A Játékszín természetesen kamaraszínház marad. De nincs a színpadnak és a nézőtérnek az a fajta intim közelsége, ami az ilyen színháznál alapvető követelmény. Talán javítható a helyzet azzal, hogy csökkentjük a színpad magasságát, tökéletesítjük a világítást, előszínpadot létesítünk. — A színház nyitása előtt nyilatkozott lapunknak az akkori igazgató, Bicskei Gábor, ő vetette, föl, hogy a Játékszín köré kellene tömöríteni a fiatal írókat. Erre valóban történtek kezdeményezések: bemutatták Czakó Gábor darabját, a Disznójátékot. Önnek ezzel kapcsolatban mik a tervei? A Játékszín támogatja a fiatal írókat? — Színházunk nem az írói tömörülések színháza. Ezzel nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy fiatal írók a Játékszín körül gyülekezzenek. Sőt, mi külön foglalkozunk írókkal, anélkül, hogy tudnánk, melyik az a közösség, amelyik végül elvállalja a színre vitelt. Ez is benne foglaltatik a színházban, de nem akarjuk kizárólagos formává tenni. Van egy eredeti kísérletünk. Fölajánlottuk íróknak, hogy írjanak a színház számára darabot, amit önmaguk meg is rendezhetnek. — Személy szerint kire vonatkozik az ajánlat? — Például ilyen munkát vállalt Hernádi Gyula, akinek Lélekvándorlás című darabját november 29- én mutatjuk be. A fiatalabb korosztályból pedig Spiró György, aki ígéretes drámaíró és rendezői vágyai is vannak. — Vannak-e még olyan fiatal írók, akiknek a darabjai a közeljövőben színre kerülhetnek? — Foglalkozunk Ördögh Szilveszter Koponyák hegye című művével és az új Boldizsár Miklós-darabbal, A hőssel. Ezek saját bemutatóink lesznek. — Szakmai körökben miképpen fogadták a Játékszínt? Követésre méltónak találták vagy elfogultan tekintettek rá? — Eddig nem merült föl két sikeres előadás. Fönt: a Dürrenmatt-darab, a Por a szamár árnyékáért, középen: Spiró György Nyulak Margitja című drámájának szereplői „Az eredményt, Steinbeck Égerek és emberekjét már megismerhette a közönség.” Karinthy Ferenc Gőzének egyik jelenete