Magyar Ipar, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)

1918-07-07 / 27. szám

XXXIX. kötet. Budapest, 1918. julius 7. 27. szám. MAGYAR IPAR „IPARÜGYEK“. — AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET HETILAPJA. Megjelenik vasárnap. — Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijukért jár. Az előfizetési dij egész évre 24 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő­ utcza 4. Telefon: 26—75 és 162—00. — Felelős szerkesztő: Dr. Soltész Adolf. Az államvasúti tarifák emelése. Röviden már megemlékeztünk az Országos Iparegyesület állásfoglalásáról az államvasutak áru­­díjszabásának tervezett fölemelése ellen. Az aláb­biakban közöljük az egyesület idevonatkozó föl­­terjesztésének részeit. A tervezet tanulmányozása alkalmával — mondja a fölterjesztés — szembetűnik annak az a tendenciája, hogy az Államvasutak pénzügyi jö­vedelmezőségét bármilyen utakon és minden esz­közzel a gazdasági élet követelményeinek mellő­zésével is biztosítani óhajtja. A vasutak állami kezelésének közgazdasági fontossága pedig éppen abban rejlik, hogy a hazai ipar összességét megvédi a szállítási ipar esetle­ges túlkapásai ellen. Mindig szorgosan megvizs­gálandó, hogy az a jövedelemtöbblet, amelyet a szállítási díjak felemelése a kincstárnak juttat, arányban van-e azokkal a károkkal, amelyeket a gazdasági életnek okoz. Nem helyeselhetjük az előterjesztésnek azt a megállapítását, amely szerint az „államgazdasági erőforrások kimélyítése már-már elérte a legszélső határokat és újabb erőforrások nyitása a legna­gyobb nehézségekbe ütközik.“ A háború után ránk háramló nagy gazdasági átalakító és felélesztő munkát nem kezdhetjük meg a lemondás jegyé­ben, hanem mindent el kell követni e gazdasági erőforrások kimélyítésére. Az államvasutak sem zárkózhatnak el e munkában való részvétel elől. Már­pedig a tervezet szem elől téveszti az állam­­vasutnak ezt a hivatását. Példa erre egyebek közt a gabonaneműek szállítási díjának felemelése, amelynek révén nagy hátrányba kerülne a ma­gyar mezőgazdaság és még inkább a magyar ma­lomipar, a tervezett vámkapcsolat esetén, a német birodalmi mezőgazdasággal és malomiparral szem­ben. Magas vitelbérek mellett a magyar gazda nem ösztönöztetnék belterjes gazdálkodásra, vi­szont a cseh-morva és német belehajtatnék a többtermelésbe, mert az árak ott magasabbak volnának mint nálunk. Az ausztriai és német liszt és őrleményfogyasztást pedig nem a magyar ma­lom, hanem az ottani fedezné és ezzel állatte­nyésztésünk is szenvedne, mert ezzel kevesebb volna a korpa és malomhulladék. De a legfonto­sabb cikkek megdrágítása a tarifák által azt idézné elő, hogy a MÁV­ bevétele fokozásának egész terhét a lakosságnak csak elenyésző csekély része viselné, az, amely a városban lakik, az ipa­ros, a kereskedő, a fix fizetésű, vagy jövedelmű. De már az államvasutak jövedelmezőségének megállapítása szempontjából rá kell mutatnunk annak a számításnak a helytelenségére, amely az államvasút bevételeinek beállításánál nem veszi tekintetbe a 30°/6-os hadiadót, amely nem tekint­hető a kincstár különálló jövedelmének és amely önmagában az 1916—1917. évi áruforgalom ala­pulvételével kerek számban 100 millió korona be­vételt jelent. Ennek az összegnek számbavételével — az elaborátum egyéb számításainak alapján — a tarifareformnak csupán körülbelül 260 millió bruttó bevételi többletre kellene törekednie. De abban a feltevésben, hogy csakis átme­neti, időleges, a háború befejeztével megszünte­tendő rendszabályokról van szó, az elaborátum­­ban felsorolt módozatok közül, — az alább kö­rülírt módosításokkal — a harmadikat véljük el­fogadhatónak. Ennek a módozatnak a tervezetben leírt formái a hazai ipar szempontjából azzal a felette súlyos következménnyel járnának, hogy a közlekedést az egész vonalon megdrágítván, az ország távoleső részeibe a szállítást sok árura nézve lehetetlenné tennék, az ország részeit gaz­daságilag egymástól elválasztanák és a határhoz közel eső részek fogyasztását a külföldi termelés karjaiba dobnák. E súlyos inkonvenienciák kiküszöbölhetők volnának, hogy ha a díjtételek nem egyöntetű lineáris emelésben részesülnének, hanem az áru értékének és rendeltetésének szemmeltartásával emeltetnének fel és a nagyobb távolságoknál na­gyobb mérvű mérséklés engedélyeztetnék, így teljesíthetné az államvasút azt a közgazdasági feladatát is, hogy a külön vámterületet nélkülöző magyar ipart védelemben részesítené, kevésbbé terhelvén a nyersanyagokat, mint a feldolgozott készárút. Eszerint a most érvényben levő árúdíjsza­­bás tételei a következő mértékben emeltetnének fel: 100 %-kal: a közönséges gyorsárú, az I. II. terjedelmes osztályba tartozó darabárúk, továbbá a III. a) és b) gyűjtőárúk. 75%-kal: a mérsékelt és különösen mérsé­kelt gyorsárú és az A) kocsirakományi osztályba tartozó áruk.

Next