Magyar Ipar, 1920 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1920-11-21 / 19-20. szám
XLI. kötet. Budapest, 1920. november 21. 19—20. szám.. MAGYAR IPAR „IPARÜGYEK.« AZ ORSZÁGOS IPAREGYESÜLET HETILAPJA. Megjelenik vasárnap. — Az Iparegyesület tagjainak tagsági dijukért jár. Az előfizetési dij egész évre 80 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő utca 4. Telefon: 26—75 és 162—00.—Felelős szerkesztő: dr. Soltész Adolf. November 13. Ezt a napot a magyar történelem gyászos terminusai közé iktatta Magyarország közvéleménye. A nemzetgyűlés tragikus hallgatással cikkelyezte be ezen a napon a trianoni békekötést, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedő nagy Magyarországból Csonka-Magyarországot, három millió magyar testvérünkből idegen alattvalót csinált a kellő parlamentáris formaságok szerint is. Mert azok a lesújtó valóságok, amelyeket november 13-án törvénybe iktattak, valóságok voltak addig is. Az igazi gyászos nap nem is a becikkelyezés napja, hanem az, amelyen sorsunk rettentő fordulata megpecséltetett. November 13. csak dátum, amely után a sötét valóságok lebonyolítása következik. És amikor erről a históriai dátumról ezen a helyen is megemlékezünk, akkor arra kérünk minden dolgozó magyart, ne keseregjen a múlton, ne búslakodjék a jövőn. Ne keseregjünk, ne búslakodjunk, ne essünk kétségbe. A múltból csak azt tartsuk szemünk elől, ami tanulság, a jövőben pedig csak a reménységet nézzük. Mind a kettőt, a tanulságot is, a reménységet is akkor tudjuk értékes valóságra váltani, ha dolgozunk minden erőnkkel, dolgozunk egyetértéssel, dolgozunk hűséggel a magyarság földje iránt, hittel a magyarság jövendőjében. A béke ratifikációja, amelyet most már nemsokára követni fog a ratifikáció a győztes nagyhatalmak törvényhozásaiban, megindítja a lehetőségét annak a folyamatnak, amelyben Magyarország újjáépítése kezdődik. Ha majd megnyílnak az országhatárok, ha majd újra kezdődik a fokozatos lehetősége a külső világgal való normális érintkezésnek, akkor minden nap becsületes munkája közelebb fog vinni bennük Matlekovits Sándor.*) Írta: Balkányi Kálmán, az Omke igazgatója. Pest városának egy volt tollnokát ünnepeltük október 12-én. Ez az ifjú tollnok bizony nem érvényesült a nemes városnál, noha nem volt egészen tehetségtelen ember. De hát ez megesik ma is, megesett már 50 évvel ezelőtt is. Vagy azért, mert ebbe tettek valakit, vagy unalmas munkakört bíztak reá, de bizonyos, hogy egyáltalán nem tetszett a mi tollnokunknak a városháza levegője. Otthagyta és ez volt a szerencséje neki és úgy látszik, nemcsak neki, hanem az egész országnak. Mert ha jól bántak volna vele a nemes tanácsnál, akkor tehetsége folytán bizonyosan felküzdötte volna magát (nem akarok nagyot mondani) legalább is gazdasági tanácsnokságig. Ellenben aligha lett volna belőle az az ember, akit most 78 éves születésnapján hódolattal vesz körül minden magyar ember, akinek érzéke van a közgazdasági haladás iránt. Pest városának ez a nyugalmazott tollnoka: Matlekovits Sándor, bejutván a minisztériumba, egymaga többet dolgozott a kiegyezés óta ujján) Ezt a szép, hangulatos cikket írója abból az alkalomból küldötte be nekünk, hogy az Országos Iparegyesület nagynevű elnökét egyesületünkkel együtt ünnepelte az Omke is, amely előbb már közgyűlésén is meleg elismeréssel adózott Matlekovits Sándornak a kereskedelem szabadsága érdekében való állásfoglalásáért, két sorsunk javulásához, reményeink megvalósulásához. Bízzunk szerencsétlen hazánk szebb jövőjében, higgjünk Magyarország feltámadásában, fogjunk össze együttes munkára és erőnket gyarapítsa az a hitünk, hogy november 13-án a nemzetgyűlés a kegyetlen békét ratifikálta, de nem petrifikálta. A trianoni béke Csonka-Magyarországa nem lesz örökkévaló.