Magyar Ipar, 1932 (53. évfolyam, 1-18. szám)

1932-12-02 / 17-18. szám

réssel emlékezem meg, egyben annak a reményemnek adok kifejezést, hogy az egyesület, híven őrzött hagyományait követve, a m­ai rendkívüli nehéz viszonyok között nagy múltjához méltó buzgalommal fogja szolgálni egy boldogabb jövőben való tör­hetetlen hittel a magyar ipar ügyét. Biztosíthatom ez alkalommal az egyesületet arról is, hogy működését állandóan éber figyelemmel kísérem és közérdekű céljai elérésében támogatni fogom. Fogadd­, kérlek, őszinte nagyrabecsülésem nyilvánítását, mellyel maradok igaz híved Falunyi Tih­mér s.­k.“ Tory Gergely államtitkár, a miniszter üdvözletéhez fűzött beszédében, visszapillantva a jubiláló egyesület múltjára, utal arra, hogy a magyar ipar fejlesztése olyan magas fokot ért el, amelyen ha nem lett volna, talán ma már Csonkamagyarország sem állana. Örömmel állapítja meg, hogy a magyar ipar a bel­földi szükségleteinket már teljes mértékben tudja fedezni s végül rámutat arra, hogy az ipar kérdése az élet és halál, a lét és nemlét kérdése s ha valaha, úgy ma fokozottabban kell törődni az ipar sorsával, mely kérdésben az Iparegyesületre a jövőben is nehéz feladat vár. Elnök felolvassa ezután egyesületünk védnökének, József főherceg tábornagynak következő tartalmú táviratát: • „Az Országos Iparegyesület 90 éves fennállása alkalmából a legmelegebben üdvözlöm annak minden egyes tagját, a Min­denható áldását kérem további munkálkodásukra, hogy ered­ményesen közreműködhessenek hazánk felvirágoztatásán. Jó­zsef főherceg, tábornagy.“ Majd az elnök indítványára a diszközgyűlés elhatározza, hogy táviratban üdvözli nagybányai vitéz Horthy Miklós kor­mányzót és József főherceg tábornagyot, az egyesület védnökét. Elnök bejelenti, hogy az egyesület igazgatósága ez évben úgy határozott, hogy a jubiláris évre való tekintettel, kivéte­lesen három arany díszérmet ad ki, még­pedig egy nagyipari, egy középipari és egy kézműipari érdemes vállalatnak. Az aranyérmeket az egyesület igazgatósága a Salgótarjáni Kőszén­bánya rt.-nak, Stühmer Frigyes rt. kakaó, csokoládé és cukorka­­árugyárnak és Nagy Antal koszorús asztalomesternek ítélte meg. Dr. Naményi Ernő h. igazgató felolvassa e határozat indo­kolásait, melyeket lapunk más helyén, teljes terjedelmében közlünk. A felolvasott indokolás után Tolnay Kornél elnök a Salgótarjáni Kőszénbánya rt. ügyvezető elnök vezérigazgatójá­nak, Chorin Ferenc felsőházi tagnak, dr. Stühmer Gézának, a Stühmer Frigyes csokoládégyár rt. igazgatójának és Nagy Antal­nak közvetlen szavak kíséretében átnyújtotta az egyesület No­­bel-díját, az aranyérmet, amit a kitüntetettek sorra meghatot­ta­n köszönnek meg. Jungfer József alelnök, az elnökség megbízásából köszön­tötte azokat az iparosokat, akiket az Országos Iparegyesület igazgatósága, jubiláris közgyűlésünk alkalmából az egyesület ezüst, illetve díszéremmel tüntetett ki. Úgy érzi, hogy ezen ki­tüntetést mindazok, kiknek neveit itt hallani fogják, megérdem­lik, mert iparukat egy szebb jövő r­eményében, fáradságot és áldozatot nem ismerve fejlesztették. Önzetlen és sok esetben út­törő munkájukkal, melyet az Országos Iparegyesület kitünte­téssel jutalmaz, kitűntek a többiek közül s azon reményének ad kifejezést, hogy példájuk követésre talál s a kitüntetetteknek ez az elismerés erőt ad ahhoz, hogy a mai nehéz időben, mely mind több és több erőmegfeszítést és áldozatot kíván, hogy iparukat országuk felvirágoztatásuk érdekében még nagyobb szeretettel és lelkesedéssel folytassák. Amidőn az Országos Iparegyesület elnöksége megbízásából a kitüntetésről szóló ok­levelet átnyújtja, arra kéri a kitüntetetteket, fogadják a kitün­tetést oly szeretettel, mint amilyen szeretettel azt az Országos Iparegyesület elnöksége adja, kitüntetésükhöz fogadják az el­nökség jókívánatait és további munkásságukhoz a jó Isten áldását. A kitüntetéseket a következő iparosok kapták: Versenyképességért ezüst diszérmet: Bőripari rt., Budapest, Bőrművek rt., Újpest, Breitschnei­­der Vilmos és Fia cipőgyár, Budapest, Házi cipőgyár rt., Buda­pest, Hantos Testvérek rt., Budapest, Heisler József asztalos­­árugyáros, Budapest, Kácser József cipőgyáros, Budapest, Kis­iparosok Egyesült Cipőipari Szövetkezete, Szeged, Kohn Imre kaptafakészítő, Budapest, László Zoltán fémárugyár, Győr, Manna csokoládégyár, Kun D. Budapest, Seidler N. Nándor cipőgyáros, Budapest, Vincze Ernő bőrgyáros, Újpest és Virá­nyi Imre kalapgyáros, Budapest. Ipari jelességért ezüst diszérmet: Apor József építőmester, Budapest, Bocsák Antal kőműves­­mester, Pesterzsébet, Band Géza aranyművesmester, Budapest, Bajza Sándor és Cziha Gyula egészségügyi berendezők, Buda­pest, Félix Aladár látszerész, Budapest, Gálosi József asztalos­­mester, Budapest, Gódy László cipészmester, Budapest, Illés László női szabó, Győr, Kner Erzsébet könyvkötő, Budapest, Kiss Sándor asztalos, Budapest, Oros Endre sütőmester, Győr, Szidly János sütőmester, Nyergesújfalu, Schöppe Alajos asztalos, Kispest, Steinmetz József asztalosmester, Budapest, Szlezák László harangöntőmester, Budapest, Szigeti Gyula asztalosmes­ter, Enying, Szabó Gyula asztalosmester, Budapest. Ipari jelességért egyesületi díszérmet: Bohrer János cipészmester, Pesterzsébet, Héber József asztalosmester, Budapest, Kardos János csizmadiamester, Győr, Kiss János férfiszabómester, Pesterzsébet, Kóczán István és Kóczán János cipőfelsőrészkészítők, Szombathely, Misák László ötvös, Budapest, Szalai József cipészmester, Pesterzsébet, Szlavkovszky János asztalosmester, Sashalom, Aleisz Gyula cipőgyáros, Budapest. Elismerő oklevéllel tüntettettek ki: Spiegel Nándor gyárigazgató, Budapest, Kellner Arthur gyárigazgató, Budapest. Üdvözlő oklevéllel tüntettettek ki: Kálmán Ede szobrászmester, Pécs, Rákóczi Ferenc kádár­­mester, Csepreg, Baranyai József szabómester, Csepreg, Karlo­­vits Károly órásmester, Csepreg, Czigli Ferenc mészárosmester, Csepreg, Lankovits József asztalosmester, Csepreg, Öz Lajos szabómester, Törökszentmiklós, Kiss András mézes­bábos, Tö­­rökszentmiklós. A magyar ipar propagandája terén szerzett érdemeikért el­ismerő oklevéllel tüntettettek ki: Corvin Áruház rt., Budapest, Gutmann J. és Társa, Buda­pest. Utána Hauswirth Ödön alelnök meleg szavakkal emléke­zett meg azokról a hűséges és jeles munkásokról, kik egy vál­lalatnál, cégnél évtizedeken keresztül megszakítás nélkül dol­goztak. Úgy érzi, hogy hűségükkel gazdájuk szeretetét érdemelték ki és az ő előterjesztésük alapján az Országos Iparegyesület kitüntetését. Schultz tüzeléstechnikai rt.-nál: Hirn József tervező (28 év). Egyesületi ezüst munkáséremmel tüntettettek ki: Horkai Ede cégnél: Zimmermann Béláné sz. Alreisz Teréz (20 év). Royal Hagy­szálló rt.-nál: Domonkos Gergely liftkezelő (25 év). Hamswirth Ödön cégnél: Fuchs Mihály mázoló (20 év). Mara­ és Grossmann fémárugyárnál: Pschierer Jánosné gyári munkásnő (39 év), Starek Tivadar bádogos (39 év), Grünfeld Benő bádogos (35 év), Binner Ferenc bádogos (35

Next