Szablya-Frischauf Ferenc szerk.: Magyar Iparművészet 45. évfolyam 1942
Krónika
•KRÓNIKAI "I"INEVEZÉSEK. Nagy örömet okozott a magyar művészi körökben a most kijött két kinevezés. Dr. Sió Gézának, az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács főtitkárának a miniszteri tanácsosi címet, vitéz Spolarich Lászlónak, a „Muskátli" szerkesztőjének pedig a m. kir. tanügyi főtanácsos, ipari középiskolai igazgatói címet adományozta a Kormányzó Űr Főméltósága. A magyar művészeti kultúrának mindketten régi, kiváló harcosai, akiknek munkássága rendkívül sokat jelent hazánk művészetének fejlődésében. Társulatunk e helyütt is a legnagyobb szeretettel fejezi ki nekik legjobb kívánságait. IpANÜGYI KINEVEZÉSEK. Az új esztendő a művészeti tanintézetekben is érdekes változásokat hozott. Dósa Antal, az ismert festőművész és grafikus megkapta kinevezését az E. M. Kir. Iparművészeti Iskola rendes tanárává. Tancsik Mihály grafikus iparművész, az Iskola tanára és Batta György ötvös iparművész, az Iskola szakoktatója pedig magasabb fizetési osztályba kerültek. Dr. Molnár Ernő püspöki tanácsos, az Egyházművészeti Hivatal igazgatója, az M. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola tanára magasabb fizetési osztályba került, Kontuly Béla és Fáy Aladár festőművészek pedig a Főiskola tanári karába kapták meg kinevezésüket. A magyar művésztársadalom örömmel üdvözli őket s társulatunk legjobb szerencsekivonatát e helyütt is kifejezi nekik. INTARZIAMŰVÉSZET. Az intarzia, mint tudjuk, faberakás. Különböző fanemekből kiválogatva, vékony lemezekből vágják ki a formákat, amelyek pontosan egymásba illenek. Bátran mondhatjuk, hogy az intarzia több, mint egyszerű kézműipari munka. Már maga a különböző fafajták összeválogatása is szakértelmet és művészi ízlést igényel. A világ múzeumai igen sok szép régi intarziás bútort őriznek, amelyek valóságos iparművészeti műremekek. Az intarziaművészet igen régi. Már a régi egyiptomiak ismerték és alkalmazták és a legrégibb intarziás lelet három és félezer éves. Európában a XV. században kezdték alkalmazni az intarziát először az olaszok, majd a franciák, végül a németek. Németországban még ma is virágzik az intarziavágás művészete. Mikor még a kézimunka nem volt olyan drága, mint manapság, gazdagon alkalmazták az intarziát a bútorokon. De nemcsak a bútorokon, hanem templomi berendezéseknél, faborítású menynyezeteknél és falborításoknál is gyakran láthatunk intarziát. Nagyobb figurális kompozíciót csak napjainkban készített egy német művész intarziamunkával. •STERMANN GRETSCH: Akik a tavalyi milánói Triennalén személyesen vettek részt, örömmel emlékeznek erre a kitűnő német iparművészre, aki Milanóban a német kiállítást organizálta. Műveiből a „Kunstdienst" Berlinben most kollektív kiállítást rendezett, amelynek igen nagy sikere volt. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy szeretettel emlékezzünk meg erről a kiváló művészről, aki a tavalyi Triennale alkalmával olyan elismerőleg nyilatkozott társulatunk törekvéseiről. FAL- ÉS TÉRDÍSZÍTÉS A KISLAKÁSBAN, AZ utolsó években sok történt abban az irányban, hogy a kispolgár lakása célszerű, olcsó és művészi formájú bútorral elláttassék. Nálunk ez nagyrészben az Iparművészeti Társulat érdeme. Azonban kevés szó esett még a falak díszítéséről, a képek és egyéb lakásdíszek elhelyezéséről. A 19. század végén és a 20. század elején még dívott a kastélyok termeinek utánzása a polgári lakásokban. De mert anyagilag nem volt rá mód eredeti műtárgyakkal díszíteni a lakást, hát ezeknek az utánzataival tömték tele a szobákat. Nagy szerephez jutott az úgynevezett „olajnyomat", amely pótolni volt hivatva az eredeti drága olajfestményt, persze széles és minél díszesebb aranyrámában. S tele tömték a lakást mindenféle egyéb „műtárgyakkal" abban a hiszemben, hogy minél több „műtárgy" van a szobában, annál szebb lesz az. Mondani sem kell, hogy ezek a „műtárgyak" a mindenféle utazási emléktárgyak, fából, fémből, porcellánból, gipszből azonkívül faégetésű tárgyak, festett tálak és mindenféle egyéb „nippek", nem szólva a sok dívánpárnáról és festményt imitáló hímzésekből kerülnek ki. Ma tudjuk, hogy a kislakásban az egyszerűség és nem a hivalkodás a cél. Kevés dísz jól elhelyezve és térbe állítva jobban hat, mint a sok értéktelen „műtárgy". Ha nem telik eredeti olajfestményre, akkor talán megtenné egy kisebb vízfestmény is, esetleg egy eredeti kézirajz, vagy jó rézkarc, fametszet, vagy litográfia, keskeny, finom profilú rámában. Ezek a sima falon artisztikusan hatnak. A szekrényre, asztalra egy-egy jóformájú kerámia, egy váza pár szál virággal, egy szép tál nagyon emeli a művészi hatást. A földre kéziszövésű, egyszerű mintájú, színes szőnyeg is hozzájárul az összhatáshoz. Úgy, hogy kevés eszközzel is széppé lehet tenni az otthont. SVÉD NYOMTATOTT SZÖVETEK. A chemnitzi városi textil- és iparművészeti gyűjteményben nemrégen svéd nyomtatott szövetekből egy sorozat került kiállításra. A mintákat M. H. Schmidt, a Göteborgban élő német születésű iparművész tervezte. A világhírű hagyományok, amelyekkel a svéd iparművészet rendelkezik, kiindulva a tér kitöltéséből és színezéséből, amely a svéd textilművészet alapja, inspirálta a művészt a szövetek tervezésénél. A svéd nép életöröme, ereje és művészi érzéke jut kifejezésre ezekben a ragyogó színekben tartott tervezésekben és ezek a színek hangulatosan illeszkednek bele a térbe, amelyben mint bútorhuzatok, függönyök, falikárpitok stb. kerülnek felhasználásra. Ezek a szövetek ott nagy népszerűségnek örvendenek, aminek talán az az oka, hogy a nyomtatott szöveteken sokkal szabadabban érvényesül a művész fantáziája, mint a technikailag kötöttebb szövött munkáknál. A kiállított szövetek úgy színben, rajzban művésziek és kiváló formaérzékről tesznek tanúságot, kezdve a legegyszerűbb mintáktól a legdíszesebb kivitelig. 2