Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)

1877-07-01 / 150. szám

­fásodik évfolyam. 1877 150. 87. Budapest, vasárnap junius 1. avixten, jssc « 5 F.pr hatodha«ábos petittor egy- T szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer » 10 kr. és többszöri hirdetéséért 1 13 kr. minden beiktatásnál. A g bélyegdij külön minden beiktatás f ulán 30 kr. osztr. értMAGYAR JOGÁSZ JOGSZAK­ ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP. A [ „MAGYAR JOGÁSZ“ ß mejjelen I miilifW'ii nap, hétfő­t kivéve. Ilő£zstési ár: f Fi^ésig évre . . 15 frt­­ * Fél évre ... 7 ,, 50 I Negyed évre . . 4 „ — Hirdetések: I SZERKESZTŐSÉG I ét kiadó hivatal: „ Pest, Erzsébet tér 14. se., I II. emelői, s a hova & lap szellemi részét illető­e­n közleményeken kívül, az előfize­­g­e­tési s hirdetési dijak, nemkülöst- a - ben a beiktatandó hirdetmények i i­s küldendők. Kéziratok csak is- i­s­mert kezektől fogadtatnak el. a ser Tisztelt olvasóinkat, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, kérjük: szíveskedjenek mielőbb előfizetni, hogy a lap szétküldése ne gátolh­assék, s a nyomatandó példányok számára nézve tájékozva legyünk. Mindennap megjelenő lapunk előfizetési ára: egész évre 15 ft. félévre 7 ft. 50 kr. negyedévre 4 ft. — Kérjük olvasóinkat, mikép lapunkat körükben terjeszteni szíveskedjenek. A községek a codificatióban. Az igaz, mikép a község intézménye az állam­szervezetnek alap-­s leglényegesb al­katrészét, létföltételét képezi. Természetes tehát, hogy egésséges községrendszer nélkül, melyen az egész államépület nyugszik, nem lehet he­lyes államrendszert alkotni. Ha Angliának sajátságaiban nagyszerű köz­ségrendszerét, melyen alapszik, valódilag az an­gol self governement-et nem hozhatjuk is a miénk­kel hasonlatba, mint nem teheti ezt a continens egyik állama, még a német sem; de mégis való, mikép a­ közélet alakulása, a társadalmi lét fejlő­dése nálunk is a községi szervekben gyöke­rezik. Midőn azonban arról van szó, hogy a köz­ségnek a gyakorlati életben mily hivatás tulaj­­doníttassék, hogy az állam gépezetében mily megbízatásokkal ruháztassék fel, akkor nem lehet egyedül a „ k­ö­z­s­é­g “ jelentéséből kiin­dulnunk, hanem szigorú vizsgálat alá kell ven­nünk azt, hogy váljon a községben létezik-e és mennyiben az a képesítés, mely nélkül a köz­ügyek, melyeket a községek is képviselnek, nem­csak nem biztosítottak, sőt nem kis mérvben veszélyezettek. És az, ki községeinket közelebbről ismeri, nem szólva városi, főleg nagyobb városi közsé­gekről, kénytelen beismerni, hogy azok közügyi képesítése a legszerényebb mértékben tengődik, a szellemi képzettség s művelődés legprimitívebb állapotaival. Azért is nem felelhettek meg, mint már előbbi czikkünkben említettük, ama hivatásnak sem, melyet a perrend szabott elébük. Most csak azt említjük még fel, mikép mind a kis, mind a nagyobb, rendezett tanácscsal is ellátott községek törvénykezési eljárásának em­léke, a jogszolgáltatás gúnyjául magaslik ki már 48. előtti korszakunkból is.A felsőbb bíróságok előtt még most is fordulnak elő kártérítési pe­rek, melyek az árverést teljesítő, hagyatéki, s árva vagyont kezelő tanácsnokok 1840. év kö­rül elkövetett sikkasztásából erednek. Már az örökösöknek kell az örökösök ellen perelniük, a tulajdon szentségének visszaállítása, az el­csempészett értéknek — legalább töredékeiben visszaszerzése iránt. Szerencse azonban azokra, kik még perlekedhetnek, mert a legtöbb vagyon az ily peres és nem peres ügyek kezelésével meg­bízva volt községi hivatalnokok ke­zei közt örökre elveszett! De nemcsak ez veszélyeztette a jogbizton­ságot. Az mit a könnyen gondolkozó, a gyakor­lati élet mozzanatain túl, a felhők magaslatában röpködő codificatorok előnynek híresztelnek, t. i., hogy az ügyes bajos emberek közvetlen közelében vannak a községi bírák, s elöljárók, kik bajaikat elintézhetik, a jogokra legsúlyo­sabban nehezedő — hátránynyá fejlő­dött ki. Eme közvetlen közelségnek a községi jog­szolgáltatásban (?) szükségképens kifolyása lett a legönzőbb s legpiszkosabb magán­érdekek ér­vényesítésének. Mondjuk ki nyíltan, mikép az, a­mit köz­ségi bíráskodásnak gúnyolnak, nem egyéb, mint­ a sógorság, komaság, pajtásság igazságszolgál­tatása. Így volt ez városainkban is már 48. előtt, s így mutatkozik jelenleg is. Oly köte­lékek azok, melyeken a községi bírák, a jog é­s igazság kedvéért, nem képesek túltenni ma­gukat. Ez azonban, hogy igazságérzetünknek eleget tegyünk, őszintén bevalljuk, más, sok­kal műveltebb, kifejlődöttebb államokban sincs máskép. A természeti kötelékek, az emberi gyöngeségek, ott sem tagadhatják meg egészen magukat. A császárság előtt a német államokban, me­lyeknek pedig a haladásra s reformokra sokkal több idejük volt, mint nekünk, a legilletékesebb szakférfiak átalános óhajtásaként nyilvánult az, hogy csak­ a községi bíráskodástól mentsen az isten! Mert a tapasztalat ott is az volt minden irányban, hogy az annyira dicsér­t közelség csak a magánérdekek előnyére szolgált. Mert a községi életben még nem fejlődhetett ki a függetlenség, mely a va­lódi értelemben vett igazságszolgáltatásnak nél­­kü­lözhetlen alapfeltétele. De magában Francziaországban, hol szintén elvont eszmények után Szabályoztatok a köz­ségi hatáskör az egyenjogosítás ábrándjai szelle­mében sem igen észlelhető nagyobb függe­tlen­­ségi részrehajlatlanság. A franczia községekben a régi hűbéri gyűlöletes kötelékek emlékei s ha­tályai nem mosódtak el annyira, hogy a régi ellenszenvnek a nemesség és parasztság között nyomai már nem volnának észlelhetők. Codificátoraink azonban nem okulnak az életnek ily tapasztalatain, eme naponkint előfor­duló tényeken, hanem szintén bizonyos esz­ményképek után szervezik községeinket s azok­nak a codificatióban illetéktelen szerepet tulaj­donítanak. S a 11 a­­ törvény lesz, amenyiben viszonyainknak sem felel meg. Ha már elkészült, s illetőleg elkészíttetett a javaslat indokolás nélkül, kár a bizottságot még azzal is fárasztani, hogy az indokokat is ma­gyarosítsa. Egyébiránt nem hiszszük, hogy ily, post festa-féle dolgokkal törődjék. Bizony he­lyesebb is volna, ha C s­e m­e­g­­ az ambitiózus munka helyett, a rendőri törvényeket, melyek a bün­­tető-codex kiegészítő részét képezik, összecsinálná vagy csináltatná. Majd vet ismét egy követ codi­­ficationk kútjába, a­mit száz okos ember sem lesz képes kivenni. Budapest, június 30. A képviselőház ma d. e. 10 órakor Ghyczy Kálmán elnöklete alatt ülést tartott. Az elnök be­mutatta Maros-Vásárhely sz kkr. város két felira­tát törvénykezésünk hiányainak orvoslása és az Ausztriával kötendő vámszövetségre és a bankügyi megállapodásokra vonatkozó javaslatok elvetése iránt, mire a ház a napirendre , a keleti kérdés tárgya­lásának folytatására tért, melynek befejezése után­­ a delegáció tagjait választotta meg a ház, s foly­tatólag a még hátra levő különféle érdek nélküli kérvényeket tárgyalta le. Az ülés végén Tisza Kálmán válaszolt a dunai hajózás tárgyában hozzá intézett interpellációra. A ház tudomásul vette a kielégítő választ. A büntető codex indokolásán még most is dolgozik , s­e m­e­g­­. Az alatt egy bizottság magá­­n­­ak a törvénynek szakaszait fordítja magyarról­­ magyarra. Ez aztán kétszeresen indok .­Az ügyvédi kamarák fegyelmi tárgyalásainak nyilvá­nosságáról már lapunk múlt évi folyamának 2. számában szóltunk, részletezve azt, hogy mily méltatlan eljárás az ügyvéddel szemben az, hogy a bárkinek nyilván alaptalan panaszára elrendelt fegyelmi eljárás közzététele által őt a jogérvényes határozatot megelőzőleg pelengérre állítják, miáltal a közönség bizalmán alapuló állását minden igaz ok és jog nélkül megrendítik. Most ismét szólnunk kell az ügyről, mert a kamarák közlönyeiül elismert vidéki laptársaink, érdekes dolgot vélnek cselekedni azzal, hogy az ily tárgyalások idejét köztik, nem gondolva meg, hogy lehet oly eset is, midőn a panasztott ügyvédet, az ellene megtar­tott tárgyalás alapján fölmentik, de ez már nem kellő elégtétel nevének oktalan meghurcolásáért. A törvény egé­szen más ítéletek közzétételét rendeli, tehát miért igye­kezzünk mi magunk, még a törvény szigorán is túlmenve, különben sem rózsás pályánkat még tövisesebbé tenni. Hová juttatott bennünket az igazság­ügyminiszternek tegnapelőtti lapunkban is jel­lemzett takarékossága: feleljen a következő levél: Szolnok, 1877. június 29-én. Az itteni járásbiró úr néhány nappal ezelőtt felhívást köröztetett, melyben felhívja a helybeli ügyvéd urakat, hogy mivel az előadott ügydarabok a járásbírósági irodákban szerfelett összehalmozód­tak, a leíró személyzet pedig azokat feldolgozni elégtelen, szíveskedjenek segédeiket azok leírására, kisegítésképen, naponkint délelőtt és délután egy órára — felváltva — a bírósági irodákba felkül­­deni. Az ügyvédek közül néhányan, e felhívás után, sürgősebb, vagy már különben is elég régen benn heverő, elintézett ügydarabjaik leírására, segédje­iket a bírósági irodákba fel is küldötték. A járás­­bíró úr azonban ez eredménynyel épen nem elé­gedett meg, hanem meghagyta a kiadóknak, hogy ha az ügyvédek a hátralékokból csak saját ügy­darabjaikat íratják le segédeikkel, ezeket addig, míg csak az előtte valók is le nem írattak, ne expediálják. A c­élzás nagyon világos. Azt akarja, hogy az ügyvédek írassák le az iroda összes hát­ralékait. Ha ez sem hallatlan eset az igazság­szolgáltatás terén, akkor már ki kell tűzni Hora­tius jelszavát: „N i r a d m i r a r i.“ Fizess polgár! A többivel ne törődjél. Ha az állami­ak nincs pénze, van segédforrása. Újabb rendelet, mely holmi specificus adót szab reád. Hiszen Fálk Miksa, a magyar regnicolaris deputatio előadója nyiltan tudatta az osztrákokkal, hogy 1867-ben, az osztrák regime alatt, 26 millió volt itt hazánkban az adóhátralék, holott 1875-ben a magyar kormányzás alatt csak 20 millió, pedig emeltük az adókat! Maga ez az igaz állítás nem hat-e a legkeserűbben valamennyi állampolgárra, tudva azt, hogy a Bach-korszak nem volt oly „eré­­lyes“ az adóbehajtásban, mint a magyar korm

Next