Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-07-01 / 150. szám
fásodik évfolyam. 1877 150. 87. Budapest, vasárnap junius 1. avixten, jssc « 5 F.pr hatodha«ábos petittor egy- T szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer » 10 kr. és többszöri hirdetéséért 1 13 kr. minden beiktatásnál. A g bélyegdij külön minden beiktatás f ulán 30 kr. osztr. értMAGYAR JOGÁSZ JOGSZAK ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP. A [ „MAGYAR JOGÁSZ“ ß mejjelen I miilifW'ii nap, hétfőt kivéve. Ilő£zstési ár: f Fi^ésig évre . . 15 frt * Fél évre ... 7 ,, 50 I Negyed évre . . 4 „ — Hirdetések: I SZERKESZTŐSÉG I ét kiadó hivatal: „ Pest, Erzsébet tér 14. se., I II. emelői, s a hova & lap szellemi részét illetően közleményeken kívül, az előfizegetési s hirdetési dijak, nemkülöst- a - ben a beiktatandó hirdetmények i is küldendők. Kéziratok csak is- ismert kezektől fogadtatnak el. a ser Tisztelt olvasóinkat, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, kérjük: szíveskedjenek mielőbb előfizetni, hogy a lap szétküldése ne gátolhassék, s a nyomatandó példányok számára nézve tájékozva legyünk. Mindennap megjelenő lapunk előfizetési ára: egész évre 15 ft. félévre 7 ft. 50 kr. negyedévre 4 ft. — Kérjük olvasóinkat, mikép lapunkat körükben terjeszteni szíveskedjenek. A községek a codificatióban. Az igaz, mikép a község intézménye az államszervezetnek alap-s leglényegesb alkatrészét, létföltételét képezi. Természetes tehát, hogy egésséges községrendszer nélkül, melyen az egész államépület nyugszik, nem lehet helyes államrendszert alkotni. Ha Angliának sajátságaiban nagyszerű községrendszerét, melyen alapszik, valódilag az angol self governement-et nem hozhatjuk is a miénkkel hasonlatba, mint nem teheti ezt a continens egyik állama, még a német sem; de mégis való, mikép a közélet alakulása, a társadalmi lét fejlődése nálunk is a községi szervekben gyökerezik. Midőn azonban arról van szó, hogy a községnek a gyakorlati életben mily hivatás tulajdoníttassék, hogy az állam gépezetében mily megbízatásokkal ruháztassék fel, akkor nem lehet egyedül a „ község “ jelentéséből kiindulnunk, hanem szigorú vizsgálat alá kell vennünk azt, hogy váljon a községben létezik-e és mennyiben az a képesítés, mely nélkül a közügyek, melyeket a községek is képviselnek, nemcsak nem biztosítottak, sőt nem kis mérvben veszélyezettek. És az, ki községeinket közelebbről ismeri, nem szólva városi, főleg nagyobb városi községekről, kénytelen beismerni, hogy azok közügyi képesítése a legszerényebb mértékben tengődik, a szellemi képzettség s művelődés legprimitívebb állapotaival. Azért is nem felelhettek meg, mint már előbbi czikkünkben említettük, ama hivatásnak sem, melyet a perrend szabott elébük. Most csak azt említjük még fel, mikép mind a kis, mind a nagyobb, rendezett tanácscsal is ellátott községek törvénykezési eljárásának emléke, a jogszolgáltatás gúnyjául magaslik ki már 48. előtti korszakunkból is.A felsőbb bíróságok előtt még most is fordulnak elő kártérítési perek, melyek az árverést teljesítő, hagyatéki, s árva vagyont kezelő tanácsnokok 1840. év körül elkövetett sikkasztásából erednek. Már az örökösöknek kell az örökösök ellen perelniük, a tulajdon szentségének visszaállítása, az elcsempészett értéknek — legalább töredékeiben visszaszerzése iránt. Szerencse azonban azokra, kik még perlekedhetnek, mert a legtöbb vagyon az ily peres és nem peres ügyek kezelésével megbízva volt községi hivatalnokok kezei közt örökre elveszett! De nemcsak ez veszélyeztette a jogbiztonságot. Az mit a könnyen gondolkozó, a gyakorlati élet mozzanatain túl, a felhők magaslatában röpködő codificatorok előnynek híresztelnek, t. i., hogy az ügyes bajos emberek közvetlen közelében vannak a községi bírák, s elöljárók, kik bajaikat elintézhetik, a jogokra legsúlyosabban nehezedő — hátránynyá fejlődött ki. Eme közvetlen közelségnek a községi jogszolgáltatásban (?) szükségképens kifolyása lett a legönzőbb s legpiszkosabb magánérdekek érvényesítésének. Mondjuk ki nyíltan, mikép az, amit községi bíráskodásnak gúnyolnak, nem egyéb, mint a sógorság, komaság, pajtásság igazságszolgáltatása. Így volt ez városainkban is már 48. előtt, s így mutatkozik jelenleg is. Oly kötelékek azok, melyeken a községi bírák, a jog és igazság kedvéért, nem képesek túltenni magukat. Ez azonban, hogy igazságérzetünknek eleget tegyünk, őszintén bevalljuk, más, sokkal műveltebb, kifejlődöttebb államokban sincs máskép. A természeti kötelékek, az emberi gyöngeségek, ott sem tagadhatják meg egészen magukat. A császárság előtt a német államokban, melyeknek pedig a haladásra s reformokra sokkal több idejük volt, mint nekünk, a legilletékesebb szakférfiak átalános óhajtásaként nyilvánult az, hogy csak a községi bíráskodástól mentsen az isten! Mert a tapasztalat ott is az volt minden irányban, hogy az annyira dicsért közelség csak a magánérdekek előnyére szolgált. Mert a községi életben még nem fejlődhetett ki a függetlenség, mely a valódi értelemben vett igazságszolgáltatásnak nélkülözhetlen alapfeltétele. De magában Francziaországban, hol szintén elvont eszmények után Szabályoztatok a községi hatáskör az egyenjogosítás ábrándjai szellemében sem igen észlelhető nagyobb függetlenségi részrehajlatlanság. A franczia községekben a régi hűbéri gyűlöletes kötelékek emlékei s hatályai nem mosódtak el annyira, hogy a régi ellenszenvnek a nemesség és parasztság között nyomai már nem volnának észlelhetők. Codificátoraink azonban nem okulnak az életnek ily tapasztalatain, eme naponkint előforduló tényeken, hanem szintén bizonyos eszményképek után szervezik községeinket s azoknak a codificatióban illetéktelen szerepet tulajdonítanak. S a 11 a törvény lesz, amenyiben viszonyainknak sem felel meg. Ha már elkészült, s illetőleg elkészíttetett a javaslat indokolás nélkül, kár a bizottságot még azzal is fárasztani, hogy az indokokat is magyarosítsa. Egyébiránt nem hiszszük, hogy ily, post festa-féle dolgokkal törődjék. Bizony helyesebb is volna, ha C se meg az ambitiózus munka helyett, a rendőri törvényeket, melyek a büntető-codex kiegészítő részét képezik, összecsinálná vagy csináltatná. Majd vet ismét egy követ codificationk kútjába, amit száz okos ember sem lesz képes kivenni. Budapest, június 30. A képviselőház ma d. e. 10 órakor Ghyczy Kálmán elnöklete alatt ülést tartott. Az elnök bemutatta Maros-Vásárhely sz kkr. város két feliratát törvénykezésünk hiányainak orvoslása és az Ausztriával kötendő vámszövetségre és a bankügyi megállapodásokra vonatkozó javaslatok elvetése iránt, mire a ház a napirendre , a keleti kérdés tárgyalásának folytatására tért, melynek befejezése után a delegáció tagjait választotta meg a ház, s folytatólag a még hátra levő különféle érdek nélküli kérvényeket tárgyalta le. Az ülés végén Tisza Kálmán válaszolt a dunai hajózás tárgyában hozzá intézett interpellációra. A ház tudomásul vette a kielégítő választ. A büntető codex indokolásán még most is dolgozik , se meg. Az alatt egy bizottság magának a törvénynek szakaszait fordítja magyarról magyarra. Ez aztán kétszeresen indok .Az ügyvédi kamarák fegyelmi tárgyalásainak nyilvánosságáról már lapunk múlt évi folyamának 2. számában szóltunk, részletezve azt, hogy mily méltatlan eljárás az ügyvéddel szemben az, hogy a bárkinek nyilván alaptalan panaszára elrendelt fegyelmi eljárás közzététele által őt a jogérvényes határozatot megelőzőleg pelengérre állítják, miáltal a közönség bizalmán alapuló állását minden igaz ok és jog nélkül megrendítik. Most ismét szólnunk kell az ügyről, mert a kamarák közlönyeiül elismert vidéki laptársaink, érdekes dolgot vélnek cselekedni azzal, hogy az ily tárgyalások idejét köztik, nem gondolva meg, hogy lehet oly eset is, midőn a panasztott ügyvédet, az ellene megtartott tárgyalás alapján fölmentik, de ez már nem kellő elégtétel nevének oktalan meghurcolásáért. A törvény egészen más ítéletek közzétételét rendeli, tehát miért igyekezzünk mi magunk, még a törvény szigorán is túlmenve, különben sem rózsás pályánkat még tövisesebbé tenni. Hová juttatott bennünket az igazságügyminiszternek tegnapelőtti lapunkban is jellemzett takarékossága: feleljen a következő levél: Szolnok, 1877. június 29-én. Az itteni járásbiró úr néhány nappal ezelőtt felhívást köröztetett, melyben felhívja a helybeli ügyvéd urakat, hogy mivel az előadott ügydarabok a járásbírósági irodákban szerfelett összehalmozódtak, a leíró személyzet pedig azokat feldolgozni elégtelen, szíveskedjenek segédeiket azok leírására, kisegítésképen, naponkint délelőtt és délután egy órára — felváltva — a bírósági irodákba felküldeni. Az ügyvédek közül néhányan, e felhívás után, sürgősebb, vagy már különben is elég régen benn heverő, elintézett ügydarabjaik leírására, segédjeiket a bírósági irodákba fel is küldötték. A járásbíró úr azonban ez eredménynyel épen nem elégedett meg, hanem meghagyta a kiadóknak, hogy ha az ügyvédek a hátralékokból csak saját ügydarabjaikat íratják le segédeikkel, ezeket addig, míg csak az előtte valók is le nem írattak, ne expediálják. A célzás nagyon világos. Azt akarja, hogy az ügyvédek írassák le az iroda összes hátralékait. Ha ez sem hallatlan eset az igazságszolgáltatás terén, akkor már ki kell tűzni Horatius jelszavát: „N i r a d m i r a r i.“ Fizess polgár! A többivel ne törődjél. Ha az államiak nincs pénze, van segédforrása. Újabb rendelet, mely holmi specificus adót szab reád. Hiszen Fálk Miksa, a magyar regnicolaris deputatio előadója nyiltan tudatta az osztrákokkal, hogy 1867-ben, az osztrák regime alatt, 26 millió volt itt hazánkban az adóhátralék, holott 1875-ben a magyar kormányzás alatt csak 20 millió, pedig emeltük az adókat! Maga ez az igaz állítás nem hat-e a legkeserűbben valamennyi állampolgárra, tudva azt, hogy a Bach-korszak nem volt oly „erélyes“ az adóbehajtásban, mint a magyar korm