Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 150-300. szám)
1877-07-01 / 150. szám
és — igazságügyünk cseppet sem állott roszabb '• lábon, mint ma; sőt jobban, mert akkor nem volt még a legveszedelmesebb baj a------pro lectio. Semmitőszéki döntvények. 1877,877 sz. A szerződés nem teljesítéséből származtatott kártérítési keresetnél felperes jogosítva van, de nem kötelezve a szerződés teljesítés helyének illetékes bíróságát igénybe venni. 11617/877 sz. A perbefogatás ellen, az 1867. július 25-ki sajtó rendelet 2 cz. szerint kifogást csak azok érvényesíthetnek, kik nem egyenes tettesi minőségben, hanem közvetett felelősségnél fogva panaszoltatnak be. Legfőbb itélőszéki döntvények 12632/877 sz. A szabad bíró választási jog a keresk. törvény által, s a rendi s bíróságoktól eltetőleg alakított kereskedelmi ügy bíróságra kiterjesztettnek nem vehető. A terményszállitás saját termésből köteleztetvén, ezen szerződés nem képez kereső.ügyletet, sem a főkötelezettre, sem kezesére nézve 366/877 sz. Minthogy a perújítás a követelés érdemének az alapperbeli ítélet eldöntésére s nem az ítélet hozatala után történt mulasztás folytán származott joghátrány megszüntetésére irányulhat, az eskü letételének elmulasztása esetén nem adható hely a perújításnak. A magyar maffiák. Háború van! Ölnek, rabolnak, gyilkolnak, házakat gyújtanak fel, kínoznak gyereket, megbecstelenítnek asszonyt! Nehogy okot adjunk följelentésre, eleve is kijelentjük, hogy nem az oroszok, vagy törökök hősiességéről, hanem Magyar- és Erdélyország közbiztonsági állapotáról beszélünk. Itthon történnek ezek a szép dolgok. Úgy olvassuk, hogy zsiványaink csapatostul járnak, s leveleket írnak a gazdag emberekhez, meg persecutor commissáriusokhoz, amazokhoz, hogy mennyi pénzt tartsanak készletben; ezekhez, hogy jó lesz nem venni üldözőbe a szegény legényt, mert különben leszedik a gombot a nyakukról! ! Szépen vagyunk! Dicső - Szent-Márton városában nappal rabló-csapat vonult keresztül. Marmarosban harmincz szegény legény úgy mentett ki huszonhét (még itt 27-es üzlet) kenyeres pajtást, hogy felgyújtotta a járásbíróság szomszédságát. Debreczen mellett agyonverik a vásáros asszonyokat. Biharban már vásárba sem mernek járni. Gyönyörű állapotok! No de nem baj. Van nekünk olyan fegyverünk papiroson, mely minden zsiványt kipusztít a papiroson. Értjük a statáriumot. Sajátságos, hogy minden irányban reformra törekszünk, csak e téren tartjuk meg az avukat. Tudhatnák a belügyminisztériumban is, hogy annak idejében, mikor az erkölcsök egyszerűbbek voltak, lehetett rámíteni falu végére felállított akasztófával, meg csárda falára ragasztottstatáriumainál ; ma azonban nem sokkal használ többet ez az orvosság, mint a körösi szentelt víz. Elmúlt egy éve, hogy Arad, Bihar stb. a belügyminisztérium jóvoltából rögtönitélő bíróságot kaptak. Mi volt a haszon belőle. Az, hogy hatványozva nőtt a rablások, gyilkolások, fosztogatások száma. A heveny bajt crónikussá orvosolják. És ma ott állunk, hogy versenyezhetünk rablás dolgában a sicziliai maffiával. S hogy leszünk jövőben ? „Istennél van minden“ mondja a fatalizmus, és szépen megvárjuk, míg a mindenhatónak tetszik bennünket megszánni és villámmal agyonverni a vagyon és személy biztonság elleni „szövetkezeteket.“ Őszintén szólva — úgy elharapózott a fekély — hogy már mi sem tudunk egyebet, mint hazafias fájdalommal — panaszkodni s tolmácsául szegődni a közvéleménynek. TÁRCZA. Tisza és Csemegi. (az „E—8“ után.) Tisza és Csemegi gyűlölték egymást a fusió előtt, nemcsak politikai pártállásuk különböző volta miatt, hanem a képükért is. Ez a komplicált gyűlölet okozta, hogy mikor Tisza „megkerülte a várat“ és bevitte a trójai falovat, Csemegi fel akart csapni Anchisesnek és felült Pauler-Reneás hátára, hogy vigye ki a tűzből. Tisza Kálmán azonban nem azért gyűlöl valakit, hogy azt hatalmának atmosférájából egyhamar kibocsássa: történt tehát a fusió mézesheteinek harmadik hónapjában, (mikor is Tisza Kálmán Péchy Tamással együtt kaczagta a Deák-párt lefőzetését, egész nyáron a Margitszigeten), hogy Csemegi Károly akkori szökőfélben levő államtitkár a Margit-szigeten meditálván (és nem szivarozván), ott nemcsak szúnyogok által csipetett meg, hanem Tisza Kálmán által is, aki hunyorgatva sántikált eléje, s kezét nyújtva a szökőfélben levő államtitkárnak, épen olyan szerelmi vallomásokra fakadt, mint mikor a róka a varjú énekét dicsérte. Azt mondta ugyanis Tisza Csemeginek akkor, hogy belátja, miszerint méltatlan és indokolatlan ellenszenvvel volt iránta, a mit őszintén sajnál, s kéri Csemegit, felejtse el, s maradjon meg azon a széken, melyen nélkülözhetetlen. Csemegi felült Tiszának és megmaradt a széken, szemlélni, hogyan ugráltattatik Perczel Béla, justic miniszteri Paprika Jancsi gyanánt a Tisza kezébe letett ezernaszálon. Szemlélni továbbá azt is, hogy milyen ármányos szekatúráknak lett ez idő óta kitéve ő is az ő nélkülözhetetlen személyiségében, s kénytelen lévén érezni, hogy ő is csak olyan rabszolgája Tiszának, mint Péchy Tamás. Ez az érzet nem egyszer háboríta fel a nélkkülözhetetlen államtitkárt, s a fölháborodások mindannyiszor azt eredményezték, hogy a lapok Csemegi lemondási hírét közölték, melyből azonban soha sem lett semmi. A keserű pohár azonban, melynek cseppjeit Tisza két év óta itatja Csemegivel, megtelt a gyámügyi törvényjavaslat készítése és benyújtásakor. Csemeginek, ennek az ambitiózus, önhitt embernek meg kellett érnie azt, hogy Magyarországon készülhet jogi törvényjavaslat ő nélküle, s nemcsak ő nélküle, hanem a belügyminisztérium által, mely mint fait accompli küldetik csak hozzá, s mikor ő véleményt akar mondani felőle, akkor az mondatik, hogy a kormánynak arra, hogy Csemegi véleményét meghallgassa, nincs — ideje! — Ez a netovább volt. Csemegi epét evett és ivott, s szervezte a kormánypártban a javaslat ellen az ellenzéket, mely azonban a szolgabiró mamelukok többsége által minoritáltatott. Csemegi tehát kénytelen volt személyesen beleavatkozni a dologba, s a múlt napokban, kijelenté Tiszának, hogy ő hallgatott eddig, de nem hallgathat ezután, s megköveteli, hogy a törvényjavaslat gondoskodjék legalább közegekről, melyek a hagyatéki intézkedéseket megtehessék, miután ezt sem választott, sem tiszteletbeli szolgabírákra bízni nem lehet. Oh! hisz ez könnyű dolog! szólt Tisza Kálmán, s megígérte, hogy ő fog egy módosítványt beadni, mely szerint az ezek intézkedések bízassanak esetleg a közjegyzőre. Csemegi azt hitte, hogy győzött, s a szolgabírák — e legfontosabb kérdésben — ki lesznek játszva. Eljött azonban a tárgyalás napja. Csemegi figyelmezteti Tiszát ígéretére. Tisza rögtön feláll, s a 245 §-hoz megteszi módosítványát. Ezzel szépen kimegy az ülésteremből. Csemegi semmi roszat nem gyanítva, hallgatja végig Gullner támadását a módosítvány ellen, s maga is felállván gyönyörűen elszólja magát. Elárulja ugyanis, hogy ő a törvényjavaslatot oly rosznak tartja, hogy e módosítás nélkül országos skandalum lesz belőle. Ezeket azonban elárulván, ezzel teljesen felkelte Szilágyi Dezső vérszomját,aki is felszökik helyéről, s egy kitűnő rögtönzésben feltünteti Csemegi tendentiáját. Kimondja hogy miután már törvénybe vétetett az a roszintézkedés, hogy a hagyatéki ügyek szolgabírákra bízassanak: most tessék a kormánynak consequensnek lenni. Vagyis egye meg a mit főzött. Pártolja az eredeti szöveget. Csemegi rémülve keresi Tiszát. Tisza nincs sehol. A kérdés szavazásra kerül, s Csemeginek Tisza által létetett módosítványa megbukik. E perezben megjelen Tisza. Kérdezi: (mintha nem tudná!) mi történt? s megtudva a dolgot, mely sajnálatát fejezi ki fölötte, így főzetett le Csemegi legújabban Tisza által, s a dolognak bizonyosan még folytatása következik.) Vegyes közlemények. Az igazságügyminiszter egy concret esetben 17797/1877. sz. a. kibocsátói rendeletében kimondotta azt, hogy a már megkezdett büntetésnek megszakítása egyedül a börtönrendtartás 57. §ában körülírt körülményhalálos betegségi fenforgása mellett engedhető meg. Tudomásul vettük, s lesz alkalmunk a minisztériumnak ellenkező utasítását is napfényre hozni. A belügyminiszter a következő kör rendeletét intézte a törvényhatóságokhoz: „Ismételve tapasztaltatok hogy játékpénzdarabok, különösen vásárok alkalmával csalók által valódi aranypénzek gyanánt árultatnak; minélfogva felhívom a törvényhatóságot, hogy ily esetekre szorgosan felügyeltessen, az említett, játékpénzek, illetőleg a tettesek megfenyitése iránt, az e tekintetben 1873. évi october hó 23-án 44.840 sz. a. kibocsátott körrendelet értelmében erélyesen intézkedjék, és az előforduló egyes esetekről ide mindenkor jelentést tegyen.“ Háború. A törökök a dunai vonal legtöbb pontján kénytelenek engedni a túlerőnek. Körülbelül 80 000 ember lépte már át a Dunát, melynek zöme (27.000) a Dobrudzsában van. Az ágyú hatalmasan szól. Gyurgyevó, Nikápoly, Ruszcsuk igen sokat szenvedtek. A lakosság mindenütt menekül. A törökök hősileg védelmezik magukat, és a sistovai átkelést megakadályozták, visszaverték, noha maga a czár lelkesítette a hadfiakat. Az ázsiai harcrtéren szerencse kiséri a török fegyvereket s ma érkezett hírek szerint az orosz balszárny szét van szórva, és hátrafelé vonul a sereg, ameddig teheti, mert ott fellázadt törzsek állják útját menekvésének. A czár — mint említők — még a csatatéren van, kitüntetéseket osztogat, sőt négy török sebesültének (kiket elfeledtek a vízbe fojtani) egy-egy aranyat ajándékozott. Törvényszéki csarnok. Halálos ítélet kettős orgyilkosságért. A temesvári kir tvszék f. hó 27-én a következő esetet tárgyalta: Csonka Julia giládi lakos észrevévén, hogy férje, Fulak József, bűnös viszonyban él Herczeg Rozáliával, azért rábeszélte vejét, Damián Ferenczet, hogy ölje meg mindkettőt. Damián f. é. apr. 30-án este 10 órakor csakugyan elment apósa házához és ott találta, a küszöbön alva, apósát és ennek kedvesét is. Más gyilkoló eszköze nem lévén, apósa kocsijából kivett egy lőcsöt és ezzel sújtotta főbe a két szerencsétlent; mindketten rögtön meghaltak. A végtárgyaláson a vádlottak habozás nélkül valották be tettüket. A törvényszék orgyilkosságban bűnösöknek találván őket kimondotta felettük a kötél általi halálitéletet. Úgy a közvádló, mint az elitéltek fölebbezésüket jelentették be. A „BUDAPESTI KÖZLÖNY“ kivonata. Legutóbbi számából. Kitüntetés. Király ő felsége Czirfusz Ferencz bács-bodroghmegyei és Bielz Albert szebenmegyei tanfelügyelőknek s királyi tanácsosi czímet díjmentesen , Filfy Károly tiszapalkányai kántortanítónak ötven évet meghaladó sikeres szolgálatai elismeréséül 1. koronás ezüst érdemkeresztet adományozta.