Magyar Közigazgatás, 1919 (37. évfolyam, 1-37. szám)

1919-01-05 / 1. szám

Szerkesztőség : II., Székely-u. 2. sz., hova a lap VATTCI A 7C A HFTIL­AP Kiadóhivatal: II., Székely-u. 2. sz., hova a lap szellemi részét illető k­üldemények czimzendök. KURiun/iUn­­­niti Ilii­­­ikitii anyagi részét illető küldemények czimzendök. Előfizetési ára: Egész­ évre _48 korona. Fél évre ............ 24 ALAPÍTOTTA J BONCZA MIKLÓS. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések árszabály szerint. H * ' I \J :l r; *n V W|| 1Múlt és jövő.y A midőn egy emberöltővel ezelőtt kiléptem a közéletbe, a közigazgatás szolgálatát választottam életczélomul. Hivatásomat eleitől kezdve két irányban kerestem: a büróban és a szakirodalomban. Jóformán egyidejűleg kezdettem mindkét területen a munkát: a belügyministérium öreg palotájában és az akkoriban alig megszületett «Magyar Közigazgatás» fiatal hasábjain. Mindkét helyen az áttörés nehéz munkájának voltam részese. A belügyminiszériumban, mint a belügyi igazgatás területén általában, a mozdulatlanságot a múlt század­­nyolc­vanas évei végén kezdte felváltani a fokozatos reformok korszaka. Jó vagy balsorsom a közigazgatási reformok megalkotásánál állandó szerepkört juttatott nekem; kezdetben az adatgyűjtő, a nyers munkát végző napszámosnak, később az előmunkásnak vezető hatáskörét.‘Nem hivalkodás tőlem, mert köztudomású tény, a­mit eltagadni nem tudok, de nem is akarok: a lefolyt három évtizednek alig volt olyan jó, vagy rossz közigazgatási reformalkotása, a­melynek létrehozatalánál több-kevesebb közreműködés ne várt volna reám. Az én szerény erőmmel néha arányban sem álló nehéz munkáért mindenkor bőséges ellenszolgáltatást nyújtott nem csupán saját belső önelégültségem, hanem ezenfelül a belügyministérium mindenkori vezetőjének bizalma és megbecsülése, munkatársaimnak önfeláldozó támogatása, belső és külső pályatársaimnak szeretetteljes ragaszkodása és elismerése. Büszke vagyok és leszek mindig arra, hogy a közigazgatási tisztviselői kar egyénenként és testületileg állandóan megtisztelt rokon­szenvének megnyilatkozásával. Hogy a sok közül csak néhányat említsek: a Községi és Körjegyzőknek, a Vármegyei Tisztviselőknek, a Városi Polgármestereknek, a Rendőrtisztviselőknek Országos Egyesülete engem állandóan a magáénak tekintett, tiszteletbeli tagsággal is kitüntetett. De — amint mondom — az áttörés munkájában vettem részt a szakirodalomban is. Egy emberöltővel ezelőtt nem volt még Magyarországon közigazgatási szakirodalom, akkor még a köz­­igazgatást nem is tekintették tudománynak, a közigazgatás akkor még valóságos hamupipőke volt. Ott állottam a «Magyar Közigazgatás» bölcsőjénél, a mi atyamesterünknek, Boncza Miklósnak oldalán, ott állottam egy lelkes kis irói gárdával, hogy a «Magyar Közigazgatás» hasábjain megalapozni, felépíteni segítsük a magyar közigazgatást. Czélunk volt: kivívni a közigazgatás egyenjogúsítását az igazságszolgáltatás mellett. Czélunk volt elméletileg és gyakorlatilag előre vinni a közigazgatást, előmozdítani annak magyar talajon felépítendő korszerű reformját, minden rendelkezésre álló eszközzel emelni a közigazgatás terén működők színvonalát, erkölcsi és anyagi érdekeit, a közigazgatás becsületét. Egyidejűleg lettem belügyminiszeri fogalmazógyakornok és a «Magyar Közigazgatás» egyik szakreferense. Köztisztviselői elfoglaltságom mellett kezdetben több időm jutott a szakirodalom művelésére. Ettől később mind­jobban elvont a ministériumi munka, de a «Magyar Közigazgatás»-tól soha nem szakadtam el, részese voltam irányításának, sőt sokszor innen vettem az impulzust a belügyi reformalkotások gyakorlati kiegészítésére, egyes önálló szakmunkák, a közreműködésemmel megalkotott egyes fontosabb törvények kommentárjának megírására is. Egyszóval az én büróbeli és szakirodalmi tevékenységem kiegészítette egymást. Most, a­midőn negyedfélévtizedes munkában érthető módon kifáradva, a közszolgálattól valahára búcsút veszek: megmaradt erőmet a közigazgatási szakirodalomnak kívánom szentelni. Kötelez erre múltam, a «Magyar Közigazgatás»-sal való kapcsolatom, a közigazgatási világgal együttérzésem. Az a bensőséges kapcsolat, a­mely engem a veteránt a magyar közigazgatás egész gárdájával — úgy a régi, mint az újabb generáczióval — összeköt, az a rokonszenv, a­melynek annyi jelével találkoztam hosszú pályám folyamán és találkozom most a közhatalomtól megválásomkor is, erkölcsi kötelességemmé teszi, hogy ezt a bensőséges köteléket ne elszakítani, de fentartani, megerősíteni igyekezzem. A «Magyar Közigazgatás» megalapítója, az immár két éve sírjában pihenő Boncza Miklós, végrendeletig reám s Ruffy Pálra, mint legrégibb munkatársaira hagyta lapunkat örökül. Becsületbeli kötelességünk volt ezt a terhes örökséget vállalni. Egyelőre laptulajdonostársam vette magára a szerkesztésnek majdnem egész terhét. Most a közszolgálat gondjaitól szabadulva, mint szerkesztőtárs osztozkodni kívánok a mindennapi munkában is. E minőségemben programmot nem adok. Programmom a «Magyar Közigazgatás» egész múltja, programmom az én egész múltam, a magyar közigazgatás munkásaival jó és rossz időkben egy emberöltőn át együttérzésem. Ennek a múltnak, ennek az együttérzésnek csak egy következménye lehet és kell, hogy legyen: utolsó lehelletemig tőlem telhetőleg nekem is ki kell vennem osztályrészemet az uj, a valamikor bizonyára boldogabb Magyarország közigazgatása gyökeres átalakításának emberfeletti munkájából. Budapest, 1919 január 1. Ifr. Némethy Károly.

Next