Magyar Közigazgatás, 1935 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-06 / 1. szám

■íT^ y/­Lili. eufglyam. 1. szám. f / i®í' / -■/ Megjelenik minden vasárnap.Budapest, 1935 január 6. /7­7 // // Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, II., Pasaréti­ ut 6. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Előfizetési ára: az 1935. évre......... 28 Alapította: BON­CZA MIKLÓS Főszerkesztő: Dr. NÉMETHY KÁROLY Szerkesztik: Dr. NÉMETHY IMRE és Dr. MÁRTON­FF­Y KÁROLY Jogi és közigazgatás. A közigazgatás szakembereinek körében mind általánosabb meggyőződéssé válik az, hogy a köz­­igazgatásban a jog szerepe mellett el kell ismerni más összetevők nagy jelentőségét is. Együtt jár ez a meggyőződés a közigazgatás feladatainak sokasodá­sával és növekedésével. Bizonyos, hogy a közigazgatás ma nem nélkü­lözheti a legkülönbözőbb szakmabeli képzettségek: a mérnökök, az orvosok, a gazdák, az üzemszerve­zés kérdésében vagy a kereskedelem körében jártas szakemberek rendszeres közreműködését. Szüksége van a közjótékonyság szakértőire, férfiakra és nőkre, de tanárok és tanítók is ma sokkal inkább közvetlen részesei a közigazgatásnak, mint talán bármikor ezelőtt. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy amilyen hiba volna kizárólagosnak tekinteni a jog jelentőségét a közigazgatásban, vagy’ akár csak túlzott, fontosságot is tulajdonítani a jog ilyen szere­pének, épp annyira hiba volna az is, ha a­ jog ren­dező, rendszerező, összefoglaló (szintetizáló) nagy feladatát a közigazgatásban elhanyagolnék. Az államtannak és a társadalmi fejlődésnek egyaránt nagy­ vívmánya volt a XIX. században a jogállam gondolata. Ezen az alapzaton épült tovább napjaink állameszméje, amely a jogállam követel­ménye mellett hangsúlyozottan előtérbe állítja az állam kulturális, szociális és gazdasági feladatait, mindenekfelett azonban a nemzeti élet egésze össze­fogásában való nagy hivatását. Ezt az összefoglaló feladatot, de más fontos feladatait is, az állam egyfelől közigazgatásának helyes (célszerű, jog­szerű és gazdaságos) megszervezésével, másfelől jogrendszerének a szükséghez mért foly­tonos át­alakításával szolgálhatja elsősorban. A közigaz­gatási szervezés és a jogrendszer folytonos tovább­építése ebben a gondolatmenetben nem külön­böző síkba tartozó és egymástól elszigetelt két fel­adatkör, hanem ellenkezőleg a legszorosabb kapcso­latban van egymással. Hiszen ezt igazolja már az is, amikor a közigazgatás célszerű és gazdaságos meg­szervezése mellett annak jogszerű megszervezéséről is beszéltünk. D­e nem kevésbbé jelentős ebből a szempontból annak meggondolása is, hogy a jog­rendszer felépítésében a legelőkelőbb helyek egyikét foglalja el éppen a közigazgatási szervezet. Történelmi alkotmányok sajátsága az Írott (char­­tális) alkotmánnyal szemben az, hogy uralmuk alatt a törvény olyan legmagasabb fokú Írott jogforrás, amelynek a megalkotás szempontjából semmi alak­szerű korlátja nincs. Ennek tudata felületes gondolat­ menetben könnyen eredményezheti azt a tévedést, hogy a történelmi alkotmányára büszke magyar nemzet törvényhozása előtt nem lehet jogi akadály akaratának feltétlen megvalósításában és a törvé­­nyek kezdeményezésére elsősorban hivatott magyar kormány is jól teszi, ha a megítélése szerint idő­szerű kérdésekre vonatkozó törvényjavaslatait a jog­rendszerrel való összefüggések behatóbb vizsgálata nélkül terjeszti az országgyűlés elé. Szerencsére, ilyen felületes gondolkodás sohasem lett úrrá sem országgyűléseinken, sem pedig kormányainkban. Éppen a történeti alkotmány eszmekörébe való igazi beilleszkedés akadályozza ezt meg, mert az ilyen eszmekörbe bekapcsolódással szükségképpen együtt jár annak tudattá válása, hogy a jogi berendezésen tett minden változtatás csak akkor lehet egészséges, ha szervesen illeszkedik be az ősi írott és nem írott törvények alapján felépült jogrendszerbe. A közigazgatási szervezet reformjában is iga­zodni kell ezekhez a meggondolásokhoz. A szerves kapcsolatnak meg nem találása itt nagyon fájdal­masan bosszulná meg magát az összhang hiányá­ban, intézmények és módszerek kölcsönös ellentmon­dásaiban és elcsenevészesedésében. Másfelől azon­ban a közigazgatás nyilvánvalóan rászorul állan­dóan arra, hogy a szellemi, gazdasági és technikai fejlődés legfrissebb vívmányait idejében értékesítse. A magyar történeti alkotmány vagy más államok ilyen alkotmánya ennek semmiképpen sem akadálya, hanem csupán arra utal, hogy a helyes megoldáso­kat a megfelelő helyen és módon kapcsoljuk az előz­­mény­hez és a jogot abban a tudatban hozzuk össz­hangba az élet többi követelményeivel, hogy ezzel egymást követő nemzedékekre kiható szerves fejlő­dést kell szolgálnunk. Miután a jog és közigazgatás kapcsolatait ek­ként elvi alapokon megvilágítottuk, a kifejtettek révén két gyakorlati kérdést is — magyar vonatko­zásban — érinteni kívánunk. A gyakorlati közigazgatási vizsga kérdéséről szólunk elsősorban. Nyilvánvaló, hogy­ a vizsga szempontjából a közigazgatásban szükséges jogisme­reten van a döntő súly. Ennek indokoltságára ala­pos érvekkel, helyesen felfogására pedig támasztó­pontokkal igyekeztünk szolgálni a fent kifejtettekben. De nyilvánvalónak látjuk azt is, hogy a közigazga­tási ismeretek és képességek nem merülhetnek ki a jogismeretben és a jogalkalmazás képességében. A gyakorlati közigazgatási vizsgával kapcsolatban ezt nagyon komolyan meg kell szívlelni. Szintén csak röviden érintjük ezúttal a közigaz­gatási bíráskodás kérdését. Meggyőződésünk szerint a közigazgatási bíráskodás mai csonka rendszerével szemben annak átfogóvá tételét elsősorban az a felismerés fogja mind kényszerítőbben sürgetni, hogy a közigazgatásnak nagyon sok más szempontra is ki kell ugyan terjeszkednie a jogon kívül, de ez az irányzat csak úgy lehet megnyugtató, ha a bár­milyen vonatkozásban felmerülő nem annyira ön-

Next