Magyar Közigazgatás, 1938 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1938-01-02 / 1. szám
LVL évfolyam. 1. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1988 január 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, il. Pasaréti út 6. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Alapította: BONCZA MIKLÓS Főszerkesztő: Dr. NÉMETHY KÁROLY Előfizetési éra: az 1938. évre.........28 pengő. Szerkesztik: Dr. NÉMETHY IMRE és Dr. MÁRTONFFY KÁROLY A felsőház új jogköre. I. Újévi ajándékul megkapja a magyar nemzet a második t. n. „alkot má ny - reform ot ‘ ‘, az országgyűlés felsőházának jogkiterjesztéséről szóló törvényt, melyet az országgyűlés mindkét háza, — igen alapos, magas színvonalú vita és egynéhány, a „klasszikus“ jelzőre méltó szónoklat elhangzása után, — elfogadott. A jelen sorok írásakor már csak a törvény kihirdetésének elrendelése és az új törvénynek a törvénytárban való megjelenése van hátra. Szándékosan írtam mindjárt az első sorban, hogy a felsőház jogkörének kiterjesztésével a nemzet részesült mintegy „ajándékban“, nem pedig maga a felsőház, melynek jogköre most kibővült. Határozottan tévesnek tartom azt a felfogást, amelynek a képviselői házban többen kifejezést adtak s amely úgy magyarázza ezt a reformot, mintha itt a képviselőház lemondana bizonyos jogairól és ezeket átruházná, oda ajándékozná a felsőháznak. Nézetem szerint a képviselőház nem mondott le, de nem is mondhat le semmiféle jogáról, annál kevésbbé „ajándékozhat“ jogokat a felsőháznak, mert a törvényhozással kapcsolatos jogok egységes egészet alkotnak, az egész országgyűlést illetik meg, nem pedig ennek egyik vagy másik házát. Közjogunk szerint a törvényhozásnak csak két, nem pedig három tényezője van: az országgyűlés és az államfő, közelebbről: a koronás király. Tudjuk, hogy az országgyűlés régebben egységesen és együttesen gyakorolta törvényhozó jogát; annak keti kamarára, alsóés felső táblára való szétválása csak később következett be, inkább célszerűségi, mint elvi okokból. Nem lehet tehát az országgyűlés két házát, mint a törvényhozás két külön faktorát és önálló tényezőjét egymással szembeállítani és úgy tüntetni fel a dolgot, hogy az egyik ház jogainak kiterjesztése a másik házra nézve joglemondást vagy jogfosztást jelent; itt legfeljebb bizonyos átcsoportosításról, a jogok eltolódásáról lehet szó, aminek végső célja csakis az egész törvényhozási apparátus helyesebb működése, a nemzet szuverén akaratának pontosabb nyilvánulása lehet. De a jogok öszszesége az egész országgyűlést illeti meg, amin nem változtat az a körülmény, hogy egyik háznak jogállása a másikkal szemben hogyan van szabályozva. Ezeknek előrebocsátása után azt szeretném röviden megvilágítani, hogy miben tér el az immár letárgyalt és kihirdetés alatt álló törvény az eredeti törvényjavaslattól, amelyet a kormány 1937. évi október havában az országgyűlés elé terjesztett. Feladatomat nagyban megkönnyíti az a körülmény, hogy a Magyar Közigazgatás 1937. évi 51. számában közölte a gondolatmenetét nagynevű főszerkesztője klaszszikus beszédének, amely a felsőházban a most tárgyalt javaslat megvitatása alkalmával hangzott el s amely pontosan megjelöli és jellemzi a két szöveg (az eredeti javaslat és a képviselőházi módosítások) közötti különbséget is. De magát ezt az eredeti javaslatot is jól ismerhetik a Magyar Közigazgatás olvasói, miután azt kitűnő szerkesztőnk, ki egyben a javaslat kodifikátora is volt, e lapnak 1937. évi október hó 31-én megjelent 44. számában kimerítően és alaposan megismertette. A törvényjavaslat eredeti szövegén a képviselőház, illetőleg már annak illetékes bizottságai, két rövid, de nagyon lényeges módosítást tettek; a kormány mind a kettőt bizonyos kompromisszum gyanánt fogadta el, hogy némelyek aggodalmait és bizalmatlanságát eloszlassa és a törvényjavaslat elfogadását biztosítsa. A két módosítást ugyancsak a kompromisszum kedvéért a felsőház is magáévá tette, jóllehet az ottani felszólalók, szinte kivétel nélkül, a törvényjavaslat eredeti szövegét vélték helyesebbnek. II. A képviselőház új 2. §-t vett fel a törvénybe, amely az 1926 : XXII. t.-c. 31. §-ának negyedik bekezdését hatályon kívül helyezi, és helyébe a következő rendelkezéseket iktatja: „Ha az országgyűlés két háza között az ellentétet a második bekezdésben szabályozott eljárás másodszori megismétlésével sem sikerült kiegyenlíteni, vagy ha az egyik ház a másik ház által hozzá küldött törvényjavaslat tárgyában a hozzá érkezéstől számított hat hónapon belül nem határozott, a következő ülésszakban, de a másodszori megismétléstől, illetve az említett hat hónap leteltétől számított hat hónapnál nem rövidebb idő eltelte után bármelyik ház vita nélkül hozott határozattal kívánhatja, hogy a vitás kérdés a két ház együttes ülésében döntessék el. Az együttes ülés ugyancsak vita nélkül, titkos szavazással dönt abban a kérdésben, hogy a törvényjavaslat tekintetében a képviselőháznak vagy pedig a felsőháznak álláspontját emeli-e az országgyűlés határozatává.“ Az eredeti szöveg az országgyűlés két háza közt beállott konfliktus esetére semmiféle rendelkezést nem kívánt tenni. Ilyen esetben tehát az eredeti törvényjavaslati szöveg szerint, ha az 1926:XXII. t.-c. 31. §-ának érvényben hagyott bekezdése értelmében az egyeztetési eljárás nem vezetett sikerre, akkor további eljárásnak helye nem lett volna, hanem a javaslat végleges elejtése következett volna be. Kétségtelen, hogy ez a megoldás jobban megfelelne alkotmányunk szellemének és a régi főrendiház gyakorlatának; ez biztosítaná a felsőház paritását és tenné igazán hatályossá abszolút vétójogát. Ezzel szemben a módosítás pártolói azzal érveltek, hogy ha már a törvény előrelátja bizonyos konfliktusok bekövetkezésének lehetőségét, akkor mindjárt gondoskodnia . Ez a bekezdés foglalja magában azoknak az eseteknek a szabályozását, amikor valamely törvényjavaslat a felsőház megkerülésével, a képviselőház egyoldalú akaratnyilvánításaként is törvénnyé válhatott, vagyis lényegében ez a bekezdés állapította meg a felsőház inferioritását. Természetes tehát, hogy ezt a rendelkezést a törvényjavaslatnak mind eredeti, mind pedig módosított szövege hatályon kívül helyezni kívánta.