Magyar Közigazgatás, 1938 (56. évfolyam, 1-52. szám)

1938-01-02 / 1. szám

1. szám. magyar közigazga 1938 január 2. tál kell a konfliktus megoldásának módjáról is, erre pedig az adott esetben nem kínálkozik alkalmasabb mód, mint az együttes ülések rendszere és ott a vita nélküli titkos szavazás. Az együttes ülés intézménye közjogunkban nem ismeretlen, miként azt a Magyar Közigazgatás főszerkesztője is kiemelte felsőházi be­szédében. A régi rendi országgyűléseken gyakran tar­tottak ,,elegyes­ülést, mixta sessiot“, főleg 1836 előtt; igaz, hogy inkább csak közös tanácskozás, mint hatá­rozathozatal és szavazás céljából. A kihirdetés előtt álló törvény új 2. §-a szerint az ilyen együttes ülés tartása nem kötelező, csak fakultatív; ennek összehívását bármelyik ház kí­vánhatja, de nem köteles azt kívánni; tehát a két ház közötti megegyezés létrejöttének vagy a kérdés teljes elejtésének lehetősége megmarad, még az elő­írt egyeztetési eljárások meghiúsulása után is. Kí­vánatosabb is volna a megegyezés, mint az ellen­tétek kiélezése s miután a törvény az együttes ülés összehívását meglehetősen hosszú, halasztó hatályú feltételhez köti (mint a fentebbi idézetből láttuk), megvan a remény arra, hogy ily ellentétek esetében az idő múlásával a higgadtabb felfogás és a kiegye­zésre törekvő józan elhatározás fog felülkerekedni. Ha azonban mégis az együttes ülés összehívá­sára kerülne a sor, akkor az a helyzet fog előállani, hogy ezt a kérdést már nem az egyik vagy a másik ház, hanem az országgyűlés egésze dönti el. Mintegy visszatérés lesz ez a legrégibb időkre, amikor az or­szággyűlés még nem vált szét két táblára, hanem együttesen tanácskozott és határozott. Éppen ezért az együttes ülésen nem lehet szó arról, hogy az egyik ház a másikat majorizálhatná vagy akaratát a má­sikra rákényszeríthetné; az ott egybegyűlt törvény­hozók többé nem mint képviselők vagy felsőházi ta­gok, hanem mint az egységes országgyűlés tagjai fognak szavazni és határozni. Ezért nem is gondos­kodik az új 2. §, az együttes ülésre összejött képvi­selők és felsőházi tagok számszerinti egyenlőségéről, mert erre az elmondottak szerint szükség nincs. Az igazságügyminiszter úr ezt a kérdést m­ind a képvi­selőházban, mind a felsőházban mondott beszédében igen figyelemreméltó módon fejtette ki ebben az ér­telemben. III. A képviselőházi tárgyalás során létrejött másik változtatás a törvény hatálybalépésének ide­jére vonatkozik. Az eredeti szöveg szerint a most tárgyalt törvény a kihirdetés napján, tehát a kihir­detéskor azonnal hatályba lépett volna. Ez lett v volna a természetes és észszerű eljárás, mert ha a törvényhozás felismerte, hogy a felsőház eddigi jog­állása nem felel meg sem alkotmányunk szellemé­nek, sem a politikai célszerűségnek s ezt a hibát vagy hiányt törvény útján korrigálta, akkor való­ban semmi ok sincs arra, hogy a jogkorlátozás to­vábbra is megmaradjon és annak megszüntetése el­odáztassék. Azonban ezzel a logikus és természetes állás­ponttal szemben a képviselőházban az ú. n. „junk­­uim“ álláspontja érvényesült, vagyis az a felfogás, amely szoros összefüggést és időbeli kapcsolatot állít fel a felsőház jogainak kiterjesztése és a titkos sza­vazáson alapuló képviselőválasztási reform között. Kétségtelen, hogy a két reform között közjogi szempontból semmiféle junk­uim nincs, mert a felső­ház jogainak kiterjesztése, a két ház paritásának helyreállítása ősi alkotmányunk szelleméből folyó követelmény, annak megvalósítása tehát indokolt és szükséges volt, akár meglesz a titkos szavazáson ala­puló képviselő választási rendszer, akár nem. De az is áll, hogy a politikai célszerűség szempontjából ez a kapcsolat megállapítható és a junku­m igazolható, mert bizonyos, hogy az egyenjogú felsőház minden tényező közt leginkább lesz képes a titkos választás alapján összeülő, esetleg szélsőséges elemeket magá­ban foglaló képviselőháznak túlzásait mérsékelni, ki­lengéseit ellensúlyozni, szóval a sokat emlegetett „fék“ szerepét betölteni. Ezt a jelentőségét a felsőházi re­formnak már néhai Simontsits Elemér is kiemelte és alapos érveléssel támogatta, „A titkos választójog és a felsőház reformja“ című, 1933-ban megjelent ki­tűnő munkájában. Ezt a könyvet annak idején e so­rok írója ismertette a Magyar Közigazgatás 1933. évi 19. és később, az 1934. évfolyam 26. számában; az ér­deklődő szíves olvasót tehát, aki Simontsits könyvét nem ismerné, ezekre a közleményekre utalom. A „junku­m“-álláspont érvényrejutásának az volt a következménye, hogy a képviselőház a tör­vény hatálybelépésének időpontjául „a legközelebbi új országgyűlés megnyitásának napját“ állapította meg; kiindulva abból a feltevésből és támaszkodva a kormánynak ama határozott és ismételt ígéretére, hogy a most érvényes, nyíltszavazásos rendszer mel­lett többé képviselőválasztás nem lesz. Ez a módosí­tás megfosztja a felsőházat annak lehetőségétől, hogy az új választójogi törvény megalkotásánál már kiterjesztett jogkörének egész súlyával léphessen fel, ami pedig helyes és indokolt lett volna , amit a képviselőházban népi kisebb ember, mint gróf Beth­len István is kívánatosnak jelzett. Azt az aggodal­mat, hogy a felsőház éppen a választójogi reform­mal szemben élne vétójogával s azt elgáncsolhatná, a felsőház eddigi tizenegy évi működése teljesen iga­zolatlannak és alaptalannak tünteti fel és így a most érintett szempontból csak sajnálnunk lehet az ezúttal tárgyalt módosítást. IV. A fent kifejtettek szerint létrejött új tör­vény kétségkívül tetemesen kiterjeszti a felsőház jogait, habár nem is teszi azt az országgyűlés másik házával teljesen „egyenjogúvá“, amit sokan tévesen állítottak. Növeli a felsőház súlyát és tekintélyét, de fokozza egyúttal annak felelősségét és minden egyes tagjának felelősségtudatát is. Végeredményben pe­dig ez az üdvös reform a parlamentarizmus megerő­södését jelenti és az egész országgyűlésnek függet­lenségét fogja növelni, minden külső tényezővel, elsősorban a végrehajtó hatalommal, a kormánnyal szemben is. Bezerédj István: Egy laptársunk jubileumára. I. A hatvanéves Községi Közlöny. Szeretettel és a jól végzett együttes munkának sok szép emlékével köszöntjük hatévtizedes fennállását jubiláló laptársunkat, a Községi Közlönyt. Ez a jubi­leum nemcsak a községi jegyzők szempontjából jelen­tős esemény, de számottevő eseménye országunk egész közéletének. Ilyenné teszi a községi jegyző hi­vatása, önfeláldozó munkájának nemzetünkre sors­döntő jelentősége és az a sok hűséges szolgálat, ame­lyet a Községi Közlöny fennállásának hosszú évtize­dei alatt a községi jegyzőknek tett nagyértékű szolgá­latokon keresztül az egész magyarság javára végzett. A Községi Közlönynek és a Magyar Közigazgatás­nak vállvetett munkáját a két szaklapnak fél évszá­zadot meghaladó évfolyamai bizonyítják. Szerényte­lenség volna magunkkal szemben az, ha hosszasan fejtegetnék ebben az együttes munkában eltelt évtize

Next