Magyar Közigazgatás, 1938 (56. évfolyam, 1-52. szám)
1938-01-02 / 1. szám
1. szám. magyar közigazga 1938 január 2. tál kell a konfliktus megoldásának módjáról is, erre pedig az adott esetben nem kínálkozik alkalmasabb mód, mint az együttes ülések rendszere és ott a vita nélküli titkos szavazás. Az együttes ülés intézménye közjogunkban nem ismeretlen, miként azt a Magyar Közigazgatás főszerkesztője is kiemelte felsőházi beszédében. A régi rendi országgyűléseken gyakran tartottak ,,elegyesülést, mixta sessiot“, főleg 1836 előtt; igaz, hogy inkább csak közös tanácskozás, mint határozathozatal és szavazás céljából. A kihirdetés előtt álló törvény új 2. §-a szerint az ilyen együttes ülés tartása nem kötelező, csak fakultatív; ennek összehívását bármelyik ház kívánhatja, de nem köteles azt kívánni; tehát a két ház közötti megegyezés létrejöttének vagy a kérdés teljes elejtésének lehetősége megmarad, még az előírt egyeztetési eljárások meghiúsulása után is. Kívánatosabb is volna a megegyezés, mint az ellentétek kiélezése s miután a törvény az együttes ülés összehívását meglehetősen hosszú, halasztó hatályú feltételhez köti (mint a fentebbi idézetből láttuk), megvan a remény arra, hogy ily ellentétek esetében az idő múlásával a higgadtabb felfogás és a kiegyezésre törekvő józan elhatározás fog felülkerekedni. Ha azonban mégis az együttes ülés összehívására kerülne a sor, akkor az a helyzet fog előállani, hogy ezt a kérdést már nem az egyik vagy a másik ház, hanem az országgyűlés egésze dönti el. Mintegy visszatérés lesz ez a legrégibb időkre, amikor az országgyűlés még nem vált szét két táblára, hanem együttesen tanácskozott és határozott. Éppen ezért az együttes ülésen nem lehet szó arról, hogy az egyik ház a másikat majorizálhatná vagy akaratát a másikra rákényszeríthetné; az ott egybegyűlt törvényhozók többé nem mint képviselők vagy felsőházi tagok, hanem mint az egységes országgyűlés tagjai fognak szavazni és határozni. Ezért nem is gondoskodik az új 2. §, az együttes ülésre összejött képviselők és felsőházi tagok számszerinti egyenlőségéről, mert erre az elmondottak szerint szükség nincs. Az igazságügyminiszter úr ezt a kérdést mind a képviselőházban, mind a felsőházban mondott beszédében igen figyelemreméltó módon fejtette ki ebben az értelemben. III. A képviselőházi tárgyalás során létrejött másik változtatás a törvény hatálybalépésének idejére vonatkozik. Az eredeti szöveg szerint a most tárgyalt törvény a kihirdetés napján, tehát a kihirdetéskor azonnal hatályba lépett volna. Ez lett v volna a természetes és észszerű eljárás, mert ha a törvényhozás felismerte, hogy a felsőház eddigi jogállása nem felel meg sem alkotmányunk szellemének, sem a politikai célszerűségnek s ezt a hibát vagy hiányt törvény útján korrigálta, akkor valóban semmi ok sincs arra, hogy a jogkorlátozás továbbra is megmaradjon és annak megszüntetése elodáztassék. Azonban ezzel a logikus és természetes állásponttal szemben a képviselőházban az ú. n. „junkuim“ álláspontja érvényesült, vagyis az a felfogás, amely szoros összefüggést és időbeli kapcsolatot állít fel a felsőház jogainak kiterjesztése és a titkos szavazáson alapuló képviselőválasztási reform között. Kétségtelen, hogy a két reform között közjogi szempontból semmiféle junkuim nincs, mert a felsőház jogainak kiterjesztése, a két ház paritásának helyreállítása ősi alkotmányunk szelleméből folyó követelmény, annak megvalósítása tehát indokolt és szükséges volt, akár meglesz a titkos szavazáson alapuló képviselő választási rendszer, akár nem. De az is áll, hogy a politikai célszerűség szempontjából ez a kapcsolat megállapítható és a junkum igazolható, mert bizonyos, hogy az egyenjogú felsőház minden tényező közt leginkább lesz képes a titkos választás alapján összeülő, esetleg szélsőséges elemeket magában foglaló képviselőháznak túlzásait mérsékelni, kilengéseit ellensúlyozni, szóval a sokat emlegetett „fék“ szerepét betölteni. Ezt a jelentőségét a felsőházi reformnak már néhai Simontsits Elemér is kiemelte és alapos érveléssel támogatta, „A titkos választójog és a felsőház reformja“ című, 1933-ban megjelent kitűnő munkájában. Ezt a könyvet annak idején e sorok írója ismertette a Magyar Közigazgatás 1933. évi 19. és később, az 1934. évfolyam 26. számában; az érdeklődő szíves olvasót tehát, aki Simontsits könyvét nem ismerné, ezekre a közleményekre utalom. A „junkum“-álláspont érvényrejutásának az volt a következménye, hogy a képviselőház a törvény hatálybelépésének időpontjául „a legközelebbi új országgyűlés megnyitásának napját“ állapította meg; kiindulva abból a feltevésből és támaszkodva a kormánynak ama határozott és ismételt ígéretére, hogy a most érvényes, nyíltszavazásos rendszer mellett többé képviselőválasztás nem lesz. Ez a módosítás megfosztja a felsőházat annak lehetőségétől, hogy az új választójogi törvény megalkotásánál már kiterjesztett jogkörének egész súlyával léphessen fel, ami pedig helyes és indokolt lett volna , amit a képviselőházban népi kisebb ember, mint gróf Bethlen István is kívánatosnak jelzett. Azt az aggodalmat, hogy a felsőház éppen a választójogi reformmal szemben élne vétójogával s azt elgáncsolhatná, a felsőház eddigi tizenegy évi működése teljesen igazolatlannak és alaptalannak tünteti fel és így a most érintett szempontból csak sajnálnunk lehet az ezúttal tárgyalt módosítást. IV. A fent kifejtettek szerint létrejött új törvény kétségkívül tetemesen kiterjeszti a felsőház jogait, habár nem is teszi azt az országgyűlés másik házával teljesen „egyenjogúvá“, amit sokan tévesen állítottak. Növeli a felsőház súlyát és tekintélyét, de fokozza egyúttal annak felelősségét és minden egyes tagjának felelősségtudatát is. Végeredményben pedig ez az üdvös reform a parlamentarizmus megerősödését jelenti és az egész országgyűlésnek függetlenségét fogja növelni, minden külső tényezővel, elsősorban a végrehajtó hatalommal, a kormánnyal szemben is. Bezerédj István: Egy laptársunk jubileumára. I. A hatvanéves Községi Közlöny. Szeretettel és a jól végzett együttes munkának sok szép emlékével köszöntjük hatévtizedes fennállását jubiláló laptársunkat, a Községi Közlönyt. Ez a jubileum nemcsak a községi jegyzők szempontjából jelentős esemény, de számottevő eseménye országunk egész közéletének. Ilyenné teszi a községi jegyző hivatása, önfeláldozó munkájának nemzetünkre sorsdöntő jelentősége és az a sok hűséges szolgálat, amelyet a Községi Közlöny fennállásának hosszú évtizedei alatt a községi jegyzőknek tett nagyértékű szolgálatokon keresztül az egész magyarság javára végzett. A Községi Közlönynek és a Magyar Közigazgatásnak vállvetett munkáját a két szaklapnak fél évszázadot meghaladó évfolyamai bizonyítják. Szerénytelenség volna magunkkal szemben az, ha hosszasan fejtegetnék ebben az együttes munkában eltelt évtize