Magyar Kurir, 1789. július-október (3. évfolyam, 52-84. szám)

1789-08-01 / 58. szám

gedek, az el­menetelnek módjára nézve pedig a­ vi­gyázó szemetséget ajánlom. “ Ehez képest J­ekker Uram még azon napon Ouenbe ki­ment halni, és­ onnan következendő napon útját Geneva­ felé intéz­te. J­ekkernek vétekül tulajdoníttatik az , hogy ő nem tudta azt kalkulálni, hogy 25­ millió embernek csendessége , a’ kik most egymást fel­­­konc­olni ké­­szek , drágább egynéhány millió forintnál, a’ mely pénzt más módon­ is őízve­ lehetett volna szerezni. Ml­ott a’ pártütés Párisban igen nagy, Jul. 12-dikéi t estvéli 7 órakor a’ XV dik Lajosról neveztetett pia­­t­on lárma esett, és egy óra alatt 100­ ezer ember­rek öszve­valónak tódulva, minden­féle fegyverrel, fáklyákkal és iszanyitó lárma­ és fegyverre­ kiál­­tásokkal ; minden utc­ákon az ifjúság tódul vala , hogy magát azokkal edgyesithesse. Ezek utoljára az úgy nevezett Királyi - Német Regementet meg tá­­madák , abból mintegy 30-at öszve­­ apritának , ezt pedig fö­képpen azon Regementnek Obesteréhez va­­ló gyülölségből cselekedték, a’ mely Obester a’ Pol­gárokkal rutul bánik vala. Ezen pártosoknak fö­­gyülekezettek Palais Royal -Ъап vagyon, a’ hói a­­zon egész éjtszakán meg­­ nem szünt az ágyuknak dörgése, és igy mindenek igen nagy rémülésben vál­tanak. 13 - dikán minden Itassák és áruló lőttek, be­zárva maradjanak,­­és a­ rémülés annyival­ is in­kább növekedett, hogy ezen pártos csoport fel­tet­te magában , hogy minden ellentálláson keresztül rontván, a’ szersáliai Udvart fel­gyujtsa. Tsak meg Brettagnéból 30­ ezer fegyveres ifjú Polgárokat vár­nak, a’ Normandiaiakon kívül, és azután a’ Nem­zeti gyülekezetnek ők akarják pártját fogni. Ezen Párisi Levél íratott Jul. 13-dikán, akkor már a’ kö­vetkezendő éjtszakától féltenek ,­senki nem mert há­zából ki­ mozdulni; tartottak attól­ is, hogy a’ kö­rül lévő helységekről már semmi éleséget el­­adni Párisba nem bátorkodnak vinni, és igy a’ szükség, é még nagyobb lészen. Ezután meg­haljuk mi leszsz, a’ ki­­ menetele. — A’ Bécsi Udvari Német Tudó­­sitásokból, melyek igen ritkán hazudnak, azt ol- V. rase -

Next