Magyar Kurir, 1803. július-december (17. évfolyam, 1-53. szám)

1803-10-18 / 32. szám

partokon lévő battériákból hathatósan viszsza fe­leltek nékiek, és néhány ellenséges hajókban olyan kárt tettek, hogy a’ hadi rendből kiáltani, és el­­távozni kéntelenek voltak. Az ellenséges bombák mind a’ vár’ árkaiba , a’ partokra, és a’ kikötő­hely’ öblibe hullottak le , és semmi kárt nem okoz­tak : éppen egy komba esett a’ város’ fogházára, a’ mellyben egy fogvaülö Anglust keményen meg­­sebessitett. Mihelyett az ágyúzás elkezdődött , a’ Calaisi kikötőhelyből azonnal megjelent a’ Kapi­tány St. Haenen vezérlése alatt egy kü­lömbkülömb­­nagyságú tsolnakokból álló tsoport a’ Boulognei kikötőhely’ segedelmire. A­z Anglusok el akarták ugyan a’ Calaisból jövő hajók’,útját állani, és meg­támadták őket, hanem ezek kemény ágyúzás köz­ben folytatván útjokat, az ellenségnek nem kevés kárt okozzanak, és a’ Boulognei öbölbe , két em­berekből álló vesztéssel szerentsésen meg érkez­tek. Még ezzel nem lett vége itt a’Boulognei par­tok körül a’tengeri verekedésnek , a’ melyről ilyen tudósításokat adott ki ismét a’ Moniteur Oktob. 3-dikán.­­• „Apró szerü nemzeti hadi hajóinknak két osztályaik, szerentsésen ös­sze csatólván mago­kat, a’ Boulognei kikötőhelybe Sept. 28 és 2­9 diá­kén szerentsésen kieveztenek. A’ Calaisi kikötő­helyben lévő hajóink vezérének Kapitány St. Haen­­ennek olyan utas­itást szabtam vala eleibe , hogy onnét evezzen­­ ki, rész szerint azért, hogy az el­lenségen, a’ ki azon kikötőhelyre való ágyúzást tsak akkor szöntette vala meg, álljon bos­szút, rész szerént pedig, hogy az ő vezérlése alatt lévő hajó osztályt ide a’ Boulognei öbölbe hozathattam. Ő Úgy gondolkoztam, hogy a’ Dünkirchen­ hajó osztál

Next