Magyar Kurir, 1804. július-december (19. évfolyam, 1-52. szám)

1804-10-09 / 29. szám

pistrictusok Magidratusa, és szabad Közönségeik­ nek ide fel gyűlt követjeik, midőn Fel*« Fejedel­münknek örökös Andriai Császárrá lételéről ítélté Kir. Parantsolat ide megérkezett* Ezen való Örö­möket külsőképen is kinyilatkoztatni kiranvén a* Nemes Jászság és Kunságok, elsőben is a* Fel*. Ur Istennek akartak azért bálákat adni, ’s a’­ vég­re dél előtt kilencz órakor a’ templomba bé men­tek, a’ hol Jákóhalmi Plébanus Tisztelendő Csu­ka Idván Ur az alkalmatosághoz képed szép prédikatziót mondott; az énekes sz. misét és T­e Deum laudamust pedig helybeli Plébánus és Apatár F. Tiszt. Hígé Ferenci Ur sub insula tartotta, melly alatt a’ Megyében kvártélyozá Fe­re­n­c­z Andriai fás herczeg vasas Regementjének egy szkadronja többszöri szálvét adott , a’ mellett a’ templom eleibe ki vont mozsár ágyak is több ízben durogtak. Ezen emlékezetes innepre min­den Districtusbeli Plebánusok, Prédikátorok , és a* köztünk lévő katona tisztek hivatalosak vóltak. Dél­ben vig vendégség volt; este a* kedves Nádor Is­­pányunk Jósef Fő herczeg nevéről neveztetett, és a’ város közepén a’ Zagyva folyó viz által for­mált íziget, a* benne lévő kertel és Obeliskussal sok égő mécsekkel meg volt világosítva, a’kdöm­ben is szép kertet sok fedett ábrázolások és elmés inscriptiók ékedtették, annak minden szegeleteiben muzsikák zengettek, a’ vivat kiáltásnak szünete nem vélt, éjei szabad vigtágú tánct tartatott; egy szóval a’ külső öröm épen ollyan nagy vélt, a* miilyen belső hivsége szokott lenni a­ Járkoknak és Kunoknak Felséges Fejedelmekhez. N. Győrből Septem­b. * 1 -ik napján* Ezen Sz. Kir. Városban is meg innepeltetett Fels.

Next