Magyar Kurir, 1805. július-december (19. évfolyam, 1-46. szám)

1805-10-18 / 32. szám

gendőt szolgáltattak, és oda szállitatták, a­ hová magoknak tetszett és kívánták Azon privilégiumot, mellyet a’ Szerviai In­­surgenseknek Konstantzinápolyba küldött deputatu­­sos, a’ Fényes Portától hozott, már által fordítot­ták. Ebben a’ többi közt illyen intézeteket téte­tett az uralkodó Zultán, hogy Belgrádban minden­kor egy J­ohasil- Bég (Török CommissCam­ut), egy Givinenkczy, az az, vámos, és egy Boluk Ba­ji­hi, az az, Obrifter, és egynéhány Török katona lakjanak; ellenben hogy a’ várnak őrizetében egy Knees vezérlése alatt 500 Szerviai katonák le­gyenek. Ennek felette igen nagyon tsudálkozott, és egy­­szersmind nagyon bosszonkodott a’ Török Császár azonn , hogy az eddig történt dolgokat vele iga­zán nem közlötték, és sok olly igazságtalanságot és nyomorgatást vittek végbe a’ Szerviai helytartó Basák, és más muzulmánnak azon tartománybeli keresztény lakosok «l­en, mellyek méltó okot szol­­gáltattak nékiek a’ fegyverfogásra; végtére hogy másképen festették le a’ Zultan előtt őket, mint a’ miképen a’ valóság volt. — Moh tehát nem­­csak polgári juhai való élést, hanem egyszers­­mind szabad vallásbeli gyakorlás is engedett né­' kiek, Di DO­S.

Next