Magyar Kurir, 1812. július-december (26. évfolyam, 1-52. szám)

1812-10-09 / 29. szám

erdőhöz támasztotta volt magát, a­­melly egy 25 ágyúkkal megrakatott halom által fedeztetett. Két más egymástól 100 lépésre fekvő és föld­á­­rakkal megerő­síttetett halmok fedezték az ő hadi líneáját egy faluig, mellyel ő letépetvét, annak térségét artilleriával és gyalogsággal rakta­­ meg, oly czéllal, hogy ármádája derekát, mint közép pontnak, ennek vesse. Job szárnya a­ Kolozscsa megött nyúlt­ el, és két halmokhoz volt támaszt­va , mellyek jól megerősíttetve voltak földvárak által­a’ szép és erős tanyának látszott lenni. Az ellenséget ezen fekvésből fordulások által ki­nyomni könnyű lett volna, hanem e’képpen ismét elkellett volna az ütközetnek halasztódni; azon­­közben nem is volt az ő fekvése éppen olly erős, hogy azért a’ tsatát el kellett volna kerülni. Kön­nyen észre lehetett venni, hogy a’ földvárak tsak most készültek volt, az árkok nem voltak méllyek, és nem voltak paliládákkal *s egyéb ágazokkal körűlvétettetve. Az e­lenség’ szárra 120 vagy 130 ezerre; *s a’ mieink is annyira tel* hetett, hanem hogy a* miénktől többet lhetett várni, mint az övétől, az eránt nem volt semmi kétség. — „Sept. 7 dikén reggeli 2 órakor az 5-dikben elfoglalt f­almon állott, Marschaljaitól ke elvé­­tettetve, a’ Császár. A’ nap tisztán jött­ fel; az azt megelőzött napon első esett vo­lt — „Ez, (így szólt a’Császár) az Austerlitzi nap.“ — Septem­ber lévén éppen olyan hideg volt itt, mint Mor­va Országban Decemberben szokott lenni. Az ármáda elméjére vette a* szerentsés előjelenséget. Közönséges marshh verettetett, ’s a’seregek előtt ilyen proklamatzia olvastatott­ fel: — „Katonák!

Next