Magyar Lapok, 1937. július-szeptember (6. évfolyam, 119-196. szám)

1937-07-01 / 119. szám

­ Elismeri, hogy e legfőbb lényhez méltó isten­­tisztelet, az emberiség kötelességeinek teljesíté­­séhez tartozik.“ Így hangzott az a törvény, amelyet Robespierre annyi vérontás után, any­­atfi­a hívő léleknek vérpadra hurcolása után a konvent elé terjesztett és ezzel elfogadtatott. Ha a nagy gondolkozó hitetlenek is, állam­­rozonból, mert­ másként a tömegeket megfé­kezni nem tudják, hirdetik az Isten-hitet, a lé­lek hallhatatlanságába vetett hitet és ha a leg­utóbb puskacsövek elé állított szovjet­ tábor­noknak is eszébe jut, hogy Sztálinnál találkoz­ni fog a túlvilágon, akkor magától értetődő, hogy azok, akik benső meggyőződésük szerint hisznek a legfőbb szellemi lényben és a túl­­világi életben ,azok kétségbeesetten hallották mindenkor azok tanait, akik babonának mon­dották ezt a hitet, akik rehabilitálni akarták a húst, akik az embert tetteiért felelőtlennek mondották és akik a vallást csak a tökéletlen társadalom produktumának nyilvánították és az általa hirdetett szeretet helyébe az osztály­­gyűlöletet tették. Csak természetes, hogy alig hangzottak el e szociális boldogítók tanai, Marx és Engels még ki sem adták híres kommunista kiáltvá­nyukat, amikor már IX. Pius pápa 1846 no­vember 9-én „Qui pluribus“ kezdetű körlevelé­ben a többek között a következőket írta: „Ez a gonosz tanítás, melyet kommu­nizmusnak neveznek, a természetes joggal is szöges ellentétben áll, ez a tanítás, ha egy­szer elfogadják, minden jog, intézmény és tulajdon megsemmisülését, sőt magának az emberi társadalomnak a teljes pusztulását idézi elő.“ Amikor pedig a Marx hirdette tanokat a gyakorlati életben már megvalósítani is igye­keztek, az 1871. évi március 18-án kitört pári­zsi kommunista forradalom során, a Szentszék és az Egyház szervei megismétlik a ,,Qui Plu­­ribus“ figyelmeztetéseit, 1878 december 28-án pedig XIII. Leó pápa új körlevelet intéz a vi­lághoz, a „Quod Apostolici muneris“ kezdetét, amelyben a kommunizmusról megállapítja: „halálos pestis ez, mely az emberi társadalom velejét támadja meg és azt végső romlásba vi­szi." Mindezek a pápai figyelmeztetések nem vethettek gátat annak a rohanásnak, amellyel már a világháború előtt, de főleg ez után a kulturtársadalom a maga sírja felé halad. En­nek a rohanásnak egyik fő oka, — amint azt di­csőségesen most urakodó pápánk tíz hét előtt kiadott körlevelében is megállapítja — „a mai idők különleges nyavalyája, a javak rossz el­­osztódottsága és ennek nyomában az egész vi­lágon el­hatalmasodott természetellenes nyo­mor.“ Ám ennek a „különleges nyavalyának“ el­lenszerét is megtaláljuk a pápai körlevelekben, a XIII. Leó által négy évtized előtt kiadott ,,Re­ruis novarum“ és az ennek kiadását nemrég ünneplő „Quadragesimo anno“ címűekben. Nem a tőke megsemmisítését kívánják ezek, hanem azt, hogy a termelő tőke jövedel­mének „nagyob része jusson a munkásnak, s csak kisebb része a tőkésnek.“ Kívánják továb­bá a tőkésektől azt, hogy azokban, akik tőlük gazdaságilag függnek, tiszteljék az emberi mél­tóságot, biztosítsák részükre a politikai sza­badságot, adjanak nekik olyan létminimumot, amely nemcsak testi, de lelki igényeik kielégí­tésére is elég és juttassák őket az úgynevezett „családi bér“-hez, vagyis tegyék a fiatal mun­kások részére lehetővé, hogy mentői előbb csa­ládot alapíthassanak és ebben a gyermekáldást ne aggodalommal, hanem örömmel várják. Ha a tőkések így járnak el és a munkások bújtogatók áldozatául nem esnek, akkor önma­gától előáll közöttük az a kapocs, amely a ke­resztényi szere­tetből készül. Az elmondottak után most már összefog­lalhatjuk feleletünket arra a kérdésre: „mit vár az Egyház a világiaktól, a kommunizmus el­leni küzdelemben.“ Elsősorban azt várja, hogy azok a vilá­giak, akik a tömegek vezetésére hívatottak, ta­nulmányozzák azokat a pápai körleveleket, amelyek a kommunizmusra és a szociális kér­dések megoldására vonatkoznak. Volt idő, amikor alig tekintették művelt­­nek azt, aki legalábbis Marx-nak „Das Kapi­tal“ című művét el nem olvasta. Ma különö­sen a „Mein Kampf“ és a fasiszta korporációs rendszert tárgyazó művek azok, amelyek olva­sása sokak szerint a műveltséghez tartozik. De vájjon hányan vannak a világiak közül, akik az előbb említett pápai körleveleket elolvas­ták? Pedig, akik ezt megtették, ezekben csodá­latos bölcsességet, atyai aggodalmat, de egyben megnyugtatást is találnak és szellemi fegyvert mindazok ellen, akik a kommunista tanokat nyíltan, vagy burkoltan hirdetik. A világiak második és az elsőnél sokkal fontosabb kötelessége, hogy a saját életükkel, saját gazdasági tevékenységükkel hassanak oda, hogy „a mai idők különös nyavalyája“ mentés előbb gyógyítható legyen. Ismer­ünk bizonyára mindannyian olyan gyárosokat, akik a lehető legjobb viszonyban élnek munkásaikkal, akik szinte azt mondhat­nánk, családtagjaiknak tekintik azokat, akik­nek munkaerejével az ő tőkeerejüket egyesítik. Ismerünk, mindannyian olyan földbirtoko­sokat, akik a régi magyar szellemben kezelik gazdasági cselédeiket és munkásaikat és tud­juk, hogy az ilyen gyárosok és földbirtokosok is boldogulnak a gazdasági lét küzdelmében, ha a saját szervező képességüket és tudásukat becsületesen vállalkozásuk rendelkezésére bo­csátják. Az ilyenek példáját kell követnünk és az ilyeneket példaként állítanunk. Ámde különösen a gazdálkodók és első­sorban a gyümölcstermelők jól tudják: hiába permeteznek a kártevők ellen saját kertjük­ben, ha a szomszéd elmulasztja a védekezést. Csak a közös védekezés vezethet célhoz. Ha el­szigetelten akad egy-egy gyáros, vagy földbir­tokos, aki a „Rerum novarum“ szerint kezeli munkásait, de körülöttük a gyárosok és föld­­birtokosok százai meg nem értik, hogy a leg­egészségesebb egoizmus a józan altruizmus, ak­kor a bújtogatóknak, a marxi tanok hirdetői­nek továbbra is könnyű feladatuk marad. Ezért harmadik feladata a világiaknak az, hogy tömörülten igyekezzenek a pápai körleve­lek elveinek megvalósításához segédkezet nyúj­tani, vagyis támogatniuk kell az olyan szerve­zeteket, amelyek feladatukká tették, hogy a hitvallásos erkölcsi erőt megacélozzák és így vigyék azt abba a küzdelembe, amelyben az eredmény csak a sátáni tanok megsemmisülése­­ és Isten dicsősége lehet. 2 VI. évf., 119. sz. — Csütörtök, 1937. július 1. A francia képviselőház megszavazta az új pénzügyi felhatalmazást Hogy megdöbbenés a tőzsde bezárása s a moratórium miatt. Küszöbön áll a frank leértékelése. A Francia Nemzeti Bank felfüggesztette fizetéseit Párizsból jelentik . A kamara kedden, a késő éjszakai órákban tárgyalta a felhatalmazási ja­vaslatot, melyet már előzőleg a pénzügyi bizottság elfogadott. A kamara 380 szavazattal 228 ellenében szintén elfogadta a javaslatot. Párizsból jelentik: Bombaként hatott a francia közvéleményre a párizsi áru- és értéktőzsde bezá­rásának és a részletes moratórium elrendelésének hí­re. Beavatottak szerint a frank leértékelése is küszöbön ál A kormányhoz közelálló körök sze­rint adóemelés is következik. A bankok és valtó­­üzletek a keddi nap folyamán beszüntették a fi­zetéseket, úgyszintén a francia Nemzeti Bank is. A Nemzeti Bank fizetés-m­eszüntetése addig tart, amíg a szenátus határoz a pénzügyi felhatalma­zás felől. Londonból jelentik: A párizsi tőzsde bezárása és az aranyra szóló esedékességek moratóriumá­nak elrendelése súlyos aggodalmat tám­as­ztott in­tról pénzügyi körökben. Attól félnek hogy ezek a rendelkezések káros kihatással lesznek az angol­francia politikai együttműködésre is. Angol pénz­ügyi körökben úgy tudják, hogy az angol bank mindent elkövet és segítségére lesz a francia kor­mánynak a súlyos válság megoldásában, illetve elhárításában. Párizsból jelentik. Az Eccho de Paris értesü­lése szerint a francia kormány pénzügyi politiká­jának két alapelve a következő: 1. A frank arany­értékének leszállítása. 2. A frank árfolyamának ingadozó állapotban való fenntartása. A kormány eleinte a mai értékű 100 frank árfolyamát 130— 135 frankra szeretné felemelni, hogy majd 125 frankon szilárdítsa. Ezáltal reméli, hogy vissza­tér a bizalom és a tőke is visszaözönlik A PÉNZÜGYI JAVASLAT A SZÉNA’----~.’ N Párizsból jelentik A szenátus Bonnet pénzügyminiszter indítványára a pénzügyi felha­­■,i­mazási javaslat sürgősségét kimondotta és azt a pénzü­gyi bizottság elé utalta. A KÉPVISELŐHÁZBAN VEREKEDÉS VOLT Párizsból jelentik. A kamara kedd éjszakai ülésén súlyos összeütközés volt a szélső baloldal és a jobboldal között. Desm­ard gróf jobboldali képviselő sértő kifejezéseket használt a kommu­nistákra, akik rátámadtak és tettleg is bántal­mazták. Blomberg német birodalmi hadügyminiszter látogatása Magyarországon Nagyszabású katonai gyakorlatok Hajmáskéren.­­ Blom­berg a magyarországi kormányzó kastélyában Budapestről jelentik: Blomberg német bi­rodalmi hadügyminiszter kedden délelőtt meg­koszorúzta a Hősök emlékművét. A hősök te­rére erre az alkalomra egy gyalogos díszszá­zad vonult ki zenekarral. Az emlékkő mellett 25 tagú tiszti küldöttség helyezkedett el. Blom­berg hadügyminisztert, akit a budapesti német követ, valamint a katonai és légügyi attasé kí­sért, Nagy Vilmos altábornagy és Karafiáth Jenő főpolgármester fogadtak. Az emlékmű megkoszorúzása után Blomberg hadügymi­niszter hivatalos látogatást tett vitéz Lányi Hu­gónál, a honvédség főparancsnokánál, Rácz Jenő vezérkari főnöknél, Darányi miniszterel­nöknél, Kánya külügyminiszternél, majd Józzsef főhercegeiél. Fél 2 órakor Darányi minisz­terelnök villásreggelit adott Blomberg hadügy­miniszter tiszteletére. Este fél 9 órakor Röder Vilmos honvédelmi miniszter adott estebédet, amelyet nagyszabású fogadás követett. Szer­dán a német birodalmi hadügyminiszter Haj­­máskérre utazott a honvédség gyakorlatainak megtekintésére. A gyakorlaton Kánya külügy­miniszter, a budapesti német követ, a katonai és légügyi attasé is résztvettek. Budapestre visszatérve Blomberg délután fél 5 órakor a kormányzó meghívására leányával együtt Ken­deresre utazott. Ott a kormányzó vendége lesz vacsorán és az éjszakát is Kenderesen tölti. A vacsorára hivatalos Röder honvédelmi minisz­ter és felesége is.

Next