Magyar Lapok, 1937. október-december (6. évfolyam, 197-272. szám)

1937-10-01 / 197. szám

2 akart — mindkettő azt hitte, ez a legfontosabb érdeke. Olaszország volt az okosabb és hajléko­nyabb kettejük közül. Felhasználta a Német­­ország ellenes európai hangulatot s mikor a német birodalom kimondotta fegyverkezési egyenjogúságát, a két nagyhatalmat Mussolini vezette rohamra a német birodalom ellen. (Van olyan vélemény is, hogy a Duce voltakép segí­teni akart Németországnak, a­mikor a kétség­kívül kardcsörtető Franciaország helyett maga vállalta a német lépés elleni akció megszerve­zését.) Tény, hogy a stresai értekezlet után a két nép közt a háborús idők virágkorára emlé­keztető éles feszültség állott be, ami alig akart enyhülni idők haladtával. Sokan álltak Olasz­ország e lépése előtt érthetetlenül Német­országgal együtt, pedig Olaszországnak ezt sa­játos érdekei sugallták, a többi között elsősorban az, hogy a legjobb viszonyt alakítsa ki Francia­­országgal és Angliával­­ az abesszíniai vállal­kozás előestéjén. A leszámolást elintézve azonban már mi sem állta útját a német-olasz viszony enyhülé­sének. Ausztria többé mér nem volt elsőrendű fontosságúnak vélt érdek Olaszország számára, felismerte, hogy érdeke most már, hogy jól­lakott hatalom lett, a német birodalommal való együttműködésre utalja, mint Ausztria ön­állóságának töb­b-szabad biztosítására és fenn­tartására. (Máskép áll a dolog Magyarország­gal, amely a Berlini Róma-tengelyen nem Eris-alma-szerepet játszik, hanem igen fontos összehozó erőt, mondhatnánk egyensúlyi jelen­tősége van, másrészt Olaszországnak duna­­völgyi pozíciójának fontos bázisa.) Német­ország érdekei védelmében sietve elfelejtette a nem is olyan régi múltat s gyorsan normali­­zálta viszonyát ■ Rábával. Érdekes az osztrák ügy jó elintézése, a bolsevistaellenes küzdelem, a gyarmati kérdés kedvező megolása, stb. mind olyan dolgok, amik miatt nem utasít­hatta el az olasz jobbot, sőt, ha nem nyújtotta­ volna azt Rómából, előbb-utóbb ő nyújtotta volna ki kezét az Alpokon túlra. Mindkét nagyhatalom érdekei, igazi és elsődleges érdekei védelmére fogott össze a Berlin—Róma-tengelypolitika keretében, han­gulati és érzelmi tényezőkön felül érdekbarát­­ság kapcsolja össze őket amely minden mes­terséges hangulatnál és frázisnál szorosabban fűzi össze őket. A ma használatos politikai vi­rágnyelven ezt úgy mondanák és mondják is, hogy az egymás iránti barátság, a közös világ­nézet, a világ békéjének fenntartása, szívélyes barátság stb. együttműködésük alapja, ez azon­ban egyet és egyetlen valóságot jelent. Ne ijed­jünk meg a valóságoktól. Erre éppen Musso­lini tanított meg bennünket egyik legutóbbi cikkében, amelyben arról írt, hogy Európában látszatok uralkodnak a valóságok felett s lát­szatokért nem akarjuk észrevenni az igazságot. Az igazság az, hogy a két nemzetet az érdekek barátsága és azonossága fűzi össze, ami azt je­lenti, hogy minden mesterséges köteléknél és ad hoc képződménynél szorosabb és tartósabb dolog térítette őket egy útra, olyan valami, ami minden időben a legerősebb hatóerő volt, s a­­legfőbb mozgatója országok és népek tett­vágyának. Friss, erős és energiákkal teli hatalom mindkettő, céltudatos vezetés alatt állnak, amely a késő-középkor nagy reneszánsz­­királyaihoz hasonlóan hatványozottan és egy­öntetűen a nép és nemzet javára kamatoztatja és használja fel a nemzet erőit. Mindkettő ta­nult a legutóbbi háborúból. Olaszország rá­jött a háború végén, hogy ígéretekben (mint amilyenek a londoni szerződésekben voltak) nem lehet hinnie, Németország viszont arra eszmélt rá, hogy egyedül a fegyverekre nem lehet bíznia az országot. Olaszország erre az al­kalmas időpontban elfoglalta Abesszíniát, Né­metország pedig hajlékony diplomáciai mun­kát folytat, fegyverkezése mellett. Két ország találta itt meg egymást, amelyek mindent­ meg­próbáltak már, sokat tanultak (egymás példái­ból is!) s most közös, nagy érdekeik védelmére közös úton markolnak a jövő felé. Ennek a kö­zös útnak a felismerését és beváltságát pecsé­telte meg a nagy németországi találkozó, Mus­solini és Hitler közel egyhetes demonstratív együttléte. Amit eddig mondottunk, azzal megfelel­tünk arra a kérdésre is, tartós marad-e ez az egyesülés és ez a nagyjelentőségű együttműkö­dés. Egy rövid pillantás különben az olasz és­­a német érdekekre minden választ megad erre. Ausztria Olaszország számára Abesszínia meg­szerzése után is fontos maradt, de fontosságá­ból érthetőleg veszített, miután a német barát­ság számára jelentősebb és nagyobb életszük­séglet is, márcsak birodalma megtartása miatt is. Olaszországnak ugyanis szüksége van a né­met támogatásra, aminthogy Németországnak is szüksége van erre éppoly mértékben. Az olasz-osztrák viszonylatban beállt lazulás kel­lemes Németországnak s közelivé varázsolja előtte egy osztrák-német egyesülés reményét. Nem vonható kétségbe hogy a két hatalom kö­zött főleg és egyedül az osztrák probléma oko­zott zavart, mióta ez közömbösít­tetett, a meg­értésnek mi sem állt útjába. Egyik ország sem riválisa már a másiknak, de legalább is ez a r­valitás mindaddig paralizálódik, míg ketten együtthaladnak. Jól tudják, hogy együtt sokat, külön sokkal kevesebbet érhet el. Egyéb ,üt­köző érdekek? Alig van. Mindketten jó vi­szonyt akarnak Angliával s szilárd frontot egy baloldali Franciaországgal s természetesen a szovjettel szemben. Ha még ehhez hozzávesz­­szük, hogy közös nevezőre tudták hozni politi­kájukat Közép-Európa kisebb államaival szem­ben, illetve irányában, a Balkánon s az idő mindenütt nekik dolgozik, érthető, miért fogja el mindannyiszor a leghevesebb dühroham a szélsőbaloldali frontot, ha a mind szilárdabb Berlini Róma-tengelyről hall s miért fordul egyre több kisebb állam egyre nyájasabb arc­cal és szívvel az olasz-német vonal felé.. Mindaddig, míg Olaszországot és Német­országot közös eszmék, azonos világnézet fűzte csupán össze, az együttműködés lehetett­ ér­zelmileg rendkívül meleg, bensőséges, de reál­­is politikailag nem nyugodott szilárd alapokon. Mióta azonban érdekek és közös érdekek élte­tik és teszik szükségessé közös tengelypolitikáju­kat, reális kapcsolódásuk tartós és maradandó. Mindazok az államok, amelyek eddig is ba­rátságban éltek velük és egymásratalálásukat óhajtották, a jövőben bizonyára még értéke­sebb támogatást kapnak tőlük s tevékeny együttműködést békepolitikájuk még eredmé­nyesebb folytatására. A változás bizonyára a nagyhatalmak arcvonalán jelentkezik majd hatékonyabban. A szovjet­ befolyás meggyengü­lése Genfben és Párizsban már a Róma—Ber­­lin-tengelypolitika eredménye. A Chamberlain­­vezette Anglia közeledése Olaszországhoz és Németországhoz hasonlóképpen a fasiszta— nemze­tiszocialista­ tengely vonzása. Angol és francia lapok mind sűrűbben írnak négy-, il­letve öthatalmi megegyezésről­, ahol az ötödik hatalom nem Orosz-, hanem Lengyelország lenne. Ennek a megegyezésnek ma csak egyet­len akadálya van: a szovjet. De mit fejlődtek a dolgok csak félév alatt is. Míg fél-három­negyed esztendővel ezelőtt a helyzet ebből a szempontból vigasztalan képet mutatott­, ma a szovjet­ befolyás gyengülésével Anglia mind bátrabb és önállóbb aktivitása s Franciaország egyre habozóbb magatartása figyelhető meg. Arra, hogy Anglia csatlakozzék az olasz-német­­tengelyhez, természetesen gondolni sem sza­bad, amint arra sem — legalább is egyelőre, hogy Franciaország felmondja a szovjet-barát­ságot, de hogy lazítani lazíthat és lazítani is fog rajta, az irányban erősen optimista vélemények hangzanak el. Bármint lesz is, a nagy németországi dik­tátor-találkozó nem múlik el nyomtalanul és eredménytelenül. Hatását és következményeit érezni fogja majd Európa, ha ma nem, holnap bizonyosan, reméljük olyan irányban, mint ahogyan Mussolini legutóbb pregnánsan ki­f­­ejezte, az erős béke megszervezésével.­­ uram MPm? VI. évf., 197. szám. — Péntek, 1937. október 1. Az ipar teljes­­joaiszmisát követeli Moteanu szenátor „Köte­ezni kell a vállalatokat, hogy tanoncaik többsége román nemzetiségű legyen" Mit tartalmaz a román személyzet elhelyezésére kiküldött bizottság jelentése ? Bucureşti. Saját tud. A jobboldali lapok ma részletesen ismertetik M­o­t­e­a­n­u szenátornak, román­­személyzet elhelyezésére kiküldött bizott­ság elnökének, az ipar- és kereskedelmi minisz­terhez benyújtottt jelentését. A jelentés szerint a 156 vállalatnál, amelyet vizsgálat tárgyává tett a bizottság, a külföldiek száma csakugyan lényegesen csökkent, de a ki­sebbségiek arányszáma még emelkedett a romá­nokéhoz képest. Különösen a szakmai munkások és az ügykezelő személyzet kategóriáiban. A nem román vállalat-tulajdonosok — foly­tatja megállapításait a jelentés — bebizonyítot­ták, hogy minden felhívás, minden záros határ­idő ellenére is, a román elem kizárását célzó politikát folytatnak, ami a jelentéshez mellékelt kimutatásokból egész világosan kitűnik. Az érdekeltek azzal védekeznek, hogy kellő felkészültségű technikai és adminisztratív mun­kaerők körében nincsen munkanélküliség. Ez az ellenvetés azonban — mondja a jelentés — nem helytálló, mert Romániában az értelmiségi mun­kanélküliek kimutatása nem is létezik, miután, az értelmiségiek szégyenérzete megtiltja nekik, hogy munkanélkülieknek nyilvánítsák magukat Az az érv is elesik, hogy nincs román techni­kai munkaerő, mert sok példa van arra, hogy szakképzett román munkaerőket kisebbségieknek vagy idegeneknek rendelnek alá a magánválla­latoknál, ami sértő. És, ha mégis elfogadnánk az ellenvetést, hogy nincs román technikai mun­kaerő, ez még nem jelenti, hogy a vállalatok tu­lajdonosai kárbatehetik kezüket, mint akii meg­tette kötelességét. Megmarad a kötelezettségük, hogy a legrövidebb időn belül román technikai, személyzetet képezzen ki, amit azonban ők — s ezt az esetek többségében megállalítottük — nem akarnak megtenni. A nagy váll­alatoknál a tanoncok mind kisebb­ségiek. Ezekből kerülnek ki a szakmunkások, a mesterek, a munkavezetők és az alacsonyabb rangú technikai személyzet. Minthogy román nemzetiségű tanoncokat a vállalatok csak kis mértékben vesznek fel, a lehetőség eleve ki van zárva arra, hogy a román elem az ipari vállala­tokban számszerűleg is előrehaladjon. Ezzel szemben szakiskoláink olyan kiképzést nyújta­nak, amelyek nem felelnek meg az iparvállalatok valóságos szükségleteinek s így a kisebbségi elem előnyben marad. A jelentés szerint a helyzet kulcsa az, hogy a vállalatokat kötelezni kell, hogy tanulóinak a többsége román nemzetiségű legyen. Aztán, foly­tatja a jelentés, további lépéseket kell tenni az ipar nacionalizálása felé. Coudenhove-Szentkereszty: Beszélgetés az életszentségről 88 oldal, ízléses karton borítékban. F'­­ve 65 jel és portó. Rendkívül mélyenjáró példabeszédekben mu­tatja meg ez a könyv Árpádházi Szent Erzsé­betben az ember faszent harmonikus egységet Megrendelhető könyvosztál­unknál.

Next