Magyar Lapok, 1937. október-december (6. évfolyam, 197-272. szám)
1937-10-01 / 197. szám
2 akart — mindkettő azt hitte, ez a legfontosabb érdeke. Olaszország volt az okosabb és hajlékonyabb kettejük közül. Felhasználta a Németország ellenes európai hangulatot s mikor a német birodalom kimondotta fegyverkezési egyenjogúságát, a két nagyhatalmat Mussolini vezette rohamra a német birodalom ellen. (Van olyan vélemény is, hogy a Duce voltakép segíteni akart Németországnak, amikor a kétségkívül kardcsörtető Franciaország helyett maga vállalta a német lépés elleni akció megszervezését.) Tény, hogy a stresai értekezlet után a két nép közt a háborús idők virágkorára emlékeztető éles feszültség állott be, ami alig akart enyhülni idők haladtával. Sokan álltak Olaszország e lépése előtt érthetetlenül Németországgal együtt, pedig Olaszországnak ezt sajátos érdekei sugallták, a többi között elsősorban az, hogy a legjobb viszonyt alakítsa ki Franciaországgal és Angliával az abesszíniai vállalkozás előestéjén. A leszámolást elintézve azonban már mi sem állta útját a német-olasz viszony enyhülésének. Ausztria többé mér nem volt elsőrendű fontosságúnak vélt érdek Olaszország számára, felismerte, hogy érdeke most már, hogy jóllakott hatalom lett, a német birodalommal való együttműködésre utalja, mint Ausztria önállóságának több-szabad biztosítására és fenntartására. (Máskép áll a dolog Magyarországgal, amely a Berlini Róma-tengelyen nem Eris-alma-szerepet játszik, hanem igen fontos összehozó erőt, mondhatnánk egyensúlyi jelentősége van, másrészt Olaszországnak dunavölgyi pozíciójának fontos bázisa.) Németország érdekei védelmében sietve elfelejtette a nem is olyan régi múltat s gyorsan normalizálta viszonyát ■ Rábával. Érdekes az osztrák ügy jó elintézése, a bolsevistaellenes küzdelem, a gyarmati kérdés kedvező megolása, stb. mind olyan dolgok, amik miatt nem utasíthatta el az olasz jobbot, sőt, ha nem nyújtotta volna azt Rómából, előbb-utóbb ő nyújtotta volna ki kezét az Alpokon túlra. Mindkét nagyhatalom érdekei, igazi és elsődleges érdekei védelmére fogott össze a Berlin—Róma-tengelypolitika keretében, hangulati és érzelmi tényezőkön felül érdekbarátság kapcsolja össze őket amely minden mesterséges hangulatnál és frázisnál szorosabban fűzi össze őket. A ma használatos politikai virágnyelven ezt úgy mondanák és mondják is, hogy az egymás iránti barátság, a közös világnézet, a világ békéjének fenntartása, szívélyes barátság stb. együttműködésük alapja, ez azonban egyet és egyetlen valóságot jelent. Ne ijedjünk meg a valóságoktól. Erre éppen Mussolini tanított meg bennünket egyik legutóbbi cikkében, amelyben arról írt, hogy Európában látszatok uralkodnak a valóságok felett s látszatokért nem akarjuk észrevenni az igazságot. Az igazság az, hogy a két nemzetet az érdekek barátsága és azonossága fűzi össze, ami azt jelenti, hogy minden mesterséges köteléknél és ad hoc képződménynél szorosabb és tartósabb dolog térítette őket egy útra, olyan valami, ami minden időben a legerősebb hatóerő volt, s alegfőbb mozgatója országok és népek tettvágyának. Friss, erős és energiákkal teli hatalom mindkettő, céltudatos vezetés alatt állnak, amely a késő-középkor nagy reneszánszkirályaihoz hasonlóan hatványozottan és egyöntetűen a nép és nemzet javára kamatoztatja és használja fel a nemzet erőit. Mindkettő tanult a legutóbbi háborúból. Olaszország rájött a háború végén, hogy ígéretekben (mint amilyenek a londoni szerződésekben voltak) nem lehet hinnie, Németország viszont arra eszmélt rá, hogy egyedül a fegyverekre nem lehet bíznia az országot. Olaszország erre az alkalmas időpontban elfoglalta Abesszíniát, Németország pedig hajlékony diplomáciai munkát folytat, fegyverkezése mellett. Két ország találta itt meg egymást, amelyek mindent megpróbáltak már, sokat tanultak (egymás példáiból is!) s most közös, nagy érdekeik védelmére közös úton markolnak a jövő felé. Ennek a közös útnak a felismerését és beváltságát pecsételte meg a nagy németországi találkozó, Mussolini és Hitler közel egyhetes demonstratív együttléte. Amit eddig mondottunk, azzal megfeleltünk arra a kérdésre is, tartós marad-e ez az egyesülés és ez a nagyjelentőségű együttműködés. Egy rövid pillantás különben az olasz ésa német érdekekre minden választ megad erre. Ausztria Olaszország számára Abesszínia megszerzése után is fontos maradt, de fontosságából érthetőleg veszített, miután a német barátság számára jelentősebb és nagyobb életszükséglet is, márcsak birodalma megtartása miatt is. Olaszországnak ugyanis szüksége van a német támogatásra, aminthogy Németországnak is szüksége van erre éppoly mértékben. Az olasz-osztrák viszonylatban beállt lazulás kellemes Németországnak s közelivé varázsolja előtte egy osztrák-német egyesülés reményét. Nem vonható kétségbe hogy a két hatalom között főleg és egyedül az osztrák probléma okozott zavart, mióta ez közömbösíttetett, a megértésnek mi sem állt útjába. Egyik ország sem riválisa már a másiknak, de legalább is ez a rvalitás mindaddig paralizálódik, míg ketten együtthaladnak. Jól tudják, hogy együtt sokat, külön sokkal kevesebbet érhet el. Egyéb ,ütköző érdekek? Alig van. Mindketten jó viszonyt akarnak Angliával s szilárd frontot egy baloldali Franciaországgal s természetesen a szovjettel szemben. Ha még ehhez hozzáveszszük, hogy közös nevezőre tudták hozni politikájukat Közép-Európa kisebb államaival szemben, illetve irányában, a Balkánon s az idő mindenütt nekik dolgozik, érthető, miért fogja el mindannyiszor a leghevesebb dühroham a szélsőbaloldali frontot, ha a mind szilárdabb Berlini Róma-tengelyről hall s miért fordul egyre több kisebb állam egyre nyájasabb arccal és szívvel az olasz-német vonal felé.. Mindaddig, míg Olaszországot és Németországot közös eszmék, azonos világnézet fűzte csupán össze, az együttműködés lehetett érzelmileg rendkívül meleg, bensőséges, de reális politikailag nem nyugodott szilárd alapokon. Mióta azonban érdekek és közös érdekek éltetik és teszik szükségessé közös tengelypolitikájukat, reális kapcsolódásuk tartós és maradandó. Mindazok az államok, amelyek eddig is barátságban éltek velük és egymásratalálásukat óhajtották, a jövőben bizonyára még értékesebb támogatást kapnak tőlük s tevékeny együttműködést békepolitikájuk még eredményesebb folytatására. A változás bizonyára a nagyhatalmak arcvonalán jelentkezik majd hatékonyabban. A szovjet befolyás meggyengülése Genfben és Párizsban már a Róma—Berlin-tengelypolitika eredménye. A Chamberlainvezette Anglia közeledése Olaszországhoz és Németországhoz hasonlóképpen a fasiszta— nemzetiszocialista tengely vonzása. Angol és francia lapok mind sűrűbben írnak négy-, illetve öthatalmi megegyezésről, ahol az ötödik hatalom nem Orosz-, hanem Lengyelország lenne. Ennek a megegyezésnek ma csak egyetlen akadálya van: a szovjet. De mit fejlődtek a dolgok csak félév alatt is. Míg fél-háromnegyed esztendővel ezelőtt a helyzet ebből a szempontból vigasztalan képet mutatott, ma a szovjet befolyás gyengülésével Anglia mind bátrabb és önállóbb aktivitása s Franciaország egyre habozóbb magatartása figyelhető meg. Arra, hogy Anglia csatlakozzék az olasz-némettengelyhez, természetesen gondolni sem szabad, amint arra sem — legalább is egyelőre, hogy Franciaország felmondja a szovjet-barátságot, de hogy lazítani lazíthat és lazítani is fog rajta, az irányban erősen optimista vélemények hangzanak el. Bármint lesz is, a nagy németországi diktátor-találkozó nem múlik el nyomtalanul és eredménytelenül. Hatását és következményeit érezni fogja majd Európa, ha ma nem, holnap bizonyosan, reméljük olyan irányban, mint ahogyan Mussolini legutóbb pregnánsan kifejezte, az erős béke megszervezésével. uram MPm? VI. évf., 197. szám. — Péntek, 1937. október 1. Az ipar teljesjoaiszmisát követeli Moteanu szenátor „Köteezni kell a vállalatokat, hogy tanoncaik többsége román nemzetiségű legyen" Mit tartalmaz a román személyzet elhelyezésére kiküldött bizottság jelentése ? Bucureşti. Saját tud. A jobboldali lapok ma részletesen ismertetik Moteanu szenátornak, románszemélyzet elhelyezésére kiküldött bizottság elnökének, az ipar- és kereskedelmi miniszterhez benyújtottt jelentését. A jelentés szerint a 156 vállalatnál, amelyet vizsgálat tárgyává tett a bizottság, a külföldiek száma csakugyan lényegesen csökkent, de a kisebbségiek arányszáma még emelkedett a románokéhoz képest. Különösen a szakmai munkások és az ügykezelő személyzet kategóriáiban. A nem román vállalat-tulajdonosok — folytatja megállapításait a jelentés — bebizonyították, hogy minden felhívás, minden záros határidő ellenére is, a román elem kizárását célzó politikát folytatnak, ami a jelentéshez mellékelt kimutatásokból egész világosan kitűnik. Az érdekeltek azzal védekeznek, hogy kellő felkészültségű technikai és adminisztratív munkaerők körében nincsen munkanélküliség. Ez az ellenvetés azonban — mondja a jelentés — nem helytálló, mert Romániában az értelmiségi munkanélküliek kimutatása nem is létezik, miután, az értelmiségiek szégyenérzete megtiltja nekik, hogy munkanélkülieknek nyilvánítsák magukat Az az érv is elesik, hogy nincs román technikai munkaerő, mert sok példa van arra, hogy szakképzett román munkaerőket kisebbségieknek vagy idegeneknek rendelnek alá a magánvállalatoknál, ami sértő. És, ha mégis elfogadnánk az ellenvetést, hogy nincs román technikai munkaerő, ez még nem jelenti, hogy a vállalatok tulajdonosai kárbatehetik kezüket, mint akii megtette kötelességét. Megmarad a kötelezettségük, hogy a legrövidebb időn belül román technikai, személyzetet képezzen ki, amit azonban ők — s ezt az esetek többségében megállalítottük — nem akarnak megtenni. A nagy vállalatoknál a tanoncok mind kisebbségiek. Ezekből kerülnek ki a szakmunkások, a mesterek, a munkavezetők és az alacsonyabb rangú technikai személyzet. Minthogy román nemzetiségű tanoncokat a vállalatok csak kis mértékben vesznek fel, a lehetőség eleve ki van zárva arra, hogy a román elem az ipari vállalatokban számszerűleg is előrehaladjon. Ezzel szemben szakiskoláink olyan kiképzést nyújtanak, amelyek nem felelnek meg az iparvállalatok valóságos szükségleteinek s így a kisebbségi elem előnyben marad. A jelentés szerint a helyzet kulcsa az, hogy a vállalatokat kötelezni kell, hogy tanulóinak a többsége román nemzetiségű legyen. Aztán, folytatja a jelentés, további lépéseket kell tenni az ipar nacionalizálása felé. Coudenhove-Szentkereszty: Beszélgetés az életszentségről 88 oldal, ízléses karton borítékban. F've 65 jel és portó. Rendkívül mélyenjáró példabeszédekben mutatja meg ez a könyv Árpádházi Szent Erzsébetben az ember faszent harmonikus egységet Megrendelhető könyvosztálunknál.