Magyar Lapok, 1938. július-szeptember (7. évfolyam, 141-217. szám)

1938-07-01 / 141. szám

2 ■' 1 ■ • 11 ... ­­­■ Magyar Lapok VI. évf., 141. szám. — Péntek, 1938. juilius 1. mindennapi életben alkalmazza, gyakorlásuk­kal pedig tanít, nevel és példát mutat. A szövetkezeteinknek ezt az első kiállítá­sát — kezdeményezői és megszervezői minden elismerést megérdemelnek, — nem is tudjuk másképen nézni, mint a népnevelő és nép­szervező munka eredményeinek bemutatását. Vizsgás kiállítás ez: arról a gazdasági idealiz­musról vizsgáznak itt le szövetkezőink, melyet mindennapi munkájukba hosszú évek alatt belevittek. Akár a borvizes polcokat nézzük, akár a fűrészek munkáját, vagy a szövetkezeti vas­­gyárak angol felirású hordóit és ládáit, melyek Londonba vagy Palesztinába viszik a székely legelők illatos termékeit; akár a Hangya külön termét, mely a falusi kis fogyasztási szövetke­zet ideális típusát mutatja be, mely felé 600 magyar faluban törekszenek, sok helyütt pedig már túl is szárnyalták ezt a mértéket; akár az Alfa-nak szőtteseit vagy a Pitvar­ nak népi hímzéseit; akár a Rekordnak pontos rézművű munkáit, vagy a szabók, kertészek, asztalosok és cipészek szövetkezeteinek remekbe készült portékáit, — mindenütt csak azt látjuk, hogy itt elsősorban nem magukért, hanem másokért, a szövetkezetekbe tömörült testvérekért dol­goztak azok a férfiak és nők, kik ezeket az eredményeket sok vesződséggel és sok munká­val, sok csalódás után, de végül mégis csak elérték. Most pedig eljutottak odáig, hogy munkájuk gyümölcseit ország-világnak, de legelsősorban mégis azoknak mutassák be, akikért ezt a nehéz és göröngyös utat évek óta csendben, hangtalanul, legtöbbször elismerés­ig illő jutalom nélkül járják. Az új szövetkezeti törvény indokolásában olvassuk a következő mondatokat: „A szövetkezés ebben az országban nem egyszerű bankári, kereskedelmi vagy gazdasági kérdés, mely bizonyos számú magános személyt érdekel, kik összefogtak, hogy egymást támo­gassák , a szövetkezés nemzeti probléma . ..“ A tétel alapján, mely minden népre egy­formán áll, az indokolás arra a következtetés­re jut, hogy a szövetkezést lényeges és határo­zott állampolitikává kell tenni, e politikának célja pedig a falvak gazdasági életének újjá­szervezése és kifejlesztése. Ez a politika azonban valóban az állam politikája akkor lesz, ha valamennyi nemzet, mely e földön él és együttesen az államot al­kotja, a saját szövetkezésének ügyét ebben az értelemben szabadon átérezheti és képviselheti. A magyar szövetkezeteknek ez a kiállítása bizonyság arra, hogy mily eredményes teremtő munkát tud elvégezni a gazdasági idealizmus, mely mindig és mindenütt a nemzeti érzésből, a népi közösség szükségleteinek áté­léséből táplálkozik. Biztatás a magyar nép is­,hogy jó úton jár, ki a szövetkezeti útra lépett; ezzel nemcsak gazdasági értékeket termel, hanem közös nagy ne­mzeti javakat is, melyek embe­rekben, tudásban, öntudatban, bizakodásban és tapasztalatokban nagy hiányokat pótolnak. Biztosíték pedig egyúttal azok felé, kik első­sorban az állam érdekei felett őrködnek, mert semmiképen sem lehet káros az a munka, mely az állami társadalom reális javait szem­­mel láthatólag és napról-napra eredményeseb­ben gyarapítja.­­ Semmi sem­ mutatta pedig szemléltetőbben ezt a gyarapodást, mint épen ez a szép és gazdag kiállítás. Az első ebéd Irtai Horváth János Hathetes hájasok voltak. Az asszony „Bogaramnak“ szólította férjét, Bogár úr pedig „Galambomnak“ Bogarot. Az első hetekben kosz­tot hozattak, mert Bo­gár úr tapintatos és gyengéd férj volt, aki kí­mélte az asszonyt. Nem, mintha nem szerette volna az ízes házifőttet, hisz részben azért nősült meg, de a mézesbetek idejét nem akarta ily pró­zai dolgokkal megr­ontani. Ezen a napon Bogár úr igen éhesen jött haza a hivatalból. Szokása ellenére nem uzsonnázott, mert elő­ző nap úgy határoztak, hogy elég volt a tartalmatlan idegen ételekből s az asszony saját­kezű­leg fog főzni. Az étrendet Bogár úr ízlése szerint állították össze, aki az ínyencek gondosságával, élénk cset­­tintések kíséretében diktálta a fogásokat Bogár­­nénak. — Háti . . . ennek már egyszer — kezdte tá­­volbanéző tekintettel, mint aki a már kedves emlékei között kutat — egy ... jó húslevest daragaluskával, utána főtt marhahúst paradi­­cso­mmártássa­l ... és burgonyával. Tésztának ... talán palacsintát ! Az asszony szorgalmasan­­feljegyezte a kívánt ételeket s utána homlokon csókolta férjét. — Meglesz Bogaram! Bogár úrnak egész délelőtt kitűnő ebéden járt az esze. Lelki szemei előtt, mint kövér arany­­halacskák úsztak a pompás daragaluskák a sárga levesben, melynek felületén apró aranypénzek­hez hasonlóan, kerek zsírkarikák lebegtek, alatta puhára főtt sárgarépa, karalábé és egyéb kívána­tos gyökér- és zöldségfélével. Máskor gyalog tette meg az utat, hazáig, most villamossal rövidítette meg az időt, hogy mielőbb asztalhoz ülhettem — Kész van Galambom? — érdeklődött tü­relmetlenkedve az üdvözlő csók után, mit az el­következő élvezetek révületében, ízetlenül és futva lehelt Bogárné homlokára és sietve a terí­tett asztalhoz ült. Az asszony behozta a párolgó levest . Bogár úrral szemben helyezkedett el, hogy az áhítatás nézők figyelmével gyönyörködjön férje élvezeté­ben. Bogár úr kimert egy tányérra valót. A szemöldökén alig észrevehető rándulás je­lezte, hogy színében nem fedi elképzeléseit a za­varos lé, mely felnagyítva bátran ábrázolhatta volna a Fekete tengert vihar előtt, sötét és ho­mályos árnyalataival. — Nem baj, attól még jó lehet! — gondolta magában. Gondosan megbújta a kanál tartalmát és megízlelte. Utána megnyalta száj­aszél­ét, s szemöldökét összeráncolva, tekintete a múltba merült el, ezúttal háborús emlékei között ku­tatva hasonló íz után, mely a megízlelt zsíros lé­hez lehetett volna fogható. Nem az, amit várt! Talán még nagyon forró és nem adja ki az izét. Amíg kihűl, addig fel­aprózza a daragaluskát s a kanál élével neki­lá­tott a szeletelésnek. Az első kísérletre olyat ugrott a pajzán no­­kedli, hogy csak a tányér peremén sikerült utol­érnie, hogy ki ne szökjön szűkebb környezetéből. Másikkal próbálkozott és az eredmény ugyanaz volt. Valami nincs rendben ezzel a dararemekkel! Most már késhez nyúlt, hogy egy váratlan támadással kettészelje. Sikerült is megsebeznie, de amint tömör magjához ért, a kés is tehetetle­nül elakadt. Más módszerhez kellett folyamodnia s egy hirtelen ötlettel elhatározta, hogy megpró­bálja átharapni a kőszívű hokedlit-lehányta szemeit és állkapcsát nekifeszítve. Mennyi idő alen­ évülnek el az adótartozások és az adóbírságok ? Bucurestiből jelentik: Általában magán­jogi és kereskedelemjogi, valamint büntető­jogi ügyekben az elévülés kérdése törvényes jogszabályokban teljes precizitással ki van dolgozva úgy, hogy a jogkereső közönség telje­sen tisztában lehet ezzel a kérdéssel. Prem így áll a dolog kincstári ügyekben. A sok speciális kincstári természetű törvényben és rendeletben igen sokszor nem elég világosan tűnik ki, hogy egyes eseteknél milyen is az elévülési idő. Ilyen érdekes elévülési kérdést tárgyalt a bucureşti tábla V. osztálya. Jelentékeny ösz­­szegről volt szó, be nem vallott globális adóról, amely mulasztás miatt még 1932-ben kihágási jegyzőkönyvet vettek fel az illető vállalat el­len. Az eljárás folyama alatt a megbüntetett cég ugyanis fellebbezéssel élt, s ugyanazon kincstári közeg, amely az első kihágási jegyző­könyvet felvette, újabb kihágási jegyzőköny- Dr. Nyisztor Zoltán Mandarinok, Kulik és Misszionárusok­ Útleírás 7 Ara: 180 lei és porta Kapható könyvosztályunknál­­ vet szerkesztett, amelyben saját előző jegyző­könyvét megváltoztatva, kisebb pénzbüntetést állapított meg. Ezen második jegyzőkönyv ellen is felleb­bezett a fél. Mindkét jegyzőkönyv ellen egyik kifogása az volt, hogy a jegyzőkönyvek tény­leges bevizsgálás nélkül készültek. Ezenkívül arra is hivatkozott, hogy a kérdéses kincstári követelések elévültek. A kihágási jegyzőkönyvek felett bíráskodó törvényszék elvben elutasította a kifogásokat, nem állapította meg az elévülést, leszállította ellenben a pénzbüntetést. Ez ellen a fél recurssal élt az 1932. évi egyenes adótörvény 105. és 1933. évi módosí­tott törvény 123. szakaszai alapján és hivat­kozott arra is, hogy a polgári törvénykönyv értelmében a törvényeknek nincs visszaható hatálya. Nem szakította meg az első ügyben felvett kihágási jegyzőkönyv az elévülést, mi­után az már annak felvételekor beállott. A tábla abból indult ki, hogy a törvény­szék szerint az 1927 és 1931 évek közötti idő­ből származik a globális adó eltitkolása. Az 1932. évi adótörvény 5 évi elévülési időt álla­pít meg, míg az 1938. évi módosított törvény ennek az elévülési időnek fenntartásával hoz­záteszi azt a rendelkezést is, hogy minden hitelesen eszközölt, kincstári közegektől szár­mazó vizsgálati cselekmény megszakítja az el­évülést. Ennélfogva a tábla megállapította, hogy jól lehet a második ízben felvett kihágási jegyzőkönyv az elsőt, mint kincstári végzést hatályon kívül helyezte ugyan, azonban az a jegyzőkönyv mégis, mint hiteles okirat bizo­nyítékát képezi a bevizsgálásnak, tehát elutasí­totta az elévülési kifogást, beleharapott. A tömörült grízatomok ásványszerű képződménnyé jegecesedett anyagát jó ideig for­gatta szájában, azután mutatóujjával gallérját elhúzva, nagyot nyelt. Szemei kidülledtek, szemöldöke felfutott a­­ hajáig s a füle is mozgásba, jött a szokatlan­­ sportteljesítménytől. Gyorsan leöblítette egy ka­nál üres levessel , azután újból munkához lár­u­tott. — Iz­ik Bogaram? — érdeklődött kedvesen)­ónagysága, Bogár úr kicsordult könnyeiben azt abszolút él­vezet jeleit vélve felfedezni. — Ühüm! — válaszolt Bogár úr mérsékelt­ udvariassággal. — Talán egy kicsit puhább lehe­tett volna — ez a cementvagdalék, de meggon­dolta magát és mégis galuskának tisztelte. Majd kipótolt­a a másik fogással, vigasztalta­ magát s villáját egy szép szelet húsra szúrta, mely rugalmasan hátrált meg a tálon. Rossz jel!" Kanállal tudta csak a tányérjára helyezni s gyorsan leöntötte a mártással, hogy ne lássa­­ újabb megpróbáltatásának tárgyát. — Életlenek a késeink­. — jegyezte meg az első sikertelen kísérlet után, mellyel egy falat­­­nyit le akart operálni a betyár szeletből. Hiába! A kés tehetetlenül csúszkált a makacs szeleten, keskeny barázdát mélyítve oszthatatlan egység­­gébe. Végre sikerült a rostok menetét megtalál-­ nia s ilymódon szálanként szétfejtve szájába­ rakta, hol" a mártásban áztatta, nyelvével tud­ta,­ mint a kendert, fogaival őrölte, puhította, mint egy gyors elhatározással a nokedliraktárba­ küldte. — Jó, Bogaram? — érdeklődött őnagysága. Bogár úr elszorult torkából meggyőződés nél­kül jött ki a szó. — Hát!... Talán egy kicsit kemény állat,, volt, de bennem emberére akadt! — és hősi el­határozással legyűrte még a hátralévő adagot. Most már csak abban volt némi reményem!

Next