Értekezések, Beszámolók, 1943 (1. évfolyam, 2-6. szám)

2. szám

A racionalizálás szerepe a háborús anyag- és munka­erőgazdálkodásban* KELEM 1 Bevezetés: A háború vezetésének és a racionalizálásának párhuzama A racionalizálás egyidős magával az emberrel. Racionalizáláson — legtágabb értelemben — az ember tevékenységének minél gazdaságosabbá téte­lére irányuló törekvést értjük. Már az őskorban, amikor az ősember fát vágott, tüzet gyújtott* kuny­hót épített, állatot ölt: igyekezett mindezt minél kevesebb fáradsággal és minél gazdaságosabban el­végezni, bár ez a törekvés akkor még nem volt tudatos. A harc és a háború is ilyen régi: bizonyos, hogy az is egyidős az emberrel. Sőt, ma van olyan korszerű gazdaságtudományi felfogás is, mely azt vallja, hogy a háború az emberiség tulajdonképpeni természetes állapota, és a béke nem egyéb, mint háborúra való felkészülés. Az ősember harcából fejlődtek ki idővel a háborúk, és ezek során olyan nevekkel találkozunk, mánt Nagy Sándor, Hannibál, Caesar, Gusztáv Adolf. Savoyai Jenő, Nagy Frigyes, Ruyter, Nelson, Napo­leon, Wellington, Büchler, Clausewitz, Robert Lee, Helmuth Moltke, Hindenburg. De éppen így meg­találjuk a nagy neveket a racionalizálás terén is, és elég ha Whitney, Whitworth, Alfred Krupp, Georg Westinghouse, Fowler, Baldwin, Bodemer, Werner és Karl von Siemens, Carnegie, Taylor, Fayol, Freminville, Ford neveire utalunk, akik mind­annyian az emberi gazdálkodás gazdaságosabbá tételére irányuló törekvésnek egy-egy hatalmas pillérét alkotják. Az olvasóban felmerül az a gondolat, hogy miként állunk a magyar nevekkel? Ha tehát ezeket keressük, akkor a magyar haditudomány Bulesu vezért, Szent Lászlót, Hunyadi Jánost, Mátyás királyt, Bethlen Gábort, Bocskayt, II. Rákóczi Ferencet, Zrínyi Miklóst, Görgey Artúrt tekinti katonai szempontból kiváló hadvezérek­nek. A racionalizálás terén azonban már nem állunk ilyen jól. Ha a nagy államszervezőket kizárjuk fejtege­téseink sorából — pedig Szent Istvánt, Mátyás királyt s néhány erdélyi fejedelmet ezek közé kell sorolnunk, ezek a mai értelemben véve is nagy racionalizátorok vol­tak, —‘ s ha csak a legújabb kor ipartörténetét vesszük figyelembe, akkor köveskállai Borbély Lajos bányamór­* Egyes részleteit előadta a szerző a m. kir. belügy­miniszter felkérésére A háborús gazdálkodás és az ipari racionalizálás kapcsolatai cí­men a IX. Közigazgatási Továbbképző Tan­folyamon 1942 április havában. A tanulmányban a számszerű magyar adatok köz­lését érthető okokból mellőzni kellett; a közölt szám­szerű adatok nagyobbrészt az idevágó szakirodalomból és egyes szaklapokból valók. ÍN MÓRIC nők (1843—1ÍJ231, a Rimamurány-Salgótarjám Vasművek műszaki szervezője, Mechwart András (1834—1907), a Ganz-gyár vezérigazgatója és Weiss Manfréd (1857— 1922) azok, akik — a mi természetszerűleg kisebb per­spektívánk szerint — kortársaik közül, mint valóban nagyvonalú szervezők és a mai felfogás szerint kiváló ipari racionalizáló szakemberek, messze kiemelkednek. Ezek között csak köveskállai Borbély Lajos magyar a mai fajelméleti felfogás szerint, ez azonban nem csök­kenti a többiek értékét. Az a körülmény, hogy a világ­háborúig a velünk vámközösségben élő Ausztria, de kü­lönösen a cseh ipar a magyar gyáripar fejlődését félté­kenységből megakadályozta, nem tette lehetővé, hogy Siemens-, Borsig- vagy Krupp-hoz hasonló nagy ipari szervezők nálunk nagyobb számban kifejlődhessenek. A világviszonylatban kisebb magyar iparvállalatok is fel­tüntetnek azonban számos kiváló racionalizáló szakem­bert, sajnos, ezek között igen kevés a született magyar; abban az időben a magyar középosztály még túlnyomó részben magához méltatlan foglalkozásnak tartotta az ipari tevékenységet, ezért iparvállalataink vezetői túlnyo­mórészben bevándorolt csehekből, morvákból, svábokból,- bajorokból és természetesen zsidókból kerültek ki. Ezek azonban lassan asszimilálódnak, és valószínű, hogy utódaik két-három nemzedék után beolvadnak a magyarságba. Erről és a ma élő nemzedékről azonban csak félévszázad múlva ítélhet az akkori gazdaságtörténelem. A háború vitele csak Kari von Clausewitz porosz tábornoknak, a német vezérkari iskola meg­alapítójának tanítása • után vált a szó igazi értelmi ben vett tudománnyá. Clausewitz Vom Kriege című könyvében,1 amely a háború vezetésére vonat­kozó elméleteknek a kútfőjévé vált, fektette le a korszerű taktika és stratégia alapelveit. A raciona­lizálás is csak Taylornak Shop Management című könyve megjelenése után válik fokozatosan valóságos tudománnyá. Clausewitz könyvének is számos tétele az idők fejlődése, a technikai haladás gyors üteme folytán elavult, Taylornak a rendszere is idővel megszürkült, de mindkettőnek alaptételei ma is fennállanak és az idevágó, mind szélesebb körű tudományoknak váltak fundamentumaivá. Clausewitz azt tanította, hogy a háború vezetésére, nem lehetséges eine positive Lehre d. г. eine An­weisung zum Handeln-t adni, Taylor is ismételten hivatkozik munkáiban arra, hogy a racionalizálás számára sem lehet receptet adni. Azelőtt a háború vitelében gyakran használtak szi­gorú előírásokat, így például az angol haditengerészet-.; nek a tengeri csaták megvívására volt egy írásba fog­lalt jighting instructions-a. Ennek rendelkezése érteimé­• k i General Kari von Clausewitz: Vom Kriege. Berlin. i

Next

/
Thumbnails
Contents