Magyar Nemzet, 1899. december (18. évfolyam, 332-361. szám)

1899-12-01 / 332. szám

Budapest, 1899 62. szám. (XVIII. évfolyam. 332. szám.) Péntek, deczember 1, i Pénz és közjog. Budapest, november 30. Pénzen nem lehet közjogot vásárolni, Az önálló államiság ezen kitűnő alkatrészét meg lehet szerezni vér és élet árán, hosszú küzdel­mekben hebizonyult arravalóság jutalmául. De közönséges kufáralku tárgyát soha, sehol nem képezheti. Mikor arról van szó, hogy Magyarország megnövekedett arány szerint járuljon hozzá a dualisztikus monarchia közös költségeinek fede­zéséhez, ezen tisztán pénzügyi tranzakczió egyet­len fázisában sem szerepelt mérvadóul az a szempont, hogy ezen fokozott áldozatkészség fejében u. n. közjogi vívmányokban keressüuk rekompenzácziót. Noha ez a nézet a pénzügyi bizottság kvótatárgyalásai során tényleg föl­merült, konstatálhatjuk, hogy teljesen elszigetelt, tehát minden politikai jelentőség nélkül való inczidens maradt. Magyarország azon mérvben emeli kvótá­ját, a mily mérvben idők folytán megnövekedett gazdasági teherviselési képessége. Ebben a műveletben kizárólag a számszerű tényezők működhetnek közre, tekintet nélkül a monarchia két államának közjogi viszonyaiban beállható változásokra. Valamint nem fogadtuk volna el a múltra, nem fogadnók el a jövőre a gazdasági kiegye­zésnek a közjogi térre való átvitelét, azonképpen teljesen kizártnak tartjuk és állítjuk az eféle illetéktelen kizökkentést ma is. Magyarország külön közjogában gyökerező állami önállósága merőben független a gazda­sági viszonyok esetleges kedvező vagy kedvezőt­len alakulásaitól. Mikor kisebb volt teherviselési képességünk, nem ismertük el annak az irányzatnak a jogosult­ságát,hogy ezen körülménybőlközjogi állásunknak, állami integri fásunknak legkisebb csorbulása is szármázhassák. S ha esetleg a jövőben kerülne Magyarország oly szerencsétlen gazdasági viszo­nyok közé, melyek indokolttá tennék a hozzá­járulási kvóta méltányos, megfelelő leszállítását, ennek a pénzügyi megkönnyebbülésnek ellen­értéke fejében nem volnánk hajlandók fel­áldozni közjogunk egyetlen jottáját sem. Világos ezek szerint, hogy a most beálló kvóta-emelés nem alkalmas arra, hogy belőle közjogi gyarapodásra czélzó politikai konzek- vencziák vonassanak le. Éppen mivel sokkal magasabbra tartjuk magyar közjogunkat, annak kiterjesztését, izmo­sodását, tágabb körű érvényesülését nem azono­síthatjuk egy pénzügyi természetű üzlet jövedel- mes melléktermékével. A magyar közjogra, Magyarország önálló államiságára nézve teljesen irreleváns, hogy 25 százaiék-e a kvóta, vagy 50, Egészen más megitélés alá kerül a dualizmust alkotó két állam politikai állapotának különféle alakulása. Magyarországnak zavartalan politikai kon- szolidácziója, a magyar nemzeti állam szépen haladó kiépülése s ezzel kapcsolatban a nagyobb teherviselésre képesítő egészséges gazdasági evő-' luczió természetesen nagy nyomatékkai esik a dualizmus hatalmi mérlegének serpenyőjébe. Ezzel szemben az az általános depresszió, mely az osztrák politikai és gazdasági viszo­nyokban évek sora óta sajnosán mutatkozik s mely a többi között számszerűleg megokolja a monarchia másik államában a közteherviselési képesség leszállítását, szintén egészen természe­tesen lefokozza a dualizmus keretében táplált osztrák hatalmi törekvéseket. Óvhatatlan az, hogy mikor vegyesen poli­tikai és pénzügyi természetű sulykülönbségeket tisztán gazdasági tarával próbálnak kiegyenlí­teni, a mérleg igazmondó nyelve akkurátusán a közömbös nyugvóponton állapodjék meg. Ilyen csalhatatlanul pontos mérőszerszámja a dualizmusnak sincs. És mi bizvást konstatáljuk azt a szembe­szökő tényt, a mi a dualizmus harminczéves fungálásának természetes következménye, hogy a hatalmi egyensúly libegőse erre mifelénk hajlik. Ezt nem vettük annak idején 30°/o-ért a nem öregbitjük most 34'4 árán, hanem elfogad­juk, mint az események logikus fejlődését. Hogy ebben az eredményben nagy, döntő része van a magyar közjognak, mint az egyedül rendületlen működési bázisnak, az magától értetődik. Ám ez a saját külön tőkénk sohasem is volt befektetve a közös üzletbe s ezután sem szabad azt kitenni a spekuláczió esélyeinek. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA — November 30, — Az én életem emlékei. Megírta: JÓKAI HŐK. 26 Görgeynek merész föllépése, valamint Sze­mere intézkedése nagy felháborodást keltett Debreczenben. Akkori emlékeimet megerősítve találom Ke­mény Zsigmond emlékirataiban. Kossuth nagy indulatba jött: a táborba készült indulni, ba- rátjai előtt fenyegetőzve, hogy Görgeyt főbe fogja lövetni (Kossuthnak volt már akkor ren­des lövészekből álló testőrgárdája, mely útjában kisérte) ; Kossuthné pedig kétségbe volt esve. Sírva mondá Batthyány Kázmérnak: »oda va­gyunk, az az istentelen Görgey megöleti az én Lajosomat«. Nagy és általános volt aztán a meglepetés, mikor harmadnapra Kossuth visszatért a tábor­ból (mely már akkor a Tiszántúl foglalt had­állást) s rögtön zárt ülést hirdetve, abban a képviselők előtt Dembinszkyt a legsúlyosabb kifejezésekkel illetve, jelenté, hogy a fővezérsé- get Görgeyre bízta. »Mi történhetett a táborban, hogy Kossuth ennyire kénytelen lön maga-magát lealázni ? Azt én nem tudom«. így ir Kemény Zsigmond. Hát én tudom. Székely Józsi irótársunk segédtiszt volt Görgey mellett, ő beszélte el. A fllamingók a táborban is azt a hirt ter­jesztették, hogy ha Kossuth Görgey kezeügyébe kerül, onnan élve meg nem szabadul, ott orvgyi­lok vár reá. De Kossuthnak volt bátorsága 1 Görgeyvel egy födél alatt aludni. Csárda volt biz az: a benyílót rendezték be Kossuth szá­mára éjjeli nyughelyül. S az ilyen utféli csárda ajtajának a závára nem valami biztos. Éjjel valami neszt hall Kossuth az ajtaja előtt. Föl­kel, kitekint az ajtón. Hát olt látja Görgeyt a földön aludni, bundába takarózva, keresztben fekve az ö ajtaja előtt. Maga a fővezér volt az, a ki Kossuthot éjszaka megőrizte. Ez lehetett az oka a nagy kedélyfordu­latnak. Ebben bizony megnyugodott alsó és felső ház. De nem a legfelsőbb ház: az asszonyok háza. Kossuthot könyzáporok fogadták odahaza, így maga fölé emelni Görgeyt! Két nap múlva aztán Kossuth megint tit­kos ülést hivott össze s ottkodiczillusát adta az előbbi rendelkezésének. O Görgeyt csak a kápolnai ütközetben harozolt hadsereg fővezé­révé nevezte ki, de nem egyúttal a Damjanich, Kiss Ernő, Yécsey vezénylete alatt egyesült aldunai hadseregévé is. Minthogy azonban a két hadseregnek mégis kívánatos az egységes vezénylet, tehát ezennel kinevezi mind a két hadsereg fővezérévé Vetter tábornokot. És igy Görgey megint kapott egy fölötte álló parancs­nokot, a kinek engedelmeskedni tartozik. A képviselők a zárt ülésben nagyot hall­gattak erre az előterjesztésre. Senkinek sem volt disznószive az ellenmondásra. Vetter különben igen derék katona volt, nagy szervező tehetség, a ki, ha Görgey alatt szolgált volna, mint alvezér, még fényesebb | nevet vívott volna ki magának. Azt is el kell róla ismerni, hogy helyzetével nem élt vissza s Görgeynek a hadműveletében nem akadékos­kodott. A katonákat azonban meg kellett nyug­tatni. Erre tudvalevőleg a legczélszerübb mód­szer az ünnepélyes parádé, kitüntetés, feldí­szítés. Az országgyűlés elhatározá, hogy magyar katonai érdemrendet alapit meg, mely áll egy ércz-babérkoszoruból, közepén a kettős kereszt­tel, hármas halmon; az elsőrendű aranyból, a másodrendű ezüstből, veres szalagon. Honvéd hadastyánaink mellén ma is látjuk még ez utóbbiakat tündökölni. Ezen érdemrendek ünnepélyes kiosztására hívta össze Kossuth az összes magyar táborno­kokat Debreczenbe. Ráértek. A szolnoki nagy diadal után Windischgrätz herczeg azt mondá, a mit a székely góbé: »csak hallgatom, hogy mi puffog oda hátul; egyszer hátra nézek s akkor látom, hogy engem ütnek«. Tehát együtt voltak mind a tábornokok a városház tanácstermében, teljes díszben, csak Görgey nem volt ott. Számára egy asztalkára volt letéve az elsőrendű koszorús érdemjel, me­lyet majd a czeremóniánál jelenlevő képviselők fognak neki deputáczióban helyébe vinni. Hát egyszer csak betoppan a terembe maga Görgey, úgy, a hogy a parasztszekérről leszállt, a hogy a katonái látták a táborban. Lábszá­rain czombig érő csizmák, hegyes sarkantyúval, térdig sárosak, mentéjén az arany gallér veres a kopástól, a két könyökén két tenyérnyi folt, tiltul odaöltögetve; feje kopaszra nyírva, orrán szemüveg. Láttára mindenki elbámult, legjobban maga Lapunk mai száma 24 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents