Magyar Nemzet, 1900. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1900-01-01 / 1. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ VH, Kerepesi-út 54. Athenaem­-épület. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Az újonnan belépő előfizetők Jókai Mórnak, lapunkban eddig megjelent Az én életem emlékei czímű czikksorozatát külön lenyomatban kap­ják meg. Megkapja minden új előfizető a Magyar Nemzet Nagy Képes Naptárát is, még az is, a­ki egy havi előfizetést (2 korona) küld be a kiadó­hivatalnak. Lapunk mai száma 20 oldal.­ ­'//1700­ / 7 ' A megvilágított helyzet. Budapest, január 1. Két világosságsugár gyuladt ki s ragyogó fénynyel egyesült a magyar politika látó­határán. Gróf Csáky Albin és Széll Kálmán miniszterelnök beszéde. Mind a kettő a politi­kai viszonyok relatív feszültségéből pattant ki. Mind a kettő külön-külön is, de egymást kiegészítve, teljesen megvilágították Ma­gyarország politikai helyzetét és közéletét. És nem történik az, a­­mi villámfény fel­­robbanása már szokott: nem lesz utánuk csak nagyobb sötétség, mint volt annak előtte. Vésőre és márványra méltó klasszikus egyszerűséggel birt gróf Csáky Albin be­széde. E nemes és magasztos egyszerűség­nek hatalmas benyomása, a ma végbement újévi tisztelgés alkalmából, mindjárt kez­detben magával ragadta a szabadelvű párt lelkét. Érezte ez, hogy mily jó és nagyszerű repülni a tiszta magaslatokban, a napi küz­delmek s vívódások párái és ködei fölött. És mily nemes dolog szárnyalni akkor, ha oly előkelő szellem ragad bennünket ma­gával, mint gróf Csáky Albin. A szabad­­elvű-párt útmutató Vergiliusa volt ma , s rámutatott azon fenséges magaslatokra, a­hova el fog jutni, mert el kell jutnia, a magyar politikának, mint eljutott Dante a maga Vergiliusának útmutatása mellett az eszményhez. Csakhogy a szabadelvű­ párt nemeslelkű szónoka a valódi útmutatóra, a valódi Vergiliusra utalt Széll Kálmán­ban, a ki iszonyú veszélyekből vezé­rel­te ki a nemzetet. Utólagos megdöbbenés dobogtatja meg szívünket s e megdöbbenés vibrált át ma a szabadelvű­ párt tagjain, a midőn gróf Csáky Albin megjelölte azt a végzetes hely­zetet, melyből Széll Kálmán kiragadta az or­szágot. A ki nem színezett, de világosan szem­lél­hetővé lett kép az egész mai politikai hely­zetnek megadta valódi exponensét. Eltűntek a közbenső zavaró elemek. Háttérbe vonul­tak az Ausztriával­­való kiegyezés, a parla­menti s egyéb villongások nyomorúságai. Minden köd egyszerre szétfoszlott, mely már-már benyomult közéletünkbe, sajnálatos optikai csalódásokat idézve elő ott. Gróf Csáky Albin szónoklatának hatalmas ereje visszavitte a politikai helyzetet kiinduló pontjáig. Ráállitotta a magyar politikát azon örvénynek peremére, melybe ez már-már készült belehullani. Ekkor jött Széll Kálmán s jöttek, »a­kiket csak vékony választófal különzött el«, hogy megmentsék az orszá­got egy szörnyű katasztrófától. Felemelő tudat, hogy szinte mindenki részt vett a mentés munkájában, a­ki közéletünk jelen­tékeny tényezője volt. Nem csak a szabad­elvű- és a nemzeti-párt, valamint az idő­közben disszidensekké lett kiváló egyének s ezek közt legelső­sorban gróf Csáky Albin, hanem egyszersmind a mögöttük vagy velük együtt létező egész közélet, szinte az egész műveit magyar társadalom, majdnem összes nemzeti intellgencziánk, így történt az ország megmentése sú­lyos bajokkal szemben s a mentők »a gyenge választófalakat« ellökvén, egyesül­tek. Egyesültek a szabadelvű pártnak s a vezérnek, Széll Kálmánnak programmja alapján. És mint gróf Csáky Albin, viharos helyesléstől kisérve, magát kifejezte: egye­sültek tömör és egységes párttá, mely nem­csak számla szerint nagy. Tagja vagy szö­vetségese annak a parlamentben és a par­lamenten kívül szinte mindenki, a­ki Ma­gyarország utolsó félszázadának vagy leg­inkább a legújabb három évtizednek tör­ténetét közvetlenül vagy közvetve csinálta. Majd mindenki, a­kire a legújabb kor­ban méltán büszke lehetett a magyar nemzet. Minő erkölcsi, társadalmi és politikai hatalom az oly párt, melyről ezt el lehet mondani! Mily magas színvonal az, a­melyen az ország legkiválóbb szellemei találkozhatnak! Mily öröm az országra, hogy jeleseit együtt látja s minő látvány, a midőn e fényes és nagy gárdát gróf Csáky Albin vezeti az igazi vezér, Széll Kálmán elé. És mekkora méretekkel kell bírnia a vezérnek, a midőn hasonló­képp vezér nagyságok hajtják meg előtte zászlójukat. Gróf Csáky Albin, mint magát kife­jezte, Széll Kálmán és rendszerének üd­vözlése által üdvözölte Magyarországot s eképp kívánt hazájának boldog újévet. Kétségkívül boldogan érezheti magát a nemzet ma, a midőn látja természetes ve­zéreinek egyesülését magas nemzeti czé­­lokra s lát Széll Kálmán oldala mellett oly fényes és hatalmas tábort, mely képes a legnehezebb feladatok megoldására. A mai nap egyik legfőbb dicsősége és eredménye az, hogy e tábor teljes és rendíthetlen belső egysége a ráfogások és inszinuácziók mozgékony árnya fölé került. Az ország riadó örömkitörése fo­gadja bizonyára gróf Csáky Albin azon kijelentését, hogy a szabadelvűpárt teljesen egységes és rendíthetetlenül kompakt, így teljes megvilágítást nyert a helyze képének egyik fele, a szabadelvűpárt belső egységének kérdése, melyhez többé, a tör­tént nyilatkozatok s a szabadelvűpárt jelen­volt tagjainak felbuzduló lelkesülése után, semmi kétely nem fér. És hogy e képen a jövendő sem fog változtatni,­e tekintetben garancziát szolgáltat Széll Kálmán minisz­terelnök ama nyilatkozata, hogy a szabad­elvűpárt a múlt helyett most már a jövőre tekintsen s ennek feladatai egyesítsék a különböző származású pártelemeket. A helyzet képének másik felét Széll Kálmán miniszterelnök beszéde nem kevésbé fényesen világította meg. Ez a beszéd volt a másik világosság, mely, gróf Csákyé­­val egyesülve, tiszta és derült fénybe he­lyezte a magyar politika horizontját. Széll Kálmán épp úgy, mint Csáky, mellőzte a politikai viszonyok vagy a politikai tények részletezését. Azon meleg és nemes atmo­szférában tartotta az ünnepség lefolyásába melyben az megindult s lett a szabadelvű­párt egységének ünnepe s a vezér, Széll Kálmán iránti ragaszkodásának tanúbi­zonysága. A jövő feladatait sem kellett kü­lön fejtegetnie. Hisz mindenki előtt ott van ma is teljes érvényű programmja. E Pro­gramm részletes megvalósítására kerül a sor, mihelyt Ausztriához való gazda­sági viszonyunkat végleg rendezzük. Nem vár sem a szabadelvű pártra, sem az or­szágra meglepetés. A jövő akczió tervét e programm tartalmazza, melytől Széll Kál­mán se jobbra, se balra el nem fog térni. És a bizonyára hosszú időt igénybe vevő nagy munka művei fölött hatalmas jelző­lobogó fog lengeni: a szabadelvű­ség zász­laja.Ez volt azon második nagy kijelentés, mely hatalmasan át fog vibrálni az orszá­gon. Jól és büszkén mondhatta Széll Kál­mán, hogy az ő politikai bölcsője a ma­gyar liberalizmus fénykorában ringott s hogy neki szinte felesleges liberális hitval­lomásokat tenni. És mégis jó, hogy mai fé­nyes liberális hitvallását megtette. Nem azért mintha munkatársai és politikai barátai pillanatig is kételybe lettek volna ren­­dü­helsen szabadelvűsége fölött. De azért, mert a gyanúsítás ködei lappangva és set­tenkedve, mint az őszi ködök, már kezdtek rászállni a Széll-kabinet liberalizmusának fényes czimerére. A magyar politikai látó­határ világítása sokak szemében már kez­dett homályosodni s a sötét háttérben már­­már kísérteteket mutogatott a politikai tü­relmetlenség, mely várni nem tud s a párt­­harag, mely nagyon is siet. Retrográd eszmékkel vívódott itt-ott, legalább álmában, a megrémült kislelkűség, s a liberalizmus lassú h­ervadását jósolgatta az erejéből és érveiből kifogyott politikai tehetetlenség. Mától fogva egyszers minden­­korra lehetetlen Széll rendszerének a libera­

Next