Magyar Nemzet, 1900. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-01 / 119. szám

»Kedd, május 1. Budapest, 1900. XIX. évfolyam 119. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI­, Kerspesi­us 54. Athenaeum-épü­let. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes sírm helyben és vidéken 8 fillér. A szabadelvüpárt és vezére: Budapest, április 30. Az uj ülésszak megnyitása egyszers­mind ünnepe a szabadelvüpártnak. Ez ün­nepi hangulat megnyilatkozik ma a szabad­elvüpárt értekezletén s előreláthatólag meleg tüntetéssé fokozódik a párt vezére, Széll Kálmán miniszterelnök mellett. A rekrimináczió elemeit kívül hagyjuk fejtegetéseink körén. Programmunkhoz híven mi mindig a kibékítés, nem a kedélyek felháborítása mellett foglaltunk állást. E tekintetben is a szabadelvű párt vezérének példáját követjük, ki nyugodtan s a jól tel­jesített kötelesség magas és nemes önérze­tével tűrt minden kritikát, sőt­­támadást. Van valami törhetetlen logika a dolgok erkölcsi rendjében, mely logika érvényesül minden gátló erőfeszítéssel szemben. A ma­gyar politika erkölcsi rendje az volt s az ma, hogy a szabadelvű párt uj vezérrel élén s uj elemekkel tömörülve össze, a kibonta­kozás s a szélesebb alapon folytatott nem­zeti munka ösvényére lépjen s onnét vissza ne tántorodjék. Hasztalan volt minden ellenséges kí­sérlet. Hasztalan volt a liberalizmus és a nemzeti érdek állítólagos veszélyeivel való ijesztgetés. Hasztalan volt a szabadelvűpárt régi és új elemeinek egymás ellen való in­gerlése. Legesleghasztalanabb volt Széll Kálmán politikai, sőt szinte már magán­­egyéniségének üldözése ama gonosz c­él­­zatból, hogy a szabadelvű párt és ve­zére közt a kölcsönös ragaszkodás és szeretet kapcsai szétpattogjanak. A dolgok erkölcsi rendjének ereje nemcsak diadal­mas hatalommal, hanem egyszersmind át­alakító erővel bír. Az események logikai kényszere, mely éppen úgy felépíti az er­kölcsi világrendet, mint a fizikai világ tör­vényei felépítették az anyagi világot, a gátból és akadályból biztos czélra vezető eszközt képes idomítani. Ugyanazon eszközök, a­melyek a sza­­badelvű­párt egységének megtörését, Széll Kálmán kormányelnök egyéniségének le­­kisebbítését s az általa inaugurált új rend­szer kibontakozásának meggátlását akarták felidézni, épp az ellenkező eredményre ve­zettek. Növelték a szabadelvű párt régi és új elemei közt az összefüggést. Erősítették a párt egységét, Széll Kálmán politikai s egyéni jelentőségét pedig meghatványozták a közvélemény előtt épp úgy, mint a sza­badelvüpárt gondolkodásában. A szabad­elvűpárt és vezére közt a kölcsönös meg­becsülést és ragaszkodást még erősebbé s lerombolhatlanná tették. A szabadelvüpárt és a Széll-kabinet kompakt egységében s népszerűségének tel­jében, jövendőbeli nagy hivatásának tuda­tában s a máris elért eredmények büszke ismeretében áll a közvélemény előtt. Dia­dalmasan tartja kezében azt a hagyomá­nyos zászlót, melyre a szabadelvű­ség s a nemzeti érdek van felírva. Parlamenti csa­tákban s a közélet csatáiban hatalmas erővel s ingadozás nélkül hordozta meg ezt a zászlót. Több mint egy év óta szá­mos tűzpróbán ment át s megmutatta, hogy huszonötéves pályafutásának utolsó évében, mely majd teljesen összeesik Széll Kálmán kormányzatának első évével, egy negyedszázad tapasztalatain okulva, meg tudott ifjulni nagy feladatok hordozására s egy uj korszak kibontására. A szabadelvű pártnak e tulajdonságában van erőforrása parlamenti és nemzetpoli­tikai hivatása. Régi hagyományaira támasz­kodva s alapelveit féltékenyen őrizve, a nemzeti feladatokhoz képest mindig meg tud újulni. Önmagával, létokával ellen­tétbe sohasem kerülve, sőt ősi lényét ki­fejtve, képes uj vezérek nyomán indulva, ezekért lelkesedve, az állandó és változ­­hatlan főczélra törekedni. Azon czélra mely olyan a szabadelvű pártra, sőt olyannak kellene lenni minden magyar politikusra nézve, mint a sarkcsillag a hajósokra. Bármiképp háborog a tenger, bármennyire tajtékoznak a habok, sőt koronként bár­mennyire eltérítik a habtorlaszok pillana­tokra kijelölt útjától a hajót, a fixpont állandó és változhatlan. Ez a fixpont a tenger hajósaira nézve a sarkcsillag, a szabadelvüpártra s a magyar politikára nézve a nemzeti állam, melyet csakis a liberalizmus kipróbált eszközeinek segítsé­gével lehet megközelítenünk. Ha vizsgáljuk a múltat s kérdő tekin­tetünk ráfordul a jövőre, csakis a szabad­elvüpárt bírta a Deák-párt bukása óta s bírni fogja még jövőre a Magyarország kormányzására való hivatottságot. Messze vezetné tollunkat egyes pártok s pártalaki­­tási kísérletek összehasonlítása a szabad­­elvűpárttal. Bizonyára parlamentarizmusunk alapjaiban hiba van, a­miért a parlamenti váltógazdaság nálunk nem jött létre. De bizonyos egyszersmind, hogy parlamentünk egyéb pártjai, efemei vagy tartósabbialaku­­lásai nem szerezték meg a kormányzatra való hivatottságot részint közjogi programm­­juk, részint egyéb létalapjuk alkalmatlan volta miatt. Deák alkotásának alapján csak a Deák­párt és a szabadelvű párt vehette kezébe az ország kormányzatát, mert csak ez tudta magához kapcsolni a nemzet köz­szellemét. Kezdetben a Deák-párt s később a vele egyesült balközép bírtak nemzet­­vezető erővel s kormányzati képességgel csak ezek voltak képesek szorosan össze­kapcsolni s egységben tartani a magyar politika két alapelvét: a nemzeti érdeket és a liberalizmust. Hadd mosolyogjon kora ifjan fonnyadt ajkaival a politikai dekadens és szeczesz­szionista irány az utóbbi szónak hallatára.’ Hadd mondja és hadd írja unott von­tatással, megvető és hanyag mozdulattal, hogy »ismét liberalizmus« s »mikor sza­badul meg már Magyarország az elavult szabadelvűségtöl ?« A piramisok alapépít­ményei is régiek, de szilárdak, sőt rendit­­hetlenek. A nyegle és hívatlan újítás nem fogja azokat más alapokkal helyettesíthetni. Magyarország és a magyar társadalom alatt épp ily régi és épp ily szilárd alapot ké­pez a nemzeti érdekkel szövetkezett libe­ralizmus. Jegyezze meg magának minden korán elvirágzott, vagy régi gyökerekből táplálkozó antiliberális törekvés, hogy Ma­gyarországot másként, mint liberálisan kor­mányozni nem lehet. Sennyeytől kezdve hasz­talanok voltak a legnemesebb, legszebb és legkomolyabb kísérletek. Minden kísérlet szükségképp eredmény­telenné lett, mely nem állta ki a liberaliz­mus tűzpróbáját. Mind eltévedt a magyar politika vizein az oly vállalkozás, mely a liberalizmus és nemzeti érdek kettős pólusú iránytűje nélkül indult útnak. A szabadelvű­párt ellenben, ez iránytű által vezetve, ve­zérli egyszersmind a magyar állam hajóját a végső fixpont felé. Máris nagy utat tett meg e fixpont irányában, veszélyes csillagzatok alatt vitor­lázott át, komor színneket került meg. Le­győzte a retrográd áramlatok ellenhatását s egyszersmind átevezett a radikális örvé­nyek felett. Többször vészszel és viharral küzdve sem szenvedett komoly haváriát az a hajó, a magyar nemzet és állam hajója, melyet egész alkotmányosságunk korszaka alatt a Deák-párt s majd a szabadelvű párt vezetett. Tapasztalt és erős korú férfiak ültek a kormány rudjánál. Nagyon természetes, hogy a hajó kor­mányosai, a vezérlő államférfiak váltakoz­tak s ezeket egymásután bizalmával kör­nyezte a szabadelvűpárt. Hiszen különben a nemzet s a magyar állam hajóját nem bizta volna rájuk a korona és a parlamenti többség bizalma. Egyesek csak rövid időn át, mások, mint Tisza Kálmán, hosszan s a szabadelvűpárt lelkes bizalmától környezve, irányozták nemzeti politikánkat. A szabad­elvű pártnak épp oly kevéssé volt oka meg­bánni bizalmát, mint nem volt oka meg­bánni ezt a nemzetnek. Mindegyik vezér alatt többé-kevésbé előrehaladott a fixpont felé örömünknek és lelkesedésünknek tárgya, a magyar állam hatalmas gályája. Most, midőn Széll Kálmán áll a kormány­­rúdnál, csak annál nagyobb lehet a szabad­elvű párt ragaszkodása és lelkesedése. Széll Kálmán újabb alkotmányossá­gunknak kezdete óta azok sorába tarto­zott, a­kik közvetlenül vagy közvetve irá­nyították nemzetünk hajóját. Gyakorlati példákon és tapasztalatokon okulva, látása csak világosabbá, keze csak erősebbé lenne- Lapunk mai száma 24 oldal.

Next