Magyar Nemzet, 1901. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1901-01-01 / 1. szám

Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése dec­ember 31-ikén lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fönnakadás ne legyen. Önerő és függetlenség. Budapest, dec­ember 31. Az idők mesgyéjén gondoljon a ma­gyar nemzet létkérdésére. Ne feledje, hogy létproblémájáért még mindig küzdenie kell s hogy a megoldást csak önereje hozhatja létre. Csak az erős népeké az öröklét. Egy­általán csak az erősek függetlenek, a gyön­gék mindig másoktól függnek. Politikai és gazdasági szempontból egy­aránt föltétlen érvényű tétel ez. Akár a politikai, akár a gazdasági füg­getlenség kinyilvánítása csak a papiroson vagy a szívekben marad önerő nélkül, mely a függetlenség egyedüli biztos hor­dója. A gyönge népek nem függetlenek , politikailag, sem gazdaságilag, habár látszólag önálló létük van mind a két téren. Váljon függetlenné Törökország akár politikailag, akár gazdaságilag, pedig szu­­verenitása kétségtelen ? Avagy mondha­­tók-e tényleg és nemcsak a papíron füg­getleneknek, saját sorsuk feltétlen intézői­nek a keleti kis államok vagy néhány kis­­ nép a nyugaton? A politikai és gazdasági függetlenség­nek feltétlen ismérve azon önerő, mely ké­pessé teszi a hatalmassá fejlődött népeket, hogy önmaguk intézik politikájukat és gaz­dasági viszonyaikat a nemzetközi relácziók szövevényei közepett. Az erős népeket nem sodorják magukkal sem a politikai, sem a gazdasági válságok. Olyanok ők­, mint a vonzó központok a csillagrendszerekben. Körülöttük forognak az apróbb világok és nem megfordítva. A gyönge népeket, a gravitáczió törvényénél fogva, elsodorják a nagyoknak politikai és gazdasági bonyo­dalmai. A politikai válságok kihatásával a gyönge népekre telve van Európa törté­nete. A gazdasági válságokat kevesebb éles szem figyelte meg és jegyezte föl. De nap­jaink története duzzad mégis az idevonat­kozó tényektől. Sokáig emlékezetes marad a gazdasági viszonyoknak jövőre gondo­sabban kultiválandó történetében a most folyó válság s annak kihatása a gyöngébb gazdasági individuumokra. Két nagy tőke­termelő állam: Anglia és Németország súlyos válságokba bonyo­lódott-­ tengeren túli vállalatok miatt. Ezen és egyéb melékokok miatt tűrhetetlen pangás következett. Sorvadás állott be a gazdasági viszonyokban, nehéz fönnakadá­­sok következtek a pénzügyi vérkeringés­ben. De csak a gazdaságilag gyönge nép-­s egyéneknél. Az angol és német tőke elszi­­­­várgása ezek organizmusából csakis e gyönge nép egyéneknek ártott. Gazdasági­lag kevesebbet szenved Anglia és Német­ország. Francziaország pedig, mely feltél­ien önerővel rendelkezik, alig érzi a válsá­got. Szikla­szilárdan és ridegen áll, keserű emlékkel szívében, nem törődve Európa nyomorával. Mi lesz a válság vége, az e fölött való elmélkedés nem tartozik e sorok keretébe. Csak az lett bizonyossá, hogy a teljes füg­getlenséghez és önállósághoz önerő kell gazdasági téren is. A magyar nemzetnek gazdasági téren szintén önerőre kell szert tenni, mert csak így oldhatja meg nemzeti és állami hivatását. Épp ezért a legkö­zelebbi jövőben gazdasági kérdések kell, hogy foglalkoztassák nemzetünket. E kér­dések szoros kapcsolatban állanak az ön­álló, vagy külön vámterület problémájával. De főleg erre nézve áll kiinduló tételünk, hogy nem a külső forma határoz, hanem a belső erőtartalom. Egyátalán nem a mai nap eszmefejtegetéseinek körébe tartozik a közös, vagy külön vámterület fejte­getése. A nemzet joga kétségtelen mind a kettőhöz. Fönntarthatja a közös vámterü­letet, vagy fölállíthatja a vámsorompókat. Megoldható a kérdés közvetítőleg is. Ausztriával kötendő szerződés alapján meg­osztható az ipari termelés akképp, hogy Magyarország fokozatosan iparos állammá alakulhat át. A merevségek letörhetők a közös és külön vámterületből egyaránt. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 31. — A czigányasszony jóslata. Irta: Jókai Mór. Az én anyai nagyapám nemes Pulay Dávid volt, birtokos Banán (a név ismeretes Rákóczy emlékirataiból, mint a fejedelem titkáráé). A népdal azt mondta: »Bőny, Bana, Bábolna, Szép lyányoknak kápolna.« Neki is volt két szép leánya: Zsófia és Mária. Zsófia előbb ment nőül Konkoly - Thege Antalhoz ó­ gyallai birtokos nemeshez, kinek unokái most is élnek és munkálkodnak a köztéren Komárom­ban. Mária azonban még hajadon volt a napó­leoni nagy hadjárat idejében. Kerője akadt volna rég, azok között volt egy híres, nevezetes ember: az Erbia szerzője. Híres ember akkor, most már elfeledték, még a neve sincs föl­említve a magyar irodalom történetében. Pedig de nagyon olvasták hajdan ezt a regényt. Ki ne tudta volna ezt a röpke mondást: »Jaj neked, Abules, megölted Agotást!« Ki ne danolta volna­zt a bus­zsolozsmát: »Oh, nagy egek, rátok spellálok, Hogyha még nagyobb kínra találok, összeroncsolt tagjai testemnek Lesznek bizony­­sági szerelmemnek.« Ennek a regénynek a szerzője is m­egké­­rette Pulay Mária kezét, násznagy által, a­hogy illett. A násznagy a szomszéd volt: egyéb ajánlatos okok mellett azt is felhozta, hogy ő neki azt ígérte a jeles kérő, hogy ha kedvező választ kap, a háza nádfedelét, mely már ugyan rongyos, ki fogja tataroztatok De biz ő mégis csak kosarat kapott. Mária már­akkor jegyben járt egy fiatal ügyvéddel, nemes Asvai Jókay Józseffel. Az egybekelés halasztást szenvedett a kitört franczia háború miatt: a vőlegénynek kardot kellett kötni s mint had­nagynak a nemesi fölkelő sereggel táborba szállni. Menyasszonya édesanyjával együtt a lágerben is meglátogatta Komárom alatt, bőséges élelmi­szereket szállítva szeretett vőlegényének. Bizony csak a véletlenen múlt, hogy őt újra látta. A győri ütközetben került a komáromi zászlóalj a tűzkeresztségbe, állta vitézül a pelotontüzet. Egyszer a kapitány odalép a hadnagya elé valami utasítással; abban a perezben jön egy golyó, mely a kapitányt találja. Az holtan esik el, Jókay József élve marad. A komáromi szá­zad aztán vitézül keresztül vágja magát az ellenségen. Pulay Mária ez alatt otthon várta a híre­ket a csatatérről, a­­miket egyre hordtak a futó menekülők. Járt a kertben, járt az udvaron s közben olvasgatta, aggodalmai csillapítására — az Erbiát. Egyszer csak bevetődik a portára, szamár­vontatta kordén, egy czigányasszony. »Egy kis szerencsét mondanék, ha meghallgatnák.« Mária meg akarta tréfálni a jósnőt. — No hát gyere ide, nézz a tenyerembe: asszony vagyok, áldást várok: fiam lesz-e, vagy leányom?« A czigám asszony vigyorogva nézett Máriára. — Dehogy vagy te asszony, drága kincsem. Más az asszony szeme: leány vagy te még, vő­legényedre vársz. — No hát jövendöld meg, ki lesz a vőle­gényem? Elvesz-e engem az, a­ki ezt a köny­vet csinálta? A czigányasszony belenézett Mária tenye­rébe s nagy suttogva mondd: »A te vőlegényed mostan vitézkedik, de nem hal meg, haza ke­rül ; hanem azért ez a könyv is megszáll té­ged: akárhová eldugod, kinő a földből, nagy fa lesz belőle, a kinek minden ágán csupa könyv terem majd, annyi, mint vadkörtefán a vaczkor. Nagyot nevetett Mária a czigányasszony bolondos jóslatán, adott neki kenyeret, szalonnát s to­vaküld te. ...Mikor a legelső regényemet megírtam, akkor mesélte el ezt nekem az édesanyám. ...Héj, te czigányasszony! Minek ve neked ezt a bolond jóslatot mondanod ? Az , nagy bolond vadkörtefa még most is minden évben újra, meg újra virágzik s hullatja az átkozott sok vaczkort... * Szerkesztőség és kiadóh­ivatal: Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. VII., Kerepesi-út 54. Athenaeum-épü­let, főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Lapunk mai száma 20 oldal. A mezei élet dicsérete. P. Vergilius Marc vett az első agrárius, a­ki a maga Bucolicájában szabadon, merészen zengette a földmivelő­ életnek elsőbbségét minden más világi pályával szemben. Az azóta eltelt czirka kétezer esztendő minden nagy tanulságával megerősítette a római költő igazságát, melyet ez okon bízvást kiemel­hetünk a divatos, átmeneti igazságok, ne mond­jam, konvenczionális hazugságok tarka-barka sorából, oda helyezvén a csekély számú, örök igazságok klasszikus gyűjteményébe. Jó az, ha az ember talpa alatt érzi föld­­anyánk elevenjét, melyet nem szorongat aszfalt­­gránit-mider. Szeretettől lángoló szíve dobba­nását ugyan csak a soha nem pihenő Vezúv és­­ Retna évében hallani, de hisz az már nem is

Next