Magyar Nemzet, 1901. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1901-01-01 / 1. szám

. De nem ez a főprobléma. Ez csak ki­induló pont. Akármiképp rendezzük Ausz­triához való viszonyunkat, ez­által nem ol­dottuk meg a főkérdést, mely kapcsolatos nemzeti létkérdésünkkel. Ez az, hogy politikai önerő mellett, gazdasági önerőre tegyünk szert. Vagyis, hogy oly erősekké fejlődjünk gazdaságilag, miképp nemcsak belső feladataink anyagi terheit elviselhessük, hanem egyszersmind menekülhessünk az erősek válságainak ki­hatásaitól. Nagy és nehéz, főleg pedig önfeláldozó és türelmes munkát kell végezni a magyar nemzetnek. Szüksége van bölcs vezetésre az Ausztriához való viszonyunk rendezésé­nél is, de főleg azon nagy gazdasági át­alakulásnál, melynek végeredménye az erős és hatalmas magyar nemzet leend. De szük­sége van leginkább öntevékenységre és akaraterőre. Az emberiséget eredendő bűnétől, az állatiságtól csak isteni erő válthatta meg. Más csillagzatokban, a­hová az isteni erő nem hatott, a netán létező emberiség még nem vesztette el állati jellegét. Az öröklétre ellenben az öntevékenység és önerő vezérli a nemzeteket. Az egyéni ha­lál kikerülhetetlen, de a nemzetek halha­tatlanokká lehetnek saját akaratuk és ön­­tevékenységük következtében. Azzá lehet a magyar nemzet is. BEKSICS GUSZTÁV, Budapest, deczember 31.­­ A politikai újév. A szabadelvű párt tagjai holnap délelőtt 10 órakor a pártkör helyiségei­ben gyűlnek össze, a­hol nevükben Korniss Ferencz fogja üdvözölni Podmaniczk­y Frigyes bárót, a szabadelvű párt elnökét. A klubból a képviselők a miniszterelnökséghez vonulnak, ahol a kormányt és annak elnökét, Széll Kálmánt Falk Miksa üdvözli. Az újévi üdvözletek sorát Perczel Dezső képviselőházi elnök üdvözlése zárja be. A Ház elnökéhez Pulszky Ágost fog beszédet intézni. — Ugyancsak testületileg üdvözlik vezéreiket az ellenzéki pártok is. A függet­lenségi Kossuth-párt tagjai újév napján a párt alenökénél, Győry Eleknél fognak tisz­telegni. Az üdvözlő beszédet Barabás Béla tartja. — A néppárt újév napján üdvözölni fogja a párt vezérét, Zichy Nándor grófot. A néppárt tagjai kedden délután két órakor gyűlnek össze a néppárt közhelyiségében és onnan testületileg mennek Zichy Nándorhoz, kit a párt nevében ifj. Zichy János gróf fog üdvözölni.­­ Központi kézbesitő­ hivatal. Ügyvédi és hatósági körökből régóta kívánják a bírósági és közigazgatási hatósági határozatok és idézé­sek kézbesítésének javítását. A mostani kézbe­sítési rendszer igen hiányos és költséges, ezen­felül szerfelett bonyolódott. A kézbesítések sok­szor későn és rendetlenül történnek. Különösen a bírósági idéző végzések kézbesítésének hiányos­sága miatt a tárgyalásokat számtalan esetben a fe­lek kárára el kell halasztani. A kézbesítőnek elég, ha valakinek hozzátartozói egyszerűen eltagadják, hogy az illető keresett fél a végzésen megjelölt lakásban lakik és a kézbesítő ezt, hogy nem »találtatott«, ráírja a kézbesítő­ ívre, a­nélkül, hogy alaposan meggyőződhetett volna a bemon­dás valóságáról. A rejtezkedőnek pedig semmi bántódása sem történik. A fővárosban ez a lakás­­eltagadás mindennapos dolog. De igen gyakori az időközi lakásváltoztatás, melyről a­ bírósági kézbesítőnek nem is lehet tudomása. Éppen erre való tekintettel a kézbesítői szolgálatot kapcso­latba akarják hozni a fővárosi államrendőrségi bejelentési hivatallal. Ezen bejelentési hivatallal kapcsolatban egy központi kézbesítői hivatal felállítását tervezik. Ezen központi kézbesítői hivatal kézbesí­tene aztán minden közhatósági határozatot. Ezzel kettős czélt érnének el. Először is hama­rabb rájönnének arra, hogy ki nem jelenti be a saját vagy bérlőinek lakását. Ezen kívül a kéz­besítő minden pereében meggyőződhetik arról, hogy ki hol lakik és igy a lakás eltagadásának esetei ki lennének zárva, mert a hitelesen be­bizonyított lakáson a kézbesítő bátran otthagy­hatná a végzést az illetőnek kárára és veszélyére, akár kifüggesztés által kézbesítvén, ak­ar , a ház­­felügyelőnek kezeihez, ki szintén felelős a­ lakás­változás-bejelentés tekintetében. A központi kézbesítő­ hivatal tervezete jelenleg a tanulmá­­nyozás stádiumában van és első­sorban a főka­pitányság foglalkozik vele. Az eszmét helyeslik és így valószínűleg nemsokára meg is valósítják a kézbesítések reformját.­­ Az igazságügyminiszter és a választások. Több lap az igazságügyminiszter egy rendeletét közli, mely a közeledőknek állított képviselő­­választásokra tekintettel, a bíróságok és ügyész­ségek tagjainak magatartására ad utasítást. Illetékes helyről arról értesülünk, hogy Planz Sándor igazságügyminiszter ily rendeletet nem bocsátott ki. A közzétett rendelet szövege szó­­szerint az 1892. választások alkalmából 1892. január 15-én 252. szám alatt kibocsátott és hatályban levő igazságügyminiszteri rendeletnek felel meg, mely a Marschalkó-féle rendelet­­gyűjtemény I. kötetének 371. lapján talál­ható fel, éppen okvetetlenül szükséges a familiáris ösz­tön ébrentartására. Mihelyest egyszer tisztába jövünk azzal, hogy minden végokok kutatása helyett legczél­­szerűbb elfogadni az emberi élet természetes czélja, rendeltetése gyanánt a boldogságot, azon­nal feltámad egész valónkban az ellenállhatatlan vágyódás a mezei élet egyszerű örömei után. Láttam nagy államférfiul körülrajongva híveinek hódoló bámulatától, intézve milliók sor­sát, a mint egy erős audienczia végeztével csö­­mörlötten, magam­ottan összecsuklott, mint a bugylibicska. Szederjes, fásult képén inkább a idium vitae facies hippokratikája, semmint a p­ardogság enyhe derűje vala szemlélhető. S tanúskodtam hatalmas pénzfejedelem, ikdirektor egy köznapi délelőttjén, i mert kellett elfogadnia, kidobnia, kétezer levelet átnéznie, kézjegyével ellátnia, Íróasztalán egy egész patikát szemléltem ki. Kisebb nagyobb dobozok, üvegek, csupa chlorál, fenacetyl, anti­­pirin, morfin, cocain, szóval a modern orvosi tudomány összes bűvszerei, melyek az emberben koronkint fellázadó ideges bestia múló meg­fékezésére valók. Ez a szegény-gazdag bizonyára nem boldog ember. És aztán sorra járhatjuk a dúsak palotáit, a közpolgárokkal tömött bérkaszárnyákat, itt­­ott talán megcsillan egy egy kicsiny foszlánya meleg fényességének, de a maga áldó teljességé­ben sehol se akadunk a boldogság napjára. Hiszen ahogy számba veszszük mindazokat az intézményeket, mozgalmakat, melyeket a mo­dern polgárisodás, a munkás emberszeretet létre­hoz, mindmegannyi jele, bizonysága, fegyvere az örök — s hajh! — meddő küzdelemnek, melyet az emberi társadalom a különféle csapások, szenvedé-­ sek éljén kényszerűn folytat. Ezért szállítja le az emberi boldogság tény­leges mértékét a költő arra a legalacsonyabb egyezményes színvonalra, a­hol »kész boldogság neki a szenvedés hiánya«. Nem ehhez a negativ jóhoz van joga, igénye, vágyódása az embernek. Az élet elkin­­zott rabszolgája elégszik meg ezzel a czikóriával s a minden örömből kirekesztett hindu pária vallja a boldogság eszményi állapotának a meg­semmisülést, a Nirvánát. A magyar ember életbölcselete nem kalan­dozik ilyen kétségbeesett végletekbe. Szeretünk a földön járni, mind testi, mind lelki valónk szerint. És vessen a sors e világi dicsőség és föl­­magasztaltság bármely hűvösen ragyogó szférá­jába, egyszer valamikor csak megmozdul a má­junkban valamely szunnyadó honvágy, ki nem irtható nosztalgia a föld iránt. Nincs ezen a glóbuszon olyan bősz merkan­tilista, a ki szive titkos mélyén ne álmodoznék arról, hogy küzdelmes, munkás életét mint jól szituált földbirtokos s habár vadonat uj falusi nemes fejezze be. Mert a boldogság útja mindig és minden­kit a természethez vezet vissza. Korunk egyet­len gyakorló bölcse, Tolstoj, a­kit eljövendő ké­sei századok a klasszikus élettudósok közé fog sorozni, megmutatta és maga is járja ezt az ösvényt. Az ő mezei élete fölötte áll minden dicsé­retnek, mert nem csak tulajdon lelke egyensú­lyát állította helyre s tartja fönn rendíthetetle­nül, hanem legfőbb jutalmát a mások boldog­­­­ságának eszközlésében keresi és találja.­­ Hát persze a mi »nagy parasztunk« Rózsa Sándor rablókapitány volt, a barbár munkáé pedig Tolstoj, az utolsó evangélista. Pedig ha valahol a világon, nálunk bizo­nyos igaz, hogy a­ki boldogságra törekszik, an­nak egy kicsit paraszttá kell lenni. Nem is igen ér ez a hirhedett magyar pa­raszt szoczializmus egy üret taplót, mert hiszen a czivilizált világ minden földnépe között a magyar parasztnak van a legjobb dolga. Persze közte is a szegény zsellér, pláne két­­kezi munkás gyalogember sok ügygyel-bajjal nyüglődik, de mik ezek a városi ember örökös, gyilkos struggle for life-jához képest? Így évfordulatkor, mikor az emberi lélek akaratlanul is, valamely ősi szokás hatalma foly­tán önmagába mélyed, vájjon ki végezheti ezt a lelkiismereti vizsgálódást nyugodtabban, jobban magabizton, mint a magyar paraszt? Szilveszter­ esti hálaadása a múltért, új évi fohászkodása a jövendőért a legkedvesebb, mert legőszintébb és buzgóbb áldozat­a mindenek bírája előtt. Igénytelen életmódjának egyszerű, apró örömei a tél során halmozódnak föl olyan egész­séges gazdagságban, hogy megirigyelhetné tőle a világ minden potentátja. Nincs most a mezőn se bársonyos pázsit se nyíló vadvirág, csak imitt-amott vékony hólepedő, meg a beállott vizereken csillanó gyenge jég. Gulya, nyár beszorult s az­ Alföld­nek nincs egyéb hangja, mint a­mit a czivili­­záczió tűz­szemű futárja, a vasúti mozdony pöfög, füttyent villámszerű átrobogtában. Hanem a bogárbáta apró, fehér tanyahá­zak kéményéből ilatos, világoskék füstkigyó ka­nyarog s a tűzhely körül tanyázik az egyszerű, természetes élet, a boldogság. LIPCSET ÁDÁM MAGYAR NEMZET, 1901. január 1. A világpolitika évfordulója. Budapest, deczember 31. Az angolok kinevetnek bennünket, a mi­kor világpolitikáról beszélünk. Könnyű nekik. Ők régen hozzászoktak, hogy külső politi­kájukat igazgatva, kiterjeszszék figyelmüket az egész földtekére. De mi szegény kontinentális patkányok meglehetősen kezdők vagyunk ezen a téren. A mi nemzetközi politikánk még az imént is szűk keretben mozgott és a­mikor az események kényszerítenek arra, hogy min­dent meglássunk és számításba vegyünk, a­mi a föld kerekségén történik, akkor jobb kifejezés híján azt mondjuk, hogy a nemzetközi politika világpolitikává alakul át. Ez az egyelőre belát­hatatlan horderejű evolúczió nyomja rá bélyegét a tűnőben, lévő esztendőre is. Az északamerikai Egyesült­ Államoknak egyre erősebb előtérbe nyomulása, a délafrikai háború és a keletázsiai probléma foglalkoztatta legsűrűbben az európai diplomatákat. A mindent összekötő tengereken keresi Vilmos császár a német birodalom bol­dogulásának a biztosítékát. Ezzel tanúságot tesz felőle, hogy megérti az idők szellemét. És érté­sére adja az öreg Európának, hogy nem szabad idehaza maradnia, ha a jövőben olyan szerepet akar játszani az emberiség történetében, a­mely méltó folytatása legyen fényes múltjának. * Magyarország nem vesz részt a nagy nem­zeteknek ebben a terjeszkedésében. Monarchiánk megjelenik mindenütt, a­honnan nagyhatalmi állásánál és a czivilizáczió szolidaritásánál fogva , elmaradnia nem szabad. Lobogónk ott leng Kínában Taku, Pejtang, Peking falain , büszke vértes hajóink méltóan sorakoznak a többi hatalmasságok flottái közé és vitézeink idegen bajtársaikkal versenyezve szereznek ,babért a véres keletázsiai harczmezőkön. Ámde ez a vállalkozásunk nem lépi túl a legszüksé­

Next