Magyar Nemzet, 1901. március (20. évfolyam, 60-89. szám)

1901-03-01 / 60. szám

Budapest, 1901 XX. évfolyam, 60. szám. Péntek, márczius 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII., Karspesi­ ut 54. Athienaeum-épü­let. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes min helyben és vidéken 8 fillér. Plész beszéde: Budapest, február 28. Az igazságügyi vita mai eseménye lett Fless Sándor dr. igazságügyi miniszter nagy­szabású beszéde, melyben egyrészről az eddig történt felszólalásokra és indítvá­nyokra tette meg észrevételeit, másrészről pedig a törvényalkotások irányát jelezte a jövőre nézve. Igen tanulságosak a miniszter meg­jegyzései, a­melyeket erős, tárgyilagos okok támogatnak. Részletesen nyilatkozott Plósz Sándor miniszter minden egyes fel­vetett kérdésről és megjegyzései roppant széleskörű szakismereteiről, valamint ügy­­buzgóságáról tesznek egyaránt tanúságot, a­melylyel Plusz miniszter tározójának ügyeit kezeli, a legfőbb kérdésektől a leg­apróbb kérdésekig. Legelőször azokkal a panaszokkal fog­lalkozott a miniszter, a­melyek az új bűn­vádi perrendtartás végrehajtása körül fel­merült. Nevezetesen, hogy a járási hatóságok, a szolgabirák túl vannak terhelve a bűn­ügyi nyomozatokkal. Ezt a panaszt így általánosságban felhozni nem lehet Mert túlnyomó részben nem is foglalkoznak a szolgabirák bűnügyi nyomozattal. Ugyanis a községi közegek oly kitűnőnek bizonyul­tak a bűnügyi nyomozások terén, hogy ez minden várakozást felülmúl, így aztán a szolgabírák közreműködésére néhol éppen nincs is szükség. Éles elmével bonczolgatta Plusz mi­niszter Visontai Soma határozati javasla­tait, melyeknek mellőzését kérte, mivel azoknak czéljuk nincs. A sajtóügyi eljárás revíziója időszerűtlen volna, hisz csak egy évvel ezelőtt lépett életbe az új bűnvádi perrendtartás és így még gyakorlati ese­tekre, jóformán hibákra sem hivatkozha­tunk, a­melyek alapján legalább megokolva lenne a revízió. Ok nélkül pedig senki sem akarhatja az új bűnvádi perrendtartás mó­dosítását, mely különben minden tekintet­ben kitűnően bevált. A közigazgatási hatóságokhoz utalt ki­­hágási ügyekben követett eddigi eljárás módosítása nem tartozik közvetlenül az igazságügyi miniszterhez, hanem túlnyomó részben a belügyminisztertől és a többi miniszterektől függ, kik azokban az ügyek­ben végső fokon döntenek. A Visontai ha­tározati javaslata tehát e részben lehetet­lent kíván az igazságügyi minisztertől. De Plusz miniszter sietett Visontait megnyug­tatni azzal, hogy ezzel a közigazgatási ki­hágásügyi reformmal igenis foglalkoznak a belügyminisztériumban és ezt a kijelen­tést Széll Kálmán miniszterelnök a maga részéről is sietett megerősíteni. Ugyancsak a katonai büntetőtörvény­­könyv revíziója első­sorban a hadügy­miniszterre és a két honvédelmi miniszterre tartozik. Ezeknek megállapodásai után nyi­latkozhatni csak ebben a rég húzódó kér­désben az igazságügyi miniszter, ki a maga részéről szintén a legbuzgóbban óhajtja egy modern katonai törvénykönyv létrehozását. Ez talán nem sokára meg is valósítható. Különben nem kerülte el a miniszter figyelmét egyetlen észrevétel sem, mely a vita folyamán történt. A legapróbb kérdésekre is megadta a feleletet. A bírák fizetésének javítása csakis az összes állami tisztviselőkre vonatkozó általános fietésrendezés keretében történhetik. De a miniszter addig is a saját tárc­ája kereté­ben akként kíván javítani az igazságügyi tisztviselők sorsán, hogy a magasabb fize­tési osztályokat szaporítja és így az elő­léptetéseket ez­által elősegíti. Erre különö­sen az igazságügyi kezelő tisztviselők van­nak rászorulva, kik a legalacsonyabb fizetési osztályba tartoznak. A miniszter ezen gon­doskodását élénk tetszéssel jutalmazta az egész Ház kivétel nélkül. A miniszter beszédének nagyobb részét azoknak az igazságügyi reformoknak is­mertetése töltötte be, a­melyekkel jelenleg foglalkoznak az igazságügyminisztérium­­ban. A polgári törvénykönyv és az egy­séges polgári per­es eljárás törvényhozási előkészítésén kívül munkában van a bün­tetőtörvénykönyv javítása és pedig novella útján, mert a büntetőtörvénykönyv teljes átdolgozása jelenleg nem mutatkozik czél­­szerűnek. De készen áll a gabona-uzsora megszüntetéséről, valamint a biztosító­in­tézetek reformjáról szóló törvénytervezet is. Ez utóbbi két kérdésben még előbb a kereskedelmi és iparkamarák, valamint a A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Február 27. — Színház (Nemzeti Színház. Testvérek, színmű 3 felv., irta Laczkó Andor; színre került először február 28-án.) A világ könyörtelen berendezései ellen küzdő, az érzés és meggyőződés szabadságában bízó, a sorstól igazságot követelő emberek szo­morú történetét meséli egy fiatal író, Laczkó Andor, a Testvérek czímű drámában, melyet estére fognak bemutatni a Nemzeti Színházban. A testvérek, kiknek megindító történetét e színműben halljuk, Szőnyi Irma és Szőnyi Ká­roly. Apjuk, értelmes, jóravaló ember, gépszerelő, vagyis monteur volt valamely gépgyárban és folytonosan tanult és fölvilágosodott emberekhez közel állván, gyermekeit úgy nevelte, hogy ne legyenek az életben kizárva abból, a­mi a leg­becsesebb, a műveltség jótéteményéből. Fárado­zott tőle telhetőleg, ernyedetlenül dolgozott és verejtékkel szerzett csekély pénzén iskoláztatta gyermekeit; a fiút gymnasiumba is küldte, hol jól tanult, értelemben és önérzetben gyarapo­dott, aminthogy a latin nevelés alatt történni szokott. Jól, rosszul ment a dolog, a­hogy az élet nagy küzdelme engedte, a­míg egyszer a sze­rencsétlenség és az ezt lépésen követő nyomor hirtelen betört a családhoz. Az apának egyik karját leszakította a gép és az ereje teljében volt szegény embert örökre munkaképtelenné tette. A gyermekeket persze tovább taníttatni nem lehetett. Hogy jutott volna nevelésre, hiszen még a kenyér is napról-napra szűkebben akadt számukra. A fiú tehát elhagyta az iskolát, fogta a kalapácsot, munkás lett, derék, okos, felvilá­­gosodott munkás, ki azonban hamar megérezte a gyári munkával együtt járó sok mindenféle méltatlanságot. A leány, ki a nehéz munkára nem szokott, szomszéd barátnőjével, Sárkány Marcsával együtt beállt valamelyik színház énekkarába. Marcsa hamar megszerezte a jólé­tet. Segített rajta ebben »mindenki«, a­ki csak a szép leány kegyét kérte. Szőnyi Irma azonban nem tért a könnyebb élet útjára. Szerény, tisz­tességes és tartózkodó maradt mindig. Csak akkor látták a színpadon a kor első sorában, mikor szereplése ezt megkövetelte. Kifogástalan viselkedése és tisztaságának híre azonban föl­keltette egy csinos urfi, Ledényi Sándor figyel­mét és kíváncsiságát, ugyanazon Sándorét, ki egykor Szőnyi Károlyival együtt járt iskolába és most annak a Hortha Kálmán leányának, Jolánnak volt a kérője, kinek gyárában az egy­kori kolléga, Károly dolgozott. Irma nem tudott ellentállni a gazdag és előkelő ifjú szerelmének és mint tapasztalatlan leány, hamar meghallgatta Ledényi Sándort, az első férfiút, ki feléje közeledett. Szenvedélyesen szerette, de önzetlenül. Egy fillér értéküt sem fogadott el tőle. Nem kért tőle semmit, habár az urfi mindent ígérgetett. Ily viszonyok között Irma persze »nem vitte semmire«. Becsületes hírneve elveszett, de annak szennye, hogy tisz­tes létét anyagi haszonért bocsátotta volna áruba, nem tapadt nevéhez. Anyja eléggé is korholta önzetlenségéért. »Te sem vagy különb Sárkány Marosánál; csak szegényebb, bolon­dabb«. De mit tud az öreg munkásasszony az ilyenekhez. A leány nem hallgatott a korlátolt eszű anya szavára és ment a maga utján, mely nem volt ugyan a tisztaság ösvénye, de a pisz­kosság nagy országutja sem. A nyomor tehát mind nagyobb lett Szőnyiék házában. Tetőpontra azonban akkor jutott, mikor Károlynak, a fölvilágosodott mun­kásnak, ki »átkozott« könyveiből az európai szocziálizmus elveit szívta magába és beszédei­vel a munkásokat helyzetük megjavítására akarta ösztönözni, a gyárban fölmondták a mun­kát. A veszedelmes »agitátornak kitették szű­rét.« A gyár tulajdonosa, Hortha Kálmán, Le­dényi Sándor jövendő apja, fölhívta magához Károlyt és kijelentette neki, hogy őt, a tehet­séges embert, ki a kalapács emelésére nem való, irodájában akarja alkalmazni könnyebb mun­kára, jobb fizetéssel. De a rajongólelkű, becsüle­tes fiú visszautasította e megszégyenítő ajánla­tot. Nem. Ő nem hagyja, el azok ügyét, kik vele együtt szenvednek. Ő megmarad a munká­sok vezetőjének és nem kéri helyzete javulását, csak a munkások viszonyainak általános javítá­sába tudna belenyugodni. Az öreg gyáros ki­adta e megátalkodott fiúnak végkielégítését és megvonta tőle továbbra a munkát. Most tehát Szőnyiéknek többé semmiük sem volt. Miből fognak megélni négyen, a munkaképtelen anya, a nyomorék, beteges atya, a kereset nélkül levő fiú és leány. Kezdték tehát a csökönyös fiút puhítani. Először az anya kérte, hogy menjen vissza a gyárba könyörögni újabb munkáért, aztán az apa rimánkodott neki, sőt eljött még Sárkány Marcsa is, a czifra viseletű és czifra viselkedésű Lapunk mai száma 20 oldal.

Next