Magyar Nemzet, 1901. június (20. évfolyam, 140-165. szám)

1901-06-01 / 140. szám

Szombat, junius 1. Budapest, 1901 XX. évfolyam, 149. szám. Szerkesztőség és káiadóh­ivatal, VII. Kerepesi­ ut 54. Athenaeum-épü­let. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám licitben és vidéken 8 fillér. Bosnyák politika, Budapest, május 31. Az osztrák delegáczió költségvetési bi­zottsága tegnap foglalkozott a bosnyák ügyekkel. A magyar delegáczió egyesült négyes albizottsága holnap délben ül össze, hogy a megszállási hitelt tárgyalja. A dele­­gácziók tudvalevőleg ezen a c­ímen ter­jesztik ki figyelmüket Bosnyákország és Herczegovina kormányzására. A megszállott tartományok költségvetése a delegácziók előtt fekszik ugyan, de csak tájékozásul: ennek folytán a delegácziók határozatokat nem is hoznak ebben a tekintetben, ha­nem meghallgatják a közös pénzügyminisz­ter nyilatkozatait a hozzá intézett kérdé­sekre és véleményt nyilvánítanak a bos­nyák kormányzás és politika általános me­netéről. Majd minden évben előfordul az osztrák vagy a magyar delegác­ióban az a kívánság, hogy ezen az állapoton vál­toztatni kellene, főképpen, hogy a záró­számadások is előterjesztessenek. A kö­zös pénzügyminiszter minden alkalom­mal, így tegnap is hangsúlyozta, hogy a maga részéről semmi nehézséget nem gör­­dít ezen kívánság teljesítése elé. Ámde a­míg a delegáczióknak nincsen budget-joguk Bosnyákországra és Herczegovinára nézve, addig legyőzhetetlen tárgyi akadályok te­szik lehetetlenné a zárószámadások előter­jesztését. A bosnyák-herczegovinai állam­­háztartás különben így sem nélkülözi a megfelelő ellenőrzést. A költségvetés is, a zárószámadás is a két kormánynak tudo­mására hozatik­ és azután ő felsége jóvá­hagyása alá terjesztetik; azonkívül a záró­számadásokat a legfelsőbb közös szám­vevőszék fölülvizsgálja. A közös pénzügy­­miniszter tehát méltán visszautasíthatta azt a vádat, mintha magánügye gyanánt, tet­szése szerint gazdálkodnék a megszállott tartományokban. Úgy a zárószámadás kérdése, mint az osztrák delegátusok által fölvetett többi kér­dések egyáltalában nem dicsekedhetnek az újság ingerével. Az ortodoxok és muzul­mánok panaszai, a katolikus propaganda, az agrár­kérdés, a kivándorlás stb. hányszor de hányszor megfordultak már a delegá­cziók előtt. És sajátságos jelenség, a­mint Kozlovszki delegátus találóan megjegyezte, hogy a bosnyák-herczegovinai kormányzat ellen intézett vádak és támadások kutfor­­rása legnagyobbrészt olyan pánszláv, fran­­czia, szerb és orosz lapoknak a közlései­ben található meg, a­mely lapok notórius ellenségei monarchiánknak és rosszul pa­lástolt dühvel és irigységgel nézik a ma­gyar-osztrák kormányzat által a megszál­lott tartományokban elért sikereket. A közös pénzügyminiszter pedig helyesen emelte ki azt a körülményt, hogy a bos­nyák-herczegovinai viszonyokról senki sem alkothat magának igazságos véleményt a nyomtatott betű alapján. Az egész Keleten, így Bosnyákországban és Herczegoviná­­ban is egyedül az ítélheti meg helyesen a viszonyokat, a­ki a helyszínen szerez ta­pasztalatokat és behatolni igyekezik abba a szellembe, a­mely az intézményeket és az embereket átlengi. Kállay Bénit nem riasztotta vissza az a körülmény, hogy az osztrák delegátusok jórészt százszor hallott és ugyanannyiszor megc­áfolt kifogásokkal állottak elő. Rész­letesen ki terjeszkedett a hozzá intézett kérdésekre és még azt sem tartotta mél­tóságán alul levőnek, hogy visszautasítsa az egyik delegátusnak a miniszter sze­mébe ellen intézett éppen olyan ízléstelen, mint alaptalan gyanúsítását. Kállay teg­napi beszéde felöleli a szőnyegen levő összes bosnyák ügyeket és valamennyiről kimerítő tájékozást nyújtott a bosnyák­­herczegovinai és általában a keleti vi­szonyoknak azzal a mélyreható ismereté­vel, a­mely Kállayt a legkiválóbb orienta­­listák sorába állítja. Nagyszabású egyéni­ségét jellemző államférfim magaslatról ítéli meg az egész bosnyák problémát összes mozzanataival egyetemben. Nem dicsekszik Európaszerte magasztalt sike­reivel, nem szépítget semmit, de tárgyila­gos, szakavatott előadásából önkénytelenül azt a meggyőződést kell merítenünk, hogy: ezeknek az országoknak a kormányzása a legjobb kézben nyugszik. Kállay nem osztja azoknak az aggodal­mát, a­kik attól tartanak, hogy: a bosnyá­­kok veszedelmesen megszaporítják a mon­archia szlávjainak a számát. Ellenkezőleg, azt hirdeti, és ez programmszerűen hang­zik, hogy minden erőnkkel azon kell fár­a­­doznunk, hogy meggyőzzük Bosnyákország és Herczegovina lakosságát, hogy bármit hozzon a jövő, mindig a monarchia vé­delme alatt lesz legjobb sorsuk. Ha ezt elérjük, akkor ezek az országok be­töltik az okkupáczionális politiká­tá- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. —• Május 31. — Delphi. Irta: dr. Manns Ewers. Két pásztor, Hyrkanos és Koretas. Mind a kettőt jól ismerték a kis Phokisnak falvaiban, Elateában, Daulisban, Delphiben, Krissában és Abéban. Hyrkanost, a nagyot, a bikanyakat, kinek durva széles szája arra vallott, hogy még a régi selegektől származott s a karcsú, fürtös­­hajú Koretast, a­ki halavány és álmodozó volt, mint az ordomenosi phlógok. A világ már is beszélt róluk. Koretas csak huszonötéves volt ugyan, de már kétszer volt Korinthban, sőt Athénben is egyszer. Hyrkanos pedig Krissá­ban a legutóbbi Demeter-ünnepek alkalmával háromszor győzött: a diszkosz-dobásban az ebéi Dorilaos ellen, a távugrásban a kytiniai Lykor­­tos s a birkózásban az amphissai Andriskos ellen. Jó barátok voltak. Jószántukból pásztor­­kodtak s vonultak az elateai és delphii nagy nyájakkal majd a Helikon, majd a Parnasszus felé. Mind a kettő szerette ezt a csavargó éle­tet, az egyik a friss hegyi levegőért, mely izmait megaczélozta, a másik meg azért, hogy magá­nosan ábrándozhatott a szabad ég alatt. — Hallod-e, megint meg kell kapnunk a kecskét, — mondá Hyrkanos. — Jer, segíts. 1 ■?' . Hl- k'ví**;! ' lÁ i- J L I — — Melyik kecskét? — kérdezte Koretas. — Hát az Olybrias tímár fekete kecskéjét. Reggel óta hiányzik. A kutyákkal bejártam az egész síkságot Kephisosig, de alighanem rossz nyomon jártam. Már esteledik s a farkasok résen vannak. A Parnasszus lejtőin kell keresnünk. Koretas fölemelkedett s követte barátját. A nyájat a kisbojtár s az ebek őrzésére bízták s csak egy erős komondort vittek magukkal. — Váljunk el, — mondá Hyrkanos, egy órai keresés után. — Én tovább megyek fölfelé a hegyoldalon, te meg azt a mirtusz-pagonyt ku­tasd át. Vidd a kutyát magaddal. Koretas pár lépésnyire bement a pagonyba, azután leült. A kutya várt egy darabig, de mikor látta, hogy nem mozdul, türelmetlen vakkantással iramodott Hyrkanos után. Ez folyton följebb hatolt, órák hosszat hiába keresve a kecskét. Azután lejött s pajtá­sát még mindig ott találta, a­hol hagyta. — Én keresek, mint a bolond, te meg alszol? — Nem aludtam. — Különben bánom is én. Ezzel bement a mirtusz-pagonyba a kutyá­val együtt s egy órai keresés után magával hozta a kecskét. Pajtása még mindig ott volt, de most igazán aludt. — Kelj föl hé! Itt a kecske, hajnalodik. Némán mentek le a síkságra. Koretas ha­lavány volt s ingadozott s az erős Hyrkanos, ki nem ismerte a fáradalmat, támogatta. A nap már jó fönt volt, mire visszaértek­­a nyájhoz. Delphiben Apolló ünnepét ülték. Nem volt olyan nagy sokadalom, mint az eliszi Olyropia­­völgyben vagy az isztmuszon, mert az ismeret­len kis Delphibe csak a phokisziak és lokri­­sziak látogattak el. A kisebb viadalok már eldőltek s a hír­nök a nagy ötüs­ karczot kiáltotta ki. Tizennégy meztelen ifjú állt ki, köztük négy delphi-i. Me­­riones, Apolló főpapja és a bírák feje, egy sisak­ban rázta a sorshúzó-koczkákat. Az ifjak sorsot húztak, azután Zeusz szobrához mentek s es­küvel fogadták, hogy becsületesen küzdenek. A fuvolások fújni kezdtek s a verseny megkezdő­dött. A távolugrásban Iphitos, Thoas, az erős Chrysogonos és Hyrkanos ütötték meg a mér­téket s a többi versenyben csak­­azok vehettek részt, kik az előbbiekben győztek. A gerely­vetésben Hyrkanos, Thoas, Chrysogonos és az amphissai Lykortas győzött s ezek versenyez­hettek a következő versenyekben is. Iphitos dühösen vonult félre, mert gerelye csak két hüvelyknyire maradt vissza a Thoasé mögött. A trombita megharsan s a négy viadol belekezdett a versenyfutásba. A karcsú Thoas vezetett. Hyrkanos kezdetben kissé hátramaradt, de a delphibeliek biztató lármájára összeszedte magát s első lett. Óriási tapsvihar üdvözölte a győztest, ki immár nagy bizalommal nézett a diszkosz-verseny elé. A rabszolgák előhozták a kerek érczkorongokat. Mindegyik nyolcz fontot nyomott. Először Chrysogonos dobott, ipagos" l­apunk mai száma 26 oldal.

Next