Magyar Nemzet, 1901. július (20. évfolyam, 166-191. szám)

1901-07-02 / 166. szám

pc Szerlresztősóg és kiadóliivatai: Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona« VII, Kerepesl-ut 54. Athenaeum-épüiet. főszerkesztők. felelős szerkesztő. ■ ■ ír------­E gyes szám helyben és vidéken 8 fillér, -r-.--------------------­Budapest, 1901. évfolyam, 168. szám. Kedd, julius 2. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megujitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. Államtisztviselők mozgalma. Budapest, julius 1. I. Teljes rokonszenvvel s a legmelegebb érdeklődéssel vagyunk Magyarország köz- tisztviselői iránt. Sorsuk minden mozzana­tát figyelemmel kisérjük, bajaik és* pana­szaik fájdalmas rezgést keltenek szivünk­ben s törekvéseik és ambiczióik sehol na­gyobb és őszintébb méltánylással nem ta­lálkozhatnak, mint nálunk. Tanujelét ad­tuk ennek a rokonszenvnek és érdeklődés­nek már régen; már akkor, a mikor lapunk megindult, tehát jóval, mielőtt csak nyoma is volt annak a mozgalomnak, a mely most országszerte oly nagy hullámo­kat ver. S épp azért hiszszük, hogy a miket e komoly' viszonyok közt férfias komolyság­gal mondunk nekik, azzal a méltányos figyelemmel fog találkozni, a melyet el­várhatunk azoktól, a kik bennünk őszinte barátaikat, készséges támogatóikat és küzdő- társukat ismerhették meg. Fájdalmas csaló­dásoktól akarjuk őket megóvni, a mikor fizetésjavitásért megióditott mozgalmuk kö­rülményeit és kilátásait akarjuk őszinte szívvel és őszinte szóval megvilágitani. Mindenekelőtt a körülményeket vizs­gáljuk nyitott szemmel. A mozgalom, a mely Tordáról indult ki s most már csaknem az egész országra kiterjed, beleesik ez ország- gyűlési cziklus végébe. Minden valószínű­ség a mellett szól, hogy az uj választások csak késő őszszel lesznek. Daczára ennek, már most kezdik felhasználni némelyek a tisztviselők mozgalmát — kortesczélokra. Már maga ez a körülmény gondolkodóba ejtheti a tisztviselői kár komolyabb részét. Mert arra talán csak mégsem alkalmas ily nagy horderejű, ezer meg ezer család sor­sára kiható kérdés, hogy kortesfogásul szolgáljon egyes képviselőjelölteknek, a kik felelőtlenségük tudatában bátran odaígér­hetik a csillagokat is a tisztviselők vok- saiért.^ Akadnak, még pedig jelentékeny számmal, képviselők és képviselőjelöltek, a kik a direkt fizetésemelést helyezik ki­látásba. Másrészt olyas tendencziák is ke­rültek felszínre a tisztviselők mozgalmában, hogy a képviselőjelölttől mintegy erkölcsi reverzálist kell venni, hogy a fizetésemelés mellett foglal állást. Ezék tehát mind oly mozzanatok, a melyek felcsigázott várako­zásokra, merész illúziókra s a mozgalom erejének és jelentőségének túlbecsülésére csábíthatnak sokakat. Már pedig semmi szükség sincs arra, hogy fájdalmas csaló­dások és rideg kiábrándulás révén győ­ződjenek meg a tisztviselők arról, hogy a* kik ma oly bátran és határozottan Ígérik a fizetésemelést, legfeljebb a maguk jóaka­ratát és szándékát árulják el, de az ígért segítséget nekik megadni képtelenek. Nincs szükség arra, hogy e csalódás folytán le- hangoltság és elkeseredés támadjon, holott a józan megfontolás megóvott volna min­denkit a vérmes reménységtől. Nekünk bőségesen nyílt alkalmunk az államtisztviselök bizonyos kategóriájának megélhetési viszonyait alaposan megismerni. Annak idején egész sorozatát közöltük az idevágó czikkeknek. Mi tehát tudjuk na­gyon jól, hogy hol és mi fáj, hol és mi hiányzik az államtisztviselőknek. És nem­csak tudjuk, de érezzük is, hogy segíteni kell. Tehát eszünk és szivünk egyaránt a mellett van, hogy az állami tisztviselők helyzetén javítani kell. És — ezt már fe­lelősségünk tudatában mondjuk — segíteni is fogunk. Csakhogy nem azon a téves utón indulunk el, a melyre a mostani mozgalom terelődött, még kevésbé azon, a melyet bi­zonyos képviselőjelöltek péczéztelc ki a jövendőbeli mandátum reményében. Segíteni kell és segíteni fogunka reális lehetőségek keretében. Direkt fizetéseme­lésről azonban hiú remény lenne ábrán­dozni. Egyizben már foglalkozott e kér­déssel a pénzügyminiszter s rámutatott arra, hogy még szerény keretekben is 33 A „MAGYAR NEMZET“ TÄRCZÄJA. — Julius 1. — A felszabadult félfogadás. Jókai Mórtői. I Ezelőtt harminczöt esztendővel ő felsége a király legmagasabb trónbeszédében felszólitá az egybehívott magyar országgyűlést, hogy formu- lázza a nemzet kívánalmait, a melyek szerint Magyarország és Ausztria között az alkotmányos kiegyezés létrehozattassék. Mindkét országban csak ideiglenes kormány volt, mely az adminisztrácziót vezette olyan közegekkel, a milyeneket éppen elől-utól talált. A magyar országgyűlésre volt hízva a kezde­ményezés. Az országgyűlés egy hatvanhét tagból álló bizottságot választott meg, melynek feladata volt az alkotmány alapszervezése. Engemet is beválasztottak e bizottságba. A bizottság üléséből ki volt zárva a nyil­vánosság. A tagokon kívül senkinek sem volt szabad megjelenni a tanácskozóteremben s azok becsületszóval kötéleztettek a titoktartásra. Mikor a helyeinket elfoglaltuk, én magam elé tettem egy nagy csomó papirost, meg egy szál plajbászt. Deák Ferenczodaszólt hozzám: »Mitakarsz azzal a sok papirossal?« ■— Jegyzeteket csinálni a mai tanácskozásról. — Tudod jól, hogy az itt elmondandókról nem szabad semmit nyilvánosságra hozni. Fel­fogadtuk. Én erre az egész gyülekezethez fordulva, zt kérdezőm, hogy meddig tart a félfogadás záró ideje? (Azt hittem, legfeljebb egy esz­tendő lesz.) Deák azt mondta, hogy licirmincz esztendeig. Nyáry könnyíteni akart,- azt mondta: le­gyen huszonöt esztendő. Apponyi György har­minczöt esztendőt javasolt. Az ő javaslatát fogadta el a bizottság. Erre én azt mondtam': »Jól van, hát majd közölni fogom ezeket a lapomban — harminczöt esztendő múlva-« Általános derültség fogadta e, humorosnak látszó kijelentésemet. Hát persze, hogy humoros volt. Harminczöt esztendő múlva! Hisz ez még embernyi embernek is nagy idő. Szürkül a sza- kállunk! De hát még egy hírlapnak? Hogy akar egy magyar ujságlap még harminczöt esz­tendő múlva is élni? És ime, a harminczöt év letelt s én még mindig főszerkesztője vagyok annak a lapnak, mely ma is, mint akkor, segít épiteni a hangya­munkát a nemzeti lét és szabadelvüség nagy gúlájának emeléséhez. Abból a hatvanhét emlékezetes politikusból csak öten vagyunk még életben: Tisza Kálmán, Podmániczky Frigyes, Fáik Miksa, Szontagh Pál és magam. A többi erős munkása az al­kotmány építésének mind hazatért már az ő atyáihoz. Most tehát, a harminczöt év lefolyása után, felszabaditva,érzem magamat a félfogadás alól; s előkeresem a megfakult papírokat s igyekezem az odavetett kusza betűkből (plajbászszal) ki­hüvelyezni a tartalmat. Hogy jegyzeteim hívek, hogy hozzájuk semmit nem -tettem, rajtuk semmit nem módosítottam, arról igaz hitemmel kezes­kedem. Jegyzeteimnek értéke egyesegyedül a közvetlenség. II. A bizottság tagjai elfoglalják helyeiket az ülésteremben.*) Deák Ferencz feláll s indítványozza, hogy a bizottság válaszsza meg elnökéül gr. Andrássy Gyulát, a képviselőház elnökét. Az indítvány közfelkiáltással elfogadtatik. Hasonlóul Csengery Antal megbízatása a jegyzői toll vezetésével. Elnök és jegyző helyeiket elfoglalják. Elnök átadja jegyzőnek a trónbeszédet és mellékleteit felolvasásra. Azok felolvastatnak, a tanácskozás asztalára letétetnek. Első szónok Deák Ferencz, ki az elnök hívására feláll az első ülésből. Előtte, a kezében semmi irás. Mindent emlékezetből mondott el. »Két különböző tekintet áll előttünk: az ország és a trón érdeke. A tárgyalás magva az, hogy az országgyűlés cselekvésjoga elismer­tetett. A trónbeszéd 1-ső sorban a közös ügyek megállapitásáról szól, 2-od sorban kapcsolatosan az októberi diploma és a februári pátens megfon­tolásáról, 3-ikban a 48-iki törvények átalakítá­sáról, 4-ikben Horvát-Szlavonország kívánalmai­ról. Á többi rész motiváczió, kiindulási pontok megjelölése. A bizottság egyenkint akarja-e a trónbeszéd pontozatait tárgyalni, vagy egy álta­lános válasz vázlatát elébb megvitatni?» Báró Kemény Zsigmond a vázlat előter­jesztését óhajtja. Gróf Andrássy Gyula felszólítja Deákot, hogy közölje a bizottsággal a vázlatát. Deák Ferencz újra feláll s előadja az adandó válasz vázlatát, kezét a maga elé tett iraton nyugtatva, melybe bele nem néz. (Folyt, köv.) *) A »Balközép« tagjai egy csoportban ültek. Ma is ott függ az Íróasztalom felett az egész csoportnak remekül felvett fényképe. De szép barna legény volt ott középen az a Tisza Kálmán ! Lapunk mai száma 13 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents