Magyar Nemzet, 1901. szeptember (20. évfolyam, 218-244. szám)

1901-09-01 / 218. szám

Budapest, 1901. XX. évfolyam, 218. szám. Vasárnap, szeptember 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Kerepesi­ ut 54. Athenaeum-épü­let. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Az eltörült szégyenfolt. Budapest, augusztus 31. Az osztrák-magyar monarchia pénz­ügyi krónikájában piros betűvel fogják be­jegyezni a holnapi dátumot, 1901. szeptem­ber 1-jét. A függő államadósság ezzel a nappal megszűnik teljesen. Az 1894-iki tör­vény értelmében kezdődött meg a függő államadósságot képviselő államjegyek be­cserélése. A holnapi nappal az ötös és öt­venes államjegyek kiadása teljesen meg­szűnik és a forgalomban levőket bevonják. Egy évszázadnál jóval tovább éktelen­kedett Ausztria-Magyarországon a kényszer­árfolyam szégyenfoltja. Még egy negyed­századdal ezelőtt szinte elérhetlen ideálnak látszott a függő államadósság törlesztése és a valuta szabályozása. A­hány kísérletet tet­tek a múlt században a papírkölcsön tör­lesztésére, mind meghiúsult. Már-már fata­­lisztikus megnyugvással törődtünk bele a megváltozhatatlanba. Hisz oly hosszú időn át szoktunk hozzá, hogy alig tudtuk elhinni, hogy jobb állapotot is lehet teremteni. Az az államadósság, a­mely holnaptól kezdve megszűnik, voltaképpen visszanyúlik a múlt századba. Mária Terézia idejében, a hét­éves háború alatt, bocsátottak ki leg­először kényszerárfolyamú bankókat. Hogy micsoda pénzügyi válságok keletkeztek a bankóprés önkényes működéséből, arról a monarchia pénzügyi króniká­jában a fekete lapok egész sorozata mond szomorú nótákat. Végre a múlt század 90-es éveiben megtörtént a döntő elhatá­rozás a kényszerárfolyam szégyenfoltjának eltörlésére s a valuta rendezésére. S egy évtized lankadatlan munkája után végre czélhoz jutottunk. A nagy ak­czió az 1893-ik évi aranyjáradék kibocsátásával vette kez­detét. A valutareform legelső feltétele a 312 millió forintra rugó függő államadós­ság törlesztése volt. Lépésről-lépésre ment végbe e nagy summa törlesztése. 1894-ben állapodott meg a két állam pénzügyi kor­mányzata egyelőre 200 millió forintnyi ál­lamjegy beváltásában. 1899 végéig ez a tranzakczió befejezést nyert. 58 millió da­rab egyforintos és 142 millió forintnyi ötös és ötvenes papírpénz tűzhalált szenvedett s helyébe forgalomba került 40 millió fo­rint értékű ezüst egykoronás, továbbá bank­jegyek és ezüstforintosok a megfelelő ösz­­szegben. Az aranybeszerzés nehézségeit is sikerült leküzdeni s a­mily mértékben ez az akc­ió erősbödött, eltűnt az aggodalom aranykészletünk veszélyeztetése fölött. A függő államadósság hátralevő része, 112 millió forint, most tűnik el a föld szik­éről. Ebből is 32 millió forint helyettesítve volt már ezüst ötkoronásokkal. A hátralevő 80 millió — nagyobbára papk­ötösök — hol­naptól kezdve megy füstbe s helyébe for­galomba kerülnek a teljes aranyfedezetű bankjegyek, első­sorban a most kibocsátott tizkoronások. Ezeknek teljes aranyfedezete mától kezdve megvan. Az osztrák kor­mány ma szolgáltatta be a jegybanknak az Ausztriára eső 112 millió koronának hátra­lékos részét, 38 millió koronát, a magyar pénzügyi kormány pedig e hét folyamán szolgáltatta be a Magyarországra eső 48 millió koronát. sétának, a­ki többé nem komoly, nagy alkotá­sokkal, hanem csak nagy különösségekkel veszi folytonosan igénybe a közfigyelmet. Igaz, a nagy különösségek igen sokszor — bár korántsem mindig! — vele járnak a nagy írói tehetséggel. Goethe még aggastyánul is sze­relmeskedett ; Byron kicsapongó életet élt s nem viselt nyakkendőt; Petőfi sem viselt nyak­kendőt s modorában volt valami kellemetlen nagyzolás. De vájjon e különösségeikben van-e világraszóló nagyságuk ? Ma azt veszi észre az ember, hogy minden­felé százak és ezrek, összevéve tehát bizonyára százezrek és milliók, mint Istencsodára, mint krisztusi hit-, erkölcs- és bölcseség-forrásra es­küsznek Tolstoj-ról, holott annak régebben irt kitűnő regényeit soha sem olvasták. Ezek kép­zeletében az a nagy szakállú, viharvert furcsa Tolstoj él, a­ki külsőleg emlékeztet a színpadi Bip van Winkle-re a huszesztendei alvás után. Egy gróf és ilyen torzonborz! És maga műveli a földjét és hirdet új keresztény teológiát és az erkölcs-bölcsészetben túlliczitálja Krisztust!.. . A világ minden műveltebb nemzetének újságai pedig folytonosan foglalkoznak­ vele­ ismertetik műveit, tanait, megvallatják reportereikkel, hozzá felebbeznek nagy közkérdéseket . .. Való­ban, igen nagy ember, igen nagy próféta ez a Tolstoj s a­mi igét hirdet, az bizonyára mind színarany! Várjon hát mit hirdet? Főgondolata körülbelül az, hogy a társa­dalmat vissza kellene fejleszteni olyan testvéri­séggé, a­minőben az első keresztények éltek. E gondolat erkölcsi szempontból nem új. Az államgazdálkodás jelentékeny meg­erősödése mellett tanúskodik ez az ered­mény. A 90-es évek óta Magyarország és Ausztria államháztartása defic­itmentes. Ennek és a népek önfeláldozó teherviselé­sének, valamint a kitartó és c­éltudatos pénzügyi politikának sikeréül tudható be, hogy alig tíz év alatt az osztrák-magyar monarchia letörleszthette azokat a száz­­milliónyi adósságokat, a­melyek gyászos örökségként maradtak reá a régi fináncz­­gazdálkodás után. Ez az eredmény alkal­mas arra, hogy önbizalmunkat fokozza és reményünket éleszsze a nagy valutareform teljes sikere iránt. . ............. _.... A „MAGYAR NEMZET“ TÁRGIÁJA. — Augusztus 31. — Tolstojizmus. — Irta: Andronious. — Karenin Anna, meg a Háború és béke szerzője nagy regényíró, a­kire méltán tekinthet tisztelettel az egész betűvel élő világ. Tolstoj világhíre jóleső elégtétel lehetne mindenkinek, a­ki azt tartja, hogy az írói tehetség és alkotó munka minél előbb, minél nagyobb jutalmat érdemel. A legnagyobb jutalom, a­miben szót részesíthetünk, erkölcsi. Annál a világhírű­ségnél, a­melyet Tolstoj már életében elért, a leg­szerencsésebb legnagyobbak sem érhetnek el sokkal többet. Azaz mégis: holtuk után még valami legtöbbet érhetnek el, a­mi felől életében senki sem lehet bizonyos: a halhatatlanságot. De az irói siker eme netovábbjának már az iró maga, egyénileg hasznát nem veszi. Tehát ma­radjunk csak annál: nagyobb sikert, mint Tolstoj, a legnagyobb iró sem érhet meg. És mégis, én őszintén bevallom , bizonyos vagyok benne, hogy sok jóhiszemű, igazság­szerető ember szívéből beszélek, Tolstoj mai vi­­lághírűsége nem egyszer megmosolyogtat, nem egyszer boszant, s — Uram bocsá’ — néha már-már untat bennünket. Miért? Mert hovatovább bizonyos lesz, hogy nem Karenin Anna s nem a Háború és béke nagy írójának hódol azzal a világ, hanem annak a lelki egyensúlyában megzavarodott remete-pró­f Széll Kálmán miniszterelnök ma reggel Budapestről Bécsbe érkezett. A miniszterelnök délelőtt 10 órakor a Burgban hosszabb magán­kihallgatáson volt a királynál.­­ Az országgyűlés feloszlatása. A Bad. Tagblatt mai számában a következőket írja: Mint jól értesült politikai körökben hírlik, az általános választások kiírásának időpontja tekin­tetében még végleges megállapodás nem történt. E kérdésben a hétfőn, szeptember 2-ikán tar­tandó minisztertanács fog határozni. A hétfői minisztertanácsban az összes miniszterek részt vesznek. Széll Kálmán miniszterelnök, a­ki a tanácskozásban elnökölni fog, hétfőn reggel ér­kezik Budapestre. Ez a hír megerősítése a mi értesülésünk­nek, melylyel olvasóinkat már régebben tájé­koztattuk:­­ Oroszország és monarchiánk. Rövid idő óta egyre sűrűbben czirkálnak Európaszerte olyan hírek, a­melyek fölöttébb nyugtalanító színben tüntetik föl a balkánfélszigeti hely­értelmi szempontból pedig értéktelen, sőt együgyű. Ha elhiszszük is, hogy a régi keresztény test­vériség valóban színig tejföl volt, a szinte két­ezer esztendő előtti, kezdetleges kis vallási kö­­röcskék semmiképp sem lehetnek mintái egy száz- és ezer milliók tömegeitől nyüzsgő, haladott, gőzzel-villámmal dolgozó, sokszerű és óriási világ társadalmának. Az egyáltalán a kétszer­kettő-négynél bizonyosabb, hogy a társadalmi világreformot többé nem teológiával csinálják. A teológia egy tudomány a sok közül s a pa­pok, meg a szak­teológusok dolga. Ebbe laikus­nak belekontárkodni ma már nem illik. Új szektákat alapítani merőben haszontalanság. Komoly, okos emberek már ezzel se maguknak dicsőséget, se másoknak üdvösséget szerezni nem is próbálgatnak. A rajongók, vagy szédel­gők, a­kik még mindig föl-föllépnek új prófé­tákul, a kereszténységen túl semmi egyebet, jobbat nem tudnak kigondolni. Minden új fe­lekezet csak a körül tap­solódik, hogy ő az igazi, valóságos kereszténység. No pedig — ha egyszer kereszténység, hát csak nyugodjunk meg inkább történetileg fejlődött, régi, tekintélyes alakulásaiban. Ezért bármily csekély vélemény­nyel legyen is az ember például az ortodox orosz egyházról, lehetetlen el nem ismerni, hogy a keresztény hit és erkölcs magyarázatára az mégis csak illetékesebb, mint Tolsztoj. Ha Tolstoj ezzel a nagy egyházszervezettel össze­kap, természetes, hogy az kiátkozza őt. Minden egyház így tesz ma lázadó híveivel, a Jámbor kis önvédelem ez. Régente, míg bírta, minden egy­ház egyaránt, el is égette a maga tolstojkodóit. És ime, Tolstoj­nak csodálatos mód­­okon esett Lapunk mai száma 20 oldal. Budapest, augusztus 31.

Next