Magyar Nemzet, 1902. január (21. évfolyam, 1-27. szám)
1902-01-01 / 1. szám
Budapest, 1902. XXI. évfolyam, 1. szám. Szerda, január 1. NEMZET Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Kerepesi ut 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 12 frt, félévre 6 frt, negyed-, évre 3 frt, egy hónapra 1 frt. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Gazdasági politika és nemzeti állam. Budapest, december 31. A gazdasági politika Magyarországon nem pusztán gazdasági, hanem egyszersmind nemzeti politika. Mint gazdasági politikának feladata: gondoskodás az állam és társadalom gazdasági létfeltételeinek biztosításáról. Mint nemzeti politika, kettős szempont alá kerül. Miután Magyarországon csak az állam kész, de a nemzeti állam még nem készült el teljesen, a nemzeti politikába olvadó gazdasági politikának elő kell teremtenie nemcsak az állam, hanem egyszersmind a nemzeti állam költségeit. Vagyis azon költségeket, amelyeket a nemzeti állam ütésének munkája okoz. A második szempont azonban még sokkaal fontosabb. A gazdasági politikának s főleg az ipari és mezőgazdasági politikának lehetségessé kell tenni, hogy Magyarország népe egyáltalán gyorsan fejlődjék. Különösen pedig, hogy teljesen érvényre jusson a magyarságban rejlő propagatív erő. Magyarország lakossága elég gyorsan bontakozik ki. A múlt évtized bajai mellett is meghaladta a deczeniális szaporodás 10 pro millet s csak valamivel maradt el a nyolcvanas évek fényes eredménye mögött. A m°gyar állam lakossága máris tekintélyes számú és rövid idő alatt a nagy, vagy legalább a nagyobb népek soraiba lép. És különösen örvendetes, hogy a magyarság fejlődik leggyorsabban. A 80-as években szinte kétszer gyorsabban fejlődött, mint fejlődött a románság vagy tótság. Főleg születési nagy fölényével tündökölt a magyarság a nyolcvanas évek elején. Alig haladta túl bármely más faj a külföldön is a magyarság születési százalékait. Ezért tartozik a magyar faj a legéleterősebb fajok közé. A nagy halálozás csak inkultúrát és klimatikus bajokat jelez, amelyeken lehet is, kell is segíteni. A közegészségügy tényleg javult Magyarországon s e javulás főleg az ország fővárosában s épp a magyar faj lakta vidékeken mutatkozik s tényleg itt voltak legtűrhetetlenebbek a viszonyok. A halálozási arány leszállása és a növekvő asszimiláczió eddig még lehetőleg ellensúlyozták a magyarság fényes születési percentjének fenyegető apadását. Ez az apadás, némi hullámzásoktól eltekintve, következetes és állandó, épp azért egyszersmind komolyan megszívlelendő. A közegészségügy még további javítása egy ideig még eltüntetheti a születésekben nyilvánuló hátrányos differencziát. Francziaország is ezzel fedezi úgy, ahogy népének kétségbeejtő meddőségét. A magas életkorok tömegeit állítja fel spanyol fal gyanánt a franczia nép belső erős züllése előtt. Szerencsére a magyarság még mindig óriási propagatív erőt mutat. Hasonlóan szerencse, hogy gazdasági eszközök segítségével vissza lehet állítani a születések régebbi arányait. Valóban csak az esetben örvendetes s csak az esetben méltó a további fokozásra Magyarország lakosságának szaporodása, ha e szaporodás nem történik a magyarság hátrányára. Oly szaporodás, mely a magyarságot elnyomná, egy jelentőségű volna a nemzeti katasztrófával. Ámde legörvendetesebb tény, hogy főleg a magyarság növekszik s pedig nemcsak beolvasztás által, hanem még sokkal nagyobb mérvben természetes szaporodás segítségével s mint publicisztikai dolgozataimban kimutattam, a faji propagáció mellett szinte kicsiny a beolvasztás eredménye. A nyolcvanas évek eredményét véve alapul, már több év előtt kiszámítottam és munkáimban közöltem azon aproximatív eredményt, hogy ha a népesedési feltételek nem változnak, Magyarországnak ötven év múlva, Horvátország nélkül is, 24 millió lakosa lesz. Most Horvátországgal együtt csak a 19 milliót haladja meg s nem éri el a 20 milliót De legörvendetesebb az, hogy a magyarság nagyszerű expanzivitása folytán a 24 millió lakosságból közel 17 milliót fog képviselni, mig a románság ötödfél milliót s a tótság 2 és fél milliót. Vagyis a magyarság az ország lakosságának több, mint hetven A „MAGYAR NEMZET“ TÁRGIÁJA. — Deczember öl. — Mivel töltötték az Mit a hajdani diákok ? Korrajz. .Jókai Mórtól. Két esztendő volt szabva a jogászi pályára. Ezt én a kecskeméti kollégiumban jártam végig. Elég volt ez idő az akkori magyar törvény egász kódexének a megismerésére. Mikor a tanévet megnyitó »Veni Sancte« után a kollégium nagytermében összegyűltünk valamennyi magasabb klasszisbeli tanulók, teológusok, jogászok, filozófusok, fizikusok ; a professzoraink eltávozása után, a legvénebb diák, Munkácsy, felállt a pódiumra és megtette az indítványt: — Urak! Nekünk régi szokás szerint, az iskolaév elején fel kell osztanunk a teendőinket. Sok olyan tudnivaló van a világban, amit a katedrából nem tanítanak, de az élet megkövetel. Ilyenek a franczia nyelv, az ének, a zene, a táncz, a vívás, szavalás, a rajzolás. Ezt az elődeink is így tették: aki legjobban értett valamihez, azt kiáltották ki mesternek, az tanította ki a többit. Most is ezt a rendszert kövessük. Egyhangú mormogással lett elfogadva az indítvány. — Tehát legelső a franczia mester? Ki vállalkozik rá? _.Egy szőkeszakállas, szélesvállú legény állt fel, megmondva a nevét: Szalay Sándor. Elfogadtatott. — Énektanítónak proponálom Szente Péter urat, a kántus-prézest. — Helyes! Következik a zenéhez értő ? — Gyenes Bandi! Gyenes Bandi! —hangzott minden oldalról. Ezt már mindenki ismerte: gordonkajátszó volt, a bátyja meg jeles hegedűs. Molnár Adi a fuvolához értett, készen volt a konzervatórium. — Következik a táncz! — Erre már több vállalkozó volt. Szavazásra került a sor: a többség Hartman Józsit fogadta el. — Áttérünk a vívásra. Egyhangúlag Muraközy Jancsi lett kikiáltva, a kollégium atlétája, aki jól tudta forgatni a kardot és vivótőrt, a birkózást pedig a la Rappa gyakorolta. A szavalás tanítása nem talált pártolásra. Hisz’ ahhoz minden magyar ért, vagy legalább is ért annyit, mint az a másik, aki tanítani akarja. Majd jönnek színészek, tanulunk azoktól. Végre jött a rajzmesterség. Erre nem akadt vállalkozó. Én aztán nagy szégyenlősen előálltam. Új ember voltam itt, senki sem ismert, megneveztem magamat, tudok rajzolni annyira, hogy mást is tanuthatok. Megerősítettek. Erre még valahonnan, a hátulsó padból, felemelkedett egy sovány, bajusztalan fiú, Szabó Józsi ezzel az indítványnyal: »Én pedig meg- tanítom az urakat gyümölcsfát ejtani!« Ez is örömmel fogadtatott. Ekkor aztán csak a napokat és órákat kellett felosztani, hogy egyik szaktudomány a másiknak ne elégessen; az egész heti rend meg- állapíttatott, a diktandó mindenki által lekörmöltetett, az eredeti helybenhagyás végett a professzorátusnak benyújtatott. És így képezték ki magukat és egymást a kecskeméti diákok a francziában, az énekben, zenében (a zenekaruk olyan híres volt, mint egy czigánybanda; még »Beatrice di Tendá«-t is eljátszotta), a tánczban (ami akkor nagy mesterség volt: körtáncz, kvadrill, mazurka). A vívásban, tornázásban mindenki vetekedett egymással. (Párbajaink nem voltak, hanem azért szabdaltunk a karddal a meztelen testre olyanokat, hogy manapság jegyzőkönyvet vennének fel róla.) Szavalásunk művészi fokáról tanúskodik a kollégiumi olvasókönyvtár, melynek költségeit mi diákok műkedvelőztük össze; a közönség meg volt velünk elégedve, mi is a közönséggel. Hogy a rajziskolámból valami híres mesterek kerültek volna elő, azt nem állítom, de, hogy a tanóráimról soha senki el nem maradt, azt úgy tudom. Aki későn jött, azt megdögönyöztem. És így két év alatt az egykorú diákság, mint kész arszlán (akkor ez volt az elnevezés) került ki az iskolából, az életrevalóság mindenféle attribútumaival ellátva. És mindez az ifjak szüleinek egy garasába sem került. Kapták ingyen, barátságból, tovább adták ingyen, barátságból. És maguk is jól töltötték az idejüket mellette. Így volt ez ebben az időben, amikor még nem volt se politika, se zengeráj. »Jól van jól, — mondja nekem erre az én ifjú diák barátom. — Ti, bátyám, minderre ráértetek, mert a törvénytudományotok egy tizedrésze volt a mostaninak, de mi, akiknek tízszer annyit kell most megtanulnunk, nem érünk rá ezekre.« . . . Hát hiszen nem is ti nektek mondtam én ezt el, akik nem értek rá, hanem azoknak, akik ráérnek. /#/ Lapunk mai száma 36 oldal.