Magyar Nemzet, 1902. január (21. évfolyam, 1-27. szám)

1902-01-01 / 1. szám

A MAGYAR NEMZET. 1902. január 1. perczentjét képezné a Dráván innen, az ötven évre szóló aproximativ számítás szerint. Mily nagyszerű és fényes kép! És hozzá nem ábránd, hanem létesíthető valóság, ha az előfeltételeket teljesítjük. A magyarság e nagyszerű kibontakozása s a magyar nemzeti állam e feltétlen érvényesülése meg­ragadta képzelmemet s kerestem a meg­valósítás módjait. Az ipar népfejlesztő hatásáról nem fe­ledkeztem meg, habár a régebbi munkáim­ban közzétett adatok bizonyították, hogy az agrikultúra segítségével nagyobb eredmé­nyeket lehet elérni, de természetesen csak bizonyos fejlődési fokozatokon. Bizonyos, hogy az ipart is segítségül kell vennünk s különösen a népkivándor­lást másként meg nem gátolhatjuk. Külön vámterület esetén azonban, a­mely töme­gesebb nép­importot föltételez, jól meg kel­lene választani a régiókat nemzeti szem­pontból is, nehogy az import a nemzetisé­geket erősítse a magyarság rovására. Külön vámterület nélkül pedig az ipar megközelí­tőleg sem gyakorolhat akkora befolyást népesedési viszonyainkra, mint az agri­kultúra. Eképp tehát, főleg az agrikultúra körében kell keresni a nemzetalkotó gon­dolatot. És megadhatja e gondolatot bár­kinek Magyarország agrikulturai és nemze­tiségi térképe. A magyarság régiója, kevés kivétellel, összeesik a nagy és a kötött birtok régiójá­val. Az erdőkoszorúzta bérczrégiók pedig többnyire nemzetiségi vidékek. A nagybirtok, főleg a kötött nagybirtok, mindenütt a világon gátja a nép terjeszke­désének s különösen gátja a síkföldön, mint az Alföld és a Dunántúl, a mely legalkal­masabb a kis- és középbirtok, vagyis a tár­sadalom terjeszkedésének számára. A hát­rányos hatás mutatkozni is kezdett már a múlt évtizedekben, részint a születések apadása által, részint a szoczialista üzel­­mekben. A helytelen beosztás és elhelyezkedés némi megigazítása föltétlenül megszünteti a bajokat és tág kaput nyit a magyarság terjeszkedése előtt. A magyar faj elterjedé­séről hat év előtt itt munkámban kimutat-­­tam, hogy egy okszerű megigazítás 25 agri­­kultur és főleg magyar vármegyében négy­öt millióval szaporítaná meg a lakosságot, vagyis a magyarságot. Ez alapon bontakozik ki azután a föntebb rajzolt fényes kép. De miben áll a megigazítás? Három egymásra következő munkám­ban kimutattam a részleges birtokáthelye­zés, illetőleg értékcsere elvi szükségességét és gyakorlati megvalósíthatását. Javaslatba hoztam a síkföldön a par­­czellázást és telepítést s a hegyvidéken, név­­szerint Felső-Magyarországon és Erdélyben erdőgazdaságok vásárlását. A nagybirtok­nak s különösen a kötött nagybirtoknak különben is az erdőgazdaságban van a helye, mint ezt a józan gazdasági elv és a külföld, különösen Csehország példája bizo­nyítja. Eképp, ha a nagy, tehát nem pusz­tán a hitbizománynyal lekötött nagybir­tok egy része helyet cserél s igy tér jut a ma­gyarság terjeszkedésére a szoczialisztikus bajok orvoslására, a nemzetiségi vidékekre pedig a helyet cserélő nagybirtok kapcsán magyar társadalom és magyar társadalmi erő költözik be, nemzeti problémánk meg­oldást nyerhet. Nem követeltem az összes hitbizomá­­nyok eltolását. Munkáim egyikében külö­nösen kifejtettem, hogy a különben is csak társadalmi akc­ió mindenkinek meghagyja elhatározási szabadságát. Senkit sem kény­­szerít, csak a haza nevében kér. Kér arra egyes nagybirtokosokat, hogy a nemzeti érdek, de egyszersmind saját érdekük miatt parczellázzák birtokuk egy részét az Al­földön és Dunántúl s vegyenek erdőt Felső- Magyarországon és Erdélyben. Mind a két üzleten csak nyerhetnek. A parczellázáson és erdővásárláson egyaránt. De legtöbbet nyer a nemzeti érdek. Segítségemre jött az erdőkultúra nagy­szerű kifejlődése. Darányi Ignácz örök ér­­demeket szerzett magának az erdészet ügyé­­nek példátlan sikerű felkarolása által. E nagytehetségű miniszternek keze nemcsak fáradhatatlanul munkabíró, hanem bámula­­tosan szerencsés is s munkája és szeren­czei, melyben végre keze művével, lelke fáj­dalmak között szülött gyermekével a nyilvá­nosság elé állhat, kérve vajúdó tehetségének, tudása immár jelentékeny mértékének elisme­rését! Ha mindezt figyelemre méltatnék, bizony nem tárgyalnék le önmagunkban ily egykedvűen a magyar művészet félévi termését és nem hinnék, hogy egy-két rövid, szórakozott látoga­tással leróttuk hálánkat azok iránt, kik önfel­áldozó makacssággal álmodják számunkra és helyettünk a szépnek, az eszménynek lélekemésztő álmait. E gondolatok súlya alatt néztük meg a napokban ismét az immár vége felé közeledő kiállítást és a hálátlanság önvádjától gyötörve bolyongtunk a díszes, de bongó üres termekben, hol ravaszkodó lelkiismeretünk szavába csak saját lépésünk nesze hangzott bele. Mennyi szépet láttunk ismét! íme Perlmutter hatalmas imá­ja, mely ki­fejezésének igazságával és bensőségével, szín­­kompozícziójának erejével kihívja és fogva tartja a néző figyelmét. Életnagyságú alakok állják körül a szerény ebéddel kínálkozó asztalt a, hol­landi halászok egyszerű kunyhójában. Össze­kulcsolták kezeiket és határozatlan tekintettel maguk elé merengve, halkan rebegik el az imát, melyben a nap hosszú, fáradalmas munkája után megköszönik a mindenhatónak azt a hara­pás eledelt, melyet éltük föntartására megadott. A jelenet érdekes, igaz és megható. Megható a jámbor hit, megható a csendes áhitat és a bé­kés megelégedés, mely e fakó, komoly arczokból beszél hozzánk. Mennyi szélvihar és eső csap­kodta a nehéz szempillákat! Mennyi keserves esőre egyaránt a nemzet javára kamatozik. Az erdőügy segítségével jött továbbá a tech­nika vívmánya. Az impregnálás emelte a bükkerdők értékét, csak a keleti régiókban, tehát főleg Erdélyben nem kevesebb, mint négy millió hold bü­kkerdő van. Még mindig nagyon alacsony az erdők hozamának át­laga, de már sok és sok ezer hold­ erdőnk van, különösen az állam kezelésében, mely jelentékeny s főleg biztos jövedelmet ad. A porosz erdők jövedelmezőségét még legjobb erdőink sem érték el, mert azok hozama 10 és 11 márka közt ingadozik. A mi legjobb erdőink jövedelmi átlaga azon­ban már közel jár a porosz eredményhez, a­mennyiben eléri hektáronkint a 10 korona jövedelmet, sőt ezt némileg meg is haladja. íme, az értékkicserélés műveidének alap­gondolata. A nagyobb jövedelmű és biztos hozamú erdőket megszerezhetik a síkföldi nagybirtokosok itteni birtokaik egy részé­nek parczellázása által s hogy van elég már is kész erdő, akár egy millió hold szántóföld kicserélésére, előző munkáimban részletesen kimutattam. És a Darányi gon­dos keze által vezérelt állami akc­ió a kincstári erdőkért kapott pénzt új erdők vásárlására fordíthatja. Úgy, hogy az állam lassan kint kezelésébe, illetőleg birtokába veszi az összes magán- és községi erdőket, s mikor azokat restaurálja, átadja hitbizo­mányi vagy nagybirtoki kezelésbe. Még pusz­tán erdőügyi szempontból is óriási dolog ez, mert nálunk csak az állam tud és akar erdőket restaurálni s a Darányi Ignácz által kitűzött irány bizonyára állandó lesz a magyar politikában. De hát a nemzeti szempont? Az a szempont, hogy a fel­vidéki és erdélyi erdők legnagyobb része idővel magyar nagybirtokosok kezére jut. És a magyar előkelő társadalom az alföldi poros vagy sáros vidékről átköltözik Felső- Magyarország és Erdély festői tájékaira, ragyogó palotákba vagy vadászkastélyokba. De ha nem is költözik át mindenki, az nem is lehet, nem is szükséges, átköl­tözhetne az előkelő társadalom egy része. Angliában az előkelő családok másod­­harmadszü­lött fiai elmennek vagy a Citybe verették folyt alá e barázdás homlokokon ! A kemény munka mily fáradalmai görnyítették meg ez erős vállakat. És ezek a derék, jó emberek mégis oly nyugalommal viselik kemény sorsukat, oly hősi megadással az élet terhét. Szeretnek, hálálkodnak, imádkoznak. Példájuk, igazán, ta­nulságos a boldogokra is, a szerencsétlenekre is. Az élet gondjainak elviselhetőségét, az élet édességeinek hiúságát mi sem hirdeti jobban, mint a világ eme szürke, árnyas zuga, melyben él a hit és a hála virágait hajtja a mindig remélő emberi szív. Az égbolton büszke ma­gasztosságban tovaúszó nap megértette e szerény embereket, megbecsüli nagyságukat és csodálata jeléül gazdagon önti rájuk vidító verőfényét. Ez a nagy mindenség bókja az ember parányi értelmének. Valóban büszke lehet a művész, ki az életet így megértette és értelmét is meg­győzően tudta kifejezni. Perlmutter jeles festő. Nem a lélek titkait, hanem a természet bájait meséli a mezők, patakok és partmenti lombozatok lelkes szeretője, Bosznay István. Nyári nap­ja hangzatos dal a derült évad lélekemelő szépségeiről. Nesztelen folydogál hű­vös patakja a magasba nyúló, buja lombozatú fűzfák árnyában, némán tükrözve a sokszerű csalitot és csókolgatva a fakó parti homokot. Hatalmasan szép a jobboldali facsoport és megkapóan igaz a tőle tova terjedő, nedves partrész. A meleg napsugár­ kel­tette finom pára édesdeden öleli és füröszti az egész tájat, me­lyen gazdagon tenyész a sokféle növényzet. Hej, ha a távolban virító falucska színfoltjai kissé­ nyugalmasabbak volnának és jobban megférve egymással, egységeseimnek hagynák a különben Téli mű­kiállitás. in. — Perlmutter József. — Bosznay István. — Baseli Gyula. — Ujváry Ignácz. — Túri Ödön. — Brun­­ningeni Flesch­ Ludmilla. — Endrey Sándor. — Beck Ö. F­ilöp. — Hálátlanok vagyunk. Ott az érdekes mű­­­kiállítás a város végén, mely, ha nem is tartal­maz valamely világra szóló nagy remekeket, mégis kínálkozik annyi érdekességgel, hogy meg­érdemli a szép iránt lelkesülők tartósabb figyel­mét. De mi már ügyet sem vetünk rá. Megnéz­tük, átsétáltunk rajta egyszer-kétszer, és ezzel beelégeljük. Az ünnepi szabadnapok édessége, a munkátlanok mozgolódása, a hallatlan nagy kártya­partik jobban foglalkoztatják lelkünket, mint azok a színes vászondarabok és fész­tuskók, melyek a művészetek palotájában hosszú sorban írják az érző emberek tekintetét és elismerését, adig ha meggondolnék, ha tudnék, hogy az a festő, a szobrász, az az építő­művész mily lelki álmok, mily fagyasztó kételyek között keresi, gatja, hányja-veti meg tárgyát, tervét, est­­jét, mily véghetetlen gonddal ezirógatja lelke­­i minden részletét, mily félénk gyöngédséggel,­­ meleg ihlettel alkotja meg művét és mily a tag reménynyel, a keletkezhető szerencse lg, változatos álmaival hozza végre a kiállító­­embe, hol az ítélkező közönség véleményétől jó üdvét, kárhozatát! Ha számba vennők, íg álmatlan éjszaka, mennyi eredménytelen érletezés, mily fárasztó, aggodalmas szerkesz­tés és bontás árán vásárolja meg a lelkes fiatal művész azt a betegesen áhítozott per­

Next