Magyar Nemzet, 1902. május (21. évfolyam, 105-129. szám)
1902-05-01 / 105. szám
Budapest, 1902 XXI. évfolyam, 105. szám. Csütörtök, május 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Kerepesl út 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEESICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 12 írt, félévre 6 írt, negyedévre 3 írt, egy hónapra 1 írt. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. A honvédelmi vita. Budapest, április 16. Csaknem két órás beszéddel védelmezte meg ma Fejérváry Géza a honvédelmi tárca költségvetését. Oly beszéddel, amelyet gyönyörködve hallgatott végig az egész képviselőház, még azok is, akik politikai okokból a minisztert tegnap nehéz lövegekkel ostromolták. S erről a pompás, ötletes, érvekben gazdag és hangban mértéket tartó beszédről mondta ma egy merész ellenzéki kijelentés, hogy az slejebb szállította a vita színvonalát. Az elfogultság ekkora mértékével lehetetlen vitába elegyedni. Mert igaz, hogy a jó hangulatban levő honvédelmi miniszter beszédében, a mellett, hogy minden felhozott komoly ellenvetésre komolyan válaszolt s az ellenzéki érveket szakszerűen, éles elmével cáfolgatta, a verőfényes humornak dús forrásai bugyogtak fel, de magában véve a humor, amely az angol parlament vitáit aranyos szálakkal szövi át, nem von le semmit a parlamentáris hang méltóságából. Aminek igazságát különben az ellenzék maga is bebizonyította, mikor a mai vita egyik ellenzéki szónokának Rákosi Viktornak ötletektől és vidám tréfától duzzadó beszédét nagyfokú tetszéssel és éljenzéssel honorálta. Fejérváry Gézát nem lehet a tucatemberek mértékével mérni. Az ő eredeti, vonzó egyénisége csaknem két évtized óta összeforrott a magyar képviselőház életével, sőt bátran elmondhatjuk, a nemzet életével is. Ma egy éve, lélekzetvisszafojtva virrasztott betegágyánál a társadalom osztatlan részvéte. A közvélemény oly aggodalmakat állott ki érte, aminőt csak azokért áll ki, akiket szeret, akiknek kiváló érdemeit és nagy szolgálatait méltán becsben tartja. Ma, amikor két órás beszédben védte meg a magyar honvédség szervezetét, szellemét, intézményeit, örvendezve látta mindenki, hogy Fejérváry Géza a régi erejében áll újra tárczája élén, hogy szeretetreméltó tulajdonságainak egyikét sem koptatta el hosszú, igen hosszú minisztersége, hogy ma is olyan a temperamentumos, a sziporkázó szelleme, az elegáns, sohasem sértő hadakozó kedve, mint akkor, amikor legelőször tűnt fel a közügyek intézésénél rendkívüli tálentuma. A honvédség szemefénye, dédelgetett kedvencze volt 1868. óta a magyar parlamentnek. Sennyeit kivéve, aki takarékossági szempontból s csakis ebből, el akarta törülni, minden párt és minden politikus szívesen szavazott meg fejlesztésére minden összeget. Sőt inkább keveselték a pártok a fejlesztés költségeit, s külön vezérkarral, műszaki csapatokkal, önálló tüzérséggel akarták kiegészíteni a honvéd csapatokat. Az uj választásokból kikerült függetlenségi párt az idén más ösvényre lépett. A régi dicséretes hagyománynyal szakítva, minden költséget kereken megtagad a magyar honvédségtől s megtagadja oly indokolással, amely nem állja meg az elfogulatlan ítéletmondás világosságát. Fejérváry beszéde felölelte a vita egész anyagát. Előzékenységében annyira ment a honvédelmi miniszter, hogy az elhangzott ellenzéki kritikának egy árnyalata, egy hangja sem kerülte el figyelmét. Szívesen szolgált felvilágosítással mindenkinek. A legnehezebb közjogi gravámenektől kezdve a búr háború tanulságainak levonásáig, minden felhozott érvre válaszolt. A miniszter beszéde nemcsak szikrázó ötletességénél fogva vált gyönyörűségére a Háznak, okulására szolgált a kérdések alapos fejtegetésével is. Egy-egy találó megjegyzése eloszlatta a tájékozatlanság homályát. Megtudtuk beszédéből, hogy a honvédség, méltóan a nemzetnek nagy áldozatkészségéhez, mindjobban fejlődő, mindjobban tökéletesedő nemzeti intézmény. E nemzeti haderő keretében a régi magyar katonai és hazafias tulajdonságok gondosan ápoltatnak. Tisztikara mind magasabb színvonalát éri el a képzettségnek és hadi erényeknek. A vezérkari tisztek alkalmazása régen érzett gyakorlati szükségnek vet véget. Intézetei, ahol a honvédség czéljaira megfelelő tiszteket nevelnek, nemcsak a hadi tudományok ápolására szolgálnak, de terjesztői a nemzeti érzésnek is. A katonai perrendtartás csaknem teljesen elkészült. Május hó folyamán a két állam igazságügyminiszterének a kezében lesz s így a közvéleménynek egy évtizedek óta vajúdó kívánsága a megvalósulás küszöbén áll. A két A „MAGYAR NEMZET" TÁRCZÁJA. — Április 30. — A betörők. Irta: Csizsüdi Imre. Adhattam volna neki más czimet is. Például : A véletlen, vagy Isten nem ver bottal, sőt azt is : Bánat jár az öröm nyomában; de minthogy csak a történeti igazságot tartom szem előtt, úgy mondom el az eseményeket, amint megestek. Nem adok hozzá és nem veszek el belőle semmit. Az Úrnak nem tudom már melyik esztendejében, de hőseink boldog házasságának talán már a nyolcadikában, egy szép kora tavaszi estén, amint az üzletben foglalatoskodtak, az egyik társnak az ördög incselkedően súgta oda: de jó volna egy kicsit kirúgni a bámból ! Végre is megpenészedik az ember, ha mindig otthon ül. Papucsvitézzé vedlik az egykori ifjú és csak árnyéka lesz önmagának. Ilyen forma gondolatok motoszkáltak Jenő barátunk agyában és nyugtalanították derűs kedélyét. E megjelölt barátunk társtulajdonosa volt egy jól jövedelmező és kitűnő hírnevű fűszerüzletnek. Nővéreket vettek feleségül egy barátjával együtt és hozomány gyanánt e fűszerüzletet kapták, minthogy maguk is a kereskedői pályának szentelték életüket. Jenő és Károly, a másik társ, mindketten fiatalok, boldogok és nagyon szorgalmasak voltak. Vagyonuk szemlátomást gyarapodott, úgyszintén családjuk is, mert az ég néhány kedves csemetével ajándékozta meg a boldog férjeket. A fentebb már jelzett nyugtalanító tavaszi estén a két társ, szokás szerint, utolsó pillantást vetett a rendes, szép üzletbe. Pillantásaik körüljártak, mint a jó hadvezéreké a csata előtt, hogy holnap vasárnap és nagy forgalom lévén, ne érhesse őket meglepetés valamely tárgy hiánya által. Elégült mosolylyal hagyták abba a szemlét. Minden rendben volt és ők nyugodtan zárták be az üzletet. Kilépve a mámorító friss tavaszi levegőre, Jenő önkénytelenül egy vágyó sóhajt hallatott, amint tele tüdővel szívta az üdítő szellőt. Károly, a komolyabb, bizonyos csodálkozással szemlélte társát és barátját, mert a családi és üzleti érzelmeken kívül egyéb jelenségeket sose tapasztalt rajta. Ugyanabban a házban laktak, ahol üzletük volt és így a kapuig csak néhány lépést tettek, amikor egyszerre csak Jenő megáll és óvatosan körültekintve, halkan megszólal: — Te, Károly, mióta is vagyunk mi házasok ? — Hála Istennek, már nyolcz éve tart a boldogság. — Nyolcz éve, — mondja Jenő — igen és mi még egyszer sem engedtünk meg magunknak semmit. — Mit akarsz ezzel mondani? — kíváncsiskodott Károly. — Azt, hogy nyolc éve, mint a szabályosan járó házi kakukos óra, oly rendszeresen élünk. Egyetlen estét a házon kívül nem töltöttünk. — Csakugyan, ez nekem eszembe se jutott. — Pedig az ember szinte kívánkozik egy kissé a szabad levegőre, hogy kinyújtózkodhassék. Mit szólnál hozzá Károly, ha holnap, úgyis vasárnap van, elmennénk valahová mulatni? Például az orfeumba! — Az asszonyokkal? — kérdi bizonyos várakozással hangjában, a kérdezett. — Nélkül! — suttogja ragyogó szemekkel Jenő. — Nagyszerű gondolat, — merészkedik megjegyezni a társ, de hirtelen hozzáteszi: — Gondolod, hogy a dolog simán fog menni. — Végre is, kedvesem, vagy urak vagyunk a háznál, vagy nem! — mondja bizonyos fönhéjázással Jenő. —Csak bizd reám, majd én előhozom a vacsoránál. E rövid párbeszéd után sietve ugráltak fel a lépcsőn lakásukba. Az asszonyok örömmel siettek férjük elé és ők látva a bizó, szerető szemű feleségeket, már-már kezdték bánni az összeesküvést és ajkaikon a bűnbánó vallomás kéredzkedett ki. A véletlen azonban, mely mindig segélyére jön a rossz szándéknak, meggátolta a vallomást és átsegítette őket könnyű szerrel a nehézségen. Vendégek voltak náluk vacsorára. A szem- Lapunk mai száma 24 oldal.