Magyar Nemzet, 1902. június (21. évfolyam, 130-154. szám)

1902-06-01 / 130. szám

2 MAGYAR NEMZET. 1902. június 1. Budapesten időző bosnyák muzulmánokat egyedül azért nem fogadta, mert mindez­­ideig nála nem jártak. De mihelyest el­jönnek hozzá, fogadja őket, meghallgatja panaszukat és megadja nekik válaszát. Érdekes fejtegetései során pedig ki­domborodott előttünk Kállay Béni nagy­szabású államférfim egyénisége. Nem akar semmit elhamarkodni, hanem a hagyo­mányos szokásokhoz hozzásimulva, foko­zatosan neveli bele a bosnyák-herczegovinai lakosságot a modern intézmények lég­körébe. Ha hivatalnokai hibát követnek el, nyomban eléri őket a büntetés, mert tudja, micsoda üdvös hatással van a keleti népre, ha látja, hogy nem védte­len áldozata a hatóságoknak. És szem előtt tartja a keleti ember erősen kifejlődött önzését, a­melylyel mindent magának akar és a­melylyel rendkívülien megnehe­zíti az autonóm kormányzás meghonosí­tását. A magyar államférfiú bátor ener­giája nyilatkozott meg, a­mikor kifejtette a miniszter, hogy politikájának alapelve az igazságos jóindulat, de a nyilván­való rosszindulatot erős kézzel megfékezi. És még nem hátrál semmiféle demonstrá­­c­ió elől, mert tudja, hogy a Keleten elve­szett az a kormány, a­mely gyöngeséget árul el. Hallgatva Kállayt, meg kellett győ­ződnünk róla, hogy alaptalanok az ellene emelt merész vádak és valóban hivatással bír arra a nehéz misszióra, a­melynek oly fényesen meg tud felelni. Budapest, május 31. ) A magyar delegáczió hétfőn, délelőtt tíz órakor tartja legközelebbi ülését. Napi­renden lesz a bosnyák költségvetés részle­tes tárgyalása és a hadügyi budget-vita.­­ Széchenyi miniszter a királynál, Bécsből jelentik, hogy a király tegnap kihallgatáson fo­gadta Széchenyi Gyula grófot, a személye körüli minisztert.­­ A tengerészeti albizottság előadója, gróf Teleki Sándor, egészségének helyreállítása czél­­jából külföldre utazott s úgy előadói tisztéről, mint delegátusi tagságáról lemondott. A ten­gerészeti albizottság kedden délelőtt három­negyed tiz órakor tartandó ülésében új előadót választ, a delegáczióba pedig a következő pót­tagot, Sághy Gyulát fogják behívni.­­ A főrendiházból. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a főrendiház, 1902. évi május hó 27-én tartott­ ülésében, az Alberti-Irsán elhalálozott gróf Szapáry István főrendi tag nevét, az igazoló bi­zottság javaslata alapján, a főrendek jegyzékéből törölte.­­ A csongrádi választást megsemmisí­tették. A kir. kúria I. választási tanácsa ma délelőtt hirdette ki ítéletét a dr. Baross János csongrádi képviselő mandátumát megtámadó kérvét­y ügyében. A Kúria a választást meg­semmisítette, a képviselő aktív és passzív vá­lasztói jogát egy évre felfüggesztette és a vizs­gálati költségek fedezésére kötelezte. A vizsgálat összes iratait, Hegyi Antalra vo­natkozólag is, átteszik az igazságügyi miniszté­riumhoz, mert büntetendő cselekmények forognak fen. Al kerületben oly jelenségek merültek fel,ame­lyekből arra lehet következtetni, hogy a csongrádi kerületben nagymérvű etetések és itatások folytak a képviselő költségére. A vizsgálat adataival bizo­nyítva látja a kúria, hogy Fekete Lajos, Kasza­­niczky Dénes és Szlávik János álm­ügyek alatt adtak olyan lakomákat, a melyekre hozzájuk egé­szen idegen emberek is voltak meghiva és a mi­lyeneket vagyoni helyzetük nem engedett meg. A lakomákon, melyeken Baross maga is részt vett, korteskedések folytak és a párt összetartására buz­dították a választókat. Világos, hogy e lakomák a képviselő költségére és beleegyezésével rendez­tetek.­­ A deési választás tegnap este 1/1 9 órakor ért véget. Gróf Thoroczkay Miklós 691, Réthy Lajos 536 szavazatot kapott, így tehát gróf Thoroczkay 155 szavazattöbbséggel képviselővé választatott. A rendet nem zavarták meg. Thorocz­helyének melegségével, lelkének mély érzésével és külső megjelenésének minden lebilincselő bájával, Szép leány volt. És ő nagy kedvteléssel és a büszkeségnek nem minden észrevehető látszata nélkül beszélgeti el, miként szeretett bele Petőfi Sándor az első látásra, a színházban, egy pá­holyban. De szép asszony is volt, és asszony korában meg volt benne mindaz, a­mivel az ég keze a színpadi pályára készülő embert megáldhatja. De mindez holt anyag maradt volna, — mint a­hogy sok színésznőnél az is marad — ha kiváló értelmiségével nem látta volna meg és nem tette volna magáévá a művészi alkotás ama két főelvét, mely ter­mészeti adományaihoz legjobban illett, a ter­mészetességet és egyszerűséget. E két elv köve­tésével hódította el először magát a művészetet, aztán a közönséget. Egész életében távol állt azon túlzásoktól, melyeket némely művészek, — még a jobbak is — hanghordozásban, tag­­lejtésben, viselkedésben, mint a színpad különös távlatának és akusztikájának elkerülhetetlen szükségeit állítanak oda. Nem hiszem, hogy kezeit valaha feje fölé emelte volna, hacsak va­lamely­ kémikai hatás kedvéért nem. A kis eszközök használója volt mindig, egész álló életében. Kevéssel nagyot hatni, ez volt mű­vészetének szilárd és megbízható alapja. Soha sem tűnt fel másformának a színpadon, mint az életben. Soha a mesterség egy haj­szálnyi ténykedése érezhető nem volt játé­kában. Teljességgel magára vette az ábrá­zolandó alakot és egész lényével beleolvadt ez alakba. E titokzatos egyesülés révén — mely­­ A magyar delegáczió tagjai felkéretnek, hogy a hétfői ülésnek már elején minél nagyobb számban megjelenjenek.­­ A képviselőház folyó hó 4-én formális ülést tart, a­melyben előreláthatólag ismét el fogja halasztani tanácskozásait néhány napra, a­míg a delegác­iók ülésszaka véget ér. A Ház­nak 4-iki ülésében Széll Kálmán miniszterelnök a Ház elé terjeszti a kvótabizottságok meg­egyezéséről szóló jelentést és a közös ügyek hozzá­járulási arányának 1909. deczember hó 31-éig a mai számarányban való megállapításáról szóló törvényjavaslatot, melyet haladéktalanul a pénz­ügyi bizottság elé fognak utasítani, éjszakai gondolkodás után tette meg ezt, a minthogy a gyors és szilárd elhatározás a nagy intelligenc­iák osztályrésze is. Amulva láttuk őt, a neoromantika hősnőjét, egy őszi évad kez­detén, mint Petronellát, nagymamát, sőt mint Szederváry Kamillát és Szidóniát is Csiky durva szellemű életképeiben. Lemondott az ifjúságról, fiatalsága közepén. Új világot alkotott maga között, mert a régi világ elmúlt. Kilépett a szerelem bűvköréből és áttért a szeretet paradicsomába; a hősnő ki­emelkedett a szenvedély lángjaiból és az anya jóságának dicsfényében jelent meg előttünk. El voltunk ragadtatva bátorságától, nagy­lelkűségétől, értelme nagyságától és­­ új sze­repkörében aratott páratlan sikereitől. Így történt ez sok esztendő előtt, vagy néhány esztendő előtt, vagy tegnap: ki volna megmondhatója? Hát érzi az ember az idő mú­lását, mikor Prielle Cornélia művészi pályájára gondol ? Nagy sikereinek szakadatlan lánczolata, persze, erősen fölhívja a taglaló kritikát is annak kipuhatolására, hogy hódító művészeté­nek mi a titka? E kérdésre pedig a felelet nem is esik nehezünkre. Tény az, hogy a mi Prielle Cornélia művé­szetében a legfeltűnőbb vonás, az a nemes elő­kelőség, mely minden alkotását keresztülhatja. Ez azonban nála természeti adomány. Lényé­ben van a tiszteletet parancsoló és egyszersmind megnyerő disztinkczió, mely őt nálunk egyet­lenné tette a színpadon. A természet áldotta meg épp úgy hangjának lágyságával és tiszta csengésével, arczának kifejezőképességével. Ke­kayt a választók lelkesen megéljenezték, mikor a mandátumot átvette.­­ Visszavont petíczió. Nagybecskerekről je­lentik, hogy a Karátsonyi Jenő gróf zichyfalvi mandátuma ellen beadott peticziót, a­melyben a kúria elrendelte a vizsgálatot, a kérvényezők a módosi közjegyző előtt visszavonták. a Horvátok Stadler ellen. Mint Zágrábból jelentik, az ottani egyetemi ifjúság azon része, a­mely az úgynevezett jogpárttal rokonszenvez, táv­iratot intézett Stadler érsekhez, a­melyben rosszu­­lását fejezi ki a fölött, hogy a főpap a Girolamo­­ügyben a pápához írt fölterjesztésében foglalt ki­jelentését visszavonta. A horvát ifjúság ezen akc­ióját támogatni fogja minden egyesület, a­mely legutóbb Stadler érsekhez üdvözlő táviratot inté­zett a memorandum közzététele alkalmából. A magyarság ereje. Pár hónappal ezelőtt felhívtuk a köz­figyelmet egy statisztikai eredményre. Egyet­lenegy adat volt csak, de jelentősége szembe­szökő az első pillantásra. Arról szólt ez az adat, hogy a legutóbbi népszámlálás idején, 1900-ban, a magyarság, a szoros értelem­ben vett Magyarországon, vagyis a Dráván innét, elérte a lakosságnak 514 százalékát. A magyarság abszolút többségét konsta­tálta tehát ez az adat, mely minden kétsé­gen felül fényes tanúbizonyságot tesz a magyar faj terjeszkedő képességéről. Ennek az adatnak kiegészítése és teljes világításba helyezése ma történik meg, a­midőn dr. Vargha Gyula, a statisztikai hi­vatal tudós igazgatója, nyilvánosan publi­kálja a legutóbbi népszámlálás eredményeit s egyben a közgazdasági társaság mai közgyűlésén bemutatja hiteles adatok alap­ján Magyarország népességének félszázados fejlődését. Ha már maga az az egy tényt, hogy a magyarság elérte az abszolút többséget a nemzetiségekkel szemben, örvendetes és biztató jelenség a nemzeti k­onszolidáczió útján, sokszorosan fokozza örömünket és növeli bizodalmunkat az adatok egy másik csoportja, a­melyekre Vargha Gyula mai mélyreható, szakavatott és abszolút tudo­mányos becsű­ felolvasása figyelmünket irányítja. Íme ez adatok, azonban az elbűvölt nézőnek soha még tudatá­hoz sem jutott, mert a vegyülő elemet meg­különböztetni nem tudta — teljes illúziót kel­tett, minden nagyobb maskarádé, minden tanul­mányozott pose, minden számító előkészület nél­kül. Legalább így látszott a földszinten. És hogy így látszott, ez volt az ő nagy tudása, páratlan művészete. És ezért soha nem imponált, de mindig meggyőzött; ellenállhatatlanul magával ragadta a nézőt saját képzeletének honába, a­nélkül, hogy csak a legcsekélyebb erőfeszítés látszatát árulta volna el. Igaz volt, a­nélkül, hogy az igazságra való törekvését csak távolról is éreztette volna. Az egyszerűség volt az eszköze, a termé­szetesség a czélja, íme alfája és ómegája mű­vészetének. Még a nagy szenvedélyes jelenetekben — a 47-ik pont leálcrázó jelenetében — sem lé­pett ki művészetének eme szilárd keretéből. Meg tudta rendíteni az embert, magába tudta szerettetni, ajka egy elrebbenő szavával, karja egy remegő mozdulatával. Tökéletes volt. És tökéletes maradt. Mert, midőn a hősnők szerepköréből áttért az anyákéba, művészete elveit magával vitte. A finom ízlés, a helyes mérték érzése egy perczig sem hagyta el nagy és fényes pályáján és még ma is ünneppé vará­zsolja minden megjelenését a színpadon. E tekintetben senki sem emelkedhetett ná­lunk föl az ő magaslatába, és — fájdalom! — kevesen is követték. Prielle Cornélia a magyar színművészetben örök példányképe lesz a finom előkelő ízlésnek, a keresetlen, meggyőző termés

Next