Magyar Nemzet, 1902. július (21. évfolyam, 155-181. szám)

1902-07-01 / 155. szám

Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. A hármas­ szövetség, Budajest, június 30. Szál Kálmán miniszterelnök a képvi­selőház június 13-iki ülésén, egy korábbi interpellác­ióra válaszolólag, többi között a következőket mondotta: Mind a három hatalomnak képviselői : Olaszország, Németország és Ausztria-Magyar­­ország képviselői egyaránt kijelentették abbeli készségüket, hogy a szövetséget megújítani hal­­andók. Kötelező nyilatkozatot cseréltek hivata­­los ú­ton arra nézve, hogy ez a szövetség meg foljittatni és idejekorán fognak a megújítást támazó okmányok aláíratni. Ha tehát forma­­­ileg nem történt is meg, a szövetség meg­­tsa­ iránt semmi kétség fenn nem forog. A pedig a szövetség tartalmát illeti, annyit adhatok hogy mind a három hatalom­ré­­­i nyilatkozatok történtek azon irányban, s ennek (a megújított) szövetségnek a tám­­a teljesen egyenértékű lesz a lejárt szövet­tartalmával és a maga lényegében, a maga jó czéljaiban és feladataiban és a maga nagy fívumaiban azonos lesz a régi szövetséggel. Az interpelláló országgyűlési képviselő­­kor homályosnak és hiányosnak mon­dta a miniszterelnök világos és pontos s világosítását, a­mely minden elfogulat­­t politikus előtt kétségtelenné tette, hogy a hármas­ szövetségi szerződés meg­újítása rövid időn belül lényeges változás nélkül várható. Az események hamarosan igazolták Széll Kálmánt és bebizonyították, hogy június 13-án igen korrektül tájékoz­tatta a képviselőházat és a közvéleményt a szőnyegre hozott fontos kérdésben. Mert, a­mint szombaton délután közöltük, a berlini Wolff­bureau június 28-án, tehát tizenöt nappal a miniszterelnök fennebb jelzett nyilatkozata után, a következő hi­vatalos jelentést adta ki: Az Olaszországgal való szövetség meg­hosszabbítására vonatkozó szerződést ma délelőtt írták alá Bülow gróf német birodalmi kanczel­­lár, Szögyény­ Marich osztrák-magyar és Lanza olasz nagykövet. A hármas­ szövetséget válto­zatlan formában újították meg. Ez a hivatalos berlini közlés eloszlat minden kételyt az iránt, hogy a magyar miniszterelnök, élvén a törvény által reája ruházott joggal és kötelességgel, teljesen beavatja magát a monarchia nemzetközi politikájának az intézésébe. Mert, ha ösz­­szehasonlítjuk a június 28-iki berlini je­lentést a miniszterelnök június 13-iki nyi­latkozatával, akkor meggyőződünk , róla, hogy a diplomácziai szokások által paran­csolt diszkréczió határai között Széll Kálmán már két héttel korábban közölte a képviselő­­házzal azt, a­mit a berlini közlés immáron mint befejezett tényt ad a világnak tudo­mására. Széll Kálmán ugyanis kijelentette, hogy a szövetség megújítása biztosítottnak tekintendő; a szövetséges hatalmasságok képviselői tényleg aláírták az új szerződést Berlinben f. hó 28-án. Széll Kálmán bizto­sította a Házat, hogy az új szerződés lé­nyegében változatlan és a régivel egyen­értékű lesz; ugyanezt mondja a berlini jelentés más szavakkal: a hármas­ szövetséget változatlan formában újították meg. Utólago­san, a befejezett tények alapján megálla­píthatjuk tehát, hogy jogosulatlan volt a miniszterelnök június 13-ai nyilatkozatára gyakorolt kritika, mintha a miniszterelnök homályba burkolózva, tájékozatlanul hagyta volna a Házat. A hármas­ szövetség, Olaszország hozzá­járulásával a magyar-osztrák-német szövet­séghez, 1883-ban keletkezett. Jövő évi má­jusban járt volna le; megújítása ezek szerint közel egy esztendővel a lejárása előtt következett be. A­mi mellett meg­jegyzendő, hogy a megújítás a magyar­­osztrák-olasz és a német-olasz szövetségre vonatkozik, mert a magyar-osztrák-német szövetséget nem köti semmiféle határidő. Mi, a­kik a hármas­ szövetséget nemzet­közi politikánk sarokkövének tekintjük, a­mint már szombaton kifejtettük, őszinte megelégedéssel fogadjuk a szövetség meg­újítását. Fokozza megelégedésünket az a reménység, hogy a szövetséges hatalmas­ságok politikai viszonyának ez a szeren­csés rendezése lényegesen meg fogja köny­­nyíteni a kereskedelmi szerződésekkel kap­csolatos kérdések méltányos elintézését. Könnyelmű legényke volt, csinált gondta­lanul egy csomó ifjonti adósságot, a­mit egyéb­ként a fél lajbi zsebéből játszva kifizet egy Ká­rolyi gróf. A nagyúri jóneveléshez tartozó utazásainak, afrikai vadászkalandjainak eleven, számos le­írását kapjuk az első kötetben. Élete végzetes fordulóponthoz ér, mikor Párisban megismerkedik a feleségével. Egyszerű magyar polgárleány. Valami el­bájoló, elmés, kedves teremtés lehetett, a­ki egy, minden jel szerint felszínes lélekben oly határ­talan, mindenre elszánt, a sf­ontul is tartó, nagy szenvedélyt volt képes fölkelteni s lankadatlanul ébrentartani. Innéttől a Károlyi Gábor élete teljesen felolvadt a hitvesi szerelemben, familiáris érzü­letben. Leirhatatlan gyöngédség, odaadó hűség, feláldozó önmegtagadás jellemzi ezt a szenve­délyt. Az arisztokrata családi közszellem soha sem bírta megbocsátani Károlyi Gábornak ezt a »ballépését«. Pedig az apja, anyja, testvérei gyöngéden szerették. Pedig egy, aztán korán elhunyt, ked­ves fiúcskával is megáldotta szerelmüket a gond­viselés. A büszke oligarcha nagyapa sohasem látta meg unokáját. De látta, kis barátjává fogadta, szívből r­egszerette a múlt század utolsó szabadsághőse, Iraribaldi. Azok a fejezetek, melyek a kis Endre éle­tével, halálával foglalkoznak, oly megdöbbentő közvetlenséggel írvák, hogy az olvasó kész pörbe A „MAGYAR NEMZET“ TAR­GZ­AJ­A. — Junius 30. —­­ mellém a kandallóhoz. . . A mi oktalan álszemérmünk persze nem engedi, bezzeg a bölcs angol élettudománya egyenest megköveteli, hogy akár julius derekán is »föl legyen szítva melege«. Már t. i., ha szükség van rá, mint a­hogy például a jelenleg való zordon nyár elején volt. A szobába zárkózó didergés unalmában az ember önkénytelenül a hosszú téli estékre s ezzel eszmetársulásban a könyvekre gondol, melyekkel az idétt esett kedves társalkodása. így akadt a kezem ügyébe az Eötvös Ká­roly gyűjteményes munkáinak két legújabb kö­tete, mely tartalmazza a »Gróf Károlyi Gábor följegyzéseit«. A teremtett világon a legkülönösebb me­moár ez. Könyv, a­mely olvastatja magát. Nem mondom, hogy ez magában véve valamely ma­gasabb irodalmi mínősültség. Mindenesetre érdem, legalább az olvasó szempontjából az. Kritikai összbenyomásképp konstatálom, hogy én még ilyen gyönge könyvét nem olvastam Eötvös Károlynak. Hogy a régi esztétikai nyomokon halad­junk, tartalma szétfolyó, szerkezete laza, for­mája olykor boszantóan pongyola és szeszélyes. A­mit ebben a két kötetben elmond Eötvös, az jórészt nem érdemli meg az elmondást. De »Mtuszij« elolvasni az első betűtől az utolsóig, tisztán az elbeszélés módjáért. Mert elbesl ,mi tud a vajda, úgy, a­hogy csak a legnagyobb elbeszélők tudnak. Gyerekes kötekedés volna belekapni ennek a különös memoárnak a hitelességi kérdésébe. Valamikor, mikor tárczánként jelent meg, egy kedvesen malicziózus legenda járta felőle. Állítólag az Egyetértés szerkesztőségében letéteményezte Eötvös Károly azt a plajbászt, a­mivel Károlyi Gábor a maga emlékiratait föl­jegyezhette volna, ha ilyesmi hiábavalóság egy­általában eszébe jutott volna. Ám hiszen az teljesen közömbös a nyájas olvasóra nézve, mert úgysem a szegény meg­boldogult az igazi hőse a Károlyi Gábor emlé­kezéseinek, hanem Eötvös Károly, a vajda. Szinte mellesleg sikamlunk át egy, jobb sorsra való, elhibázott életen, melynek voltak megható, fenkölt mozzanatai s mely aztán fáj­dalomban, csalatkozásban és elkeseredésben gaz­dagon, hirtelen szakadt félbe. Egyhamar nem is igen jut az embernek eszébe még egy ilyen »kitagadott« fiú. Az ország legelső mágnásfamiliájából eredt. Fia volt az egyik leggazdagabb, legtekintélye­sebb és leghazafiasabb magyar főurnak. Gyermeksége, ifjúsága meglehetős léha semmittevésben folyt le s ezen korbeli élmé­nyeibe csakúgy bevillan egy-egy gyászos vagy dicsőséges mozzanata a szabadságharcznak, emi­gránséletnek. Úgy indult, nevelkedett, mint a­kire több milliónyi öröklendő vagyon »néz«, tehát se szük­sége, se értelme, hogy valami különösen ron­gálja a termetét holmi kenyéradó, elmeképző foglalkozás, életmód és tanulmányok mián. Kedd, július 1. XXI. évfolyam, 155. szám. TUD. EGYETEM­­ ÚTI TÁP.­Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 13 frt, félévre 3 frt, negyed­évre 3 frt, egy hónapra 1 írt. Egyes szám helyben és vidéken 4 kr. Lapunk mai száma 12 oldal

Next