Magyar Nemzet, 1902. december (21. évfolyam, 286-310. szám)
1902-12-02 / 286. szám
Budapest, 1902. XXI. évfolyam, 286. szám. Kedd, deczember 2. Szerkesztőség és fündó hivatal. VH, Kerepesi-tft 54. Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben, és vidéken S fill. A közbátorság. Budapest, deczember 1. Az idén korábban szakadt ránk a tél, mint más esztendőben. November végén már fehér hótakaró födte el Magyarország zónáját is, mely pedig szép és hasznos téli ékességét csak deczember második felében szokta magára venni. A Kárpátok hosszú évén már előbb is leesett a hó. A folyók zajlása is megindult már. Még a széles Duna tükrén is megjelentek a jégdarabok, a Tisza pedig dereka táján be is állott. Minden arra vall, hogy a tavalyi lagymatag tél után az idén szép, rendes, ha nem szigorú telünk lesz. A jövendőre való nézve ez jó tél. Túlnyomólag gabonatermelő ország lévén a mienk, a gazdák s velük együtt mindenki szívesen látja a fehér hótakarót az őszi vetéseken. Egészség dolgában is jobb a rendes, hideg tél, mint az olvadós, ködös és sáros. Mulatság dolgában is jobb. De nem jobb a szegény nép táplálkozási és lakási viszonyai tekintetében. Hosszan kitartó nagy hideg nagy nyomort jelent ott, ahol a téli készlet kevés és a munka nagyrészt szünetel. Fájdalom, nekünk ipar híján sok, igen sok szegény emberünk van, aki ilyenkor kereset nélkül marad. Megszámlálhatatlan sok a nélkülöző család a fővárosban is, a vidéken is. A szegénységet itt a kereset megcsökkenése, a falvakban pedig valamelyest a nép indolencziája is fokozza. Télire elegendő készletet fölhalmozni a mi népünk nem igen szokott, éppen úgy nem, mint ahogyan a jobbmódú osztály, kivált a kisebb földbirtokosság, sem tanulta még meg azt, hogy véletlen csapások ellen tartaléktőkét gyűjtsön, amivel a nehéz időket eladósodás nélkül kibírja. Azonfelül az idén a termés aránytalansága is a szegényebb népet sújtotta. Gabonaneműekben jó termés volt, de kukoricza és burgonya kevés termett. Más szóval, az idei termés a nagyobb birtokosoknak kedvezett, de sújtotta a legszegényebbeket. A közgazdasági pangás pedig általában is nyomja azokat, akik két kezük munkája után élnek. És akiknek a száma még mindig aránytalanul nagy. A korai és szép tél tehát a jelenre nézve azt is jelenti, hogy a beálló szegénység és ínség a kriminalitást megnöveli, a vagyoni bűntettek melegágya a szegénység, a rossz táplálkozás, a fülledt szoba, az éhező család és a dologtalanság. A fővárosi bűnkrónika máris a lopások és betörések emelkedését mutatja. Egyáltalán Budapestnek világvárosi jellege máris szépen ki van fejezve a zsebtolvajok és betörők állandó és szépen szaporodó számában. Ezek professzionálus bűntettesek. Örökös visszaesők, akik számára innen-onnan nekünk is ki kell találnunk valamely exiliumot, fegyencztelepet, ahova a hivatásszerű delinquenseket elhelyezhessük. A fővárosnak ezenkívül más csapása is van. És ez már sajátszerűség. Budapest attraktív ereje a hajótörött gazdasági exisztenciák és a büntetett egyének igen nagy számát gyűjtötte össze. Ezek jórésze a főváros perifériáin helyezkedett el, ahol olcsóbb a lakás és az élet, azonfelül pedig gyári munka is akad. Újpest is ennek köszönhette előbbi rossz hírét, bár sokat javult, amint idővel javulni fognak általában az úgynevezett kültelki állapotok. De ma egy-egy külvárosi nagyobb bűntett tárgyalásakor szinte megdöbbenve tapasztaljuk a főváros külső szélein uralkodó elzüllött népességi állapotokat s a közvetlen szomszédos környék közbiztonsági állapotainak gyönge voltát. Mindenki óhajtja és akarja, hogy ezeket a »külső állapotokat« a gazdasági fejlődés, kivált pedig az ipar föllendülése megjavítsa; de most az bizonyos, hogy a tömeges kriminalitás óriási öv gyanánt keríti be ezt a mi fényes, de nem igen jómódú fővárosunkat. Ilyenkor tehát a védekezés érdeke nyomul előtérbe. A fővárosi rendőrségről el kell ismerni, hogy mérsékelt, sőt szűk eszközeivel már nagyon sokat tett, kivált Újpest és Rákospalota felé, ahova hatáskörét kiterjesztették. Lappang, de még kivihetetlen az a gondolat, hogy a többi környékbeli községeket is bevonják ebbe a centrális hálóba. De addig még néhány tél elmúlik. Jeles dolog azonban és dicséretet érdemlő, hogy az állami kormányzat szeme is észrevette ezt a hézagot. A belügyminisztériumban dr. Sélley Sándor miniszteri tanácsos a csendőrségi parancsnokság helyes megfigyelései alapján és közre A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 1. — Rendek Nácziné Budapesten. Kedves Vikim! Beteg vagyok, minden orvosság hiába! Nem érdekel engem , parlament, Nessi dolga sem, aki végre is, tegyen úgy, mint Pista öcsém, mondjon le a tiszti rangjáról, ha czibil, s akkor nem lesz ugyan mibe feszítenie lakodalmakkor, a szép uniformisban, — de marad polgár, szabad ember és fütyülheti a Kossuth-nótát a bástyán is! A beteg ember önző, nem érdekli más, csak a saját jóléte. Fájdalom, én nem tudok aludni. Oh! ne gondold, hogy a Náczim az oka. Nem, az én drága jó uram nem alkalmatlankodnék most sem a fogfájásával, sem a jóizű horkolásával, hanem inkább jól esnék, ha neszelne éjszaka, mert az én nem alvásom oka a félelem, látomány. Nem a Tóni néni kísért. A szívtelen örökségkobzó ott nyugszik elfeledve, mint ahogy nem gondolok az odvas fogra, a melyet kihuzatánk. De az én kedves szobalányom, a Marka! .Táj, ez a Marka az oka, hogy nem birok elaludni s ha el is szenderedem, éjfélre fölriadok. Emlékszel-e rá, midőn megfogadtam, most négy éve múlt. A főispánnál szolgált, mint az édesanyja, míg onnét egyszer éjjel hazaszökött. Olyan intelligens, lóforma ábrázata volt, olyan hű, barna szemekkel! Emlékszel-e, hogy rágta nyakon a Pista öcsémet, mikor az előszobában megcsipdeste, no meg az öreg méltóságos tanácsos urat, a Náczi sakkbarátját, aki orleansi szűznek nevezte. Micsoda jellem volt ez a lány. A jó és rossz vegyüléke, mint a kapuczinerben a tej a kávéval egyformán keveredik. És milyen büszkén járt, ha leküldtem a Sátán kutyával sétálni és hogyan nevetett, ha a szakácsné kutyagubernántnak nevezte! Csupa kedély és melegség! Csupa dacz és gorombaság, ha sértették. Náczi privátdienernek hívta, mert a szobatakarítástól a kutyamosásig mindent elvégzett. Én dadának hívtam, mert Náczit ő vetkőztette, ő öltöztette fel, daczára az ostoba legényének. És ha valami fontos küldeni valónk volt a minisztériumba, Marka elvégezte. Oh! már úgy ismerte a járást, ha levelet írtunk, csak azt kérdezte: — no, hová megyek, a hold-utczai vallásba, vagy a nádor-utczai állattenyésztésbe? És ekkor csak fölkapta az őszi kabátját, amelyet »október«-nek hívott, vagy a télit, amelyiknek neve »deczember« volt. Elvégezte az a választók kérvényeit, ha én nem értem rá, úgy hogy a minisztériumbéli urak csak a Bendekné segédjének hívtak. Kissé fölvágták a nyelvét, mert az bizonyos, ha a Náczim megszidta, úgy boszut állt, mint mikor az uram szemüvegét elfeledte elhozni, s ezért majdnem pofon vágta a hazai gondoktól ingerült Náczi. Marka az októberében elrohant a Sátán kutyával és e szavakkal állított be a szemüvegeshez: — Hallja az úr, a méltóságos úr úgy pofon veri magát, ha nem kész a szemüveg, hogy leesik a parókája! Marka röhögve beszélte el, hogy megharagudott az optikus az üzenetre s mint csúszott le a homlokára a parókája. Náczi jól lepirongatta, hogy miért hazudott a pápaszem-reperatornak. — Hát csak nem engem akart pofon verni az óbuláért? Nem én csinálom! — felelte nevetve. Három évig kedélyes, ha leányunk volt, ezer csínyen törve a fejét és felvidítván a házat hangos kacagásával. Oh, nem eresztett az be hozzám délelőtt Tyukodynén kívül senkit. Úgy hazudott, mint egy diplomácziai attaché. Ha csengettek, félrelökte a bamba inast és ő nyitott ajtót, megnézte az érkezőket jól, aztán elutasítá: — Nincs itthon senki! Elutaztak! — felelte a czifra, de alázatos arczú nőknek. Hiába kapacitálták, hogy ők választókerületi kérvényezők — amint Marka a nagy borítékú irományokat megpillantá, — kegyetlenül elkergetett mindenkit. Ha véletlenül kiléptem ilyen pillanatban, reám kiabált: — Ugye, szakácsné, a méltósága elutazott ? — Hová? — kérdezték a kérvényezők. — Abbáziába! — Jaj, Istenem! Merre van az ? Lapunk mai száma 16 oldal.