Magyar Nemzet, 1903. január (22. évfolyam, 1-28. szám)

1903-01-01 / 1. szám

Budapest, 1903.(Tf. D, ESY ETE M XX//. évfolyam, 1. szám. Csütörtök, január I. Magyar Nemzet Szerkesztőség és Isiadóliivatal: VII, Kerepesl-ut 54. Athenaeum-épQlet. Dr, JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztőt. felelős szerkesztő. Egész évre 2Í kor., félévre 12 kor., negyed­évre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. A helyzet. Bécs, deczember 31. (Délután fél négy órákor.) E pillanatban Magyarország miniszter- elnöke még Bécsben van és várja azt a súlyos szót, mely egy csapásra rendet és nyugalmat teremthet és a kettős állam népeinek megmondhatja, hogy az uj esz­tendő küszöbén minő jövőnek tekinthetnek elébe. A mikorra az uj év beköszönt, akkor az éj óráiban robog hazaBudapestre a kormány­elnök és viszi magával vagy azt a kimon­dott súlyos szót, vagy azt, hogy ez a szó ezúttal is kimondatlanul maradt. Ez a szó: igen. A négy betücskében van annak beisme­rése, a mit Magyarországon mindenki tud, de itt oly nehezen bírnak megérteni. Annak a lelkiismeretes rengeteg munkának és annak a törhetetlen hazafiságnak az el­ismerése, mely Széli Kálmán működését jellemezbe és jellemzi, nemcsak egész kor­mányzása alatt, de különösen a kiegyezési és immár befejezett tárgyalások alatt is. Igen, — ezt kell mondania az osztrák kormánynak —- igen, ti magyarok, meg­tettétek kötelességteket; igen, ti tekintettel voltatok Ausztria helyzetéi-e, a kettős állam nagyhatalmi állására ; igen, ti elmentetek a végső határig, a meddig e szempontokból mehettetek, hazátok, nemzeti létetek ve­szélyeztetése, koczkáztatása nélkül; igen, mi ezt beismerjük és immár hozzájáru­lunk a kiegyezéshez, azon a ponton, a melyen a ti miniszterelnökötök megállott és azt már nem kívánjuk, hogy tovább menjetek; igen, mi ezt immár belátjuk. Hát ez az igen e pillanatban kimondva még mindig nincs. Lehet (és e tekintetben ismét a lapunk belső részén foglalt tudó­sításokra utalom az olvasót), hogy végre mégis ki lesz mondva, bár ama pár óra alatt, mig lapunk elkészül, erre semmi re­ményem sincs. De hátha mégis ? Hátha most nem fog az osztrák kormány, mint a történe­lemben annyiszor, elkésni egy gondo­lattal. Hiszen most még arról sincs szó; csak belátásról és egy kis fantáziáról, an­nak az elképzeléséről, hogy most súlyos következményei lehetnek annak a lépés­nek, az osztrákokra is legalább oly mér­tékben, mint a magyarokra. Várjuk a szót aggodalommal, fe­szülten, szinte azt mondhatjuk, hogy szomorúan. Lehetetlen, hogy némi bá­natos érzés ne vegyen rajtunk erőt annak láttára, hogy mily óriási fáradt­ságot, bátorítást és küzdelmet kellett tanúsítania a magyar kormánynak és akár­kinek az ország elvitathatatlan igazsága mellett akkor, a mikor az ő nagy munka­erejükre magának az országnak más téren oly nagy szüksége lett volna. Mennyi időt és erőt fecséreltünk el eddig, mi, kik oly szegények vagyunk. Ezért vagyunk szomo­rúak e pillanatban. De nyugodtak, feltétlenül nyugodtak. A miniszterelnök teljesítette és teljesiti kötelességét a legparányibb részletekig, mindenben és mindig. Titáni harczot kellett vívnia évek óta és nem ismert, mióta az ország kormánj'ának élén áll, sem szünetet, sem pihenést: a harcztéren állott lankadatlanul. Emberfölötti erőt fejtett ki, de a köte­lességérzet idegeit szinte megifjitotta, meg­erősítette egész szervezetet. Még a pihenést is pótolta az az öntudat, hogy hü és aggo­dalmas őre az ország érdekeinek. A mikor tegnapelőtt nyilvánvaló lett a kiegyezés válsága, önkéntelenül is elröppent a miniszterelnök ajkairól a sóhajtás, hogy teljesen nyugodt, mert kötelességét hűen teljesítette. És ez a nyugalom áradjon az ö szivé­ből szerte ez országra, mert nincs reá mód, hogy a mig ö ott áll helyén, vesze­delme támadhatna az országnak, vagy csak kára is. Holnap, újév napján meg fog a mi­niszterelnök: maga nyilatkozni. Szavát a legnagyobb, a legégetőbb várakozással lesik a magyarok milliói, de várják bizonynyal Ausztria népei is és a nemzetközi helyzet hozza magával, hogy egész Európa figyel­mét fel fogják ébreszteni e szavak. Nehéz, vagy legalább is mindenesetre nagyon komoly az újév, mely holnap reánk virrad. De a miniszterelnök holnap elmon­dandó beszédével világosság fog derülni a helyzetre és nekünk, magyaroknak még a világosságra nagy szükségünk van. Leg­alább végre tudni fogjuk, hogy mihez tartsuk magunkat és mihez alkalmazkod­junk. Nagy erőnk lesz ebben a helyzetben a mi nyugodalmunk. Ám már előre jeleznem lehet és kell, hogy hosszas és részletes fejtegetéseket a helyzetről, esetleg a jövő teendőinek apróra kifejtését az ország lakossága a miniszter­elnöktől ne várjon, mert hiába várna. Ha ma csakugyan el fog hangzani a döntő szó, a várva-várt, sőt méltón elvárt igen, a miniszterelnök ennek tudtul adásán kívül egyebet is alig mondhat, bárha ez is éppen elegendő volna. Üe a megállapodás részleteit, a kiegyezés belső tartalmának fővonalait mégis csak ott kell és lehet je­leznie, hol nemcsak egy párt tagjai figyel­nek szavára, hanem szinte az egész ország az ö törvényhozásának képében. És ha nem lesz meg a kiegyezés, a miniszterelnök ezt is kijelenti holnap, kétségkívül, de ez eset­ben sem fogja kifejteni azt, hogy az igy támadt helyzetből mi következik, mik lesz­nek a teendők, minő módon fogja az ország érdekeit ez uj állapotoknak megfelelően megvédelmezni, mert azt minden körül­mények között meg fogja védelmezni. Nagy, mély, alapos megfontolás tár­gyát kell még képeznie annak, hogy ezután mi fog történni és ha meg lesz állapítva ennek is minden részlete, nyilatkoznia erről a kormányelnöknek bizonynyal csak akkor lehet, akkor is bizonyára csak az ország színe előtt. A hidak még nincsenek felépítve. Ezt Ausztria különben is tudhatja. Legalább is érzi minden gondolkodó em­ber, ha Széli Kálmán annyi rengeteg fára­dozás után megvetette lábát egy ponton és kijelentette, hogy tovább nem mehet, úgy nem képzelhető hatalom és mód, mely e pontról elmozdítani képes volna. A sötét politikai helyzetben, az újévnek e kevés vidámságot mutató perspek­tívájában ez a megfordított archimedesi pont nem az, melyből a világot ki lehetne mozdítani sarkaiból, hanem az, mely Magyar- országot a maga helyzetéből kimozditkat- lanná teszi. Körber Ernő dr. osztrák miniszter- elnöknek mig a tegnapi éj - > «ptö óráiban sem volt nyugahn. £öl meg kellett győződnie róla, hogy vájjon oly sziklaszilárd-e ez a pont, hogy azt kimoz­dítani lehetetlenség — és bizonyára oly sziklaszilárdnak találta ezt a pontot, minő­nek eddig nem hihette. Ma reggel ismét a felség elé állott a magyar miniszterelnök és úgy távozott a Burgból, a mint odament, még mindig változatlan helyzetben, nyugodtan és erősen. Délután Goluchowski gróf közös kül­ügyminiszter ebédjén találkozott osztrák kollégájával, utána ismét tanácskozott vele háromnegyed óráig és ezenkívül még min­dig marad némi ideje, míg vonata el nem viszi haza Budapestre. Kinos órák, de csak elmúlnak, akár- minö lassan peregnek is egymás után. Az újév 10-ik órájáig tart csupán e feszült helyzet. Addig győzhetjük türelem­mel, hiszen ebben az egyben van elég gya­korlatunk. Nem félünk azonban a jövőtől. Re­méljük a legjobbat. Szorongatott szívvel kívánunk nagy Magyarországnak boldog ujesztendöt. A kiegyezési tárgyalások. Becsből telefonálják lapunknak: A kiegyezési szituáczió lapunk zártáig teljes komolyságában megtartotta kritikus jellegét. Daczára a kivezető utat kereső fáradozásoknak, mindvégig semmi­féle oly mozzanatot fel nem jegyezhetünk, a mely a két kormány álláspontjának közeledésére mutatna. ügy tegnap délután, mint , ma is, az egész napon át valamennyi faktor lankadatlan buz­galommal fáradozott rajta, hogy a megegyezés­Lapuuk mai száma 20 oldal. i

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents