Magyar Nemzet, 1903. január (22. évfolyam, 1-28. szám)

1903-01-01 / 1. szám

1903. január­i MAGYAR NEMZET­­ nek lehetőségét megteremtse. Eredményről azon­ban be nem számolhatunk. Tegnap késő este, mikor az osztrák fővárosra már-már az éjszaka nyugalma borult, Körber dr. osztrák miniszterelnök újból megjelent "Szál Kálmán miniszterelnöknél és annak Sacher-szállóbeli szalonjában jóval 10 óra után még együtt ült tanácskozásban a két kormányférfi­. A kormányelnökök együtt hagy­ták el a hotelt és a fárasztó szobamunka után még jó ideig együtt maradtak, sétálva folytat­ván megbeszélésüket, mely azonban a kiegyezési helyzetre módosító hatással alig volt. Ma délelőtt 9 órakor Széll Kálmán minisz­terelnök a Burgba hajtatott. A király a magyar kormányelnököt egy órai magánkihallgatáson fogadta és meghallgatta jelentését a legutóbbi kihallgatás óta folytatott tárgyalásokról és azok sajnálatos eredménytelenségéről. Tizenegy órakor a felség Körber Ernő dr. osztrák miniszterelnök hasonló jelentését vette tudomásul. A kihallgatásról visszatérve, Széll Kálmán miniszterelnök déli egy óráig az időt lakosz­tályában töltötte, a­hol belső kormányzati ügyeket intézett el és Széchenyi Gyula gróf ő felsége személye körüli miniszter rövid láto­gatását fogadta. Déli egy órakor Széll Kálmán miniszter­­elnök a külügyi hivatalba hajtatott, a­hol részt­­vett a Lambsdorff orosz külügyminiszter tiszte­letére adott dejeunerben, melyen Körber Ernő dr. is jelen volt. A re ’ Szél és Körber miniszter­­elöty7­­­s érkeztek délután félhárom­­ állóba. Délután VIS óra, külügyminiszternek Lambs­dorff rendezett reggelije épp most dél után Széll Kálmán miniszt­e­r. J- éin jött Körber dr.-ral a Sacher-szállóba, kétségtelenül azért, hogy még egy utolsó kísérletet tegyenek a kiegyezési vál­ság megoldására vagy megszüntetésére. Délután 1914 óra, Széll Kálmán magyar miniszterelnök és Körber osztrák miniszterelnök tanácskozása éppen most ért véget, még­pedig teljesen ered -­ ménytelenül. Az osztrák miniszterek, Körber dr. sürgős­­ meghívására, ma délután fél 4 órakor miniszter­­tanácsra gyülekeznek együvé, kétségkívül azért, hogy az osztrák miniszterelnök megbeszélje minisz­tertársaival az eddigi tárgyalások lefolyását. Tekintettel arra, hogy ez a minisztertanács esetleg valamilyen fordulatot idéz elő. Széll Kálmán miniszterelnök elhatározta, hogy nem utazik Budapestre,a m­int eredetileg tervezte, dél­után 5 órakor, hanem csak az éjjeli vonattal. Reggelre azonban feltétlenül Budapesten lesz,­­ de itt kitart a maga helyén az utolsó pillanatig. Délután 5 óra. Szél Kálmán miniszter­­elnök esti 6 órakor újból kihallgatásra megy a királyhoz.* Bécsből táviratozzék a Bach, Tud.-nak. Körber dr. osztrák miniszterelnök tegnap este 9 órakor Széll Kálmán miniszterelnöknél, ennek Sacher­ szállóbeli lakásán egy óráig tartó látogatást tett. Széll Kálmán miniszterelnök ma reggel 9 órakor ő felsége előtt kihallgatáson megjelent, 10 órakor ő felsége Körber dr. osztrák minisz­terelnököt fogadta. Valószínű, hogy ezek a kihallgatások Körber dr.-nak Széll Kálmán miniszterelnöknél tett tegnap esti látogatásával összefüggésben állanak. A magyar miniszterelnök ma délután min­denesetre visszatér Budapestre. A helyzetben eddig változás nem állott be. A Magyar Távirati Iroda jelenti Bécsből. Körber osztrák miniszterelnök tegnap este 9 órakor Széll Kálmán miniszterelnököt felke­reste a­ Sacher-szállóban, de az a hosszabb be­szélgetés, a­mely a két államférfi­ között folyt, semmit sem változtatott a helyzeten. Ma reggel 9 órakor Széll Kálmán miniszterelnök hosszabb kihallgatáson volt ő felségénél. A helyzet egé­szen bizonytalan, de remélhető, hogy legköze­lebb döntő fordulat fog beállani. Széll Kálmán miniszterelnök még ma szándékozik visszautazni Budapestre, hogy a­­ szabadel­vű-párt új­évi gratulác­ióját fogadja. Érthető, hogy a miniszter­­elnök válasza a szabadelvűpárt üdvözlő beszé­dére ezúttal rövidebb lesz, mint máskor és csak általános vonásokban fogja vázolni a helyzetet. A M. T. I. jelenti Bécsből: Széll Kálmán miniszterelnök és Körber dr. osztrák miniszter­­elnök délután 2»/« órakor, a Goluchowski gróf külügyminiszter által adott ebéd után, a Sacher­­i szállóba mentek, a­hol újabb megbeszélésük volt, mely ez idő szerint még folyton tart. Uj esztendő. Budapest, deczem­ber 31. Tulajdonképpen mesterséges ünnep az uj esztendő. Sem vallásos, sem emberiségi, sem hazafias emlékezet nem fűződik hozzá. Még nagy természeti fordulópont sem, mi­vel a téli napfordulás ünnepe már elmúlt karácsonynyal. Emberi kitalálás tehát az időszámítás okából, de mint ilyen ősrégi. Szinte egykorú a történettel. Határmesgye két esztendőszámítás között, a­melyhez nemcsak nagy tradícziók csatlakoznak, ha­nem az élő társadalom nagy megfontolásai is, úgy érezzük ilyenkor, mintha régi ruháinkat levetnénk és újakat, tisztábbakat öltenénk magunkra. És mintha új életet kezdenénk azzal a gondolattal, hogy az szebb, jobb és termékenyebb legyen, mint a­milyen volt az eddigi. Hogy pedig ennek a jó szándéknak foganatja is legyen, ahhoz kettő okvetet­­lenül szükséges. Az egyik az, hogy az el­múlt esztendő tanulságait helyesen kiderít­sük, a másik az, hogy a jövendő esztendőre ezek alapján okos és megbízható élet­programmá csináljunk magunknak. Tehát a zárszámadás és a költségvetés két eszme­köre áll elibénk nemcsak az anyagiakban, hanem a lelkiekben is. A magyar állami és nemzeti életnek az elmúlt 1902. év nem volt rossz eszten­deje, noha a jobbak közé számítani sem lehetne. Életünk nehézségei s a minket körülvevő mindenféle hátrányos hatások közt azonban meg kell elégednünk azzal, ha fejlődésünk előbbre megy és nagy csa­pások nem zúdulnak reánk. A­ki meg nem áll a fejlődésben, az már halad is , mi pedig haladtunk. Az első és nagy eredmény az állam­alkotó magyar faj számbeli erősödése. Az 1900. évi népszámlálás eredményeit részben ebben az esztendőben ismertük meg. Ki­tetszett, hogy a magyar nemzet az ország területén 51,4 százaléknyi néperővel abszolút többségbe jutott. Kitetszett az is, hogy a haladás, noha lassú, de mégis állandó. Te­hát jogosult az a várakozásunk, hogy né­hány évtized alatt a nemzet népereje és A „MAGYAR NEMZET“ TÁRGIÁJA. — Deczember 31. — A nő jogáról. Irta: Q u i u t u s. Az a hatalmas világ-szenzáczió, a mely most a művelt emberiségnek kifáradt idegrendszerét foglalkoztatja, tulajdonképpen nem vág mély barázdát az én egyéni világfölfogásomban. Az ember, ha valameddig él, sok olyan csodát lát ezen a sanyarú világon, a­miről sem írás, sem szó nem beszél. Kivált ha hivatásánál fogva is van valami köze az emberi nyomorúsá­gokhoz. Az élet utóvégre is telve van, lent és fent egyaránt, keletkező, fejlődő, eltorzuló, elnyo­mott és eltemetett tragédiákkal. Vagy komédiák­kal, ha úgy tetszik, mivel a kettőt nem a való­ságok különböztetik meg, hanem csak a mi föl­fogásaink. Tisztán csak az, hogy ki milyen pontról nézi a dolgokat. Shakespeare azt már jobban megmondta, mint én, hogy a világon se rossz, se jó nincsen; tisztán csak a mi gondol­kozásunk teszi azzá. De az bizonyos, hogy az életnek ezek a megszámlálhatatlan tragédiái vagy komédiái közül ritkán explodál egyik vagy másik­ úgy, hogy mindenki beleláthasson annak a szövevé­nyébe és sírjon vagy nevessen rajta, már a sze­rint, hogy ő minek nézi. Ezer közül jó, ha egyből lesz úgynevezett botrány. A többi ott van az élet nagy küzdelmében, letaposva, el­nyomva, eltitkolva, örökre megoldatlanul. És bizony szóvá lehet azt tenni közöttünk, hogy mi jobb az emberiség életére, tehát a mi éle­tünkre nézve is, az-e, ha ezek az ezer és millió számra meglevő titkos, de nagy belső konfliktu­sok megoldatlanul maradnak köztünk, eltöltvén az egész életet mindenféle hazugságokkal és erkölcsi förtelmekkel; avagy ha bárhogyan is, de mégis explodálnak s könnyebbé teszik azt az óriási nyomást, a­mi alatt az előítéletekkel megnyomorított művelt emberiség a maga ke­serves és természetellenes életét folytatja. A botrányok tehát nem rosszak. A nagy jézusi mondás, hogy t. i. a botrányokra szük­ség van, örökkévaló természettudományos igaz­ság. Egy a fejlődés legnagyobb igazságai közül, a­melyek ugyan lesújtják azokat, a­kiken ki­próbáltatok, de százakat és ezreket igazítanak útba és a­mint mondani szokták, tisztítják a levegőt. Bölcs pedig az, a­ki egy-egy úgynevezett intim botrány kitörésekor nem adja magát oda a silány kávéházi gondolkozásnak és tercierének, hanem megdöbbenve, szinte remegve nézi az elszabadult lelkierők szörnyű küzdelmét. És azonnal eszébe jut, hogy valamelyest ő is alatt­valója az emberi szenvedélyek alkotó és romboló uralmának; tehát, hogy nem gúnyolódásra és kárörömre van igazi oka, hanem tragikai féle­lemre és részvétre, a­melyek tudvalevőleg a leg­egészségesebb erkölcsi fogalmak édes szülei. Az itélőbirói székbe pedig ne üljön senki, mivel nem bizonyos benne, hogy nem a maga feje fölött töri-e el a pálczát? Csak a­ki az életet látta és hosszú időn át megfigyelte az emberek gyarlóságait, csak az érti meg igazán, milyen kolosszális nagy igazság van abban a másik bibliabeli mondásban is: Re ítélj, hogy ne ítéltessél! Az a nagy világbotrány tehát ezért nem szánt barázdát az én világfölfogásomban s ezért nem szólok hozzá silány fecsegéssel, bár igaz, hogy sok milliomod-magammal én is élesen figyelem mindazt, a­mit az újságok hasábjai elibém tálalnak, bár, hogy el is higyjek mindent belőle, arról sincsen. Egy azonban bizonyos. Az, hogy ez a nagy eset, mint valamely magasabban álló fényforrás, mondjuk világító­torony, széles sugarakat vet a modern emberiség társadalmi életének olyan területeire, a­hol az emberi tudás, megfigyelt adatok híján, csodálatosan vissza van maradva. És a­hol a cselekvés, a javítás, a reform éppen a felismert tények és valóságok híján a legne­hezebb. Egyenesen kimondom, hogy a modern házassági élet rendjére s ebben a nő jogaira gondolok. A­nélkül gondolok erre, hogy magából ebből a világszenzáczióból a legkisebb következ­tetést vagy éppen ítéletet akarnám megkoc­káz­­tatnii. Mert hiszen ez csak egy ama száz és ezer eset között, a­melyről valamennyien tu­­dunk s a milyennel elbeszélő és drámai irodal­munk egészen el van telve. Nyilvánvaló azonban, hogy a müveit embe­riség, kivált pedig a müveit asszony korunkban óriási belső forradalom habjai közt hányattatik. Az eszmék és erkölcsi fölfogások háborgásának és összeütközéseinek indító oka, mint már annyiszor, most is a természettudományok ha­talmas előrelépése volt. A nagy Darwin nevével nem argumentálok szívesen, mivel jól tudom, hogy az általa földerített nagy természettudo­

Next