Magyar Nemzet, 1903. január (22. évfolyam, 1-28. szám)

1903-01-01 / 1. szám

1903« január 2 MAGYAR NEMZET. nek lehetőségét megteremtse. Eredményről azon­ban be nem számolhatunk. Tegnap késő este, mikor az osztrák fővárosra már-már az éjszak; nyugalma borult, Körber dr. osztrák miniszterelnök újból mégjelent "Szál Kálmán miniszterelnöknél és annak Sacher-szállóbeli szalónjában jóval 10 óra után még együtt ült tanácskozásban a két kormányférfiu. Ä kormányelnökök együtt hagy­ták el a hotelt és a fárasztó szobamunka után még jó ideig együtt maradtak, sétálva folytat­ván megbeszélésüket, mely azonban a kiegyezési helyzetre módosító hatással alig volt. Ma délelőtt 9 órakor Széli Kálmán minisz­terelnök a Burgba hajtatott. A király a magyar kormányelnököt egy órai magánkihallgatáson fogadta és meghallgatta jelentését a legutóbbi kihallgatás óta folytatott tárgyalásokról és azok sajnálatos eredménytelenségéről. Tizenegy órakor a felség Körber Ernő dr. osztrák miniszterelnök hasonló jelentését vette tudomásul. A kihallgatásról visszatérve, Széli Kálmán miniszterelnök déli egy óráig az időt lakosz­tályában töltötte, a hol belső kormányzati ügyeket intézett el és Széchenyi Gyula gróf ő felsége személye körüli miniszter rövid láto­gatását fogadta. Déli egy órakor Széli Kálmán miniszter- elnök a külügyi hivatalba hajtatott, a hol részt- vett a Lambsdorff orosz külügyminiszter tiszte­letére adott dejeuner*en, melyen Körber Ernő dr, is jelen volt. A re ’ SzéU és Körber miniszter- elTlV7 1 x érkeztek délután félhárom i állóba. Délután VüS óra. külügyminiszternek Lambs­dorff rendezett reggelije épp most béd után Széli Kálmán miniszt . ö. J- «in jött Körber dr.-ral a Sacher-szállóba, kétségtelenül azért, hogy még egy utolsó kísérletet tegyenek a kiegyezési vál­ság megoldására vagy megszüntetésére. Délután 1]s4 óra, Széli Kálmán magyar miniszterelnök és Körber osztrák miniszterelnök tanácskozása éppen most ért véget, még pedig teljesen ered -. ménytelnnül. Az osztrák miniszterek, Körber dr, sürgős 1 meghívására, ma délután fél 4 órakor miniszter- tanácsra gyülekeznek együvé, kétségkívül azért, hogy az osztrák miniszterelnök megbeszélje minisz­tertársaival az eddigi tárgyalások lefolyását, Tekintettel arra, hogy ez a minisztertanács esetleg valamilyen fordulatot idéz elő, Széli Kálmán miniszterelnök elhatározta, hogy nem utazik Budapestre,' niint eredetileg tervezte, dél­után 5 órakor, hanem csak az éjjeli vonattal. Reggelre azonban feltétlenül Budapesten lesz, — de itt kitart a maga helyén az utolsó pillanatig. Délután 5 óra. SzéU Kálmán miniszter- elnök esti 6 órakor újból kihallgatásra megy a királyhoz. * Bécsből táviratozzék a Búd, Tud,-nak: Körber dr. osztrák miniszterelnök tegnap este 9 órakor Széli Kálmán miniszterelnöknél, ennek Sacher-szállóbeli lakásán egy óráig tartó látogatást tett. Széli Kálmán miniszterelnök ma reggel 9 órakor ő felsége előtt kihallgatáson megjelent, 10 órakor ő felsége Körber dr. osztrák minisz­terelnököt fogadta. Valószínű, hogy ezek a kihallgatások Körber dr.-nak Széli Kálmán miniszterelnöknél tett tegnap esti látogatásával összefüggésben állanak. Á magyar miniszterelnök ma délután min­denesetre visszatér Budapestre. A helyzetben eddig változás nem állott be. A Magyar Távirati Iroda jelenti Bécsből: Körber osztrák miniszterelnök tegnap este 9 órákor Széli Kálmán miniszterelnököt felke­reste a'Sacher-szállóban, de az a hosszabb be­szélgetés, a mely a két államférfiu között folyt, semmit sem változtatott a helyzeten. Ma reggel 9 órakor Széli Kálmán miniszterelnök hosszabb kihallgatáson volt ő felségénél. A helyzet egé­szen bizonytalan, de remélhető, hogy legköze­lebb döntő fordulat fog beállani. Széli Kálmán miniszterelnök még ma szándékozik visszautazni Budapestre, hogy a , szabadéi vü-párt uj-évi gratuláczióját fogadja. Érthető, hogy a miniszter- elnök válasza a szadadelvüpárt üdvözlő beszé­dére ezúttal rövidebb lesz, mint máskor és csak általános vonásokban fogja vázolni a helyzetet. A M. T. I. jelenti Bécsből: Széli Kálmán miniszterelnök és Körber dr. osztrák miniszter- elnök délután 2»/« órakor, a Goluchowski gróf külügyminiszter által adott ebéd után, a Sacher- íszállóba mentek, a hol újabb megbeszélésük Volt, mely ez idő szerint még folyton tart. Uj esztendő. Budapest, deczetnber 31. Tulajdonképpen mesterséges ünnep az uj esztendő. Sem vallásos, sem emberiségi, sem hazafias emlékezet nem fűződik hozzá. Még nagy természeti fordulópont sem, mi­vel a téli napfordulás ünnepe már elmúlt karácsonynyal. Emberi kitalálás tehát az időszámítás okából; de mint ilyen ősrégi. Szinte egykorú a történettel. Határmesgye két esztendőszámitás között, a melyhez nemcsak nagy tradicziók csatlakoznak, ha­nem az élő társadalom nagy megfontolásai is. ügy érezzük ilyenkor, mintha régi ruháinkat levetnénk és újakat, tisztábbakat öltenénk magunkra. És mintha uj életet kezdenénk azzal a gondolattal, hogy az szebb, jobb és termékenyebb legyen, mint a milyen volt az eddigi. Hogy pedig ennek a jó szándéknak foganatja is legyen, ahhoz kettő okvetet- lenül szükséges. Az egyik az, hogy az el­múlt esztendő tanulságait helyesen kiderít­sük, a másik az, hogy a jövendő esztendőre ezek alapján okos és megbízható élet­programmá csináljunk magunknak. Tehát a zárszámadás és a költségvetés két eszme­köre áll elibénk nemcsak az anyagiakban, hanem a lelkiekben is. A magyar állami és nemzeti életnek az elmúlt 1902. év nem volt rossz eszten­deje, noha a jobbak közé számítani sem lehetne, Életünk nehézségei s a minket körülvevő mindenféle hátrányos hatások közt azonban meg kell elégednünk azzal, ha fejlődésünk előbbre megy és nagy csa­pások nem zúdulnak reánk. A ki meg nem áll a fejlődésben, az már halad is ; mi pedig haladtunk. Az első és nagy eredmény az állam­alkotó magyar faj számbeli erősödése. Az 1900. évi népszámlálás eredményeit részben ebben az esztendőben ismertük meg. Ki­tetszett, hogy a magyar nemzet az ország területén 51'4 százaléknyi néperövel abszolút többségbe jutott. Kitetszett az is, hogy a haladás, noha lassú, de mégis állandó. Te­hát jogosult az a várakozásunk, hogy né­hány évtized alatt a nemzet népereje el A „MAGYAR NEMZET“ TÄRGZÄJA. — Deczember 31, — A nő jogáról. Irta: Q u i u t u s. Az a hatalmas világ-szenzáczió; a mely most a müveit emberiségnek kifáradt idegrendszerét foglalkoztatja, tulajdonképpen nem vág mély barázdát az én egyéni világfölfogásomban. Az ember, ha valameddig él, sok olyan csodát lát ezen a sanyarú világon, a miről sem Írás, sem szó nem beszél. Kivált ha hivatásánál fogva is van valami köze az emberi nyomorúsá­gokhoz. Az élet utóvégre is telve van, lent és fent egyaránt, keletkező, fejlődő, eltorzuló, elnyo­mott és eltemetett tragédiákkal. Vagy komédiák­kal, ha úgy tetszik, mivel a kettőt nem a való­ságok különböztetik meg, hanem csak a mi föl­fogásaink. Tisztán csak az, hogy ki milyen pontról nézi a dolgokat. Shakespeare azt már jobban megmondta, mint én, hogy a világon se rossz, se jő nincsen; tisztán csak a mi gondol­kozásunk teszi azzá. De az bizonyos, hogy az életnek ezek a megszámlálhatatlan tragédiái vagy komédiái közül ritkán explodál egyik vagy másik' úgy, hogy mindenki beleláthasson annak a szövevé­nyébe és sírjon vagy nevessen rajta, már a sze­rint, hogy ő minek nézi. Ezer közül jó, ha egyből lesz úgynevezett botrány. A többi ott van az élet nagy küzdelmében, letaposva, el­nyomva, eltitkolva, örökre megoldatlanul. És bizony szóvá lehet azt tenni közöttünk, hogy mi jobb az emberiség életére, tehát a mi éle­tünkre nézve is, az-e, ha ezek az ezer és millió számra meglevő titkos, de nagy belső konfliktu­sok megoldatlanul maradnak köztünk, eltöltvén az egész életet mindenféle hazugságokkal és erkölcsi förtelmekkel; avagy ha bárhogyan is, de mégis explodálnak s könnyebbé teszik azt az óriási nyomást, a mi alatt az előítéletekkel megnyomorított müveit emberiség a maga ke­serves és természetellenes életét folytatja. A botrányok tehát nem rosszak. A nagy jézusi mondás, hogy t. i. a botrányokra szük­ség van, örökkévaló természettudományos igaz­ság. Egy a fejlődés legnagyobb igazságai közül, a melyek ugyan lesújtják azokat, a kiken ki­próbáltatok, de százakat és ezreket igazítanak útba és a mint mondani szokták, tisztítják a levegőt. Bölcs pedig az, a ki egy-egy úgynevezett intim botrány kitörésekor nem adja magát oda a silány kávéházi gondolkozásnak és tercierének, hanem megdöbbenve, szinte remegve nézi az elszabadult lelkierők szörnyű küzdelmét. És azonnal eszébe jut, hogy valamelyest ő is alatt­valója az emberi szenvedélyek alkotó és romboló uralmának; tehát, hogy nem gúnyolódásra és kárörömre van igazi oka, hanem tragikai féle­lemre és részvétre, a melyek tudvalevőleg a leg­egészségesebb erkölcsi fogalmak édes szülei. Az itélőbirói székbe pedig ne üljön senki, mivel nem bizonyos benne, hogy nem a maga feje fölött töri-e el a pálczát? Csak a ki az életet látta és hosszú időn át megfigyelte az emberek gyarlóságait, csak az érti meg igazán, milyen kolosszális nagy igazság van abban a másik bibliabeli mondásban is: Ke Ítélj, hogy ne ítéltessél! Az a nagy világbotrány tehát ezért nem szánt barázdát az én világfölfogásomban s ezért nem szólok hozzá silány fecsegéssel, bár igaz, hogy sok milliomod-magammal én is élesen figyelem mindazt, a mit az újságok hasábjai elibém tálalnak, bár, hogy el is higyjek mindent belőle, arról sincsen. Égy azonban bizonyos. Az, hogy ez a nagy eset, mint valamely magasabban álló fényforrás, mondjuk világitó-torony, széles sugarakat vet a modern emberiség társadalmi életének olyan területeire, a hol az emberi tudás, megfigyelt adatok hiján, csodálatosan vissza van maradva. És a hol a cselekvés, a javítás, a reform éppen a felismert tények és valóságok hiján a legne­hezebb. Egyenesen kimondom, hogy a modern házassági élet rendjére s ebben a nő jogaira gondolok. A nélkül gondolok erre, hogy magából ebből a világszenzáczióból a legkisebb következ­tetést vagy éppen Ítéletet akarnám megkoczkáz- tatrii. Mert hiszen ez csak egy ama száz és ezer eset között, a melyről valamennyien tu- dunk s a milyennel elbeszélő és drámai irodal­munk egészen el van telve. Nyilvánvaló azonban, hogy a müveit embe­riség, kivált pedig a müveit asszony korunkban óriási belső forradalom habjai közt hányattatik. Az eszmék és erkölcsi fölfogások háborgásának és összeütközéseinek indító oka, mint már annyiszor, most is a természettudományok ha­talmas előrelépése volt. A nagy Darwin nevével nem argumentálok szívesen, mivel jól tudom, hogy az általa földerített nagy természettudo-

Next

/
Thumbnails
Contents