Magyar Nemzet, 1903. augusztus (22. évfolyam, 183-207. szám)

1903-08-01 / 183. szám

Budapest, 1903. Szombat, augusztus 1, XXII. évfolyam, 183. szám, Szerkesztőség és kiadóh­ivatal, VI­., Kerepesi­ ut 54. Alzienaeum-épü­let, Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed­évre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Parlamenti bizottság, Budapest, julius 31. Kossuth Ferencz ma végzetes nyilat­kozatra ragadtatta magát. Kívánatosnak tartjuk az ország érdekéért, hogy — a vita hevében. Mert lehet-e alkotmányos és parlamentáris érzékkel azt követelni a kor­mánytól, hogy mondjon le, hagyja el ne­héz időkben a viharvert hajó parancsnoki dobogóját, mert a felmerült vesztegetési eset miatt politikai ellenségei reá is gya­nakszanak. Gyanú oly országban, a­hol a vér forró és az ítélőképességet a szenve­délyek elhomályosítják, reáeshetik a közélet bármely tiszta alakjára. A nagy Galeotto sehol sem röpíti szerte oly könnyedén mér­gezett végű nyílvesszőit, mint a magyar köz­­­íben. Puszta gyanúért, még a jó bar­á­­tok és hívek gyanújáért is, csak gyönge férfilélek határozza el ilyen vagy olyan lépésre magát. De politikai ellenfelek gya­nújáért, egy késhegyig menő, gyűlölködő harcz izzó atmoszférájában, csak gerincz nélkül való puhány fordíthat hátat nehéz kötelességeinek. Kossuth maga kijelenti, hogy a ki­küldött parlamenti bizottság ítéletének prejudikálni nem akar. Ő maga tiltakozik az ellen, hogy a miniszterelnököt a leg­távolabbról is meggyanúsítaná. De mert vannak, a­kik gyanújokkal Magyarország miniszterelnökének közelébe bátorkodnak, s nem ég arczukon a restelkedés pírja, hogy az ország kormányzatát az egész világ előtt oly könnyelműen pellengérre állítják: Kossuth Ferencz nem lát más megoldást, mint Khuen-Siéderváry távo­zását. Kossuth Ferencz fennen hangoztatja, hogy Magyarország miniszterelnökének jó híréhez, mint a Caesar feleségééhez, a gyanú árnyékának sem szabad hozzáfér­kőznie. Ellenben azt a jótanácsot adja neki, hogy lemondásával a lappangó gya­nút ő maga erősítse meg. Minek tartaná a világ, ha nem a rossz lelkiismeretnek, ha közpályán élő ember akkor futamod­­nék meg állásából, a­mikor méltatlan és gonosz gyanúval akarják bemocskolni be­csületét? A lemondást beismerésnek tart­hatná a közvélemény. Érezte a képviselőház, hogy Kossuth Ferencz kívánságában logika nincs. S mi­kor Khuen-Héderváry egy rövid, férfias nyilatkozatban kijelentette, hogy az ország ily súlyos helyzetében helyén marad, a kitörő tapsban és tüntető éljenzésben feje­ződött ki a szabadelvű párt hangulata. A­ki a magyar közélet kálváriaútján eljutott ahhoz a stáczióhoz, a­hol a hata­lom emberének a fejére töviskoszorút tesznek s epével és eczettel megitatják, a magyar politikának az a szánandó áldo­zata tudja és érzi, hogy Magyarországon a legutolsó dolog miniszternek lenni. Szive sugallatát, egyéni érdekeinek szavát követve, a legtöbb magyar miniszter szívesen fo­gadja, ha állását otthagyhatja. Férfi, a­ki­nek szive, ízlése, lelke és nevelése van, bi­zony nem akkor örvend, a­mikor beleül a pirosbársony miniszteri székbe, akkor ör­vend, a­mikor azt otthagyhatja. A miniszterelnök is, ha érzéseire és hajlamára hallgatna, bizonyára boldogan hallaná elmaradozni háta megött a leg­­sivárabb és legvadabb obstrukczió kurjan­­tásait. Ám a hazaszeretet helyére lán­­czolja. Soha nehezebb helyzetben 67 óta nem volt az ország. Soha a tekintély, rend, a parlament méltósága, a többség törvényes joga jobban sárba tiporva nem volt. A fékevesztett, rövidlátó, katasztrófákat fel­idéző kisebbségi erőszaknak soha így a taraja meg nem nőtt. Az anarchia soha­sem szabadult el ily teljesen lánczaitól. A korona bizalmával megtisztelve, a nem­zet alkotmányos többsége által odaadással támogatva, hogy állhatna félre az útból Khuen-Héderváry a parlamenti anarchiá­nak szép szeméért ? Többet mondunk. Ha lelke mélyében úgy volna meggyőződve, hogy távozásával nagy harczoknak vet véget s az országnak békességet szerezhet, s most még akkor sem hagyhatná el helyét. A miniszterelnöki székhez vakmerő gyanúval közelednek né­melyek, a kiknél az ítélőképességet és józan mérlegelést a pártgyűlölség e perczben elfojtotta. Magyarország miniszterelnöke állásának s a nemzetnek tartozik vele hogy tisztán és tündökölve kerüljön ki a szigorú parlamenti vizsgálatból az az igaz­ság, hogy a közhatalmat ez országban tisz­tességgel és erkölcsi alapon kezelik. Nem, Kossuth Ferencz nem mondhatja azt a lehiggadásnak perczeiben, hogy a miniszterelnök egy jogosulatlan és galád gyanú miatt távozzék székéből. Ellenkező­leg. Mert gyanúsítják, azért kell helyén maradnia. úgy reméljük, — és éppen a Kossuth Ferencz érdekében — hogyha teljes mezte­lenségében mutatkozó személyi motívumo­kat csak a vita tüzében, az izzó parlamenti hangulat nyomása alatt vitte bele politi­kájába. Ha nem így volna, akkor Kossuth Ferencz magatartását elítélné az ország. Akkor bebizonyulna, hogy elhatározása, mint a hajlékony nádszál, erre-arra ingado­zik. Bebizonyulna, hogy megbánta férfihoz és államférfihoz illő eljárását, a­melylyel a nemzet békéjét visszaszerezni kívánta. Bebizonyulna, hogy objektív ítéletét a túl­zók lármája megtévesztette, hazafias aggo­dalmainak szavát a terroristák »sikere« elaltatta. Bebizonyulna, hogy ürügyet és alkalmat keresett, hogy elvállalt kötelezett­ségei alól magát kivonhassa. A »harczipárt« szilaj öröme és ová­­cziója őt ne téveszsze meg. Azok csak annak örvendeztek, hogy cserbenhagyott párt­vezérük ki­nbánólag visszatért hozzájuk s Országgyűlés. A szenvedélyeket elemi erővel felkorbácsoló vesztegetési affér fölött a képviselőház ma egyelőre napirendre tért. A Ház egyértelmű elhatározással megválasztotta a parlamenti vizs­gáló bizottságot, arra az összes vesztegetési ügyek megvizsgálását rábízta, azután pedig el­napolta tanácskozásait mindaddig, (de legkésőbb augusztus 10-én ismét ülést tart), a­míg a parlamenti bizottság a maga vizsgálatának ered­ményével elkészül. Ez a rövid foglalatja a mai képviselőházi tanácskozás eredményének. A t. Ház hangulata egyebekben már tete­mesen megenyhült, bár még mindig messze volt attól, hogy a tárgyilagos és higgadt tanácsko­zás lehetővé váljék. A háborúság már a jegyzőkönyv hitelesíté­sénél kitört. Magát a jegyzőkönyvet rég nem tapasztalt figyelemmel hallgatták meg a függetlenségi oldalon. Azután felállóit Barabás Béla s a kifogá­soknak egész sorát emelte a jegyzőkönyv ellen. Kifogásolta, hogy el van ferdítve, a tények nem úgy vannak benne előadva, a­hogyan történtek, egyes inc­idenseket teljesen kihagytak, végeze­tül pedig a jegyzőkönyv nem tünteti fel azt a körülményt, hogy a kormányelnök indítványa felett másnap, július 30-ikán határoztak. További kifogásokat hangoztattak Pelónyi Géza és Len­gyel Zoltán. A Ház végre is szavazással dön­tött a felett, vájjon a jegyzőkönyv szövegét módosítsa-e avagy nem. A nem éppen elsőrangú fontosságú kérdés feletti szavazás váratlanul valóságos vihart támasztott. Lengyel Zoltán ugyanis a szavazás közben minden áron szólani akart. Hasztalan figyelmeztette őt az elnöklő Tállián Béla, hogy szavazás közben a szó nem illeti, hasztalan igyekezett őt a saját pártja arról meggyőzni, hogy óhaja a ház­szabályokba ütközik. Lengyel úr senkire sem hallgatva, ragaszkodott szólási jogához s az elnök végre is kénytelen volt az ülést felfüg­geszteni. A szünet alatt a függetlenségi párt egész elnökségének és vitarendező-bizottságának egyesitett fáradozása végre sikert ért el. Lengyel Zoltán hajlandónak mutatkozott a tanácskozás­ Lapunk mai száma 1® olda, hogy fényes históriai nevét befoghatják a technikai obstrukczió nyikorgó kordéja elé. A parlament becsülete minden pártnak egyaránt drága. Drága a miniszterelnöknek is, a­ki pártja tapsai között jelentette ki, a tiszta lelkiismeretnek nyugodt öntuda­tával, hogy megjelenik a parlamenti bizott­ság színe előtt. Budapest, július 31.­­ Lukács László pénzügyminiszter tegnap délután Ischlbe érkezett. A király ma délelőtt 10 órakor egy órai kihallgatáson fogadta a pénzügyminisztert, ki délután résztvesz az udvari ebéden, a miniszterek audiencziája. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter a rendes keddi kihall­gatásait augusztusban nem tartja meg.­­ Koloss­­váry Dezső honvédelmi miniszter is további intéz­kedésig nem ad általános kihallgatást.­­ Kilépés a szabadelvűpártból. Fernbach Péter képviselő levelet intézett Podmaniczky Frigyes báróhoz, a szabadelvűpárt elnökéhez, melyben be­jelenti, hogy­­a szabadelvűpárt kötelékéből kilép. Ellenben az a hír, hogy Vancsó Gyula is kilép a pártból, nem felel meg a valóságnak.

Next