Magyar Nemzet, 1903. szeptember (22. évfolyam, 208-233. szám)

1903-09-01 / 208. szám

2 MAGYAR NEMZET, 1903.­ szeptember 1. fogás az, mintha Anglia quantité negli­­ gable volna a keleti politikában. Mennyire nem az, kitűnik már abból az erőlködés­ből, a­mely minden áron az angol kormány nyakába szeretné varrni a felelősséget a mac­edóniai zavargásért. Ez a törekvés Nagy-Britannia kompromittálására egyma­gában elárulja, hogy az angol politika még mindig fontos szerepet játszik a Keleten. Mivel pedig az angol keleti érdekek sok tekintetben egyeznek a mi érdekeinkkel, azért politikai szempontból is örömmel köszöntjük VII. Eduárd látogatását, mert ország-világnak hirdeti, hogy az orosz­­magyar-osztrák megegyezés mellett érin­tetlenül áll a hagyományos angol-magyar­­osztrák barátság­ uralkodó személyével, mint a magas politika kérdéseivel. Ha az osztrák-magyar politika cse­kélyebb érdekű is az angolokra nézve, a Ferencz József név mégis sokat jelent előttük. Hiszen Ferencz József császár és király a leghívebb kötelességteljesítés megtestesítése és fényes példa­kép arra, hog­yan kell minden fájdalmat lova­­giasan viselni. Az ő élete a legértékesebb Euró­pában. Marienhadból telegrafálja tudósítónk: VII. Eduárd, Anglia királya, ma délelőtt tizennyolcz napi i­t időzés után Bécsie utazott. A pálya­udvaron a hatóságok fejei megjelentek. Budapest, augusztus 31. , Miniszterek útja. Láng Lajos kereske­delemügyi miniszter tegnap reggel Budapestről Bécsbe érkezett és egy óra múlva továbbuta­zott a Semmeringre. — Darányi Ignácz föld­­mivelésügyi miniszter Tátrafüredre érkezett. A miniszter megtekintette a fürdőn folyó újabb építkezéseket s tetszését és elismerését fejezte ki a látottakon. — Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter tegnap óta a Csorba-tó mellett tartózkodik és szeptember 2-án érkezik vissza Budapestre.­­ Az angol király Bécsben, Londonból táv­­írják. Eduárd király bécsi utazásával foglal­kozva, a Daily Graphic azt mondja: Eduárd király az egész angol nemzet őszinte és jó ér­zelmeinek képviselője. Eduárd király látogatása ugyan első­sorban udvariassági látogatás, de a politikának is javára fog válni. — A Morning­­post írja: A bécsi lakosság jól tudja méltá­nyolni, hogy mily fontosak a császárok és ki­rályok feladatai. Ferenci József császár és Eduárd király mind a ketten a politika em­berei. De egyikük sem feledte sohasem, hogy egy alkotmányos uralkodónak első­sorban csá­szárnak vagy királynak kell lennie és csak azután politikusnak. Bármily sors vár Ausztria- Magyarországra, mindig bizonyos lehet Anglia őszinte barátságáról és rokonszenvéről. Ausztria- Magyarországnak az a feladat jutott, hogy a nyugati czivilizácziót békés eszközökkel a kelet­re vigye. Anglia, mely annak idején oly nagymér­tékben részt vett a terjesztés művében, bizonyára igazságosan méltatja Ausztria-Magyarország fá­radozásait. — A Daily Telegraph azt mondja: Bécs lakossága ma többet fog foglalkozni a két­­ Apponyi Albert gróf Budapesten. Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke, ma reggel birto­káról Budapestre érkezett s délelőtt a képviselő­házban időzött. Andor Gyula elnöki tanácsos jelen­tést tett a képviselőház elnökségéhez érkezett iratokról, ezeknek elintézéséről, azután Apponyi Szentiványi Árpád országgyűlési képviselő társa­ságában kihajtatott a pályaudvarra s elutazott Eberhardra.­­ A politikai helyzet s az ifju-csehek. A pé­tervári Vjedomoszti egy munkatársa előtt Engel dr. ifjú-cseh reichsrathi képviselő egy Karlsbadban folytatott beszélgetés során kijelentette, hogy Csehországban annyi nagy, komoly és halasztha­tatlan teendő vár még elintézésre, hogy gondolni sem lehet valami kalandos szereplésre a külpoli­tikában.­­ Olay beszámolója, Olay Lajos országgyűlési képviselő augusztus 30-ikán délután Szigetvárott választói előtt beszámoló­ beszédet mondott, mely­ben az aktuális politikai helyzettel foglalkozott. A kibontakozás kérdésében nem tartja ő sem helyes­nek, ha ilyen jelszavakat röpítenek világgá: Min­dent vagy semmit! Híve a békés kibontakozásnak, mert annak elkövetkeztét az országra nézve üdvös­nek és szükségesnek tartja. Ezért hajlandó, ez idő szerint, a magyar vezényleti nyelv kérdését ki­kapcsolni az obstrukc­ió követelményei közül és ha minden egyéb, nem csupán formális jelentőségű, de lényeges vívmány eléretik, mint a magyar tisztképzés, illetőleg katonai oktatás, a magyar tisztek áthelyezése a magyar ezredekhez, magyar tárgyalási nyelv a katonai jogszolgáltatás terén, a m­­agyar zászló, jelvény és czimer, eskü a magyar alkotmányra stb., hajlandó közreműködni azon, hogy az országot rendkívül mélyen érintő gazdasági kérdések megoldásához szükséges parlamenti rend és nyugalom helyreálljon. Meggyőződése, hogy a magyar vezényleti nyelv az említett vívmányok folyományaként rövid időn belül biztosan elkövet­kezik, terhelt szegény katonának. Bár igaz, hogy kevesebb szigor mellett még rosszabb volna neki. A nap égető sugarakkal pörkölt le a fel­hőtlen égről, az út pedig árnyéktalan volt. A hőmérő már délelőtt 10 órakor 33­­. fokra hágott (volt, a­ki megmérte) és így meg is maradt délután 4 óráig. De lehet, hogy ezen is fölül emelkedett. Nem kellőképpen edzett ember már az első két órában kidőlt volna, mi azon­ban mentünk . . . mentünk . . . mentünk. A fővezér, úgy látszik, bátorítás okából egy helyütt az út szélén egész kiséretével föl­állott és lovon ülve maga előtt az egész had­oszlopot elléptette. De ilyenkor tisztelgés nincs (a háború alatt a szalutálás egyáltalán el­marad), de rendnek azért nagyon muszáj lenni. Ott láttam Philippovics mellett akkor Hafiz pasát is, Sarajevo utolsó katonai kormányzóját, a­ki Hadsi Laja körmei közül valamiképpen kimenekedett és eljutott Philippovics főhadi­szállására. A fővezér maga mellé vette és sokat kérdezősködött tőle, de Hafiz pasában volt annyi hűség a maga hazája iránt, hogy csak így fe­­lelgetett: »meglehet; valószínű; talán.« Külön­ben lovon ült és a török tábornokok hímes, szép egyenruhája volt rajta . .. Az emberi test kimerülésének gyötrelmes fokozatai vannak. A ki nem próbálta, adjon há­lát az istennek. Kezdetben a szomjúság a verbum regens. A test pótolni akarja az elhasznált vizet és a torok­mirigyeket nagyon biztatja. Bizonyos égető­­érzés támad a torokban. Az emberek izgatot­­ak, minden kicsiség miatt azonnal káromkod­nak, de csak röviden, mivel a beszéd máskülön­ben nehezükre esik. Akkor hallgatás következik. A torok, a nyelv és a szájpadlás kiszárad, a beszéd pedig kint okoz. Még az erősebb gondolat is gyöt­relem. Dél felé a hadoszlop egészen csöndes volt. Mintha halottak, vagy gépek masíroztak volna. Századunkban órahosszáig nem esett szó, csak a fegyverek csörögtek egyhangúlag. A­kinek valami mondani­valója volt, kézzel vagy kard­dal mutatta. A parancsolás is így ment. A nyelv kiaszva, szárazon feküdt a forró szájban. A közbeeső csekély szünet és ivás is csak per­­ezekre enyhített. A nap engesztelhetetlen ki­tartással pörkölt és nagy volt a por. Azután jelentkeztek a többi tagok, hogy ők is »vannak«. A lábak és kezek kezdenek elfásulni, mintha azok is csak kincstári jószá­gok volnának és hozzátartoznának a katonai fölszereléshez. Mozognak, de az ember később már nem is érzi őket. Következik a vállak és a hát lassú el­­zsibbadása. Ez eleintén igen fájdalmas. Majd ez is nyomasztó fásultságba megy át és húzza az embert a föld felé. Legvégül jön a fej. Az ember szédül és az öntudat egyre fogy a fejéből. A látás puszta mechanikává lesz. Az ember látni lát, de nem igen érti, a­mit lát. Valami halálos közöny lepi meg minden létező dolog iránt. Utóljára már a parancs, a katonának ez a legnagyobb szent­sége, szintén csak puszta szószátyárkodás. Mi­nek az a káromkodás, ha úgy sem lehet haszna. Azt gondolom, ezután már az összerogyás A katasztrófa után. A Párisi Nagy Áruház romjai között szom­baton délután — mint már röviden jelentet­tük — négy órakor megjelent a tűzvizsgáló­­bizottság s hivatalosan megszemlélte a romo­kat. A vizsgálódás három óra hoszszat tartott. Ott voltak: Alkér Ernő erzsébetvárosi helyettes elöljáró, mint a vizsgálóbizottság elnöke, K. Ma­­gyary Kornél fővárosi fogalmazó, a bizottság jegy­zője, Szirmay Andor kerületi kapitány, Thirring Károly és Planer Gyula kerületi mérnökök,­­Sczer­­bovszky Szaniszló tűzoltó főparancsnok, Marku­­sovszky tűzoltó segédtiszt és Lengyelfy Jenő ke­rületi kéményseprő mester. A bizottság csak a vizsgálat műszaki részét végezte el s ezért vizs­gálóbíró nem volt jelen. A bizottság tagjai először a 40. számú házat vizsgálták meg, majd végigjárták a 38. számú ház földszintjét és négy emeletét. Mindenütt méter magasságú törmelékhalmazt találtak. Goldbergerék lakásában félig elolvadt aranygyűrűt lelt a bizott­ság, melynek gyémántköve épségben maradt. Ez­után hivatalosan konstatálták, hogy a tüzet villamos dróttal történt mechanikai zavar, rövid zárás okozta. Thirring Károly kerületi mérnök szerint hiba volt, hogy a pinczében és az első emeleten a közmunkatanács engedelmével áttörték a tűzfalat és a kirakat és a kapualja közt levő másik tűzálló falat fából készült fallal pótolták. Ezt a bűnös könnyelműséget egy asztalosmester követte el tu­datlanságból vagy kényelemből, a­mikor a Gold­­berger-testvérek utasítására átalakította a helyi­séget, a melyben előbb trafik volt s a melyből a végzetes első kirakat készült. A hátsó tűzfalat, a mely a tőszomszédos Klauzál­ utcza 3. számú házat választotta el az Áruháztól, minden hatósági engedély nélkül törette át Goldberger Henrik. Hiba volt az is, hogy a kerepesi­ úti kapura is vasredőt csináltathattak az üzlet tulajdonosai. A legbűnösebb mulasztás terheli azonban azt, a­ki engedelmet adott az üvegudvar építésére. A tűz c­entruma — mondja Thirring — minden kétséget kizáróan az udvari üvegraktárban fejlődött, a­honnan a láng már a tetőt is átjárta, a­mikor a lent égő utczai kirakatokból még a má­sodik emeletig sem ért a tűz. A bizottság jegyzője végül felolvasta a tűzoltó­­főparancsnok és Goldberger Sándor, a c­ég egyik főnökének vallomását. Martinek János gépész azt vallotta, hogy a végzetes estén szokása szerint hét órakor maga indította meg a gépet. Alig múlt és tíz pere­, Flesch üzleti alkalmazott lerohant hozzá s értesítette a veszedelemről, mire nyomban elzárta és a halál, vagy legalább az ájulás következik. Azonban ezt már nem tapasztaltam, hanem csak láttam. De micsoda látvány volt ez, oh Mars hadisten! Az ut második harmadán voltak a kobila­­glavai magaslatok. Dombláncz, a melyre szer­­pentinut visz föl, És ez az ut adott be a had­osztálynak ! A kapaszkodón való menés és a kanyargás torlódásokat okozott. Minden megállásnál össze­esett és elájult egy csomó legény. Lehet, hogy halottak is voltak közte, nem tudom. Az összeesések egyre szaporodtak. Az el­ájult katonákat a lábuknál fogva kellett az út­ról elhuzgálni, hogy az utánuk jövő ágyuk át ne menjenek rajtuk. A­hol egy kis bokros hely akadt, ott a morális erő igen sokakat elhagyott. Az árnyékba leültek és bambán néztek maguk elé. A tisztek nem bírtak velük. Egy százados, a­mint káromkodva szidta őket, egyszerre csak ájulva lefordult a lóról. Őt is félrehúzták. A­hol egy kis erdődarab volt, tíz-húsz katona me­nekült az árnyékba. Az egyik szakaszunk, a­mely­nek hadnagya szintén összeesett, egészen föloszlott. Beláttam, hogy most már valamit kell ten­nem nekem is. Mivel azonban erényt csináltam magamnak a kitartásból, elhatároztam, hogy a végsőig tartom magam. A morális erő hihetet­len fizikai megpróbáltatások közt is megtartja az embert. De mivel észrevettem, hogy a meg­állásoknál engem is ájulás környéke, és a sze­memre fekete zsibbadás kezd borulni, eltökél­tem magam arra is, hogy egyforma tempóban és szakadatlanul fogok menni. Szakaszommal

Next