Magyar Nemzet, 1903. október (22. évfolyam, 234-260. szám)

1903-10-01 / 234. szám

­■ Budapest 1903. II. évfolyam, 234. szám. Csütörtök, október 1. Szerk­esztésés és k­iadóh­ivatal: Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV VII. Kerepesi-ut 54. Athienaeum-épület, főszerkesztők: ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. ma egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed­évre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intéz­kedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. Kormány nélkül. Budapest, szeptember 30. Mélyen lehangoló, szinte megdöbbentő volt a képviselőház mai ülésén az a jelenet, a­mikor gróf Khuen-Héderváry miniszter­elnöknek a kormány lemondásáról való bejelentése után a kabinet jelenlevő tagjai nyomban fölemelkedtek tövises székeikből és vele együtt szó nélkül elhagyták a ta­nácskozó­termet. Maga a Ház is megdöbbent egy pilla­natra. A hab­ozó obstrukc­iónak mintha egyszerre ajkára fagyott volna a gúnyoló­dás. Mindenki konszernálva nézett a kor­mány tagjai után, a­mint mögöttük be­csapódott a nehéz bársonyfüggöny, székeik pedig ott tátongottak üresen, némán hir­detve a nemzet törvényhozásának, hogy Magyarországnak ez idő szerint felelős kor­mánya nincs. A konsternáczió azután sem szűnt meg a képviselőházban. Mindenki érezte az így előállott helyzet súlyos voltát és minden­kinek, még a legszélső ellenzéknek is meg­nyomta a lelkét az a gondolat, hogy a beállott interregnum a kibonyolódás eshe­tőségeit megint fogyasztotta. A Ház ugyan aflHMD»w:«;ivttYBa?Bf|3rBaiaBgg«j2iiuwawaMEaM5aiEi3«3wr*f^BJi­i,.’,mnK.i n. .h­iwiaBuucacam.M3auuagaM folytatta a tanácskozást, de a felszólalások színtelenek, bágyadtak voltak. Végül a képviselőház többsége elfogadta a lelépett miniszterelnök amaz utolsó és szigorúan parlamentáris indítványát, hogy az új kormány kinevezéséig a képviselőház ne tartson érdemleges ülést. Bár ez nem ment vita nélkül, a többség mégis az utolsó perc­ekben felelősségének tiszta öntuda­tára ébredt és legalább megbírta aka­dályozni azt az egyet, hogy a képviselő­ház felelős kormány nélkül, fonnátlan és legkevésbé sem alkotmányszerű ülésekkel ne rontsa tovább az előálló helyzetet, a­melynek kínos voltát, azt gondoljuk, ma­gyarázatok nélkül is könnyű felismerni. Ezzel a kietlen parlamentáris aktussal gróf Khuen-Héderváry miniszterelnök kor­mányzása is véget ért. Jobb sorsra érdemes hazafiassággal és becsületes alkotmánytisz­telettel indult meg ez a kormányzás július elején. Igazán azonban csak négy hétig tartott, a mikor azt a szerencsétlen meg­vesztegetési affér a miniszterelnök és kor­mány minden hibája nélkül megszakította. Tudvalevő dolog, hogy az affér végén, a­mikor a valóság tisztába jött, gróf Héder­­váry kabinetjével együtt ő felsége a király kezébe visszatette a megbízatást, mivel az előállott helyzetben a kibonyolítás végre­hajtására magát alkalmasnak többé nem vélte. Lojális és szigorúan alkotmányos volt ez a lemondás is. Az ország kényes helyzete hozta csak magával, hog­r ő fel­dősét tette jóvá; 19. Szellemed szeplőtlen nap­korong; 20. Nyelvében él a nemzet; 21. Hős­vértől pirosult; 22. Erős vár, mit a jog alkotott; 23. E pályázatból magyar költő nem maradhat el; 24. Jog, törvény, igazság; 25. A szabadság jog; 26. Nem vonz magas polez, fényre semmi vágyad stb.; 27. Jog; 28. Ő­él; 29. üreseit occulto vetus arbor stb.; 30. Honért; 31. Táblabiró volt; 32. Harmadik honalapítónk Deák Ferencz volt; 33. Victor sine sanguine; 34. Szeresd hazádat igaz önzéstelen stb.; 35. A hazáért mindent, a hazát semmiért; 36. Szentebb a múltak ezredévi lapja, mióta nagy név, hozzá tartozol; 37. Sor­sodra bizlak; 38. Hiv és nagy vala; 39. Lenni vagy nem lenni; 40. Ne bántsd a magyart; 41. Fiat pax; 42. Királyt a népnek, népet a királynak; 43. A koporsóból kitör és eget kér; 44. Két dolog az, a­mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet, stb.; 45. A hatalom nem lehet az uralkodás végczélja.; 46. Örökké, élni fog; 47. Dat Justinianus honores; 48. Örök vezér; 49. Virtus nescia freni. E pályaművek közül a 33. számú, »Victor sine sanguine« jeligéjűt szótöbbséggel legsike­rültebbnek s mint egészében az ünnepi alka­lomhoz illő költeményt jutalomra is méltónak ítéltük. E költemény szép költői invokáczió után a kort jellemzi, mely Deák Ferenczet szülte. A száz évvel ezelőtti időt, midőn borús pangás után egyszerre meggazdagodik a magyar nem­zet erős, nagy, korszakalkotó egyéniségekkel. E nyomon indulva, a költő a korszak nemzeti fejlődésének, viharainak és küzdelmeinek költői rajzából emeli ki Deák Ferencz nagy alakját és vezérlő működését. Közben szép módját ejti, hogy a haza bölcsének egy-egy kedves emberi­sége kívánsága szerint gróf Khuen-Héder­váry és kabinetje a kormányzást ideigle­nesen vezette, mígnem a chlopyi hadparancs nyomán előállott helyzetben a felelős kor­mány kinevezésének szüksége, éppen az alkotmányosság érdekében, megint előállott. A korona, az ország és az alkotmány iránt való tisztelet okozta csak, hogy gróf Khuen-Héderváry ekkor az uj megbízást ő felségétől ismét elvállalta, kifejezetten ideig­lenesen és csak addig, a­mig a végleges kormány megalakul. Ez az uj megbízás tehát csak felelősséget és terhet rótt a mi­niszterelnök vállaira, mialatt minisztertársai amúgy is a korábbi lemondás függő álla­potában voltak. Ebben a prekárius, mindenképpen ké­nyes állapotban, szinte váratlanul, sőt vé­letlenül érte utól a miniszterelnököt a tegnapi hevenyészett szavazás. Újabb le­mondását tehát a parlamentarizmus köve­telte. Kétségtelen, hogy ez a lemondása is szigorúan parlamentáris volt. Sőt — nem ok nélkül mondják — hogy éppen ez volt az első eset, a­mikor a miniszterelnököt a képviselőház szavazása buktatta meg. Ámde ezzel a helyzet nemcsak nem tisztult, ha­nem még bonyolódottabbá lön. A kibonyo­lítás most folyó nehéz munkáját szinte kettőbe metszette a váratlan esemény. A mellett pedig ködös, zavaros perspektíva nyílt meg a jövendő felé, a­melyben ol­vasni most már a legélesebb szemű állam­férfiak sem bírnak többé, noha a szabad­ * A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Szeptember 30. — Deák-oda, Budapest székesfőváros Deák Ferencz szá­zadik születési évfordulója alkalmából tudva­levőleg pályázatot hirdetett egy Deák Feren­­czet dicsőítő ódára. Bírálóul a Kisfal­udy- Társaságot kérte, mely a maga részéről Gyulay Pál, Alexander Bernát és Kozma Andor tago­kat jelölte ki bírálóiul. A bizottság jelentését Kozma Andor készítette el s olvasta fel a társa­ságnak ma délután 5 órakor tartott zárt ülésén. A jelentés így hangzik : Tisztelt társaság ! A Budapest székes­­fővárosnak Deák Ferencz századik születési évfordulóját ünneplő ódára kitűzött 100 aranyas jutalmáért összesen 49 mű pályázott a követ­kező jeligékkel: 1. Nép, mely dicsőt, magasztost igy magasztal, van élni abban hit, jog és erő; 2. Non cum vitae tempore esse dimittemtam commemorationem nominis nostri stb.; 3. Sza­badság ; 4. Igazság ; 5. Nunc venio ad stb.; 6. Bölcseség; 7. Egy dalt, egy dalt, oh Nimfa; 8. Szegény ember szándékát boldog Isten bírja; 9. Ne sírjatok oh könyező szemek stb.; 10. A szorgalom gyümölcse; 10. A haza minden előtt; 'ndenelőtt A); 13. Szegény ember t ',az igazsága stb.; 14. Mi a m­­agyar, áll Buda még. ~m. 17. Régi dicső­ :• run! T­­e vagyok nagy téve­d!J—'-----'-.—iá-----l—ni 1 .' . aaa vonásával is felmelegitse szivünket. Szerencsés ötletből, egy csinos versszakot szentel Deák Fe­rencz és Vörösmarty Mihály barátságának s a nagy költőben mintegy lantosát látja annak a magasztos és bölcs magyar­ hazafiságnak, mely politikailag Deák Ferenczben testesült meg leg­tökéletesebben. Díszei közé tartozik a költe­ménynek néhány gyöngéd sor is, mely a haza bölcse ravatalánál békítő munkájának segítőjét, a megdicsőült Erzsébet királynét idézi emléke­zetünkbe. A költemény végén némi honfibú borong. A költő érzi, hogy a jelen ismét olyan, mely­ben Deák Ferenczre nagy szüksége volna a magyarnak. Az utolsó sorokban emelkedett hangon hívja Deák Ferencz szellemét : » . . . légy a vezetőnk ! Járj előttünk bátorítva, tanítva, Sorsunk ege, ha borul, ha derül : Hogy kell kezelnünk s megállnunk, mint a szikla, fogaink mellett rendületlenül.« ítéletünk szerint ez ódának főérdeme, mely a többi pályamű fölé emeli, a természetes s a bő tartalmat is világosan elrendező költői kom­­pozíczió. Óhajtottuk volna, hogy a költemény kidolgozása ehhez minden részletében méltó legyen. Fájdalom, nem mondhatjuk, hogy az. Egyes versszakok s a költemény egyes részei közt feltűnő különbségek vannak. A szép kez­det s a lendületes befejezés közé némely valóban sikerült versszakon kívül nem egy bágyadt, sőt ellaposodó nehézkes versszak esik. Olyan is, melyet merőben feleslegesnek találunk s mely­nek kihagyása a műnek csak javára válnék. E rétegesség kiterjed az eszmei tartalomra, a ki­fejezés módjára s a verselésre egyaránt. Lapunk mai száma 16 oldal

Next