Magyar Nemzet, 1903. november (22. évfolyam, 261-285. szám)

1903-11-01 / 261. szám

2 MAGYAR NEMZET, 1903.­ november 1. ) A katonai bűnvádi perrendtartás. Az érdekelt hatóságok szakreferenseinek közös ta­nácskozása alapján elkészített új katonai bűn­vádi perrendtartást tudvalévően már július hónap­jában közölték a magyar és az osztrák kormány­nyal véleményadás és esetleg a parlamentek elé terjesztés czéljából. Mint a P. Ll. értesül, az osztrák kormány válasza már beérkezett a kö­zös hadügyminisztériumhoz, míg a magyar kor­mány válasza a politikai viszonyok következtében még mindig késik. Most azonban remélhető, hogy a hadügyminisztérium és a két kormány között még fennálló utolsó differencziák nem­sokára elenyésznek. A hadügyi vezetőség a ka­tonai bíróság előtt védő ügyvédeket azokra az ügyvédekre akarja korlátozni, kik tartalé­kos tisztek, vagy katonai tisztviselők, míg a két kormány a korlátozás ellen van. A had­ügyi vezetőség azonkívül a kegyelmezési jogot a katonai parancsnokságokra akarja ruházni, míg az igazságügyminiszterek a kegyelmezési jogot a korona fentartott jogának vallják.­­ A szálkai mandátum. Az ipolyszalkai vá­lasztás ellen beadott petíc­ió tárgyalása befejeztet­vén, a Kúria ma tudnul adta, hogy határozatát f. évi november 2-án, hétfőn délben fogja kihir­detni.­­ Beszámoló: Benedek János, a hajdú-böször­ményi kerület képviselője november 1-én, vasárnap mondja el beszámoló beszédét a választókerület központján, Hajdú-Böszörményben. — Nessi Pál országgyűlési képviselő vasárnap folytatja beszá­moló körútját a tabi választókerületben. A kormányalakítás­ elnöki tisztéről ezennel lemondok. Kérem, szí­veskedjék lemondásomat a Ház elé terjeszteni és azzal együtt mély hálom nyilvánítását azért az elnéző bizalomért, a melylyel a Ház összes tagjai engem hivatalos működésemben támogatni kegyesek voltak. Kiváló tisztelettel gróf Apponyi Albert, országgyűlési képviselő, a képviselőház elnöke. Budapest, 1903. október 30. Apponyi gróf ma már korán megjelent a képviselőház elnöki irodájában, a­hol Andor Gyula elnöki tanácsossal a még hátralevő ak­tákat intézte el. Apponyi Albert gróf a Mind­szenti ünnepekre ma este eberhardi birtokára utazik. A képviselőház legközelebbi ülését előre­láthatólag szerdán d. e. 10 órakor tartja meg. Ebben az ülésben fogja elmondani programmját Tisza István gróf miniszterelnök. Itt említjük meg, hogy Khuen-Héderváry gróf ma reggel Bécsbe utazott. A M. T. I jelenti Bécsből: Ő felsége ma délelőtt 10 órakor Tisza István gróf deszignált miniszterelnököt külön kihallgatáson fogadta, a melyen Tisza gróf elő­terjesztést tett az egyes tárczák betöltését ille­tőleg. Ő felsége az előterjesztést legkegyesebben elfogadta. E szerint az uj minisztérium a kö­vetkezőképpen fog megalakulni: Tisza gróf miniszterelnök megtartja a belügyi tárczát is és ideiglenesen az ő felsége személye körüli minisztérium ügyeit is vezeti. Lukács László megmarad pénzügyminiszternek. Az igazságügyi tárczát megtartja Plósz Sándor és honvédelmi miniszter Nyiry tábornok lesz. Hieronymi­­a­ Károly v. b. 1.1. kereskedelemügyi miniszter, Ber­­zeviczy Albert v. b. t. t. vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter, Tallián Béla v. b. t. t. földmi­velésügyi miniszter, Cseh Ervin pedig Horvát- Szlavon-Dalmátországok minisztere lesz. Az államtitkári állások betöltésére vonat­kozó diszpozíc­iók valószínűleg még a mai nap folyamán megtörténnek. Az új miniszterek ki­nevezését a hivatalos közlöny keddi száma teszi közzé. Egyidejűleg jelennek meg a Khuen- Héderváry-minisztérium tagjait felmentő leg­magasabb kéziratok. Tisza István gróf miniszterelnök ma dél­után 3 órakor Budapestre utazik és még este megjelenik a szabadelvű pártkörben. Bécsből telegrafálják a Búd. Tvo.-nak: Tisza István gróf deszignált magyar mi­niszterelnököt, a ki ma reggel ideérkezett, dél­előtti 10 órakor ő felsége egy óra hosszat tartó­ságban s a mindenkit nemzeti különbség nélkül kötelező emberségben és tisztességben is. Minden hitéhez nagy hittel s nagy kép­zelettel keresett és talált neki kétségtelennek tetsző bizonyítékokat. S miután ilyformán a hite igaz voltát bizonyító érvek töméntelenségé­­ben szinte dúskált, meggyőződéseiből kimozdi­­­hatlan volt s a hit nagyszerűségével szemben kicsinyes veszkődésnek találta a kétkedést. Bizonyos, hogy ez a nagyhitűség meg­becsülhetetlen erőforrása az alkotó művésznek. A művészetben nagy igazság Hamlet mondása: »a megfontolás belőlünk mind gyávát csinál s az elszántság természetes színét a gondolat hal­ványra betegíti­. A művésznek, a­ki egy nagy Mátyás király szobrát akarja megalkotni, fel­tétlenül hinni kell Mátyás egész legendás nagy­ságában. Annak nem szabad a történetkutató felpiszkálta nem egy hibás vonásra, nem egy botlásra komoly súlyt helyezni. Viszont azon­ban, a művészt megillető nagyhitűség nagy tévedések forrása a tudomány terén, a­hol nem a szép, nem a jó, még csak nem is éppen az eszmei főigazság az eszmény, hanem a minél részletesebb bizonyos valóság s ha még oly kegyetlennek tetszik is az. Ezért Fadrusz Jánost ugyanaz a nagyhitüség, mely a művészetben nagy alkotásokra tette képessé, a rovásírás tu­dományos kérdésében tévedésbe vitte. De mily szép, mily lelkes volt ő e tévedés­ben is! Világos lett az egész magyar nemzet előtt s csak növelte Fadrusz János népszerűsé­gét, hogy e hatalmas szeretetű embernek min­den valósággal meglévő erény és dicsőség kevés, ha a magyarról van szó. Rárakná ez a világ minden elképzelhető kincsét is az imádott magyar kihallgatáson fogadta. Tisza gróf beszámolt megbízatása eredményéről s a parlamenti hely­zetről s megtette a kabinet alakítására vonat­kozó javaslatait. Ő felsége a jelentést kegyesen fogadta s a javaslatokat jóváhagyta. A legfel­sőbb kéziratok a Khuen-Héderváry-kabinet fel­mentésére vonatkozókkal együtt a hivatalos lap keddi számában fognak megjelenni. Az új ka­binet tagjai kedden Bécsben teszik le az esküt ő felsége kezeibe, mire a Kimen-Héderváry­­kabinetet fogadja a király búcsukihallgatáson. Még kedden este bemutatkozik Tisza gróf ka­binetje a szabadelvű pártnak, szerdán pedig az országgyűlés két házának. Tisza gróf ma délután három órakor vissza­tér Budapestre és még ma este megjelenik a szabadelvű pártkörben, hogy a kabinet tagjai­val érintkezzék. A függetlenségi és 48-as párt tegnap este Kossuth Péren­cz elnöklete alatt folytatta a poli­tikai helyzet megvitatását. Az elnök este hat órakor megnyitja az ülést. Bejelentések után Olay Lajos szólal fel. Az bizonyos, hogy har­­czolni kell. A kérdés csak az, minő mérvű legyen a harcz? A kormányzást nem kell lehetetlenné tenni, adjuk meg az indemnitást, ha választást csinál a kormány, nem kell félni. (Mozgás.) A ka­tonai kérdésekben azonban a végletekig megy és a legerősebben obstruál. Kossuth Ferencz: Ma ne határozzon a párt, mivel a tagok kis számban jelentek meg. Ha ha­tározatra kerül a sor, erre az elnökség külön-külön hívja majd meg a párt tagjait. Bakonyi Samu: Eddig követett eljárásunk meg­változtatására ok nincsen. A kilenczesek programm­­jában egy szó sincs terminushoz vagy szankc­ió­­hoz kötve, hogy gondolják hát azokat a reformokat megvalósítani. A katonai nevelés terén lényeges ha­ladás van. De kérdés, elegendő-e ez eljárásunk megváltoztatására. Ha hátrálunk, ezt a küzdelmet többé mi fel nem vehetjük, nyelvünk el lesz te­metve örökre. (Zajos helyeslés és taps.) Tóth János: A nemzet évszázados történelme ismétlődik. A nemzet megnyilatkozott s e meg­nyilatkozás beleütközött a császár és király aka­ratába. Megalkották 67-ben a kiegyezést, de ez a nemzet és királya között nem tudott megegye­zést létesíteni. (ügy van! Úgy van!) Mert csak a kötelezettségi oldaláról hajtják azt végre, de a jogok teljesítésénél nem. Ha erről van szó, a »császár« kardjára üt.­­­Harminc­hat év óta a kormánypárt vezeti az ügyeket, ka­tonai programm nélkül. Most a­ programmot, a­melyet a király ráparancsol. Igaz, hazafias nem­zeti politikát csak a függetlenségi párt elvei alap­ján lehet tehát csinálni. (Zajos helyeslés.) Ennek bizonysága közjogi részében a szabadelvű párt ka­tonai programmja, mert a 67. évi XII. törvény­­czikk a nyelvről nem intézkedik, a programm pe­dig abszolút felségjognak avatja fel. Mintha csak a 67-iki pátens szólalt volna meg újra Tisza Isz­lánra. Rárakná a történelem előtti idők sejtel­mes és kultúrájának feltalálói díszét, hogy tisz­telettel tekintsenek a magyarra az összes mű­veit nemzetek, nem mint tanítványra, hanem mint mesterre. Ma, mikor a nagyhitü ember már csak néhány nagy alkotásában él s mikor döbbenve érzi az egész haza, mily nagy hiány, hogy e néhány nagy alkotásból sincs egy sem az ország szivének, egyetlen világvárosunknak díszére ma sok ajkon forog a kérdés: várjon hát boldog volt-e Fadrusz János az ő nagy hitében? Nem származott-e abból oly nagy csalódása, mely talán korai sírjához vivő útját is gyorsította? Nem tört-e különösen nagy sebet nemes, hivő szivén az a balsiker, mely az Erzsébet királyné­­emlékmű zsűrije előtt a magyar közönségnek megfoghatatlan módon érte? Én úgy vélem, hogy e közszeretetből fakadó keserű közkérdéseket nem tartják jogosultak­nak azok, a­kik hozzá közelebb állottak. Én úgy vélem, hogy ő, leszámítva az ádáz kórsá­goktól reá mért testi szenvedéseket, nagy hi­tében boldog volt. Én nem tudok olyan durva irigységet és olyan gonosz ármányt el­képzelni, mely őt nagy lelke mélyében elkeserí­tette volna. Mert az ő hite a művész-testvé­riségben s az emberek becsületes jóhiszemű­ségében, sziklára épült. Nem mondom, hogy azt kelletlen tapasztalatok meg ne támadhatták volna, de szinte lehetetlen, hogy meg is ren­díthették, hogy össze is dönthették. Olyan zsűri és olyan zsűri-itélet nem volt még a világon, a­mely Fadrusz Jánost a maga művészi ereje és jövendője felől kétségbeejthette volna. A bal­siker mindig bánt mindenkit, bizonyosan bán- Apponyi Albert gróf a szabadelvű párt tegnapi értekezletét megelőzőleg a képviselőház elnöki állásáról lemondott. Az érdemes állam­­férfiú Tallián Bélát, a Ház első alelnökét kérte fel, hogy ezt az elhatározását a képviselőház­nak hozza tudomására, miután azonban Tallián Béla mint földmivelésügyi miniszter az uj ka­binetnek tagja lesz s a Ház tanácskozásait többé vezetni nem fogja, Dániel Gábor alelnök fogja bejelenteni a Háznak az elnök lemondá­sát s ő fogja vezetni a tanácskozást, a­mig a Ház az elnökségben megürült helyek betöltése iránt intézkedik, a mi a szabályok szerint az összeülő képviselőháznak első teendője lesz. Apponyi Albert gróf lemondó­ levele igy hangzik: Nagyméltóságu alelnök ur! A képviselőház jelzővel. Vagyunk még többen is, — Isten se­gítségével talán néhány millioman — a­kik szintén nagyon szeretjük nemzetünket. De so­kunk szeretete, legalább a magamé, nem alapul éppen azon a szent hiten, hogy ez a nemzet minden tekintetben legkülönb valamennyi kö­zött. Még Petőfi is sok kivetni valót talált benne s keserű kritika után tör csak ki belőle a vallomás, hogy »szeretem, imádom gyalázatá­ban is nemzetemet«. Fadrusz János magyar rajongásában ilyen kritikai disszonanczia nem volt. Az ő szeretete a magyar nemzethez valóságos szerelem volt. Feltétlen érzés, mámor, elragad­tatás, mely a szerelem tárgyát mindenek fölé helyezi s a képzeletből kisugárzó dicsfény kö­zepén makulátlannak látja. Szerelmes képzelete úgy felmagasztositotta az ő szemében a magyar nemzetet, hogy szentségtörésnek tartotta volna annak kétkedő, szigorú, vagy éppen keserű bi­­rálgatását. Igaz, hogy egy kedves levelében, melyet akkor intézett hozzám, mikor a rovásírás kér­désében barátilag összekülönböztünk, azt írta nekem: ne higgyem őt annyira túlzó magyar­nak, hogy ne látná meg a hibát a magyar részen is. És elmondta egyben, mennyire bántja és lázítja őt, ha nyegle magyar urficskák a sze­gény tóttal vagy más nemzetiségbelivel lenéző módon éreztetik nemzeti felsőbbségüket. Hát én teljesen meg is vagyok arról győ­ződve, hogy az ilyen — fájdalom, még általa is észrevett — hitványság nagyon kihívta az ő nemes­­lelkének őszinte haragját. De nem azért ám, mintha ő nem hitt volna feltétlenül a magyar nemzet felsőbbségében, hanem mert épp oly feltétlenül hitt az általános emberi egyenjogú­

Next