Magyar Nemzet, 1905. január (24. évfolyam, 1-29. szám)

1905-01-01 / 1. szám

2 minden partár­nyalat felolvad ebben a pro­graméiban, melynek alapja tulajdonképpen egy nagy hazugság, hogy a kormány a ház­­szabályrevízióval az alkotmányt, a parla­menti szólásszabadságot akarja megsemmi­síteni. Ez a legigazságtalanabb ráf­ogás és nincs az országban egyetlen józaneszű, tisztességes érzésű ember, a­ki ezt el­hiszi. A tények, a közelmúlt eseményeinek közvetlen tudása mellett ily képtelenséget a kormányra fogni már egymagában az ítélőképesség és előrelátás legnagyobb fo­­­­gyatkozására vall. Ugyan ki teszi el ezt, mikor mindenki tudja, hogy éppen a tech­nikai obstrukc­ió az, mely a parlamenti szólásszabadságot, a parlament szabad te­vékenységét, az alkotmányos többség tör­vényes formában jelentkező akaratának érvényesülését akarja. Ennek a rákbeteg­ségnek kioperálásához fogott éppen a kor­mány és ezt akadályozza az egyesült el­lenzék hamis ürügyek alatt. A méreg pe­dig harapódzik, terjed. Ezért szükséges a nemzet gyors beavatkozása. És mi nyugodt lélekkel várjuk a verdiktet, mely a szabad­­elvű pártra nézve csak helyeslő lehet. Budapest, deczember 31.­­ A képviselőház január hó 3-án dél­előtt 11 órakor ülést tart. * — A kereskedelmi tárgyalások­ Berlinből táviratozzák lapunknak. Eddig még nem tör­tént meg a magyar-osztrák-német kereskedelmi szerződés felmondása. Valószínűnek látszik, hogy a felmondás mindaddig nem is történik meg, míg kilátás van az új szerződés megkötésére.­­ A szabadelvű­párt tagjai holnap délelőtt 9 óra után gyülekeznek a szabadelvűpárt klub­jában. A párt nevében Podmaniczky Frigyes bárót Semsey Boldizsár fogja üdvözölni. A pártkörből a tagok a budavári miniszterelnöki palotába vonulnak, a­hol Erdődy Sándor tol­mácsolja a kormánynak a párt jókívánságait. Az üdvözlések során a képviselőház elnöksége­fordult a hideg kövezetre. Lefektették s elhi­vatták a doktort. Későn. Bunyói László kaczagott, mikor ezt meg­hallotta. Nem igaz! A halált nem adják olyan könnyen. Kelj fel asszony! Alig tudták kituszkolni a kaczagó, kiabáló részeg embert. . . Mindig igy iszik? — kérdő a fiskálisné összevont szemöldökkel. — Oh nem! Sokat busul! —* lelkende­zett a beteg s szavait elölte a köhögés. Harmadnapra e­­s, fullasztó roham vett erőt a betegen. Leánykája ijedten szaladt a fiskálisné után.­­ — Itthon van László? — kérdő a beteg a nélkül, hogy félrefordította volna a fejét.­­— Nincs. Mit akar édesem? — Nem akarok . . . Azaz: egyre kérném, könyörgöm Frau von Holzer. Ne hagyja el ezeket a szegény árvákat . . . Az apjuk jó em­ber, de . .. Megállt s vékony, elszáradt karját fel­emelte,, hogy végiglegyintse homlokát, mintha valami borongó árnyát akart volna elűzni róla. Aztán megragadta s hevesen megszorította a jó barátnő kezét. — Nem, nem akarok úgy távozni, hogy Csaljak Istent, embert . . . még kegyedet is .. . Szavait elfojtotta a hirtelen visszatért roham. Erőlködött. Párszor kétségbeesve vetette föl magát, hogy beszéljen. Hiába. A többit csak a magasságos Isten színe előtt mondotta el. Reggelre halva volt . . . Ráborították a nehéz h­at, hogy ne horgoljon, ne köhécseljen, ne i­őjen többé. Bunyói László sírt. Fekete tyü­s kezével nagyokat, dobbantott a mellére esküvözött, hogy nincs boldogtalanabb em­ála. — Ez részeg! — jegyezte meg egy mo­gorva férfihang. A fiskálisné kézen fogta a két gyászruhás lánykát s a nélkül, hogy Bunyói Lászlót egyet­len tekintetre méltatta volna, levezette a vára­kozó kocsihoz. — Üljetek fel édeseim! Ezentúl én le­szek a mamátok! . Ha Bunyói László nem tudta, hogy ki volt az a vézna, beteges, szorgos asszony, a­míg élt, megtudta aztán, a­mikor már késő volt, a­mikor már nem élt. Mindene volt. Nem is hitte volna, hogy az a szegény árnyék olyan kipótolhatatlan űrt tölt be, hogy olyan drága, nélkülözhetetlen a keze munkája, a gondos szeme ragyogása, józan ítélete, bánatos mosolya, köhécselése, lassú her­­vadása. Még ez a köhécselés, e lassú herva­­dás is! Üres, hideg, elhagyatott lett az egész la­kás. Pedig olyan melegen sütött a nyári nap, a beröppent sugárkák, mint egymásba fogód­zott ragyogó lepkék, vidáman lejtettek szerte­szét. Azzal az árnyék-asszonynyal minden ra­gyogás, derű a sírba szállt. Olyan különös azóta, hogy eltemették! Nincs a szobában tárgy, mely hosszú, ijesztő árnyat kö­vetne. Még a régi, szintelen fali képek is árnyat hánynak. S aztán milyen árny ez, teremtem! Mintha az a vézna, beteges asszony volna min­dnik. Csakhogy még butabb, szenvedőbb. Néha kiterjesztett kézzel, vádoló ujjmutatássad lép elébe egy-egy s beszél, beszél, mig a hangját nem öli el a köhécselés. Istenem, hogy köhécsel! Mintha a sír mélyéből hangzanak fel. Nincs maradása e hideg, mogorva, ijesztő falak közt. Fut, menekül hazulról s hogy ne lássa e fenyegető árnyakat: iszik, mint a szomjú­föld. De hasztalan. Nem tudja elölni, elfoj­tani azt a komor, vádoló hangot, mely előbb csak suttogva, később harsogva zendül meg a lelke mélyén. Vádolja, gyötri a vézna, beteges asszonyért: »Te siettetted a hervadását! Te ölted meg, tudom!« — Nem igaz! Nem igaz! Ha lesugároz az Isten szép napja, a rémes árnyak ijedten húzódnak vissza sir­­odúikba. Azonban a Bunyói László árnyai nem távoz­nak el soha. Ott maradnak a lelkében, hogy marczangolják a szívét. Hetek teltek el. Ugyanannyi évszázad Bunyói Lászlónak. Észre sem vette, mikor? hogy? megőszült egészen. A nemrégiben módos öltözet rendetlenül, szakadozva fityegett le róla. Nem volt, a­ki összevarrja. Le sem is vetette, a­mióta magára öltötte a felesége temetése napján. Ebben dőzsölt. Ebben nyúlt végig a korcsma padján, ha megtűrték, vagy az árok a parton, ha a hitele itt vagy ott kitelt. Hivatalát elvesztette. Korbely volt, mu­lasztott. Eddig is a feleségéért tűrték. Meg­mondták nyíltan a szemébe. Kipirongatták, mint egy kutyát. A lakást is felmondták a kas­télyban. Nem fizetett, nem volt miből. A vézna asszony motolláló ujjával nem volt az élők kö­zött, a­ki előteremtette volna a házbért. Eddig is csak a felesége révén férhetett meg a palo­tában, az úri­emberek között. Itt is megmond­ták a szemébe. Mehetsz! Bunyói Lászlónak, bármennyire sülyedt, kínosan dobbant meg a szíve a gondolatra, hogy ő, az erős, hatalmas férfi, senki, míg az a szegény, beteg teremtés: minden volt. Futott, menekült a helyről, a­hol ő élt, köhécselt, szenvedett. Futott az emberek elől, a­­kik minden szavukkal, minden tettükkel őt jut­­­atták eszébe. Futott, futott, mig egyszer tán- MAGYAR NEMZET. _________________________1905. január 1- nek üdvözlése zárja be. A Ház elnökségéhez Kammerer Ernő fog beszédet intézni.­­ Álarcz nélkül Tegnapi czikkünk nagyon az elevenére tapintott az ultramontán politiká­nak. A néppárt szócsöve ma szörnyen felszisz­­szent tőle s nagyban erősitgeti,­hogy­­ nem lesz negyvnnyolczas és hogy megmarad programmja mellett. Az ellen azonban nem védekezik s nem is védekezhetik, hogy a parlamenti viszonyok elfajulásában az ő keze dolgozott s hogy hiper­­lojalitásából a legalacsonyabb fajta demagógia lett. Pedig így fest a néppárt és szövetségesei — álarcz nélkül. A mi két pozitív kijelentés van czikkében s a­mit fentebb konstatáltunk, hát az elsőnek esetleg örülhet a függetlenségi párt, a második pedig elárulja, hogy a néppárt az akar maradni, a­mi volt. Ez utóbbiban nem kételkedtünk. Hisz természetét nem változtathatja meg mai maszkja alatt sem. — Héderváry gróf a királynál, Bécsből je­lentik. A király tegnap délelőtt külön kihall­gatáson fogadta Héderváry grófot, a személye­­körüli minisztert. — A politikai újév. Az ellenzéki pártok szo­kásos,újévi üdvözlésére nézve a következő meg­állapodások történtek: A függetlenségi és negyven­­nyolczas párt tagjai déle­őtt tíz órak­or gyülekez­nek a pártkörben és onnan testület­le, Kossuth Ferencz lakására vonulnak, a­hol a párt elnökét, Kossuth Ferenczet Polónyi Géza­ fogja üdvözölni.­­ A nemzeti párt tagjai dél­előtt tizenegy órakor a Hungária-szállóban lévő közhelyiségben gyűlnek össze; itt a párt vezérét, Apponyi Albert grófot Gulner Gyula, a párt elnöke, Gulner Gyulát pedig Batthyány Ti­vadar gróf fogja üdvözölni. — A néppárt üdvöz­letét Buzáth Ferencz fogja tolmácsolni Zichy Aladár gróf pártelnök előtt, Zichy Nándor grófot pedig Kaas Ivor báró üdvözli. Az országgyűlési néppárt tagjai délelőtt tíz órakor gyülekez­nek össze a néppárt közhelyiségében. — Az új­ párt nevében Eötvös Károly fogja üdvözölni Bánffy Dezső bárót, a párt vezérét. A párt tag­jai déli­ egy órakor jönnek össze Angol királyné­szállóbeli körh­elyiségükben. — A szövetkezett ell­enzék vezérlő-bizottsága újév napján, délután négy órakor a függetlenségi pártnak Erzsébet­­körut 35. szá­ma alatti körhelyiségében értekezle­tet fog tartani, melyen Apponyi Albert gróf üd­vözli a szövetkezett ellenzék vezérét, Kossuth Fe­renczet. Az ünnepies aktusra a szövetkezett el­lenzék tagjai is bevonulnak a vezérlő-bizottság tanácskozó termébe. A politikai helyzet. Az új esztendő első hete egész sorozatát fogja hozni a politikai élet jelentős mozzanatai­nak. A holnapi, újesztendei nyilatkozatok, majd az országgyűlés feloszlatását proklamáló királyi trónbeszéd, az ellenzéki politikai pártok keretei­ben készülő változás nagy mértékben fogják fog­lalkoztatni az egész ország közvéleményét. Andrássy Gyula gróf ma hiteles formában, publikáltatja a Szemere-lakomán mondott be­szédének azt a részét, mely a 67-es alapra vonatkozik. Konstatálni óhajtjuk, hogy ez a hiteles szöveg egészen másképpen hangzik, mint­ azt annak idején a hírlapok közölték s egészen más világitásban is mutatja be Andrássy gróf politikáját. A ma közzétett publikáczió igy hangzik: »A hírlapok Andrássy Gyula gróf ama beszédének, a melyet a Szemere-ebéden tartott, az 1867-re vonatkozó részét tévesen közölték. Kaas Ivor báró azon megjegyzésére, hogy Andrássy Gyula gróf atyja az 1867. mellett az 1848. ellen küzdött, de mindig alkotmányos eszközökkel. Andrássy gróf — a mint hitelesen értesülünk — a következőket mondotta: »Atyám nyomdokaiban akarok haladni és én is küzdeni fogok az 1867. mellett, mert erős meggyőződésem, hogy az 1867-iki alap az ország fejlődésének legegészségesebb kiinduló pontja. De csak az alkotmány, a jog eszközei­vel fogok az 1867. mellett küzdeni. Szomorú volna, ha ama nagy alkotásokat csak olyan eszközökkel lehetne megvédeni, mint egy Bach­­féle rendszert. Ez esetben rosszul állana az 1867. dolga. De ez nincs igy. Az 1867. nem szorul erőszakra; belső ereje védi azt meg.« Mandel Pál választóihoz. Mandel Pál országgyűlési képviselő nyílt levelet intézett nyirbátori választóihoz, melyből közöljük a következőket: Ez évi november 18-án tárgyalta a képviselő­­ház Tisza István gróf azon indítványát, hogy a képviselőház válaszszon a maga kebeléből saját tetszése szerint 21 képviselőt, a­kik újra átdol­gozzák a képviselőház tárgyalási rendszabályát, az úgynevezett «házszabályoknak Ezen indítványhoz Dániel Gábor képviselő módosítást nyújtott be. A tárgyalás Tisza indítványa felett előzőleg már heteken át folyt. Szóltak hozzá sokan és je­lentkeztek még szóhoz többen. 1­0.

Next