Magyar Nemzet, 1905. március (24. évfolyam, 54-80. szám)

1905-03-31 / 80. szám

Budapest, 1905. XXIV. évfolyam, 80. szám. Szerkesztőség: VII., Miksa­ utcza 4. szám I. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 21 kor., félévre 12 kor., negyed évre 6 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Péntek, márczius 31. Kiadóhivatal: VII. ker., Kerepesi­ út 54. szám. Telefon­száma: 64—01—02—03. A deklaráczió: Budapest, márczius 30. Hogy a még ki sem halt politikai szenvedélyek lávájából még mindig kén­köves lángok lövelnek a legyőzött szabad­­elvű párt felé, az nem lep meg senkit, a­ki a győzelmes koalíczió sajtójának politikai harczmodorát és fegyvereit ismeri. Igaz, nem mutat nagylelkűségre, a hatalom pol­­czáról leszorult szabadelvű pártot gyűlö­letükkel üldözni az ellenzéki hadállásba vezető útjában; de ez a história­párt nem is tart számot senki kíméletére és senki nagylelkűségére. Ám ha a válság minden fázisában ar­­c­unkon érezzük a győztesek ki nem aludt gyűlöletének forró lehelletét, a­mit sajtó­juk a szabadelvű párt tegnapi értekezletén történtekért elkövet, az már valóban far­­kasordítás gyanánt hangzik a havas éjsza­kán, az erdő sűrűjéből. A deklaráczió, a melynek szövegét Tisza István gróf tegnap egy igen érdekes, tárgyilagos és igen nobilis beszéd kísére­tében elfogadásra ajánlott, s a melyet a szabadelvű párt értekezlete egyhangúlag el­fogadott, mérges és igazságtalan kritika tárgya mindenfelől. Ha a heves és kíméletlen újságháború lélektani okait fürkészszü­k, úgy véljük, első­sorban a hozott párthatározat egy­hangúsága az, a­mi kellemetlen csalódást szerzett mindazoknak, a­kik a legyőzött szabadelvű párt erejével mint egyszerű építőanyaggal szerettek volna rendelkezni. A szabadelvűpárt azonban a nyájas biz­tatások daczára sem akar felolvadni, mint a czukor, más meggyőződésű és más poli­tikai világnézetű pártok konszisztencziájá­­ban. S ha komolyan gondolkoznak e dol­gon ellenfelei, elismeréssel kell hogy adóz­zanak a szabadelvűpárt azon elhatározá­sának, hogy elveiből és múltjából semmit fel nem adva, megmaradt annak, a mi eddig volt: megmaradt 67-esnek és liberá­lisnak akkor, a mikor a Deák Ferencz és Andrássy Gyula gróf politikájának kristály­­tiszta elvei kezdenek elhomályosodni a szivekben és az elmékben s a mikor az antiliberális irányzat részt kivon és részt is vesz a hatalomból a koalíczió élő szer­vezete által. Akárhogy kicsinyeljék és támadják is a deklarácziót, annak érezhető súlya van és súlya lesz a közügyek világában. S ha­bár a mérsékelt és következetes magatar­tás nem alkalmas arra, hogy a közjogi ra­dikális irány csillogó jelszavaival verse­nyezzen, s hogy tüzes bor módjára fejébe menjen a közvéleménynek: azok, akik tisztán látnak, s előre érzik a nagy és ke­serves visszahatást, a­mely a káprázatnak ideje után bizonyára elkövetkezik, — meg­elégedéssel kell, hogy lássák Deák Ferencz politikájának proklamálását s az ahhoz való szilárd ragaszkodást. Igaz, a deklaráczió a közös vámterü­lethez ragaszkodik, ha annak keretében az ország gazdasági érdekei teljes mérték­ben megóvatnak, sőt a további egészséges fejlődésnek magvai minden irányban el­vettetnek és ki is kelnek. Az is igaz, hogy, bár örömmel üdvözöl a szabadelvű párt minden nemzeti haladást, a nemzeti gon­dolatnak minden újabb térfoglalását, de a vezényszó kedvéért az alkotmány két fő faktorának végzetes hatalmi mérkőzését a világért fel nem idézné. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy a szabadelvűpárt útjában áll a nemzeti ügy győzelmének. S ha ebből az alkalomból még komolyságra számot­­tartó lapok is a nemzeti ügy »elárulásá­val«­ vádolják a szabadelvűpártot, úgy ez csak azt bizonyítja, hogy a nagy szavakkal való dobálódzás a sajtó egy részének ter­mészetévé és vérévé vált. Gyönyörűen és meggyőzően fejtette ki tegnap Tisza István gróf, mily megrendü­lése volna az a politikai erkölcsöknek, ha a szabadelvű párt — mint rák az ollóját — elhányná eddig vallott meggyőződését, minden hagyományát, minden elvét, s hanyathomlok beállana a győztes koalití­czió táborába. A politikai erkölcsök tel­jes hanyatlása volna ez s a mellett czél­­hoz sem vezetne, mert a katonai kérdés­ben a korona álláspontja, éppen úgy, mint a függetlenségi párté, erős és mély meg­győződésből származik. S a korona e meg­győződését — mint általában minden erős meggyőződést — nem lehet sarokba szo­rítani a koalíc­ió számbeli erejének meg­növekedésével. De különben is, mi a fő oka összes közéleti betegségünknek­? A parlamentáris váltórendszer hiánya. Évtizedekig töreked­tek a szabadelvű párt hatalmi monopóliu­mának megtörésére, a parlamenti váltó­gazdaság nevében. S íme, most, a­mikor mi sem áll útjában annak, hogy a kvali-A szultán távozik, s Zrínyi Ilona, a bá­natos, szép matróna lép a színre, udvarhölgye karjára támaszkodva. A nagyasszony beteg és szomorú. Hazájára gondol és bubánatos dalt énekel. Elek letérdel előtte s Zrínyi Ilona át­adja neki gyűrűjét és pecsétes levelét, vigye el sorait Rákóczi fejedelemnek szép Magyar­­országba : Szerelmes jó fiam, Hazám szép reménye. Bus síromnak szélén • Azt üzenem néked, Mennyire szeretlek, Mennyire csodállak, Remegő kezemmel Utolszor megáldlak. Zrinyi Ilona e megható bucsuszólama az egész dalművön végigvonul: Azt üzenem, Munkács várát, Védelmezte anyád karja, Nemzetedet, azt az árvát, Egy Rákóczi el nem hagyja. Fehér vitorla villog a láthatáron. Zrinyi Ilona átszellemülve egyenesedik föl kerevetén és karját a tűnő vitorla felé tárja. Hazája felé hajózik a gyorsröptű gálya. Viszi a haldokló nagyasszony bucsuüzenetét. Az első felvonásban Nemo sok hányattatás után megérkezik Rákóczi fejedelem kastélyába. A felvonás első része az asszonyok körül legyes­­kedő Desalleurs márki, franczia követ legyes­­kedése a szép Klára körül. Könnyed, derűs zene kiséri a nagykövet udvarlását és felsülését, való­jában azonban teljesen felesleges ez első két jelenet. A harmadikban Rákóczi fejedelmet lát­juk udvara körében. A kastély kertjéből birte- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Márczius 30. — Nemo. — Az Operaház újdonsága. — Zichy Géza grófnak, az »Alár« és a »Roland mester« szerzőjének szép és szerencsés gondolata volt, hogy a Rákóczi-nóta anonimus szerzőjét avassa uj dalműve hősévé. A kurucz­­dalnok, kinek lelkéből a hatalmas, szilaj nóta fakadt, mitikus személy. Lehet, hogy Rákóczi fejedelemnek volt czigány-muzsikusa. De az is lehetséges, hogy a bujdosó kuruczok kesergője, melynek nyomán utóbb a Rákóczi-induló ké­szült, népdalköltészetünk gyöngye. Egyes frázisai, dallamtöredékei ott vibrál­tak a busuló, bujdosó kuruczok lelkében s név­telen dalnokok lantjain, egyszer csak meghar­sant a dal,­­fájón, kesergőn, kuruczhadak rom­lását, kuruczzászlók vesztét panaszolva. Ki tudja, kinek lelkében fakadt, ki dalolta először ? A kurucz-kor történetében s a zenehistóriában nem lelünk választ kérdésünkre. A költő szabadabban csapongó fantáziája ime drámai hőssé avatta az ismeretlen költőt. Nemo-nak hívják a hőst. Nikodémia virágzó partjain fogant meg lelkében a dal, múzsája Zrínyi Ilona volt, a számkivetésben tengődő nagyasszony, a­ki elröppenő lelke utolsó sóhaját fiához küldi, szép Magyarországba. És e sóhaj megrezegteti a török mézben rejtőző kurucz dalnok lantját. Megfeszülnek, zengnek a húrok, ujjongó erővel, bús lemondással. Zichy Géza grófnak több operájával volt jelentős sikere Operaházunkban és a külföldön. Előkelő ízlésű, nagytehetségű muzsikus, nemes ambiczióval, szép igyekezettel eltelve. Ezúttal azonban nehéz feladatra vállalkozott. Szín­­magyar operát irt Rákóczi fejedelem ko­rából. Nemo személyében perszonifikálta a kurucz-kor népdalköltészetét. Operájának szövege kissé zavaros, cselekménye nem egységes, sok benne a színes epizód, apró sze­relmi cselszövény, s ez által a dráma hossza­dalmassá és fárasztóvá válik. A felesleges epi­zódok a zenére is nyomasztólag hatnak. A meleg szívből fakadó, hangulatos magyar dalok, erőteljes karok hatását hosszadalmas, fárasztó és javarészt üres recitativók bénítják meg. E hibán persze könnyű volna segíteni, már csak azért is, mert a dalmű túlságosan hosszú és fárasztó. A Nemo rövid előjátékkal kezdődik. Rö­vid, de igen szép és hangulatos bevezetés után Nikodémia virágos partját látjuk, Zrínyi Ilona nyárilakával. Elek hegedűs a nyárilak lépcsőjén ül és búbánatos magyar nótát játszik. Apja, a renegát Jussuf unszolja, hogy hagyja el ő is hitét és lépjen a szultán szolgálatába, de Elek visszavágyik hazájába, ragaszkodik hitéhez és nemzetéhez. Közben színpompás keleti motívum hang­zik a zenekarból, s Ah­med szultán fő fényes kíséretével. Hívja Eleket, hogy szegődjék udva­rába kedves hegedűséül, de a magyar ifjú visz­­szautasítja ajánlatát.

Next